Népszava, 2023. október (150. évfolyam, 230-254. szám)
2023-10-28 / 252. szám
\ / NAIVI LAO Trump harapófogóban P TANUK Egykori ügyvédeinek tanúvallomásai nyomán Donald Trump törvénytelen cselekményeinek egész hálózata kezd kirajzolódni. MOSOLYGÓ MIKLÓS A Donald Trump ellen zajló ingatlan-nyilvántartási adatok meghamisításával kapcsolatos polgári per szerdai ülésnapján Trump volt ügyvédje, Michael Cohen már második napja mondta tollba a volt elnök ellen tett részletes vallomását. Trump mostani ügyvédjének keresztkérdései alapján az ügyész kapcsolatot vélt felfedezni a polgári ügy és a volt elnök ellen folytatott büntetőügy körülményei között, különös tekintettel arra, hogy a tárgyalt időszakban Cohen a Trump Organization cégcsoport alelnöke és az elnök bizalmasa volt, így most már Cohen két ügynek is fontos tanúja lett, hiszen a szintén manhattani igazságszolgáltatási kerületben zajló vesztegetéssel és a választások befolyásolásával kapcsolatos büntetőügyben is érintett. A vád szerint 2016 októberében ő adta át Stormy Daniels pornószínésznőnek az elnökkel folytatott viszonyáról való hallgatásért járó 130 000 dolláros kenőpénzt. Trump védője megpróbálta aláásni Cohen szavahihetőségét a 2019-es, bevallottan hamis kongresszusi tanúvallomására hivatkozva, majd személyes bosszúnak állította be jelenlegi szembefordulását egykori főnökével. Ám a védelem feladata korántsem lesz egyszerű. Cohen vallomásában elmondta, hogy Trump ugyan nem mondta kifejezetten, hogy „fújja fel” az ingatlan-nyilvántartásban szereplő számokat, de ez csupán azért történt így, mert Trump egy maffiafőnökként tárgyal, és körülírva fogalmazza meg a parancsait. A tanúvallomás hatálytalanítására benyújtott indítványt Engeron bíró határozottan elutasította, és kijelentette, hogy a Trump elleni bizonyítékok Cohen vallomása nélkül is „megtöltenék ezt a tárgyalótermet”. Ennek fényében nem meglepő, hogy a vádlott is olykor kijött a béketűrésből. A bíró második alkalommal ítéli pénzbírságra, mert már több alkalommal is tett dehonesztáló kijelentéseket az ügyben kérdezőként szereplő bírósági titkárra a közösségi médiában és a bírósági folyosón lévő tévékamerák előtt egyaránt. Bár ügyvédje tiltakozott a bírság kiszabása ellen, a bíró engedetlenség esetén további szankciókat helyezett kilátásba. Mindeközben kedden egy másik, Trump ellen zajló büntetőügyben, a georgiai Fulton megyében már a volt elnök harmadik egykori ügyvédje vallotta magát bűnösnek bűnsegédletben, amikor Trump kampánycsapatának tagjaként valótlan állításokat fogalmazott meg a 2020- as választások eredményét illetően. Sidney Powell és Kenneth Chesebro után Jennie Ellis is beismerő vallomást tett, miszerint választási csalásról szóló koholt vádakkal próbálták meg érvényteleníteni a voksolás eredményét. Ellis a továbbiakban terhelő vallomást tett Rudy Giuliani (egykori New Yorki-i polgármester) és Ray Smith ügyvédekre is, akik állítása szerint megvezették a georgiai szenátus tagjait akkor, amikor hamisan tömeges választási csalásokról számoltak be nekik. Giuliani és Smith ártatlannak vallották magukat. Donald Trump ellen jelenleg összesen négy büntetőügyben és két polgári ügyben zajlik eljárás. Előbbi csoport a 2020-as választások megváltoztatásának kísérletét, a 2021. január 6-án történt capitoliumi ostromot illető felbujtó tevékenységet és a nemzetbiztonsági dokumentumokkal való visszaélését foglalja magában, míg utóbbi két ügy ingatlantulajdonnal kapcsolatos csalást és egy szexuális erőszakot érintő rágalmazási ügyet fed le. IRDFTF <2_2 <löp Donald Trump a vádlottak padján £<c 1 Káros Lengyelországnak „Duda színháza” VARSÓ „Az elnök végre megmutathatja, övé a hatalom” - így sommázta a Gazeta Wyborcza című lengyel lap, hogy hiába jelentette be a közös koalíciót az ellenzék három pártja már a hét elején, kész tények elé állítva ezzel Andrzej Dudát, aki kedden és szerdán valamennyi párt képviselőivel találkozott. A lengyel elnök azonban konzultációit követően azt közölte, „két komoly jelölt van” a miniszterelnöki tisztségre. „Két olyan politikai csoport van, amely többséget és saját miniszterelnök-jelöltet követel magának”. Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnök a Jog és Igazságosság (PiS) párt részéről, valamint Donald Tusk, akit a választás után jelentős többséget szerzett ellenzéki pártok - az általa fémjelzett Polgári Koalíció, a Harmadik Út, valamint a Baloldal - egyöntetűen támogatnak kormányfőjelöltként. A kérdés az, Morawiecki mire hivatkozhatott, amikor azt állította, pártjának többsége van a törvényhozásban. A parlamentben, a Szejmben ugyanis 231 mandátumra van szükség a kormányzáshoz, miközben a PiS mindössze 194-et szerzett, s a szélsőjobboldali Konföderációval is csak 212-re tenne szert, ráadásul ez utóbbi párt azt közölte, ellenzékbe vonul. A PiS jelezte, a Lengyel Parasztpárttal (PSL) tárgyalna, amely a Harmadik Út választási szövetség részeként indult a voksoláson, de a politikai erő egyszerűen kinevette a kormánypártot a közeledés miatt. Az ellenzék három pártja együttesen 248 mandátumra tett szert, ami kényelmes többséget jelent. Az ellenzéki politikusok szerint az az időhúzás, amit most a lengyel elnök bemutat „Duda színházának tekinthető”. Tusk azt közölte, az elnök „az időre játszik”, miközben nagyon fontos lenne, hogy Lengyelországnak gyorsan új kormánya legyen, mert mielőbb hozzá kellene jutni a befagyasztott uniós támogatásokhoz. Mint Brüsszelben elmondta, gyors döntéseket hoz majd ezzel kapcsolatban. Összesen 35 milliárd euró befagyasztásáról van szó. A Gazeta Wyborcza azt írta, az elnök most azt akarja megmutatni a lengyel közvéleménynek, „hogy ő a helyzet nagy nyertese. Miért ne hosszabbíthatná meg ezt a csodálatos pillanatot? Miért ne ünnepelhetné meg, miért ne élvezhetné ki a megaláztatás évei után? Miért kellene megkönnyítenie az ellenzék hatalomátvételét, amely végül is egyöntetűen azt tűzi ki célul, hogy számos alkotmánysértés miatt az állami törvényszék elé állítja őt?” RÓNAY TAMÁS Andrzej Duda köztársasági elnök húzza az időt ! c NÉPSZAVA I ~7 2023. október 28., szombat I / A KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület közleménye tagjai részére Meghívó a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület Területi Küldöttválasztó Gyűlésére Tisztelt Tagunk! A KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület (a továbbiakban: KÖBE) Igazgatótanácsa az Alapszabály 4.4.1. pontjában foglalt kötelezettségének eleget téve kitűzte a meghívóban szereplő területek területi küldöttválasztásait, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt. Az Alapszabályunk 4.4.4. pontja értelmében minden tag - így Ön is - kizárólag a lakcímkártyájában feltüntetett lakcíme - nem természetes személy tag esetén a tag székhelye - szerinti választási terület küldöttválasztó gyűlésen jogosult szavazni. A Küldöttválasztó Gyűlések napirendi pontja: A választási területhez tartozó küldöttek és pótküldöttek megválasztása. A regisztrációra kérjük személyi azonosító okmányait (személyi igazolvány, lakcímkártya), illetve ezen túlmenően, amennyiben a választáson nem természetes személy tag képviseletében vesz részt, a képviseleti jogosultság igazolására szolgáló hiteles dokumentumokat is hozza magával, továbbá a nem természetes személy tagok esetében legyenek különös figyelemmel a társaságukra/szervezetükre irányadó képviseleti szabályok megtartására! Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az Alapszabályunk kifejezetten kizárja a tagsági jogok meghatalmazás útján történő gyakorlását! Kérjük továbbá, hogy a regisztráció érdekében az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlés időpontja előtt legalább 30 perccel szíveskedjen megjelenni! A választási területek és az azokhoz tartozó Területi Küldöttválasztó Gyűlések helyszínei és időpontjai az alábbi táblázatban találhatóak. A Területi Küldöttválasztó Gyűlés akkor határozatképes, ha az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagok 50%-a +1 tag jelen van. A határozatképtelenség miatt megtartásra kerülő megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlés az előre meghirdetett napirendi ponttal, a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlésen az eredeti meghívóban meghirdetett napirendi pontokon, illetve azok sorrendjén nem lehet változtatni, kivéve, ha ezen valamennyi, az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelen van és ezt a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlés elhatározza. A határozatképtelenség miatt megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűléseket az eredetileg meghirdetett helyszíneken, az eredetileg meghirdetett kezdő időpontot követő egy órával későbbre hívja össze az Igazgatótanács, amelyre - amennyiben a Területi Küldöttválasztó Gyűlés határozatképtelen - ezúton meghívjuk Önt. Felhívjuk a figyelmét, hogy az adott küldöttválasztási területre vonatkozóan csak az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagot lehet jelölni és csak az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelölhet. Egy tag akár több személyt, továbbá saját magát is jelölheti küldöttnek. A jelölés kizárólag az Igazgatótanács által erre a célra rendszeresített és a KÖBE honlapjáról (www.kobe.hu) letölthető vagy a KÖBE székhelyén igényelhető jelölőlapon, minimálisan teljes bizonyító erejű magánokirati formában érvényes. A küldöttjelölt a jelölés elfogadásáról a jelölőlap aláírásával nyilatkozik. A jelölés érvényességéhez az is szükséges, hogy az alakszerűen kitöltött - a jelölt elfogadó nyilatkozatát is tartalmazó - jelölőlap legkésőbb az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlés szavazási eljárásának megkezdéséig a Levezető Elnök részére eredetiben átadásra kerüljön. Az Alapszabály 4.4.5. pontja alapján az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyűlés tekintetében egységesen 4650 főben határozta meg az egy küldött megválasztásához szükséges küldöttválasztási területi taglétszámot. A Területi Küldöttválasztó Gyűlést a jelenlévő tagok által, nyílt szavazással, egyszerű többséggel megválasztott Levezető Elnök vezeti le. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésen megválasztható küldötti létszámmal azonos számú pótküldött is megválasztásra kerül. A küldöttek megválasztása titkos, írásbeli szavazás útján történik A Területi Küldöttválasztó Gyűlésről jegyzőkönyv készül, melyet a Levezető elnök által felkért személy vezet. A jegyzőkönyvet a Választási Felügyelő Bizottság tagjai írják alá és a Területi Küldöttválasztó Gyűlés által megválasztott két jegyzőkönyv-hitelesítő hitelesíti. A szavazás eredménye a helyszínen kihirdetésre kerül. Az egyes Területi Küldöttválasztó Gyűlések helyszínei és időpontjai: Helyszíne Kiskulacs Vendéglő 3100 Salgótarján, Kassai sor 40. Aranyhomok Hotel 6000 Kecskemét, Kossuth tér 3. Himmipct Hatel Fnrrác 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert út 16-24. Békés vármegye Rokka Rendezvényház 5600 Békéscsaba Andrássy út 73/1 A Választás részletes szabályait is tartalmazó egyesületi Alapszabály a www.kobe.hu oldalon és az Egyesület székhelyén tekinthető meg. Az Igazgatótanács 2023. október 12-ei döntése alapján: Budapest, 2023. október 28. Tisztelettel: Ádám Imre a KÖBE Igazgatótanácsának elnöke Bács-Kiskun vármegye Csongrád-Csanád vármegye 2023.11.15. 10.00 óra 2023 11 15 14 30 óra 2023.11.16. 11.30 óra Küldöttválasztási terület Nógrád vármegye Kezdő időpontja 2023.11.14.