Néptanítók lapja 17. évfolyam, 1884
1884-10-18 / 75. szám
XVII. évfolyam 75. szám. Budapest, 1884. október 18. NÉPTANÍTÓK LAPJA. Közlöny a magyarországi népoktatási intézetek számára. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. Ur. ministerium. Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton egy félivnyi terjedelemben. Megkaphatja e lapot minden magyarországi népoktatási intézet, tehát az összes óvodák, elemi, felső nép-és polgári iskolák és tanítóképző intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok az iskola létezését igazoló hatósági bizonyítványnyal együtt, a „Néptanítók Lapja" szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kiírandó. Előfizetési ár : egész évre 3 frt, félévre 1 frt 50 kr. frt.T Kéziratok nem küldetnek vissza. Iskolai kiállítások Francziaországban. Francziaországból két újabb iskolai kiállításról értesülünk, melyek egyike Epernay ben (Páristól keletre, Marne départementban), másika pedig Saint-Omerben (Páristól északra, Pas-de-Calais départ.) nyittatott meg. E kiállítások csak tíz napig tartottak. Mind a két kiállításra az illető département - oknak közgazdasági kiállítása adott alkalmat. Hírnek elég volna ugyan az eddig mondott néhány szó is, de a jelen esetben nem elégedhetünk meg a tények egyszerű és rövid fölemlítésével, amennyiben mind a két kiállítás berendezésében több olyan figyelemre méltó elvet és intézkedést találunk, melyek a milyen tanulságosak, épen olyan érdemesek az utánzásra esetleg nálunk is. A szóban levő két kiállítás tisztán a népoktatási (nyilvános és magán) intézetekre szorítkozik, s azokra is csak az illető vidék kijelölt határain belül. Azt akarják az intézők látni és láttatni, hogy mi, miként, mely eszközök segítségével, mily körülmények közt és milyen sikerrel történik az illető megye vagy vidék területén az alapvető oktatás érdekében. S ezbizonyára nagyon helyes gondolat, mert az oktatásnak egyik fokozata sincs oly szoros kapcsolatban a helyi viszonyokkal, mint az elemi oktatás. Továbbá nem annyira az egyes intézetek a kiállítók, mint inkább a növendékek és a tanítók külön-külön. S végül a saint-omeri kiállításon úgy a növendékek, mint a tanítók kétféle minőségben szerepelhetnek, ugyanis bizonyos tárgyakat kötelesek kiállítani, másokat ellenben szabad A HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLYA : Pályázatoknál az első két hasábos petitnyomása 5 sorért 1 frt, s azontúl minden következő sorért 10 kr. fizetendő. Egyéb hirdetéseknél az egész oldal egy hatvannegyed részét tevő garmondnyomásu és egy hasábu soráért átlag 50 kr. számíttatik. A nagyobb vagy kisebbnyomásu hirdetések az elfoglalt tér arányában, a fentebbi egységi árszabály szerint számíttatnak. A díjak előre beküldendők. Minden küldemény a szerkesztőséghez (Budapest, I. kerület, Országrvíz-utcza 13) czimezendő, tetszésük szerint állithatnak ki a megszabott keret korlátain belől. A kiállításra kerülő tárgyak Epernayben két, Saint-Omerben ellenben három csoportba sorozvák, ugyanis I. Epernayben az 1-ső csoportban vannak azon iskolai dolgozatok s általában készítmények, melyeket részint a tanulók, részint a tanítók külön-külön, vagy pedig együttesen állítottak elő; a 2-dik tárgyai a különféle gyűjtemények, s az oktatás anyaga és eszközei. A tanulók itt következő tárgyakkal vehetnek részt : a) a folyó iskolai évről minden osztály bemutat 3—3 rendes dolgozati füzetet, ha a tanulók száma a tizet meg nem haladja; tizen felüli létszámú osztályok minden ujabb tiz növendék után egy-egy füzettel ad be többet. b) Ugyanilyen számítás szerint állítja ki minden osztály a tisztázott fogalmazványait, szépírásiés rajzfüzeteit, meg térképrajzait. c) A leányosztályok szintén e kulcs szerint állítják ki füzeteiken kívül a kézi munkáikat is, s azok közül is főleg a foltozási, átalakítási, betű- és számvarrási, szabási és ruhakészítési munkálataikat. Hímzések, kötések stb. szintén elfogadtatnak, ha a tér engedi, d) Külön-külön vétetnek tekintetbe a községek a szerint, amint lakosaik száma 1500 vagy annál több, 1500 és 600 között van, vagy pedig 600-nál kevesebb, e) Külön-külön alcsoportokba osztják a nyilvános, a magán és a szakiskolák kiállítási tárgyai, s ezek is úgy rendezve, hogy a gyermekkertek, a 13 éven aluli, meg a 13 éven felüli növendékek készítményei el vannak egymástól különítve. A tanítók kiállításának tárgyai : a) A tanítás iránti érdeklődésből létesített készítmények, gyűjtemények és egyéb tárgyak, külön 6- 75