Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-03 / 29. szám

A „hallgass!” nem csupán egy egyszerű magyar szó. A hallgass szavunk mö­götti tartalom egy könyv­tárnyi irodalommal alá­támasztott, évezredes tudományos gondolkodás összegző kife­jezése. Jelen írásomat főként az elveiket tekintve velem nagyon hasonló nézete­ket vallók és a témában érintett közeli és távoli ismerőseim tekintsék egy nekik szóló, kiemelkedő fontosságú felhívás­nak, egy nagyon határozott kérésnek. Ők azok az általam tisztelt életpályát befutó barátok, ismerősök, akik mostanság egy­re gyakrabban, hosszú okfejtéssel teszik közhírré azon meggyőződésüket, hogy „Orbán Viktor bűnszervezete már oly­annyira beágyazta magát a hatalomba, hogy a demokratikus jog keretei között a kormányfő maffiacsaládját nem lehet eltávolítani a hatalomból”. Mahatma Gandhi híres tanácsai közé tartozik: „Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mon­dani!” Gandhi tanácsát általában is igaznak tartom, de ma különösen fontos lenne, ha az érintettek megértenék, hogy nem az a legnagyobb baj, ha ők úgy látják, Orbánt a demokratikus fellépés esz­közeivel már nem lehet a hatalmából elmozdítani. Az igazán nagy társadalmi szintű kárt azzal okozzák, amikor ezt a véleményüket kétségmentes megfo­galmazásban fontosnak tartják min­den lehetséges fórumon hangoztatni. Ez a megfogalmazás ugyanis egyrészt szembemegy a tudományos felfogás­sal, amely bárkinek csak azt a kifeje­zést engedi meg, hogy ő maga nem lát lehetséges megoldást, de a megoldás lehetőségének a létét nem zárhatja ki. Másrészt szembemegy az emberi gondolkodás határtalan voltával, és az érintett kérdésben belenyugvó állandó­ságot teremt. Harmadrészt e mondan­dó haszontalan, nem kínál megoldást, időt és energiát von el a cselekvéstől, és ez utóbbi már kifejezetten károkozás - ami Orbán hatalmi beágyazódásával összefüggésben azt jelenti, hogy bűn­szervezetét, maffiakormányzását erősí­ti, igaz (remélem), akaratlanul. Mindezen semmit nem változtat, ha esetleg a szkeptikus álláspont len­ne közelebb a jelenlegi helyzet alapján történő megalapozott elemzések követ­keztetéseihez. Akkor is hibás, mert jö­vőbeni eseményről alkot kétségmentes véleményt, miközben a világ folyamatai nem állandóak, hanem milliónyi válto­zás együtthatóiként jönnek létre. To­vábbi súlyos károkozás, hogy a várható PALOTÁS JÁNOS emberi reakciókról lehet ugyan vélemé­nyünk, de figyelmen kívül hagyni annak esélyét, hogy váratlan fordulat bármi­kor bekövetkezhet, súlyos tévedés. Szinte érthetetlen számomra, hogy az általam becsült, nagy tudású és az or­­báni rendszert erkölcsi alapon is min­denképpen elfogadhatatlannak tartó közszereplők nem ismerik fel, hogy a „nincsen már mit tenni” filozófia han­goztatásával a változtatás legfontosabb erejét rombolják le azzal, hogy elveszik a még bizakodók, próbálkozók remé­nyét a sikeres változásban. Minden ilyen megszólaláskor magam elé képze­lem, hogy a minket körülvevő bűn hatá­sára emberek éppen készülnek felállni a földről, a sámliról, a székről, a padról, a fotelből, hogy „eddig, de ne tovább”, majd meghallva a „már nem lehet ten­ni semmit” elemzést/érvelést, a félig felállt helyzetükből visszazuhannak, és Orbán nyer! Ha hiszel az emberi jóban, a demok­rácia erejében, akkor hinned kell, hogy a bűn nem maradhat hatalmon. Ebből viszont az is következik, hogy abban az esetben, ha már nem létezik olyan fel­számolása a bűnnek, ami a demokrácia eszköztárával kivitelezhető, akkor ki­mondva vagy kimondatlanul azt üze­ned: „tessék utat engedni a tömegnek, a népharag felvonultatásának az utcán”. Ha ezt az elemző így látja, és vállalja is a véleményét, s felhívásként meg is fogalmazza - ekkor és csak ekkor nem érvényes a felhívásom, hogy maradj csendben. Ha a napi kétkedő ellenzéki nyilatkozatok így tennének, akkor ez az írásom egy vitairat lenne és nem éles kritika a demokrácia azon hívei felett, akik a hitet, a reményt veszik csak el, de a társadalomnak mondandójukkal megoldást nem kínálnak, még a népha­rag szükségességének formájában sem. Mondd ki, ha csak a „népharag” elsöprő erejében hiszel! Az általam nagyon tisztelt, talán a legtisztább gondolkodással rendelkező társadalomkutató, Magyar Bálint a leg­több előadásában a legfontosabb kér­dések egyikeként hívja fel a figyelmet arra, hogy ha feltártunk egy helyzetet (ő példaként azt említi, hogy Magyar­országot ma egy bűnszervezet vezeti), akkor a feltárt helyzethez meg kell ke­resni a hozzáillő nyelvezetet is. Egy vá­lasztási csalással hatalomra került bűn­szervezet családfőjét a parlamentben nem kell „Tisztelt Miniszterelnök Úr­nak” szólítani, hanem a maffia szokásos nyelvhasználatával „az Orbán család fejének vagy Don Orbán Viktornak...”. A kormány tagjait a kiterjesztett Orbán család tagjainak kell tekinteni, és ek­ként kell megszólítani is őket. Ugyanilyen fontos azonban, hogy amikor nem a magyar maffia tagjairól vagy tagjairól beszélünk, akkor is oda kellene figyelni mondanivalónk kifeje­zésekor használt szavakra, nem átvéve a maffiacsalád kommunikációs monda­tait. A Medián legutóbbi kutatásának az ellenzéki közbeszéd azt a szalagcímet adta, hogy a magyar lakosság többsége nem akar kormányváltást, pedig a kuta­tási eredmény ennek éppen az ellenke­zője volt. A felmérés ugyan visszaesést mutatott a kormányváltást akarók körében, de még így is a kérdésre vála­szolók (a megkérdezettek 88 százaléka) mintegy 55 százaléka (a megkérdezet­tek 48 százaléka) kitartott amellett, hogy kormányváltásra van szükség, és csak 45 százalék (a megkérdezettek 40 százaléka) válaszolt úgy, hogy azt nem tartja szükségesnek. Azaz a kormány­váltás szükségességét vallók száma 10 százalékkal nagyobb még mindig, mint az azt elutasítóké. A kérdésre nem vá­laszolókat vagy a „nem tudom” választ adókat egy hangzatos főcímért hozzá­adni a kormányváltást elutasítókhoz több mint hiba, hovatovább bűn. Hétfő reggel robbant az újabb hír, hogy az általában hitelesnek és mérv­adónak tekinthető brit gazdasági napi­lap, a Financial Times szerint abban az esetben, ha az Orbán miatt február 1-re összehívott rendkívüli EU-csúcson a magyar kormányfő ismételten vétózna, akkor az EU többi tagállama ott ütne vissza, ahol Orbán gyenge pontja van. A valamennyi Orbán-kritikus médiafe­lület és kommentár által átvett megfo­galmazás szerint: „Az EU a gyengélke­dő magyar gazdaságot támadná meg, a magyarországi pénzügyi rendszerrel szemben bizonytalanságot keltve.” Ezzel szemben az EU tagállamai abban gondolkodnak, hogy a jelenleg felfüggesztett uniós támogatásokat, valós tartalmát tekintve a Magyaror­szág felzárkózását szolgáló segélyezést, véglegesen megszüntetik. Az EU fejlett országainak adófizetői által összeadott támogatás megszüntetése egy olyan országgal szemben, amely megvétózza egy agresszor által megtámadott másik független államnak nyújtandó segélyt, nem csupán érthető, hanem erkölcsi minimumnak is tekinthető. Szerencsére nem tudom és nem is kutattam, hogy ki, illetve kik voltak azok a tudáshiányban szenvedő hírszerkesz­tők, elemzők, akik szándékaik ellenére egyrészt tényszerű valótlanságot állí­tottak azzal, hogy a magyarok többsége nem akar kormányváltást, valamint az­zal, hogy az EU megtámadná a magyar gazdaságot. Mondataikkal ugyanakkor tökéletes EU-ellenes utat nyitottak meg Orbán médiájának, hogy lám, az el­lenzék is így látja. A hírszerkesztők ezt nyilván akaratlanul teszik, de nehezen megbocsájtható tudatlanságból. Egyetértek Magyar Bálinttal abban is, hogy a félelem - függetlenül attól, hogy alapos vagy alaptalan - beszűkíti az emberi tudatot, azt a mozgásteret, amely behatárolja az egyén vagy a kö­zösség lehetséges cselekményeinek kö­rét. A diktatúra, ötvözve a maffiacsalád működésének általános szokásaival, minden jogos alapot megad ugyan a fé­lelemhez. Ez ma Magyarországon legin­kább az egyéni vagy közösségi karakter­gyilkosságtól és a vagyoni megfosztástól való félelmet jelenti, míg például Orosz­országban inkább a rejtélyes öngyilkos­ságoktól, az emeleti ablakokból való véletlen kizuhanásoktól. Orbán maffia­­családja közpénzekből évente százmilli­­árdokat költ az általa e célra létrehozott szervezetek finanszírozására, műkö­désükre. Mégis azt kell leírnom, hogy nem megbocsájtható, ha valaki látszatra fenntartja az eltökélt közszereplői stá­tuszát akár politikai szereplőként, akár szakértőként vagy érdekvédelmi szer­vezet képviselőjeként úgy, hogy közben teret enged magában a félelemnek, és korlátozza önnön kritikus fellépését Orbán bűnszervezetével szemben, hát­ha a maffiacsalád megtartja őt a szüksé­ges kishal kategóriában. Gondolkodtam azon, hogy Magyar Bálint nyilvános felvetéseiben, elem­zéseiben egy kivétellel találok-e olyan összegzést, amellyel akárcsak részben is, de nem értenék egyet, amely bár­mely kis mértékben is, de eltér a saját, évek óta közreadott elemzéseimtől, de eddig nem találtam ilyet. Az egy kivétel is csak részleges, de ennek az írásnak a lényegéhez kapcsolódik. Magyar Bálint ugyanis a Klubrádió legutóbbi adásá­ban szintén azt mondta Bolgár György­nek, hogy „ez a rendszer eljutott arra a pontra, amikor a jelenlegi választási rendszerben leválthatatlan”. Ez a kije­lentés azért csak részlegesen ellentétes a felfogásommal, mert Magyar Bálint előtte nagyon részletesen bemutatta, hogy miként kellene a magyar társa­dalom legkülönbözőbb csoportjainak, köztük, de nem egyedüliként, a mai parlamenti ellenzéki pártoknak szem­léletet és viselkedést váltaniuk ahhoz, hogy a fenti állítása megdőljön. FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON * F­O­T­Ó : S­H­U­T­T­E­R­S­T­O­C­K ­V­L­A­D­I­M­I­R G­J­O­R­G­I­E­V Nem az a baj, ha valaki úgy véli, Orbánt demok­ratikusan nem lehet elmozdíta­ni, hanem az, ha ezt mindenhol hangoztatja

Next