Néptanítók lapja 6. évfolyam, 1873
1873-01-16 / 3. szám
-LEX 34 X3© 1) magyar nyelv és földrajz, 2) az egyik menynyiségtan és német nyelv, 3) a természettudományokra, 4) rajzi és szépírásra, mindegyik 800 frt évi fizetés és 200 forint lakbérrel, 5) zene és ének segédtanitó 400 forint, 6) testgyakorlatokra torna segédtanitó 400 frttal. Pályázók tartoznak a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz czimzendő kérvényüket, melyben vallásuk, életkoruk, állapotuk, a magyar — mint nélkülözhetlen — és egyéb nyelvismereteik, tanképességük és eddigi alkalmazásuk bizonyítványokkal igazolandó, i. é. február hó-ig krassómegyei magy. kir. tanfelügyelőséghez benyújtani. Lugoson, jan. 6-án 1873. BILLMANN MÁRTON, 1—3 tanfelügyelő. Nemhivatalos rész. A néptanítók önképzése. I. Bevezetés. A gőzmozdony és a villanyos távírda korszakát éljük. Óriás és azelőtt nem is sejtett gyorsasággal halad az emberi társadalom a kulturfejlődés minden terén. Tudomány és művészet, kereskedelem, ipar és földmivelés versenyre keltek, és ezen üdvös versenynek eredményes a polgárosodás. Ezen nagy mozgalommal szemben, mily természetes állást foglaljon el a népiskola, milyent a tanító ? E kérdés reánk nézve felette nagy fontossággal bír, és azért behatóbb vizsgálódást érdemel, mert ki a czélt magát tisztán látja, könnyebben találja fel az elérésére szükséges eszközöket is, vak pedig nem vezethet világtalant. A modern népiskola a polgári élet befolyásának köszöni lételét. A régi zárdaiskolák már nem felelvén meg a haladó kor fokozott igényeinek, a hittanitás mellé az olvasás, irás és számvetés tanitása is belemutatva a leczketervbe; —még később a természettudományok meghóditván a földkerekséget, és okszerű alapját képezvén az iparnak és a gazdászati foglalkozásnak , nekik is kellett a népiskolában helyt engedni. Világrészünk művelődési folyamata az utolsó három évszázad alatt végre oly irányt vett, melynek okvetetlenül az individualizmus és az önkormányzat érvényestésére kellett vezetni; a középsőt alsóbb osztályok mindinkább tényezőkként kezdtek szerepelni a politikai életben is, a népképviseleti rendszeren alapuló alkotmányosság elve a modern jogállam sarkpontjává lőn. Ennek következtében az élet minden állampolgártól bizonyos történeti és alkotmánytani ismereteket és fogalmakat követelt , így lettek a történeti és alkotmánytani szakok is a népiskolai oktatás keretébe fölvéve. Az elmondottakból látjuk, hogy a népiskola lépten s nyomon a közélet fejlődését követte, és annak igényeihez alkalmazkodott, és lehet-e az másként? Bizonyosan nem, mert célunk nem „az iskola, hanem az élet számára" nevelni és tanítani. *) Mi következik a fönt ecsetelt tényállásból a néptanítóra nézve ? Mindenek előtt azon elutasíthatlan követelés, hogy a néptanítónak nem „szabad idegennek lenni Izraelben." Ismernie kell a modern művelődés czéljait s eszközeit, jártasnak kell lennie tehát azon tudományoknak legalább elemeiben, melyeken az alapszik. De miután e tudományok napjainkban is még folyton s pedig gyorsan fejlődnek, a néptanítónak e haladásukat — legalább eredményeiben — szintén kell tudomásul venni, hogy gyakorlati oktatása által hiányos képzeteket ne nyújtson, téves eszméket ne terjeszszen. A tanítónak tehát szünet nélkül nemcsak az anyanyelv tanítására s a számvetésre, hanem a történeti és természettudományi oktatásra tartozó tananyag gyűjtésével is foglalkoznia kell. Ha ezt nem teszi, akkor iskolája csakhamar sülyedni fog. Az élet követelményeivel folyton élénk érülkezésben kell maradnia, különben maga az élet a népiskolát, mint czélszerűtlen intézményt nem pártfogolhatja, s az mint eddig — úgy ezentúl is, a társadalomnak csak mostoha gyermeke leend. Ha ezt nem akarjuk — mint azt teljességgel nem is akarhatjuk — akkor tanulnunk, haladnunk kell minden irányban, melyben közművelődésünk folyama halad. De a néptanító még evvel is feladatát csak csekély részben oldaná meg. Sok más emberre nézve elegendő lehet, ha maguk *) Ld. „Népt. Lapja" 1872-diki 49. sz. Szerk.