Néptanítók lapja 36. évfolyam, 1903
1903-12-24 / 52. szám
4 Spencer. Korunk legmélyebb gondolkodója, legnagyobb hatású bölcselője hunyta be örökre szemét e hónap 8.-án. Az egész mindenséget átható hatalmas szellemi munka határán vessünk mi is egy tekintetet a nagy ember életére. Bennünket, tanítókat, különösen érdekelő, úgyis mint csodálatosan éles látású bölcsész, úgyis mint egy hírneves pedagógiai munka szerzője. Spencer bölcsész volt, de egyúttal pedagógus is. Amint művében azt hangoztatta, hogy jó tanítót pszichológiai ismeretek nélkül nem képzelhet el, úgy ő, a világ egyik legnagyobb pszichológusa, szintén foglalkozott a gyermek nevelésének és tanításának fontos kérdésével. Spencer Herbert Derbyben született 1820 április 27.-én. Tanító volt az apja, öregapja és a nagybátyja és ő maga is tanítóskodott egy ideig. Gyermekkorában rossz tanuló volt, tanítói lustának és figyelmetlennek mondták s úgy látszott, hogy semmi szellemi munka sem érdekli őt. Barangolással, halászással és más ilynemű szórakozással töltötte idejének legnagyobb részét, míg egyszer csak különös nagy szenvedéllyel fogott a bogarászásba és azontúl egyre bővítette ismereteit. Az azon korbeli tanítási rendszer azonban sehogysem felelt meg az ő sajátos egyéniségének és az egyetemről is kimaradt. Semmi határozott pályára nem készült, leginkább csak a matézissel foglalkozott, vasútat épített, technikai találmányokkal bajlódott, anélkül, hogy valaha politechnikumra járt volna. Mint tanító, kitűnően megfelelt hivatásának, már akkor föltűnt a nagy gondolkodó, kinek rendkívül világos előadását, fejtegetéseit nagy figyelemmel hallgatták tanítványai. Nyolc évig mérnökösködött, majd újságíró lett. Ekkor vette kezdetét óriás arányú szellemi munkássága. Előbb politikai kérdésekkel foglalkozott, de csakhamar egészen a bölcseletnek szentelte magát. A lélektan alapelvei című művében már Darwin előtt hirdette a fejlődés tanát. Ebben a művében oldotta meg az átöröklés kérdését, összeegyeztetve az előtte viaskodó két ellentétes irányt. Kimondotta, hogy „igenis születnek velünk ismeretek s mégis minden a tapasztalatból származik, csakhogy nemcsak az egyén, hanem az apák, az ősök, az egész faj tapasztalataiból. A gyermek lelke ekképen csak látszik fehér lapnak, a valóságban azonban olyan, mint a vegyi tintával teleírt papír, melyen a kellő, kívülről jövő hatás láthatóvá teszi az írást." Legnagyobb műve a Szintetikus Filozófia, mellyel nagyszerű képet nyújt az egész mindenségről. Bennünket különösen pedagógiai műve érdekel, az „Értelmi, erkölcsi és testi nevelés" (Education intellectual, moral and physical. London 1861). E könyvet majdnem minden műveit nyelvre lefordították; magyar nyelven 1875-ben jelent meg Dr. Öreg János és Losonczy László képzőintézeti tanárok fordításában. A könyv vezérlő elveiből néhányat a következőkben idézünk : A nevelés feladata az, hogy tökéletes életre készítse elő a gyermeket. Elsősorban az emberi életet elfoglaló főbb ténykedéseket állapítja meg, elősorolván azokat természetes sorrendjük szerint. Ezen sorrend a következő: 1. azon ténykedést, melyek közvetlenül önfenntartásunkra szolgálnak, 2. azok, melyek az élethez szükséges dolgokat szerzik meg, 3. azok, melyek az utódok nevelésére és oktatására vonatkoznak, 4. azon cselekvések, melyek társadalmi és állami helyzetünk kialakítására szolgálnak és 5. azok, melyek az izlés és az érzelmek kielégítésével, életünk pihenő óráit töltik ki. A nevelésnek mindezekre a ténykedésekre alkalmasakká kell az embert tennie, így szabad teret kell a gyermekkorban engedni, hogy a testi önfenntartáshoz szükséges tapasztalatokat a futás, mászás, ugrálás stb. révén NÉPTANÍTÓKLAPJA. 45. SZÁM. a tanító. A társadalom főfaktorai még mindig ,nem bánom" mottóval járják az élet útját. A tanfelügyelő nemes akaratára fittyet hány akárhány. Nemes intencióit — van rá példa — a személyi kultusz egyoldalú perspektívájával bírálva agyonbírálják. A honorációs osztály — tisztelet és hála a kivételeknek — a szegény ember bajával nem törődik. Néhanapján, néha ritkán közbevegyülnek, de megunják csakhamar s tovább folytatják eszmecseréjüket az izgató „politika-taktika " körbe forgó asztalánál. S a nép bizalmatlan természetű. Az újság ingere nem nagy. A konzervatív gondolkozás módjába még mindig szerelmes a köznép. A népnevelők a társadalmi tényezőktől várják a segedelmet. A jóakaratot. A támogatást. Nem politikát, hanem humanizmust. Nem taktikát, hanem jólelkűséget. Nem lenézést, hanem társadalmi egyesülést. Tiszta, minden salaktól ment demokrata érzést. Ha ekképen változnak meg a viszonyok , nemzetiségi kérdés volt-nincs. Megszűnnek a szinte stereotíp felvidéki tanügyi kérdések is s győzelmesen halad előre a nemzeti trikolor, a magyar társadalmi pedagógia hajóján evezünk nagy vígan a nemzeti jólét kikötőjébe. Bennünk, magyar tanítókban, megvan a munkakészség, a munkakedv , lássuk a magyar társadalom fő faktorainak a jó lelkű támogatását is. (Nezsette.) Murányi Ede.