Népszava, 2023. november (150. évfolyam, 255-279. szám)

2023-11-28 / 277. szám

pm rrS­ n DLLrVJLLV népszava | r 2023. november 28., kedd I D Budaházy: Orbán is revíziót akar //­­ ELŐADÁS A miniszterelnök a trianoni igazságtalanság részleges revíziójára törekszik - vélte Budaházy György tegnap esti szekszárdi előadásán. Az idén államfői kegyelemben részesült politikus továbbra is azt vallja, hogy ártatlanul ítélték el a terrorizmus vádjával. UNGÁR TAMÁS ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK A Léleképítő előadás-sorozat Szek­­szárd jobboldali-konzervatív köreit szólítja meg immár 23 éve, ennek a közösségnek volt a vendége hétfő este Budaházy György nemzeti-ra­dikális politikus. A rendezvényt eredetileg - ahogy a Léleképítő valamennyi estjét - a Garay János Gimnáziumban tartották volna, ám a város ellenzéki képviselői tilta­koztak az ellen, hogy az iskolában a terrorizmusért elítélt Budaházy felléphessen. Vélhetőleg ennek hatására a gim­názium és az iskolát fenntartó tan­kerület nem engedte, hogy ott tart­sák meg a közönségtalálkozót. Ezt követően viszont az önkormányzat művelődési központja befogadta az eseményt. A városi képviselő-testü­let ellenzéki frakciója ez ellen is szót emelt, és rendkívüli testületi ülésen akarta elérni, hogy a közgyűlés uta­sítsa a művelődési központ veze­tőjét: ne engedje ott a rendezvény megtartását. Mint arról beszámol­tunk, a nyáron felmentették tiszt­ségéből Ács Rezső szekszárdi pol­gármestert, és a fideszes politikus távozása óta párttársa, Gyurkovics János alpolgármester irányítja a vá­rost, ám ő eddig nem hívta össze a rendkívüli ülést (ezt megteheti, hisz 15 napja van rá), így azonban Buda­házy kitiltásáról nem születhetett időben határozat. Ezért nem volt akadálya, hogy a politikus megtartsa előadását, amit 140-en néztek meg a helyszí­nen. Budaházy az életét összegez­te, és beszédében hangsúlyos szere­pet kapott az ellene és társai ellen 13 évig folyó büntetőeljárás. Budahá­zyt a Hunnia-per elsőrendű vádlott­jaként - mint felbujtót - a bíróság első fokon 17, másodfokon 6 év bör­tönre ítélte terrorista bűncselekmé­nyekért. Az indoklás szerint a Hun­­nia-csoporthoz kötődő személyek 2007 és 2009 között Molotov-kok­­téllal támadtak több szocialista és liberális politikus ingatlanjára, va­lamint „meleg”­szórakozóhelyekre, illetve súlyosan bántalmazták Csin­talan Sándort, az MSZP-be nemrég visszatért politikust, műsorvezetőt. Ez év márciusában a köztársasági elnök végrehajtási kegyelemben ré­szesítette Budaházyt és több társát, azóta a politikus igyekszik újra köz­életi tényezővé válni. Ennek része volt a szekszárdi közönségtalálkozó, ahol Budahá­zy György ismét ártatlannak vallot­ta magát a terrorizmus vádjában, és azt mondta, hogy­­ hiába kaptak ő és társai kegyelmet - nem győzött az igazság, csak a hatalom letolta ma­gáról az ellenük elkövetett igazság­talanság terhét. A politikus szerint neki semmilyen felbujtói szerepe nem volt a bíróság által terhére rótt akciókban, és a terrorizmus vádja szerinte eltúlzott volt. És az - a fel­mentés ellenére - továbbra is rajta maradt, amiképp a kirótt 27 milliós bűnügyi költség is. Budaházy beszélt arról is, hogy miképp kezdett politizálni: először a trianoni békediktátum ellen lá­zadt. Ma is biztos abban, hogy nem kell elfogadnunk ezt az igazságtalan békét, és ha teljes revízióról álmod­ni értelmetlen, arra lát esélyt, hogy az elvesztett terület egy része, talán csak néhány falu visszakerül Ma­gyarországhoz. Szerinte Orbán Vik­tor is ezt akarja, még ha nyíltan nem is szól róla. C Budaházy beszédében hangsúlyos szerepet ka­pott az ellene és társai ellen 13 évig folyó büntetőeljárás Eredetileg egy iskolába hirdették meg, végül az önkor­mányzat művelődési központja fogadta be az eseményt. NÉPSZAVA Győzött a magyar nép demokratikus akarata! Gerőt leváltották, Kádár János az utóda FUGA 65. évfolyam 246. szám Budapest, 1987 október 29. péntek NÉPSZAVA Új sajtótörvény Nobel-díjat kapott Szent-Györgyi Albert tanár A C-vitamin felfedezője az első magyar Nobel-díjas kutató A szegedi paprika b­lág hírnévre tesz szert Általános a 4L,­ V. évfolyam 293 mám Budapest, 1»41 december 25. Ára 48 NÉPSZAVA a mi földünk, a mi életünk irta: SZAKAUTI ÁRPÁD i Meghívó Időpont: 2023. november 29., szerda, 18 óra­­ 1 *i [UNK]3^ NÉPSZAVA 150 KIÁLLÍTÁS A Népszava szerkesztősége és kiadója az idén 150 éves napilap alapítása óta megjelent lapszámokból készült izgalmas összeállítással ünnepel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A kiállítást megnyitja: Németh Péter, a Népszava főszerkesztő-ügyvezetője és Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke Helyszín: FUGA, 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5. Nyitva:2023. november 30-december 10., szerda-vasárnap: 14-től 19 óráig és a C-vitamin Szép Szó Mi az, hogy urbánus? NÉPSZAVA ® Kertész Imre Nobel-díjas NÉPSZAVA Terrortámadás Amerika ellen! Európában az élet nem a politikáról szó­­PSZAVA [UNK] Újra Európában NÉPSZAVA Négy halott, száz sebesült az ökológiai katasztrófában NÉPSZAVA Nemes Jeles László és csapata kiemelkedő teljesítményével vívta ki a díjat az erős mezőnybei Csúcsra ért a Saul fia az Oscarral NÉPSZABADSÁGOT állíthatna megag MEGÉR­KEZETT AZ OROSZ GÁZ NÉPSZAVA Obama az Államok élén HIRDETÉS Alapítva: 1873-ban 150 éves v CL

Next