Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)

2023-12-27 / 300. szám

121 2023. december 27., szerda _____________________________________________________________________KULTÚRA Emlékezetkultúra tegnap és ma KULTUSZOK A nemzeti irodalom személyiségeit egykor a szenteket megillető tisztelet övezte. Mára kissé átalakult a múltidézés. RÓNAY TAMÁS A közép-európai régió 2024-es irodalmi évének középpontjában Franz Kafka áll: júniusban emlé­kezhetünk az író halálának száza­dik évfordulójára. A szerzőt három nemzet, a csehek mellett a németek és az osztrákok is magukénak érzik, hiszen a prágai lakosság német nyel­vű zsidó közösségéhez tartozott, németül írt. A jubileum keretében újra kiadják műveit, a Goethe In­tézet egy sor rendezvénnyel készül Csehországban, és német-osztrák koprodukcióban hatrészes miniso­rozat készül az életéről, ezt a tervek szerint 2024 tavaszán mutatják be. S ez csak néhány példa a sok közül. Kafka személye több nemzetet hoz össze, neve az együvé tartozás szimbóluma is. Az irodalmi emlé­kezetkultusz középpontjában soká­ig olyan szerzők álltak, akik az adott nemzet egységének jelképei, a nem­zeti nyelv megteremtői. Az európai „nemzeti költőknek” például szá­mos közös vonásuk van: műveiket a nemzeti történelem megidézése, életüket pedig a folyamatos áldo­zatvállalás, sőt a mártíromság jel­lemezte. Haláluk után mindan­­­nyiukat kultikus rajongás övezte. Ráadásul a nemzeti költők öröksé­gét a különböző kulturális és poli­tikai csoportok folyamatosan kisa­játították; a kommunista érában, Kelet-Európában szinte mindegyi­küket a kommunizmus úttörői­nek állították be, de a politikai kur­zusoktól ma sem áll távol az egyes nemzeti szerzőket - munkásságu­kat átértelmezve - az adott politikai vezetés szolgálatába állítani. Az európai emlékezetkultusz ugyan a XIX. században teljese­dett ki, de már korábban is vol­­­­tak megnyilvánulásai. A j­ó művészekről való nagy­szabású megemlékezés­re először Angliában volt példa. 1769-ben Stratford-upon-Avon­­ban - állítólagos szü­lővárosában - William Shakespeare-re emlé­keztek ünnepségsoro­zat keretében. A ne­ves korabeli színész, David Garrick által szervezett há­romnapos­­­ ünnepségekről nem hiányozhattak az ágyúlövések, a hosszas templo­mi harangzúgás és a szónoklatokkal tarkított ünnepi felvonulás. Nagy tömeg vett részt a Shakespeare-szo­bor felavatásán, lóversenyt és Shakespeare darabjainak szereplői közötti kötélhúzást is rendeztek. A megemlékezések e módja a vallási kultuszból, a szentek tiszte­letéből nőtt ki. Korabeli dokumen­tumok szerint sokszor ezrek, tíz­ezrek, sőt százezrek vettek részt a nemzet egy-egy nagy irodalmi alak­járól szóló megemlékezésen. A XIX. század közepétől a költők és írók emlékkultusza Európa-szerte el­terjedt, emlékműveket avattak tisz­teletükre, gigantikus ünnepségeket rendeztek. A Puskin-szobor 1880- as moszkvai leleplezésére állító­lag mintegy 100 ezren gyűltek ös­­­sze. Az apró szlovén közösségben is mintegy 20 ezer embert von­zott a szlovén művészi nemzeti nyelv megteremtőjének, Fran­ce Preserennek állított szo­bor 1905-ös ljubljanai lelep­lezése. Történészek szerint az 1830-as évek végétől a második világháborúig tartó időszakot ne­­­­vezhetjük az „emlé­­kezetes évszázad­uk­nak”. Ekkoriban kerültek az ünnep­li­ségek középpontjá­­­­ba az irodalom nagy alakjai. A nemzet ön­­­­tudatra ébredésével, mik a nemzetállamok ki­­■­alakulásával az em­ I­lt­lékezéskultusz kö­zéppontjába is szer­zők kerültek, akik a nem­olyan zeti nyelv, a nemzettudat megterem­tése legfőbb alakjainak tartottak. Irodai­A politikai kurzusok­tól ma sem áll távol az egyes nem­zeti szerző­ket - mun­kásságukat átértelmezve - az adott politikai vezetés szolgálatába állítani, mi munkásságuk sokszor háttérbe került, főleg a nemzeti egység meg­teremtésében játszott szerepükért tisztelték őket. A modern ukrán iro­dalmi nyelv egyik megteremtője, a függetlenség figurájának tartott, 1861-ben elhunyt Tarasz Sevcsenko születésének évfordulóján tartott rendezvényeken sokan olyanok is részt vettek, akik nem tudtak ren­desen olvasni, és az ukrán nyelvvel is gondjaik voltak. Az emlékezetkultusz a közterek­re is átterjedt, a XIX. század utolsó évtizedeiben váltak mind népsze­rűbbekké Európában az irodalom nagyjairól készült szobrok. Álta­lában visszafogott mellszobrokról volt szó. Kivételt jelentett a város­képet uraló kolosszális, az 1840-es években felállított Walter Scott-em­­lékmű a skóciai Edinburghban. Az „emlékezés évszázadának” sa­játossága, hogy egyetlen költőt ál­lítottak a középpontba. Ez gondot jelentett például Németországban, ahol Schiller és Goethe közül kellett választani. Végül azonban Schillert a nacionalista kontextusban megfe­lelőbb jelöltnek tekintették a töme­ges megemlékezésre. Országszerte számos Schiller-emlékművet emel­tek. A XIX. század második felében már szinte nem volt olyan német város, ahol ne emlékeztek volna a „nemzet költőjére”. Sőt ebbe a ver­sengésbe a külföldi német közössé­gek is bekapcsolódtak. Az Egyesült Államok nagy német nyelvű kö­zössége 1914-ig tizenhárom Schil­­ler-szobrot állított. Az Európán kí­vüli emlékműavatások mögött a bevándorlóközösségek rivalizálása állt. A New York-i Central Parkban például Schiller 1859-es mellszob­rát Shakespeare és Scott emlék­művei (1872), majd Robert Burns (1880) és Beethoven (1884) egész alakos emlékművei követték. Az írók és nemzeti költők emlékművei szakrális zarándokhelyekké váltak. Kelet-Közép-Európában a „nem­zeti költő-jelenség” markáns volt: Petőfi Sándorhoz hasonló kultusza alakult ki Lengyelországban a nem­zet prófétájának tartott Adam Mic­­kiewicznek, Bulgáriában Hriszto Botevnek, Romániában Mihai Emi­­nescunak, a szlovéneknél Preseren­nek, a cseheknél Máchának. De a kontinens más részein is számos példát találhatunk a görög Dionisziosz Szolomosztól Friedrich Schilleren, a skót Robert Burnsön, az ír Thomas Moore-on, a feröeri Nólsoyar Pálion át az izlandi Jónás Hallgrímssonig. Skandináviában is létezett a „nemzeti költő” fogalma, Dániában ennek tartották Adam Oehlenschlägert, Norvégiában Henrik Wergelandot, Svédország­ban a költő-püspök Esaias Tegnert. A legérdekesebb példát „nemze­ti költőre” Finnországban talál­hatjuk, ahol a svéd nyelvű Johan Ludvig Runeberget övezte a szen­teket megillető kultusz azért, mert a finn himnusz szövegének szerző­je, s a nagy nemzeti ébredési moz­galom vezéralakja volt. Igaz, a szer­­bek azt a II. Petar Petrovic-Njégost tisztelték költőfejedelemként, aki Montenegró herceg-püspöke volt. Spanyolországban Miguel de Cer­­vantest, Portugáliában Luís de Camõest tartották a nemzet költő­jének. Ugyanakkor a nagy és domi­náns kultúrákban az emlékezet kö­zéppontjában sokkal kevésbé állt a „nemzetépítés”, mint a kisebbek­ben, vagy azokban, amelyek soká­ig idegen elnyomás alatt éltek, mint például Lengyelország. Az emlékezetkultusz ma is meg­maradt, de egyfelől elvesztette „szinguláris” jellegét, tehát az egyes népek nem csak egy szerzőt tisztel­nek, másrészt nem áll tömegmoz­galom mögöttük, harmadrészt glo­bálissá váltak, egy íróra-költőre sokszor nemcsak hazájukban, ha­nem más országokban is emlékez­nek. Marbachban ma is minden évben Schiller-hetet tartanak, de hasonlóképp emlékeznek Goethé­re is. Lengyelországban 2005-ben, a költő halálának századik évfordu­lója kapcsán tartottak rendezvénye­ket Adam Mickiewiczre emlékez­ve. 2022-ben, Moliére születésének 400. évfordulóján nemcsak Fran­ciaországban, hanem Olaszország­ban, Svájcban és Belgiumban is szá­mos megemlékezést tartottak. A Comédie-Francaise húsz darabját mutatták be ekkoriban. A siker ga­rantált volt, mert Moliére művei, az emberi viselkedés kifigurázása minden korban időszerű. 2021-ben Olaszországban rendeztek ünnep­ségeket Dante halálának 700. évfor­dulója apropóján, de más államok­ban is tartottak megemlékezéseket. Walter Scott Edinburghban felállított szobra kolos­­­szális méretű .Ct: > Franz Kafka a közép-euró­paiság jelképe, a prágai la­kosság német nyelvű zsidó közösségéhez tartozott O<§z <öo France Preseren, a szlovén művészi nemzeti nyelv megteremtője < ZD O o< / Új film a Meseország mindenkié kiadójától ELFOGADÁS A második arany­kor, egy szerelem kihívásai címmel készített filmet a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Háttér Jogsegély­­szolgálat. A leszbikusfilm előzmé­nye egy többrészes oktatóvideó-so­rozat, melyet a Labrisz készített A második aranykor címmel. A soro­zatot az interneten lehetett nyomon követni, a munka az LMBTQ-em­berek elfogadását hivatott segíteni, és életkortól függetlenül bátorított a digitális kapcsolatteremtés kü­lönböző formáira. Most egész estés filmmel jelentkezett a Meseország mindenkié kiadójaként is ismert egyesület. A történet szerint egy középkorú leszbikus pár összeköl­tözik egy vidéki kisvárosban, de a helyi iskolában művészettörténe­tet tanító Tünde és a festő Judit kapcsolata felkavarja az állóvizet. Az emberi jogi szappanopera a ma­gyar valóságban játszódik, az elmúlt évek eseményei köszönnek vissza a fikciós filmben. A rendező Takács Mária, főbb szerepekben Bacskó Tünde, Vasvári Emese és Tölgyesy Zoltán láthatók. December 29-én a Cirko-Gejzír moziban zajló vetítés után beszélgetés lesz az alkotókkal a Katona József utcai Gaby’sban. NÉPSZAVA A LABRISZ LESZBIKUS EGYESÜLET FILMJE BACSKÓ TON kAI EMESE A leszbikus pár felkavarja az állóvi­zet a vidéki kisvárosban INFO A második aranykor, egy szerelem kihívásai december 29., Cirko-Gejzír mozi

Next