Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)
2023-12-27 / 300. szám
121 2023. december 27., szerda _____________________________________________________________________KULTÚRA Emlékezetkultúra tegnap és ma KULTUSZOK A nemzeti irodalom személyiségeit egykor a szenteket megillető tisztelet övezte. Mára kissé átalakult a múltidézés. RÓNAY TAMÁS A közép-európai régió 2024-es irodalmi évének középpontjában Franz Kafka áll: júniusban emlékezhetünk az író halálának századik évfordulójára. A szerzőt három nemzet, a csehek mellett a németek és az osztrákok is magukénak érzik, hiszen a prágai lakosság német nyelvű zsidó közösségéhez tartozott, németül írt. A jubileum keretében újra kiadják műveit, a Goethe Intézet egy sor rendezvénnyel készül Csehországban, és német-osztrák koprodukcióban hatrészes minisorozat készül az életéről, ezt a tervek szerint 2024 tavaszán mutatják be. S ez csak néhány példa a sok közül. Kafka személye több nemzetet hoz össze, neve az együvé tartozás szimbóluma is. Az irodalmi emlékezetkultusz középpontjában sokáig olyan szerzők álltak, akik az adott nemzet egységének jelképei, a nemzeti nyelv megteremtői. Az európai „nemzeti költőknek” például számos közös vonásuk van: műveiket a nemzeti történelem megidézése, életüket pedig a folyamatos áldozatvállalás, sőt a mártíromság jellemezte. Haláluk után mindannyiukat kultikus rajongás övezte. Ráadásul a nemzeti költők örökségét a különböző kulturális és politikai csoportok folyamatosan kisajátították; a kommunista érában, Kelet-Európában szinte mindegyiküket a kommunizmus úttörőinek állították be, de a politikai kurzusoktól ma sem áll távol az egyes nemzeti szerzőket - munkásságukat átértelmezve - az adott politikai vezetés szolgálatába állítani. Az európai emlékezetkultusz ugyan a XIX. században teljesedett ki, de már korábban is voltak megnyilvánulásai. A jó művészekről való nagyszabású megemlékezésre először Angliában volt példa. 1769-ben Stratford-upon-Avonban - állítólagos szülővárosában - William Shakespeare-re emlékeztek ünnepségsorozat keretében. A neves korabeli színész, David Garrick által szervezett háromnapos ünnepségekről nem hiányozhattak az ágyúlövések, a hosszas templomi harangzúgás és a szónoklatokkal tarkított ünnepi felvonulás. Nagy tömeg vett részt a Shakespeare-szobor felavatásán, lóversenyt és Shakespeare darabjainak szereplői közötti kötélhúzást is rendeztek. A megemlékezések e módja a vallási kultuszból, a szentek tiszteletéből nőtt ki. Korabeli dokumentumok szerint sokszor ezrek, tízezrek, sőt százezrek vettek részt a nemzet egy-egy nagy irodalmi alakjáról szóló megemlékezésen. A XIX. század közepétől a költők és írók emlékkultusza Európa-szerte elterjedt, emlékműveket avattak tiszteletükre, gigantikus ünnepségeket rendeztek. A Puskin-szobor 1880- as moszkvai leleplezésére állítólag mintegy 100 ezren gyűltek össze. Az apró szlovén közösségben is mintegy 20 ezer embert vonzott a szlovén művészi nemzeti nyelv megteremtőjének, France Preserennek állított szobor 1905-ös ljubljanai leleplezése. Történészek szerint az 1830-as évek végétől a második világháborúig tartó időszakot nevezhetjük az „emlékezetes évszázaduknak”. Ekkoriban kerültek az ünnepliségek középpontjába az irodalom nagy alakjai. A nemzet öntudatra ébredésével, mik a nemzetállamok ki■alakulásával az em Iltlékezéskultusz középpontjába is szerzők kerültek, akik a nemolyan zeti nyelv, a nemzettudat megteremtése legfőbb alakjainak tartottak. IrodaiA politikai kurzusoktól ma sem áll távol az egyes nemzeti szerzőket - munkásságukat átértelmezve - az adott politikai vezetés szolgálatába állítani, mi munkásságuk sokszor háttérbe került, főleg a nemzeti egység megteremtésében játszott szerepükért tisztelték őket. A modern ukrán irodalmi nyelv egyik megteremtője, a függetlenség figurájának tartott, 1861-ben elhunyt Tarasz Sevcsenko születésének évfordulóján tartott rendezvényeken sokan olyanok is részt vettek, akik nem tudtak rendesen olvasni, és az ukrán nyelvvel is gondjaik voltak. Az emlékezetkultusz a közterekre is átterjedt, a XIX. század utolsó évtizedeiben váltak mind népszerűbbekké Európában az irodalom nagyjairól készült szobrok. Általában visszafogott mellszobrokról volt szó. Kivételt jelentett a városképet uraló kolosszális, az 1840-es években felállított Walter Scott-emlékmű a skóciai Edinburghban. Az „emlékezés évszázadának” sajátossága, hogy egyetlen költőt állítottak a középpontba. Ez gondot jelentett például Németországban, ahol Schiller és Goethe közül kellett választani. Végül azonban Schillert a nacionalista kontextusban megfelelőbb jelöltnek tekintették a tömeges megemlékezésre. Országszerte számos Schiller-emlékművet emeltek. A XIX. század második felében már szinte nem volt olyan német város, ahol ne emlékeztek volna a „nemzet költőjére”. Sőt ebbe a versengésbe a külföldi német közösségek is bekapcsolódtak. Az Egyesült Államok nagy német nyelvű közössége 1914-ig tizenhárom Schiller-szobrot állított. Az Európán kívüli emlékműavatások mögött a bevándorlóközösségek rivalizálása állt. A New York-i Central Parkban például Schiller 1859-es mellszobrát Shakespeare és Scott emlékművei (1872), majd Robert Burns (1880) és Beethoven (1884) egész alakos emlékművei követték. Az írók és nemzeti költők emlékművei szakrális zarándokhelyekké váltak. Kelet-Közép-Európában a „nemzeti költő-jelenség” markáns volt: Petőfi Sándorhoz hasonló kultusza alakult ki Lengyelországban a nemzet prófétájának tartott Adam Mickiewicznek, Bulgáriában Hriszto Botevnek, Romániában Mihai Eminescunak, a szlovéneknél Preserennek, a cseheknél Máchának. De a kontinens más részein is számos példát találhatunk a görög Dionisziosz Szolomosztól Friedrich Schilleren, a skót Robert Burnsön, az ír Thomas Moore-on, a feröeri Nólsoyar Pálion át az izlandi Jónás Hallgrímssonig. Skandináviában is létezett a „nemzeti költő” fogalma, Dániában ennek tartották Adam Oehlenschlägert, Norvégiában Henrik Wergelandot, Svédországban a költő-püspök Esaias Tegnert. A legérdekesebb példát „nemzeti költőre” Finnországban találhatjuk, ahol a svéd nyelvű Johan Ludvig Runeberget övezte a szenteket megillető kultusz azért, mert a finn himnusz szövegének szerzője, s a nagy nemzeti ébredési mozgalom vezéralakja volt. Igaz, a szerbek azt a II. Petar Petrovic-Njégost tisztelték költőfejedelemként, aki Montenegró herceg-püspöke volt. Spanyolországban Miguel de Cervantest, Portugáliában Luís de Camõest tartották a nemzet költőjének. Ugyanakkor a nagy és domináns kultúrákban az emlékezet középpontjában sokkal kevésbé állt a „nemzetépítés”, mint a kisebbekben, vagy azokban, amelyek sokáig idegen elnyomás alatt éltek, mint például Lengyelország. Az emlékezetkultusz ma is megmaradt, de egyfelől elvesztette „szinguláris” jellegét, tehát az egyes népek nem csak egy szerzőt tisztelnek, másrészt nem áll tömegmozgalom mögöttük, harmadrészt globálissá váltak, egy íróra-költőre sokszor nemcsak hazájukban, hanem más országokban is emlékeznek. Marbachban ma is minden évben Schiller-hetet tartanak, de hasonlóképp emlékeznek Goethére is. Lengyelországban 2005-ben, a költő halálának századik évfordulója kapcsán tartottak rendezvényeket Adam Mickiewiczre emlékezve. 2022-ben, Moliére születésének 400. évfordulóján nemcsak Franciaországban, hanem Olaszországban, Svájcban és Belgiumban is számos megemlékezést tartottak. A Comédie-Francaise húsz darabját mutatták be ekkoriban. A siker garantált volt, mert Moliére művei, az emberi viselkedés kifigurázása minden korban időszerű. 2021-ben Olaszországban rendeztek ünnepségeket Dante halálának 700. évfordulója apropóján, de más államokban is tartottak megemlékezéseket. Walter Scott Edinburghban felállított szobra kolosszális méretű .Ct: > Franz Kafka a közép-európaiság jelképe, a prágai lakosság német nyelvű zsidó közösségéhez tartozott O<§z <öo France Preseren, a szlovén művészi nemzeti nyelv megteremtője < ZD O o< / Új film a Meseország mindenkié kiadójától ELFOGADÁS A második aranykor, egy szerelem kihívásai címmel készített filmet a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Háttér Jogsegélyszolgálat. A leszbikusfilm előzménye egy többrészes oktatóvideó-sorozat, melyet a Labrisz készített A második aranykor címmel. A sorozatot az interneten lehetett nyomon követni, a munka az LMBTQ-emberek elfogadását hivatott segíteni, és életkortól függetlenül bátorított a digitális kapcsolatteremtés különböző formáira. Most egész estés filmmel jelentkezett a Meseország mindenkié kiadójaként is ismert egyesület. A történet szerint egy középkorú leszbikus pár összeköltözik egy vidéki kisvárosban, de a helyi iskolában művészettörténetet tanító Tünde és a festő Judit kapcsolata felkavarja az állóvizet. Az emberi jogi szappanopera a magyar valóságban játszódik, az elmúlt évek eseményei köszönnek vissza a fikciós filmben. A rendező Takács Mária, főbb szerepekben Bacskó Tünde, Vasvári Emese és Tölgyesy Zoltán láthatók. December 29-én a Cirko-Gejzír moziban zajló vetítés után beszélgetés lesz az alkotókkal a Katona József utcai Gaby’sban. NÉPSZAVA A LABRISZ LESZBIKUS EGYESÜLET FILMJE BACSKÓ TON kAI EMESE A leszbikus pár felkavarja az állóvizet a vidéki kisvárosban INFO A második aranykor, egy szerelem kihívásai december 29., Cirko-Gejzír mozi