Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-13 / 11. szám

SZOMBATI RANDEVÚ______________________________________I 5 „Hűbérbirtokká válhat, amit most még falunak nevezünk” • VIDÉK Az önkormányzatiság a kistelepüléseken a hatalom homokozója lett - véli a sikeres község, Hernádszentandrás polgármestere, Üveges Gábor, aki négy ciklus után kiszáll a ringből. Egy ökológiai és közösségfejlesztési programmal váltak híressé ország-, sőt - számos neves díjnak köszönhe­tően - Európa-szerte. A BioSzentand­­rás munkát adott szociálisan hátrá­nyos helyzetben lévő embereknek, s valódi piaci termékekkel, feldolgozott zöldségekkel, gyümölcsökkel látta el a térséget, neves környékbeli és fő­városi éttermeket is. Még fagyosak a földek a határban, de egy „biofalu" ilyenkor bizonyára már a tavaszi ülte­tésekre készül Hogy az időjárási hasonlatnál maradjunk: a BioSzentandrás prog­ram az utóbbi években kissé meg­dermedt, jórészt a koronavírus hatására megváltozott piaci körül­mények miatt, de az sem tett jót ne­künk, hogy három-négy éve látvá­nyosan elkerülik a falut a politikai szűrőn is átmenő pályázati források. Két út állt előttünk. Vagy pontot te­szünk a végére, vagy pedig kivárunk, takaréklángra kapcsolunk és part­nert keresünk, akivel együttmű­ködésben új lendületet adhatunk a jövőnek. Ez utóbbi, úgy tűnik, sike­rül: a Magyar Máltai Szeretetszol­gálat, amely a Felzárkózó települé­sek program részeként már itt van a faluban, nonprofit szervezetén ke­resztül a feldolgozói kapacitásunkat és üzemünket nemrégiben megvá­sárolta az önkormányzattól. Lehet már tudni, hogy nem indul újra a polgármesteri posztért. Úgy tűnik, a független, vállalkozó szellemű polgár­­mesterek, kritikus hangot megütő ön­­kormányzati szereplők egyre kevésbé illenek a mostanra kialakult hatalmi rendszerbe. Erőteljesen sematizálódik a tel­jes önkormányzatiság, s lassan végleg eltűnnek az effajta karakte­rek. Nem vagyok Don Quijote, első perctől mindvégig két lábbal a föl­dön jártam, ismerve a politikai aré­nát, de hittem és hiszek ma is a kö­zösségek erejében. Nem tekintem naivitásnak, ha valaki hittel és ér­zelemmel elkezd összerakni egyfaj­ta helyi tudást, erőt és irányt mutat, élére áll folyamatoknak, és nem fel­tétlen a kitaposott utakat keresi. Ha egyetlen polgármesteri ciklus után lennénk, mondhatnám, hogy volt egy illúzió, és illúzió is maradt. De alapvetően huszonkét év közéleti munkáról és közben négy polgár­­mesteri ciklusról beszélünk. Ebbe befért, hogy létrehoztuk az Ös­­­szefogás Hernádszentandrásért Alapítványt, megkerestük a tele­pülés elszármazottjait, a telepü­lés jelképeit, összeraktunk egy fa­lumonográfiát, s megalapítottuk a díszpolgári címet, hogy legyenek példaképei a közösségnek. Bele­fért a mindent felülíró lelkesedés, a szívós munka, a tudatos csapat­­építés, az együtt elért rengeteg kö­zös élmény és eredmény, a hullám­hegyek és hullámvölgyek egyaránt, a több mint egymilliárd forint össz­értékű fejlesztés, s az, hogy felke­rült a térképre Hernádszentandrás. Sajnálatos módon mára az önkor­mányzatiság a hatalom és a pár­tok homokozója lett, egyre fojróbb a levegője, nem az ember a való­di célja, eltűnt belőle a szabadság. Alapvetően a régi kották mennek „Fényévek­re vagyunk attól, amiért létrehozták az önkor­mányzato­­kat. Mára csak a név ugyanaz. A valódi mozgástere, autonómiá­ja és ezek igenlése is a múlté. A leg­több helyen megszűnt alkotó, inspi­ráló, vonzó és versenyké­pes közegnek lenni, gúzsba köti a meg­alkuvások sora, egyre inkább szer­vilis végre­hajtó szervvé válik." körbe-körbe, ugyanaz a jelöltállí­tási struktúra, ugyanaz az izmo­­zás, testrészméregetés, miközben az alkalmasság már nem szempont, minden párt a saját, hozzá és nem feltétlenül a közösséghez lojális embereit akarja „betolni” az önkor­mányzatokba és azok intézményei­be. Ez már a kilencvenes években is jellemző volt, viszont van egy nagy különbség ahhoz képest: eltűntek azok a helyi „karakterek”, akiknek még súlyuk, tapasztalatuk, hiteles­ségük s rátermettségük volt. Egyre súlytalanabb és alkalmatlanabb fi­gurák kerülnek vezetői pozícióba, s ne áltassuk magunkat, hogy ez csak kistelepülési tendencia. Egy polgármesternek igazából gúzsba kötve kell táncolnia, sok szabad tér nincs a kreativitáshoz. Egyre kiszolgáltatottabbak az önkormányzatok, amelyeket a kor­mányzat alattvalóként kezel. Egy hozzánk hasonló, 400-450 fős te­lepülésen a feladatfinanszírozás alapján juttatott normatíva 98 szá­zalékban csak „átmegy”, ugyanis nincs érdemi jogi és gazdasági moz­gástere a kistelepülési önkormány­zatoknak. A „nagy testvér” úgy gon­dolja, ő odafönt jobban tudja, mi kell idelent, nekünk pedig alapve­tően annyi marad, hogy a saját be­vételből gazdálkodhatunk, ahogy akarunk. Egy Hernádszentandrás méretű településnek azonban lé­nyegében elhanyagolható a saját adóbevétele. Nyilván van egy-két olyan adó kivétel a települések kö­zött, ahol jobb az adókörnyezet, de a többség hozzánk hasonlít, így nem csoda, ha alig marad innova­tív polgármester egy-egy kistelepülé­sen. Főként, hogy a versenyszférá­ban az itteni bérüknek akár a há­romszorosát is megkereshetik az­zal a tudással, ami a fejükben, és azzal a kapcsolatrendszerrel, ami a noteszükben van. Így aztán egy­re nagyobb számban jelennek meg a polgármesteri posztra ácsingózók között alkalmatlan, hozzá nem értő, vagy önös érdekből odakerülő figu­rák, akik viszont kellően lojálisak és jó végrehajtók. Cserébe pedig nyil­ván meg fogják kapni a kormánytól a plusz pályázati forrásokat. A mi térségünkben, az elszegényedett abaúji és borsodi régiókban rovott előéletű, de párthű jelentkezők is mind gyakrabban tűnnek fel a veze­tői székre pályázva, ami már egyfaj­ta negatív szintlépés. A régi típusú, a kisközösségért élő igazi lokálpat­rióta polgármesterek közül sokan erre az önkormányzati erodációra lelkileg és egészségileg is „rámen­tek”, sajnos látunk magunk körül ilyen emberi tragédiákat. Ebben az ellenzék is felelős, egy-két han­gos kukorékoláson, kiabáláson kí­vül a legtöbb helyen nem mutattak érdemi alternatívákat. Ráadásul a 2019-es, sok változást hozó helyha­tósági választások után nagyon sok településen nem tudták az ellen­zéki polgármesterek és képviselők bebizonyítani, hogy nem ugyanazt csinálják, mint amit korábban kri­tizáltak. Ezzel pedig olyan reményt, illúziót, vágyat vettek el a helyi kö­zösségtől, amit azok nemigen fog­nak egyhamar kiheverni. Ez is szerepet játszott a személyes döntésében, hogy hátralép attól az önkormányzati politikától, amit na­gyon fiatalon, 22 évesen elkezdett? Ez az önkormányzatiság már nem az, ami valaha vonzott. Vis­­­szatekintettem a 2002 októbere óta megtett útra, és beláttam, hogy eh­hez a fajta gondolkodáshoz, amit képviselek, nincs már meg a bá­zis és a csapat. S mivel ez egy csa­patjáték, nem pedig egy „one man Kazincbarcikán született, 1980- ban. Nős, két gyermek édes­apja. A Miskolci Egyetemen sze­rezte diplomáját politológusi és középiskolai ta­nári végzettsége van. A hernád­­szentandrási polgármesteri posztot cikluso­kon átívelően, 2006 óta tölti be, az Összefogás Hernádszentand­rásért Alapítvány elnöke, az Encsi Többcélú Kis­térségi Társulás elnökhelyettese A Borsod-Aba­­új-Zemplén megyei 4-es számú egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltje volt 2022-ben. A BioSzentandrás komplex térségi ökológiai gazdál­kodási és szolgál­tatási rendszer ötletgazdája s létrehozója, számos hazai és nemzetközi konferencia előadója, ön­­kormányzati és vidékfejlesztési tervezés szakmai tanácsadója. show”, ezért most lezárom az éle­tem ezen szakaszát. Van már B terve? Ha az önkormányza­tokhoz közeli szférában marad, viszi magával az „ellenzékiség" bélyegét. Kritizált, nyílt levelet írt kétszer is Or­bán Viktornak, bírálva az önkormány­zati rendszert. Akár „veszélyes" is le­het alkalmazni, még a végén a leendő munkáltatója sem kap majd pályázati pénzeket. Ahol ez fontosabb, mint az a mi­nőség, az a tapasztalat, az az ener­gia, amit képviselek, ott valószínű­leg nincs is dolgom. Számomra mindvégig a vállalt ügy és a rám bí­zott közösség szempontjai voltak az első helyen, innen nézve mond­tam véleményt és próbáltam hasz­nos lenni. Mit kifogásol leginkább a mostani ön­­kormányzati rendszerben? Azt, hogy 2024-ben már fény­évekre vagyunk attól, amiért és ahogyan létrehozták az önkor­mányzatokat. Mára csak a név ugyanaz. A valódi mozgástere, au­tonómiája és ezek igenlése is a múl­té. A legtöbb helyen megszűnt alko­tó, inspiráló, vonzó és versenyképes közegnek lenni, gúzsba köti a meg­alkuvások sora, egyre inkább szer­vilis végrehajtó szervvé válik, s ehhez keres és talál megfelelő sze­replőket. A kisebb településeken pedig afelé tart a rendszer, hogy az egyre nagyobb számú alkalmat­lan vezetőkkel alkalmatlanná tett önkormányzatok helyett jönnek majd az elöljárók, akiket nem köz­vetlenül választanak, hanem kine­veznek, nem is feltétlenül a helyiek közül. S onnantól kezdve rendszer­­szinten, törvényi keretek között le­het majd hűbérbirtokként kezelni a vármegyék és főispánok korában azt a közösséget, amit most még fa­lunak nevezünk. „Nem vagyok Don Quijote, első perctől mindvégig két lábbal a földön jártam, ismerve a po­litikai arénát, de hittem és hiszek ma is a közösségek erejében" - mondja a leköszönő polgármester Szöveg: DOBOS JUDIT Fotó: LADJÁNSZKI MÁTÉ ÜVEGES GÁBOR

Next