Néptanítók lapja 22. évfolyam, 1889

1889-01-23 / 7. szám

különfélék. — Suppan Vilmos tanítóképezdei tanárt a nagy­méltóságú vallás- és közoktatásügyi minister úr folyó évi 1192. sz. alatti magas rendelettel a vasmegyei tan­felügyelővé kinevezett Rill József helyébe a „Nép­tanítók Lapja" belmunkatársává nevezte ki. Suppan Vilmost, mint lapunk egyik legrégibb, legtehetségesebb munkatársát ismerik olvasóink s igy bizonyára velünk együtt örömmel vesznek tudomást gróf Csáky minister urnak e legújabb magas intézkedéséről. — Tömegesen jönnek a reclamatiók lapunk szerkesztőségéhez és kiadóhivatalához a „Néptanítók Lapja" hiányzó számainak megküldése tárgyában. Ör­vendetes eredménye ez a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister urnak a „Néptanítók Lapja" tárgyában a kir. tanfelügyelőségekhez intézett s lapunk m. évi 100. számában közölt magas rendeletének, de egyszers­mind mutatja azt is, hogy mily nagy szükség volt erre az erélyes miniszeri intézkedésre, vagyis mily sok, fájdalom nagyon is sok népoktatási intézet és iskolai hatóság mily vétkes hanyagsággal és számba nem vevéssel hagyta elhányódni, elkallódni ezt a semmi esetre sem kicsinyelhető vagyonát az iskolának. Re­ményljük, hogy most már, a szigorúbb hivatalos ellen­őrzés életbeléptétől fogva másként lesz a dolog. Ezúttal csak annyit kell kijelentenünk, hogy a Néptanítók Lapja 1888. év előtti folyamaiból már egyetlen egy számmal sem rendelkezünk s az 1888-iki évfolyamból is csak egyes számokat küldhetünk a nagyszámú reclamálóknak. Kérjük ezt egyszer mindenkorra tudo­másul venni. Szerk. — A „Magyar Paed.. Szemle" ügyében vasvár­megyei tanfelügyelővé történt kineveztetésem után hozzám intézett számos kérdésre s­zennel van szerencsém értesíteni a hazai törekvő tanítóságot, hogy e folyóirat továbbra is akadálytalanul az eddigi szellemben és programm alapján fog megjelenni. A szerkesztőség és kiad­ód hatal további intézkedésemig az eddigi helyiségben (Budapest, Stáczió­ utcza 9. sz., földszint) marad meg. Oda küldendők a czikkek s az előfizetési pénzek. A hátralékosakat kötelezettségeik teljesítésére tisztelettel kérem. Legyen szabad reménylenem, hogy a tanítóság a tanítói érdekek demozdlitását szemléli abban, hogy én tanfelügyelő lettem s eddigi bizalmát számomra is, a Paed. Szemle számára is megőrzi, llill József. Beküldetett. — Győrffy-féle népiskolai képes tankönyvek meg­jelentek Buzárovits G­usztávnál Esztergomban : 1. t­zámtan I. és II. osztály számára 1. rész. Ara 10 kr. 2. „ III. és IV. „ „ II. „ „ 10 kr. 3. „ V. és VI. , „ III. „ „10 kr. 55 kre­ dékeitől 90 kr. Németh Lajos békésmegyei tanító-egye­sületi elnökből a békésmegyei alap javára 1 frt. Tóth József pestmegyei kir. tanfelügyelő küldeménye a pest­megyei III. alapítvány javára 20 frt. R­ozgonyi Lajos b­orsodmegyei geleji tanitó gyűjtése 11 frt 50 kr. Herr Sebistyén baranya-sombereki tanitó tags. dija 1889-re 1 frt. Koncz József nagy-selyki tanitó gyűjtése 2 frt 13 kr. A bácsfalusi iskolás növidékek részéről újévi ajándék 00 kr. Az Egyetértés szerkesztőségétől 4 frt 50 kr. Az emődi ref. iskolás gr­em­ekek gyűjtése 1 frt 50 kr. Tolnamegye 100 frtnyi alapítványa után kamat az 1889. évre 1 frt. Ilajos livadar adománya 2 frt 02 kr. Pu­ksij József mányi ref. tanítótól 1 frt, tanítványaitól 60 kr. Leovdy Mátyás pécsi törvényszéki bírótól 1 frt. Steh­l Zsigmond trencsén-rámai tanítótól 1 frt 94 kr és Kún László kúnágotai közs. tanítótól, mint egy tűz­oltóbáli asztaltársaság adománya 3 frt 45 kr. Kelt Budapesten, 18.'­9. évi január hó 14-én. Rolin József, áll. polg. és elemi isk. tanitókép. tanár, árvaházi pénztárnok. (Lakik: Budapest, I. kerület, Alagút­ utcza 1. szám­a.) Szerkesztői üzenetek. R. A. Budapest. Hogy a szerkesztőség feje nem káptalan, az bizonyos, hanem az is igaz, hogy a hoz­zánk intézett kérdésekre meg lehet felelni a káptalan feje nélkül is. Mi inkább tréfára vettük az egész kérde­zést, s azért nem feleltünk rá, de mivel ismételten intéztetik hozzánk s látjuk, hogy a kérdezéseket komo­lyan kell vennünk, tehát szívesen megfelelünk rá. A „hangyakészitette csontváz" azt jelenti, hogy ha kisebb döglött gerinczes állatokat, például kisebb halat, gyíkot stb. hangyaboly közelébe teszünk, a han­gyák szépen letakarítják róla a húsrészeket, ugy hogy már néhány hét múlva kész a csontváz. A „nyúl­láb"-at azért sorolja Nagy L. „az iskolában levő tárgyak" közé, mivel faluhelyen nyúlláb pótolja a szi­vacsot. — S. T. kir. tanfelügyelő urnak. A hiányzó számok megküldése iránt intézkedtünk. Korábbi év­folyamokkal sajnálatunkra nem szolgálhatunk, mert teljesen elfogytak. — Cz. G. Ha valaki a tanitói állás­ról lemondott, úgy ezzel lemondott egyszersmind a nyugdíj igényéről is. Egyébiránt hogy mit lehet és mit nem reményleni, ezt megmondja maga a törvény. Tessék tehát utána nézni a törvényben, s­­ esetleg tanácsot kérni a megyei kir. tanfelügyelőtől is, ki ily dolgokban a legelső és legilletékesebb tanácsadó. — V. J. méhé­szeti vándortanító urnak. Tessék ez ügyben a nagyni. vallás- és közoktatásügyi ministériumhoz folyamodni. Nekünk nem áll hatalmunkban kérelmének teljesítése. Pályázatok: Szélaknára (Hontmegye, Selmeczbánya mellett) kath. okleveles, esetleg képezdevégzett segédtanitó kerestetik. Fizetése : h­avonkint 10 frt, lakás és élelme­zés. Kötelessége IV—Vl-ik fiúosztályt és az ismétlősöket magyar és tót nyelvben tanítani. Az állomás mielőbb elfoglalandó. Levélbeni megkeresések Asztalovszky Lajos kincstári tanítóhoz intézendők. Pelsőczre (Gömörmegye) alulírott mellé reform, vallású segéd kerestetik. Kötelességei: a főtanítót fel­gyógyulásáig az iskolai és kántori teendőkben helyet­tesíteni, rendes körülmények közt az I. és II. osztályt önállóan vezetni. Fizetése: egy évre 100 Zrt. lakás és teljes ellátás. Orgonázni tudók előnyben részesülnek. Az állomás azonnal elfoglalandó. Fükő Adolf, elemi fitanitó. A túrkevei kisdedóvó intézetnél az óvónői állo­másra pályázat nyittatik. Az óvónő javadalmazását ké­pezik : 1. a kisdedóvó-egyesület által fizetendő éven­kénti 200 forint díj ; 2. az intézeti növendékek által fejenként és havonként fizetendő 50 kv. óvódíj; 3. alkal­mas lakosztály az intézet helyiségében az óvónő és dajka részére; I. az óvodai helyiségnek téli tüzelő anyaggal ellátása. Alkalmas dajkát tartani az óvónő köteles. Pályázati kérvények — a jelentkezők okleve­lével, koruk s eddigi foglalkozásuk bizonyítványaival s férjes vagy sértetlen állapotuk megjelölésével — a folyó évi ápril hó 1-ső napjáig Túrkevére alólirott egyesületi elnökhöz intézendők. A megválasztott óvónő működését I. évi augusztus hó 1-ső napján megkezdeni tartozik. Túrkeve, 1889 január 14-én. Mihály István, óvodai elnök. 1—2 Alulirt mellé ágost. evang. segédtanitó kerestetik. Fizetése ápril végéig 40 frt, mosást kivéve teljes ellátás. Ajánlkozók forduljanak Csernyire (Veszprém­megye), Zatkalik Jánoshoz. Lemondás folytán üresedésben álló, 300 frt évi fizetés, 100 frt évi lakpénz, a város belterületén 400 - ös kert haszonélvezete javadalmazásával egybe­kötött paksi községi közös iskolai másodtanitói állásra ezennel 1889. évi február hó 10-ik napjáig pályázat hirdettetik. Ezen állásra nőtanitók is pályázhatnak és a pályázatra felhivatnak. Pályázni kívánók minősitvé­nyük igazolását tárgyazó bizonylataikkal felszerelt kérvényüket a községi iskolaszéki elnökhöz, Zavaros János úrhoz Paksra czimezve 1889. évi február 10-ik napjáig küldték be, mert azon túl beérkezett folyamod­ványok tekintetve nem vétetnek. Kelt Pakson, 1889 január 12-én. Mácsik Lajos, bíró.

Next