Néptanítók lapja 5. évfolyam, 1872
1872-03-28 / 13. szám
206 mindaddig, mig e föld megleszen s rajta egy honfi él. De az előhaladó kor vívmányai s az események uralkodó hatalma bebizonyították azt, hogy a honszeretet egy magában, elszánt hősies erejével sem képes többé a hazát megvédeni, ha a honszeretet korszerű műveltséggel párosulva nincs. Tehát nemcsak anyagi jobblétünk, ami az ország hatalmának egyik lényeges tényezője, kívánja s követeli a közművelődést, hanem hazánk alkotmányos életének szellemi s erkölcsi kifejlődésének biztosítéka is a közművelődésen alapulván , szent kötelességünkké vált a közművelődést minden kitelhető erővel előmozdítani. A magasb képzésre vannak felsőbb s közép tanintézeteink, az elemi képzésre vannak népiskoláink. Amazokban tudományos tanférfiak, emezekben buzgó és szakavatott tanitók s tanítónők nevelik, oktatják a serdülő nemzedéket. A felsőbb intézetek tanárairól nem czélunk itt szólni, jelen felhívásunk tárgya egyedül a néptanítók sorsának javítását czélozza. Tapasztalásból tudom, hogy alig van tanító e hazában, ki ha a múlt idők viszonyainál fogva kellő képzettséget nem szerezhetett, s a legújabb tanmódok használatában elég jártassággal nem bírt : a hiányokat önképzés, önmunkásság által kipótolni, s az iskolai törvény és a kor igényeinek megfelelő képességet szerezni nem törekednek Tapasztalásból tudom, és tudják mindazok, kik a népnevelők helyzetét csak némi figyelemre is méltatták, hogy néptanítóink nagy részének anyagi állapotát az ínség, a szegénység, a lelki erőt zsibbasztó, sokféle nélkülözés s a családfenntartás súlyos gondjai környezik. Néptanítóink pedig, a hazának, az emberiségnek leghasznosabb, legnagyobb részvétre méltó közmunkásai lévén, minden módot fel kell használnunk, hogy nehéz sorsuk nyomasztó terheit könnyítsük s oda hassunk, hogy legalább az életfenntartási gondok mindennapi ostroma alól felmentve legyenek, s biztos reménynyel a munkaképtelenség idejében a végső nyomortól való félelem s aggály nélkül teljesíthessék áldásos kötelességöket. Ily szándéktól vezéreltetve gondolkodtam, miként lehetne tankerületemben egy oly intézményt hozni létre, mely tanítóinknak azok özvegye s árváinak segélyezését a hazafiság s az emberszeretet áldásteljes forrásaiból nyújthatná. Erre nézve legczélszerűbbnek találtam a „takarékmagtár" felállítását. Felkértem az akkoron Alföldön működő Horváth József és Vass Mátyás tanító urakat egy „ segélyző-takarék- magtár " alapszabály- tervezetének kidolgozására. A buzgó tanítók beküldék a kívánt tervezetet, s én azt nézeteim hozzátételével azonnal a zalamegyei iskolatanács elé terjesztettem. A zalamegyei iskolatanács hazafiúi nemes lelkesedéssel karolta fel ezen eszmét. A beterjesztett alapszabályok Glavina Lajos köztiszteletű iskolatanácsosnak átvizsgálás s módosítás végett kiadattak. A népnevelés ezen lelkes barátja az alapszabályokat némileg átalakítva s a körülményekhez módosítva az iskolatanács elé terjeszté. Az alapszabályok ekként megállapittatva lévén, általam jóváhagyás végett a vallás-és közoktatási m. kir. miniszter ur elé terjesztettek. S a miniszter ur a néptanítók iránti atyai részvéttől indíttatva minden észrevétel nélkül jóváhagyta azokat, s a „Budapesti Közlöny" mult évi 213-dik számában ezen alapszabályok közzé is tétettek. Hogy pedig ezen alapszabályok s maga az eszme minél szélesebb körben ismertessenek : tisztelettel kérem szerkesztő urat, szíveskedjék azokat a „Néptanítók Lapjá"-ban közzé tenni. *) Egyszersmind tiszteletteljesen felhívom és kérem Magyarország t. iskolatanácsait, a népiskolák nagy tekintetű egyházi s világi hatóságait, a szeretve tisztelt néptanítói testületet, s a népoktatás összes barátait, hogy a „segélyző-takarékmagtárak" eszméjét pártolni,azok felállítását eszközölni s így néptanítóink segélyzését előmozdítani kegyeskedjenek. Az utókor áldása kisérendi mindazokat, kik a szegény sorsú tanítókat, azok özvegyeit s árváit se *) Közöltetnek jelen számunk „Egyletek" rovatában. Szerk.