Néptanítók lapja 6. évfolyam, 1873

1873-10-23 / 43. szám

«­1­778 nak; — valaki olvasna nekik olyan nyel­ven, a melyet ők is szóról-szóra megérte­nek, — olyan dologról, melyhez egy kicsit ők is tudnak; ugy, hogy abból tanulhatná­nak is, meg gyönyörködhetnének is benne, ha falun is volna ilyen hely — sen­ki sem panaszkodnék jobban mint — a korcsmáros. „Felnőttek okt cl t cs S cL " ! mily üdvös eszme! — Az a szegény földműves, ki ré­gesrégen, ezelőtt 30—40 évvel egy-két té­len forgatta a calamust, -­­ aztán mihelyt fölcseperedett, őskori patriarchális szokás szerint elment apjának csenevész barmait őrizni , most eljő,h­ogy kérgesedett kezeibe fogja újra a pennát s kipótolja 30—40 év mulasztásait. — Az, ki nagy idők óta csak néha,vasárnaponkint hallott a templomban értelmes és mivelt emberekről szól: heten­kint 3—4-szer feljő az iskolába, honnan néhány órával elébb gyermekei, vagy uno­kái távoztak el. Az, a­ki eddig erősen hitte, hogy a jégesőt a sárkány csinálja, a telegráfra fölakasztott levél végig röpül a drótokon, a­ki erősen hitt a boszorkány­ság és babonákban , álmélkodva értesül, hogy mindez nem igaz, nem úgy van. A társadalomnak azon osztályát, mely­nek művelése olyannyira elhanyagoltatott, melylyel — valljuk meg — oly keveset gondolt eddig állam és felekezet: most ver­senyezve mind a kettő felemelni iparkodik, meg levén győződve, hogy im­e nem épen rég jogilag és szellemileg embernek al­ig tartott néposztály van hivatva, hogy — mint erős demokratiai elem, legfon­tosabb tényezőjét képezze Magyarország­nak. — S lesz idő, midőn ezen szegény, mostoha sorsú nép, a műveltség azon fo­kán álland, melyen a mai középosztály áll. A népnevelés általános nagy lendülete ezt méltán engedi hinnünk. A felnőttek oktatása a hid er átmeneti korból ama szebb jövő felé. És mivel a tanitók fáradsága — az er­kölcsien kivül — még anyagilag is jutal­maztatik , csodálnunk lehet, hogy miért nem terjedt el e hasznos intézmény mégis oly mérvben, mint óhajtani s várni lehet­ne? miért nincs minden községben felnőttek oktatása ? Némelyek azt vetik itt föl érvül, hogy nincs népünkben hajlam a tanulásra; nem sereglik, még sürgetések után sem­, a tanodákba. — De legtöbbnyire azok beszélnek igy, kik még meg sem próbálták ez üdvös eszme életbeléptetését, — a kik­nek maguknak nincs hajlamuk bajlódni a felnőttekkel. — Mindenütt,hol szilárd akarat volt, meg is honosult, életbe is lépett. „Csak akarni kell s a hegyek is elmozdulnak helyükből." A mezei munkák megszűntével, őszi s téli hónapokban, az esti órákban, örömmel sereglenek föl serdült ifjak s idősebbek. Mihelyt osztályoztuk felnőtteinket — miután tudvalevőleg lesznek, kik sem írni, sem olvasni nem tudnak :ez az első, — lesznek, kik csak olvasni tudnak: ez a má­sodik, — s lesznek, kik az alapismerete­ket birják, de tökéletesedni óhajtanak : ez a harmadik osztály — mihelyt az osztályozás megtörtént , megkezdhetjük a lec­kéket. Ámde még ezt megelőzőleg igen fontos dolga van a tanítónak. Már mielőtt hozzáfogott a tanításhoz, tudnia kell, mit és mikép tanítani? Csak úgy vaktába belefogni a dologba, nagyon haszontalan munka, nem egyéb üres látszatnál. Ha a rendes népiskola vezetésénél múlhatatlanul szükséges, hogy mielőtt a tanév megkez­dődik, a tanító a szünidők alatt, tervsze­r­ű­­­e­n, öt é­v­e kicsinálja, melyik osztál­­­lyal mit és meddig fog a félév végéig tanítani, mennyit egy hónap, egy hét, sőt egy-egy leczkén , ép úgy itt a felnőtteknél rendszeres tantervet kell készítenünk. A tananyag itt is ugyanaz némi kivé­tellel, t.i. írás, olvasás, (nyelvtan) számvetés és természettudományok.Igen czélszerű még ide beosztani az alkotmány­tant és gaz­dászatot. Hanem a tananyag ugyanazo­nossága mellett a főkülönbség az előadásban leend. E különbséget az oktatandók élet­kori különbsége múlhatatlanul megkívánja.­­ Az előadás nyelvének másnak kell lenni itt, mint a kis tanulóknál, nehogy érdektelenné s unalmassá váljék oktatásunk. Felnőt­teknél nem annyira a kérdezgető, sokrati­kus modor, mint inkább — különösen a naturáléknál — a felolvasási mód követendő. Azért ajánlatosabb ez, mert így utalva van az előadó a gondolkodásra, szorosan a tárgynál maradásra; míg a sza­bad szóbeli előadásnál sokszor ki van téve

Next