Néptanítók lapja 3. évfolyam, 1870
1870-10-27 / 43. szám
Buda-Pest, III. évfolyam, 43. szám, 1870. okt. 27. NÉPTANÍTÓK LAPJA. HETI KÖZLÖNY magyarországi kisdedóvodák, elemi- és felső-népiskolák számára. Hlailja fő vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium. A szerkesztőségi és kiadó-hivatal van Budin a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumnál az országházban. A „Néptanítók Lapját" minden magyarországi népiskola tanítója és kisdedóvoda vezérlője dij nélkül kaphatja következő feltételek alatt: 1-er, hogy azt segédtanítóival olvasás végett közölje, 2-ér hogy azt mint az iskola tulajdonát megőrizze, és utódának átadja. Nem népiskolai tanítók előfizethetnek . Egy évre 3 frttal, fél évre 1 frt 50 krral. Minden a szerkesztő vagy kiadói hivatalt illető közlemény a szerkesztőséghez küldendő. Hivatalos rész. A vallás- és közoktatási miniszter a bajai állami tanító képezde igazgató tanácsába prttagokul dr. Lemberger Henrik orvost, Herczeg Benő ref. lelkészt és Pankovics Ernő, földbirtokost nevezte ki. Nemhivatalos rész. Egy utánzásra méltó példa. »Minden jó, amint a teremtő kezeiből kikerül, s minden elfajul az emberek kezei között.« Rousseaunak e tételét sokszorosan megtámadták. Lehet, hogy ő maga sem akart vele annyit mondani, amennyit mi alatta értünk. Rousseau minden munkáját az irály tündöklő, elragadó szépsége jellemzi, s ez gyakran ártalmára van a kifejezés bölcselmi szigorának. Igaz, a tétel egész átalánosságában nem áll. Az embernek alkotó szerep jutott: természet és emberi munka két oly tényező,mely egymást kölcsönösen támogatja, kiegészíti. De tagadható-e, hogy az emberek a nevelésben gyakran elhagyják a természet útját, s azért roszul nevelnek ? Tagadható-e hogy, e természetellenesség gyakran kiválóan az izraelita nevelés körében ütötte fel és még most is ott leli állandó tanyáját? *) S minek tulajdonítható ez ? Erre legjobban felel Göthe, midőn ezt mondja: »Az ember addig téved, mig törekszik.« Az izraelita szülők mindig arra törekedtek, hogy gyermekeik az iskolában minél több időt töltsenek, és otthon minél kevesebbet lármázzanak. Az iskolai szüneteknek mindig esküdt ellenségei voltak, s pedig a következő praktikus elv alapján: Ha a tanító fizetésében nincs szünet, hogyan lehetne azt józan észszel megtűrni munkájában? Ez sok helyen a nép elve ; hát az értelmiségé ? Ez a józan paedagogia elveit vallja, de azoknak érvényt szerezni sokszor sem bátorsága sem ereje. Így történik tehát, hogy egész nap, egész éven át derűre borura zsúfolják a gyermekbe a tudományt és bölcseséget. Megemészti-e vagy nem ? Ki törődik azzal! Ha épen tudósabbá, bölcsebbé nem lesz is, azon nyeremény bizonyos, hogy addig a szülők fejét otthon tele nem lármázza. Innét azon ascetikus jelleg, mely az izraelita gyermeket az iskolai éveken végig kiséri. Innét azon megvetéssel vegyült ellenszenv, mely sok izraelitát a későbbi olvasás, önképzés, de még a tanitók iránt is eltölti. Mindezen tévedéseknek bűnbakja az izraelita tanitó. Magam is mártyrja voltam e tévedéseknek, s akkor az illető körökben valamint e lapok hasábjain nem egyszer lándzsát törtem a pedagogia eltiprott jogai mellett, s úgy látszik, nem egészen hasztalanul. Derengni kezd. Korunk szelleme felbátorította a humanitás nemzőjét, hogy kopogtasson be oda is, ahol eddig számára nem volt hely. Erősen hiszem, hogy nem sokára elérkezik az 43 Szerk. *) Fájdalom egyebütt is !