Néptanítók lapja 23. évfolyam, 1890
1890-11-08 / 90. szám
Megjelenie e lap minden szerdán is szombaton egy félívnyi terjedelemben. Megkaphatja e lapot minden magyarországi népoktatási intéze, tehát az összes óvodák, elemi, felső népis polgári iskolák és tanítóképző intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok az iskola létezését igazoló és az illetékes kir. tanfelügyelő által láttamozott községi elöljárósági bizonyítványnyal együtt, a „Néptanítók Lapja" szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kiirandó. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, félévre1 frt, 3 hóra 1 frt. Kevesebb időre nem fogadtatnak el előfizetések. Kéziratok nem kittetinek vissza. A HIRIETÉSEK ÁRSZABÁLYA : A pályázati hirdetéseknél minden egyes szóért 3 kr. fizetendő. Az ily módon mindenki által kiszámítható hirdetési díj előre küldendő be. Egyéb hirdetéseknél az egész oldal egy hatvannegyed részét tevő garrrum enyymásu is egy hasaim soráért átlag 50 kr. számíttatik. A nagyobb vagy kisebbnyomású hirdetések az elfoglalt tér arányában, a fentebbi egységi árszabály szerint számíttatnak. A dijak előre beküldendők. Minden küldemény a szerkesztőséghez (Budapest, 1. kerület, Krisztinaváros, tanítóképezde) czimzendő. Budapest, 1890 sov. 8. NÉPTANÍTÓK LAPJA. Közlöny a magyarországi népoktatási intézetek számára. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. ministerium HZIVATALOS RÉSZ. Értesítések. — Ő császári és apostoli királyi Felsége a runyai helv. hitv. ev. hitközségnek iskolaépitkezési czélokra 100 frtot méltóztatott magánpénztárából legkegyelmesebben engedélyezni. — Ő császári és apostoli királyi Felsége az alsó-visói g. kath. hitközségnek iskola és tanitói lak építésére 100 frtot méltóztatott magánpénztárából legkegyelmesebben engedélyezni. Ő császári és apostoli királyi Felsége a vásáros-naményi orth. izr. hitközségnek iskola kibővítésére 100 frtot méltóztatott magánpénztárából legkegyelmesebben engedélyezni. — Ő császári és apostoli királyi Felsége a magyar-izsépi hoiv. hitv. evang. hitközségnek iskola helyreállítására 100 frtot méltóztatott magánpénztárából legkegyelmesebben engedélyezni. — Ő császári és apostoli királyi Felsége a nándori r. kath hitközségnek iskolaépitkezési czélokra 100 frtot méltóztatott magánpénztárából legkegyelmesebben engedélyezni. — Ó császári és apostoli királyi Felsége a szeéri helv. hitv. ev. hitközségnek iskolaépitkezési czélokra 100 frtot méltóztatott magánpénztárából legkegyelmesebben engedélyezni. — Ő császári és apostoli királyi Felsége az érselindi g. kath. hitközségnek iskolaépitkezési czélokra 100 forintot méltóztatott magánpénztárából legkegyelmesebben engedélyezni. — Ő császári és apostoli királyi Felsége a tisza-kinihi r. kath. hitközségnek iskolci és tanitói lak helyreállítására 50 forintot méltóztatott t migánpénz árából legkegyelmesebben engedélyezni. — Budinszky Károlyné, szül. Környey Berta részére az 1885. évi junius 20-án 28. sz. alatt kiadott, de időközben elveszett elemi tanképesitő oklevele, hiteles másolatban f. évi szeptember hó 19-én ad. 28/188 75. sz. alatt a budapesti kath. tanitónőképezde igazgatósága által kiállittatott. 86 A vallás és közokt. m. kir. minister az orsz. tanitói nyugdíj-alapból a következő segélyeket engedélyezte. Vladity Ilragutin adai munkaképtelennek talált g. kel. tanitó részére évi 125 frtnyi rendes nyugdijat. —• Kaufer Mór verseczi közs. isk. volt tanitó özvegye, szül. Kreider Johanna részére évi 120 frt, s 4 kiskorú árvája részére együtt 100 frtnyi segélypénzt. — Nagy Áron balatonfüredi szeretetházi volt tanitó özvegye, szül. Keőd Katalin részére évi 160 irt, s két kiskorú árvája részére együtt 50 frtnyi segélypénzt. — Moldován Simon kisodai munkaképtelennek talált g. kel. tanitó részére évi 125 frtnyi rendes nyugdijat. Jánosi Antal kupuszinai róm. kath. volt tanitó özvegye, szül. Nagyfejű Anna részére évi 84 frt, s " kiskorú árvája részére együtt 75 frtnyi segélypénzt. — Silka György felső-porumbáki munkaképtelennek talált görög keleti tanitó részére évi 120 frtnyi rendes nyugdijat. — Simon István felső-nyéki ev. reform, volt, tanitó özvegye, született Kállay Emília részére évi 84 frtnyi segélypénzt. — Betye János vasandi munkaképtelennek talált g. kel. tanitó részére évi 125 frtnyi rendes nyugdijat. Székely János remetei munkaképtelennek talált állami elemi iskolai tanitó részére 300 írt egyszersmindenkorral végkielégítést. — Páter János nyárlói munkaképtelennek talált g. kel. tanitó részére évi 125 frtnyi rendes nyugdijat. — Marosán Gábor péterházi munkaképtelennek talált görög kath. tanitó részére évi 138 forintnyi rendes nyugdijat. Moldován Jakab apanagyfalui munkaképtelennek talált g. kath. tanitó részére évi 125 frtnyi rendes nyugdijat.