Néptanítók lapja 17. évfolyam, 1884

1884-08-02 / 53. szám

XVII. évfolyam 58. szám. Budapest, 1884. augusztus 2. NÉPTANÍTÓK LAPJA Közlöny a magyarországi népoktatási intézetek számára. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. br. ministerium. Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton egy fülvnyi terjedelemben. Megkaphatja e lapot minden magyarországi nép­oktatási intézet, tehát az összes óvodák, elemi, felső nép-és polgári iskolák és tanítóképző intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok az iskola létezését igazoló hatósági bizonyítvány­nyal együtt, a „Nép­tanítók Lapja" szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kap­andó. Előfizetési ár: egész évre 3 frt, félévre 1 frt 50 ser. Kéziratok nem küldetnek­­vissza. "POSt­ A HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLYA : Pályázatoknál, az első két hasábos petitnyomása 5 sorért 1 frt, s azontúl minden következő sorért 10 kr. fize­tendő. Egyéb hirdetéseknél az egész oldal egy hatvan­negyed részét tevő garmondnyomásu és egy hasábu soráért átlag 50 kr. számíttatik. A nagyobb vagy kisebbnyomásu hirdetéseit az elfoglalt tér arányában, a fentebbi egységi árszabály szerint számíttatnák. A dijak előre beküld­­endők. Minden küldemény a szerkesztőséghez (Budapest, I. kerület, Országház­ utcza 13) czimezendő. Az osztrák népiskola. (Vége.) Egy tanító 100 gyermeket taníthat, be nem számítva az ismétlő s a 13—14 éves iskolázási könnyebbséget élvező tanulók csoportját. Meg kell itt még emlékeznem az osztrák ta­nítók helyzetének egy felette terhes oldaláról is. Ausztriában a néptanítónak a törvény értelmé­ben nemcsak hivatalos működése, hanem ma­gánélete is felügyelet alatt áll. A tanítónak megjelenése valamely' fogadóban, nyilvános he­lyen vagy mulatságokban, résztvétele valamely — a kormány- vagy felsőbbségnek nem tetsző — gyűlésen v­­agy politikai tüntetésen, elegendő arra, hogy valamely felekezeti vagy politikai hatóság által bepanaszolva, fegyelmi vizsgálat alá vonassák, s ha még nem végleges tanító, egyszerűen elbocsáttassák; ha pedig végleges, hogy áthelyeztessék, esetleg pénzbírsággal bün­tettessék, vagy ha súlyosabb ok forog fen (kü­lönösen morális jellegű), hogy a tanítói pályáról is végleg eltiltassék. Egy igen nagy előnye van az osztrák tanító­nak abban, hogy államhivatalnoknak tekintetik. Nincs ugyan a törvényben kimondva, hogy a tanító államhivatalnok, de az állam közegei (a kerületi esetleg tartományi iskolatanács) által neveztetik ki; nyugdíjaztatása az államhivatal­nokok nyugdíj­szabványa értelmében történik s fizetését több tartományban az állami pénztá­rakból kapja. A terménybeli fizetések az egész birodalomban el vannak törülve; ezeket minden községnek be kellett váltani készpénzzel, s ezek az állami adóval együtt szedetnek be s kész­pénz gyanánt fizettetnek ki a tanítóknak. Ott, hol a tanítói fizetés nem tesz ki 300 frtot, ez összegig az állami pénztárból pótoltatik a hiány. Az osztrák iskola administratióját illetőleg előre kell bocsátanom, hogy ott az iskola pae­dagógiai vezetése az administratív ügyektől el van különítve. Minden iskola mellett van egy iskolaszék, ez a felekezetek, az iskola és a község képviselőiből áll; ennek hatáskörébe tar­tozik az iskolának minden vagyoni ügye, az épület fentartása, a tanítói fizetések rendezése, az iskolák fölszerelése, a szegény gyermekek, az iskola­mulasztók, iskolai számadások ügye stb. Az iskola beléletéhez, illetve a tanító működé­séhez azonban semmi köze. A tanítás és taní­tók felügyeletével az iskolaszék egyik tagja a helyi felügyelő (Lokal-Schulinspektor) van megbízva. A felsőbb felügyeletet a kerületi iskolaszék teljesíti. Ennek elnökei a kerületi főnökök s tagjai : a kerületben legalább egy ezer lélekszámot tevő felekezetek egy-egy papja, a ker. tanítóegylet egy választott tagja, a kerü­letben létező valamely felsőbb tanoda (gymna­sium, reáliskola, képezde) igazgatója, a kerület két választott világi képviselője s a ker. tanfel­ügyelő. Ezen testülethez tartoznak a kerület összes iskoláinak administratív ügyei, új isko­lák szervezése, az isk. épületek felügyelete, a közs. iskolaszékek, az egyes tanítók működése, ez utóbbiak fegyelmi ügyei, a tanítói állások betöltése, esetleg ilyenek beszüntetése stb. A kerület összes iskoláinak paedag­-didaktikai ve­zetése a tanfelügyelőre tartozik. Ez ügyel fel egyúttal a helyi iskolafelügyelőkre s a közs­­iskolaszékekre is. A legfőbb iskolai fel­ügyelő hatóság a tartományi iskolata­nács. Ennek elnöke : a tartományi főnök (vagy ennek helyettese); tagjai : a tartományi képvi­selők két tagja; a tartomány összes iskoláinak administratív és anyagi referense; a tartományi főtanfelügyelő valamennyi hitfelekezetnek (szám- 53

Next