Néptanítók lapja 6. évfolyam, 1873
1873-09-18 / 38. szám
Budapest, VI. évfolyam, 38. szám, 1873. szeptember 18. NÉPTANÍTÓK LAPJA. HETI KÖZLÖNY a magyarországi kisdedóvodák, demt- és felső-népiskolák számára. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium. A szerkesztőségi és A „Néptanítók Lapját" minden magyarországi népiskola tanítója . Minden a szerkesztő kiadó-hivatal van Bu- és kisdedóvoda vezérlője dij nélkül kaphatja következő feltételek iga-utóadási hivatalt dan a vallás- és köz alatt : 1-ér , hogy azt segéd tanitóival olvasás végett közölje, 2-ér ... , oktatásügyi n. ki, hogy azt mint az iskola tulajdonát megőrizze, és utódának átadja. Jö iözlemény a pihiszteriumnál az Nem népiskolai tanitók előfizethetnek : szerkesztőségben országházban. Egy évre 3 frttal, fél évre 1 frt 50 krral. ] küldendők. Hivatalos rész. Pályázat. Az angol kisasszonyok pesti intézetében f. é. november hó elején két nemesi és két polgári alapítványi hely üresedvén meg, azokra ezennel pályázat nyittatik. Azon szülők és gyámnokok, kik gyermekeik vagy gyámoltjaik részére ezen alapítványi helyek valamelyikéért folyamodni szándékoznak, azon figyelmeztetéssel hivatnak fel, hogy kellően bélyegeit kérvényeik mellett igazolják, hogy gyermekeik a 8 és 12 év közötti életkort meg nem haladták, hogy himlővel sikeresen beoltattak, vagy azt természetesen kiáltották, továbbá, hogy magán úton, vagy valamely nyilvános tanintézetben sikeres oktatásban részesültek, kimutatandó továbbá a szülők vagy gyámnokok állása, vagyoni állapota, végre a még nevelésben részesülő gyermekeik vagy gyámoltjaik száma. A nemesi alapítványi helyért folyamodóknál még ezeken kívül okmányilag ki kell mutatni a gyermekek nemesi származását. A folyamodványok f. é. okt. 20-ig, mint kizárólagos határnapig, közvetlen a vallás-és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz adandók be. Budapest, aug. 23. 1873. A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR 3 —3 KIR. MINISZTÉRIUMTÓL. Pályázat. A sepsiszt-györgyi gazdasági szakosztálylyal megtoldott felső népiskolához a szám- és mértan, könyvvitel és természettan tanitói állomásra, melylyel 550 frt évi fizetés, 100 frt helyi pótlék és 100 frt lakbér illetmény van összekötve, ezennel pályázat hirdettetik. A kellőleg felszerelt pályázati kérvények a vallás és közoktatási magy. kir. minisztériumhoz czimezve f. é. szept. 25-ig alálirt kir. tanfelügyelőséghez S. Szt-Györgyön annyival inkább benyújtandók, mivel azontúl mint elkésettek tekintetbe nem vehetők. Azon pályázókra, kik elméleti és gyakorlati tapasztalatok szerzése végett külföldre kiküldve voltak, különös tekintet lesz. Sepsi Szt-Györgyön, szept. 2-án 1873. ANTALFI KÁROLY, Csik-Udvarhely-Háromszék tanfelügyelője. Értesítés. A nagyszombati kir. kath. tanitóképezdénél a jövő 1873/4-dik tanév okt. 1-én veszi kezdetét. A beiratások szept. 29-től okt. 3-áig tartanak. A tanítóképezdébe olyan éptastú növendékek vétetnek fel, kik a 15. évet már meghaladták, s az anyanyelv-, számvetés-, földrajz- s történelemben legalább annyi jártassággal birnak, amennyit a gymnásium, reál- vagy polgári iskola 4 első osztályában tanítanak. A belépni kívánó növendék erről vagy nyilvános iskolai bizonyítványt köteles előmutatni, vagy felvételi vizsgának kell magát alávetnie. A felvételi vizsgák okt. 3. és 4-kén fognak tartatni. Nagyszombat, szept. 3-án 1873. ZELLIGER JÓZSEF,kép.igazgató-tanár.