Néptanítók lapja 1. évfolyam, 1868
1868-10-22 / 38. szám
egyszerűen fölmutatni, hanem azt egészben s minden egyes részeiben, melyeket ismertetni akarunk, úgy kell megmutogatni, hogy a gyermek azokat lássa, s körvonalaikban s egyéb tulajdonságaikban észrevegye. S hogy ez tényleg megtörtént-e, arról meggyőződünk : a harmadik fokozat, az észrevett dolog nyelvi kifejezése által.Már említettem,hogy a tárgy szemlélésénél kérdezni kell a gyermekeket, hogy ők mondják meg a mutatott tulajdonságot, tehát nem a kérdezett, hanem a mutatott tulajdonságot, s arra különösen kell figyelni, hogy a gyermek a tárgy szemléletéből, nem pedig emlékezetből beszéljen ez alkalommal. Említenem sem kell,hogy mindenkor kiváló gond fordítandó arra, miszerint a gyermek minden kiejtése helyes és szabatos legyen. Még csak a következőket akarom itt megjegyezni. A tanító óvatosan kerüljön minden szószaporaságot, minden hosszadalmas magyarázatot, minden kitérést, mert mindez árthat a figyelem megkötésének. Különösen óvakodjék attól is, hogy a tárgyról szóló beszédében kitérőleg mesés, bámulatos dolgokat is mondjon, amin ugyan elálmélkodhatnak a gyermekek, de szellemi hasznukra épen nem válik; szinte ne engedje meg, hogy a gyermek oda nem tartozó dolgokról kezdjen csevegni. Ha e fokozatokban s a leírt módon járunk el a szemléltetésnél, akkor a gyermek szellemi fejlődésének legbiztosabb alapját vetettük meg. Ez által meg lesz ő óva azon rosz eljárás ellen, midőn a tanultat csak múlékony emlékezetből mondja el ; igy valószinüleg kevesebbet fog elmondani, mint ha elv nélkül szabadon engedjük nyelvét csapongani, de a mit mond, az valódi tudása, valódi szellemi kincse fog lenni ; csak igy tanulja meg azt, hogy minden szónak meg van a maga határozott tartalma, tehát vigyázni is fog minden szóra ; gondolkodását és beszédjét az öntudatos akarat vezetése alá tanulja helyezni. A szemléleti alakok kétfélék, olyanok, melyek azért, s olyanok, melyek az időt töltik be. A tért betöltik a testek, tárgyak, az időt a történt dolgok. Amazok körébe tartoznak például az iskola, a ház , a különféle eszközök, szerszámok, egyéb készítmények s a természeti tárgyak, emezekébe mesék, történetecskék, melyek a gyermekek belső szemléleteit világosítják és bővítik. Én az iskolai tanitás czéljából helyesebbnek tartom, ha a szemléltetés tárgyak leírásával kezdődik s ezen első egész tanitás alatt is az a túlnyomó részt képezi. Igaz ugyan, hogy a gyermekek nagyon szeretik a meséket, történetecskéket , de ezek előadásánál képzeletük túlcsapong, azért az azokban rejlő gondolatok nem igen tömörülhetnek fölfogásukban. Azért ha igen sűrűen ilyenekkel tápláljuk szellemeket, képzelődéshez szoknak, de nem fegyelmezett, logikai gondolkodáshoz, pedig ez a fő czél. De ha közben a mesékhez fordulunk is, amelyeket egészen nem is szabad mellőzni, s azokat akként válogassuk meg, hogy a gondolkodás alapelemeit (tárgy-, szám-, tulajdonságképzetek , hely-, idő-, mód-és czélmeghatározások) magukban foglalják s a gyermek lelki szemei elé valami összefüggő, szerves egésznek képét tüntessék. Meg kell még említenem, hogy ezen most tárgyalt szemléleti oktatás az újabb tanmodor szerint nem képez külön tanulmányt, hanem össze van az olvasztva az írási, olvasási és énektanítással, úgy, hogy az egyesített szemléleti-, beszéd-, írás-, olvasás- és énektanítást képez. Az eddigi szemléleti oktatás czélja volt a tanulókat arra képesíteni, hogy éber figyelemmel hallani, azután észlelni, észrevenni, az észlelt dolgot fölfogni és végre azt viszonylag helyesen és szabatosan nyelvileg kifejezni tudják. E tanítás előmutatott valódi tárgyakra, mintákra, szemléleti táblákra, képekre s az úgynevezett abc-könyvre támaszkodik, s mind oly taneszközök, melyeket paedagogiai mély tapintattal kell megválasztani és kezelni, s melyek épúgy, mint több más lényeges taneszköz, semmi iskolában nem hiányozhatnak, ha biztos czélt akarunk érni. Ha ezen szemléleti oktatás körében a gyermekek a nyelv kezelésére nézve elég (viszonylagos) biztosságot szereztek maguknak, mit czélszerű berendezés és a tanító takarékos szorgalma mellett az első év alatt elérhetnek, akkor a nyelvoktatás második fokozatába lép, melynek központját az olvasókönyv képezi. E fokozatban a nyelvgyakorlás és nyelvtan külsőleg szétválnak ; a közvetlen szemlélet még tovább is gyakoroltatik ugyan, de az nem kizárólag nyelvoktatás , hanem lényegesen tárgyoktatás is (földirat, történet, természetrajz stb.) , s átalánvéve a szemléleti oktatás itt már nem külön tanulmány, hanem csak elv, de mint elv, az egész iskolai folyam alatt érvényét mindenkor megtartja. 3. Az olvasókönyv. Az olvasókönyv az elemi népiskolai oktatás központját képezi. E lapban már tüzetesen volt az fejtegetve, hogy elemi iskolákba úgynevezett szakkönyvek még nem valók. Tehát itt nem lehet még szó külön történeti , természetrajzi, természettani, földirati stb. szak tankönyvről, hanem ezen tárgyismeretek megfelelő választással az olvasókönyv olvasmánydarabjai közé veendők föl. Sajnosan kell ismételve bevallanunk, hogy most levő olvasókönyveink e czélnak meg nem felelnek; ennek kell tulajdonítanunk némely buzgó tanítók azon fáradozását, hogy egyik másik reáltanulmányra szakfüzeteket szerkesztenek s azokból tanítanak, hogy az olvasókönyvek e hiányait némileg pótolják. De habár ezen eljárás csak buzgalmat, nemes törekvést bizonyít a tanítók részéről, mégis kellően sikeresnek nem mondható, s azért óhajtanunk kell, hogy mielőbb jó olvasókönyveink legyenek, mely czélból különben a munka tényleg már meg is kezdetett. Az olvasókönyv használatából kettős czélt kell elérni : a) a gyermek értse meg tökéletesen az olvasott példánydarabot ; b) gyakorlás által képesítessék arra, hogy a megértett olvasmányt nyelvileg szabadon előadni tudja. Mind a megértés, mind az előadás külön gyakorlásokat kiván s mindegyikre kellő súlyt kell folytonosan fektetni.