Néptanítók lapja 41. évfolyam, 1908

1908-01-02 / 1. szám

2 NÉPTANÍTÓK LAPJA. 1. SZÁM. zású név után több van írva belőle, mint a színmagyarság neve után. De az idegen hangzású név rendszerint idegen érzésű szívet takar. Ezek a szívek pedig másfelé irányítják e föld fogható hasznát, mint ahová mi szeretnők. És azt látjuk, hogy célzatosan teszik. A szerzésben is, a kihasználásban is — ellenünk. Kié a föld — azé a haza ! Ezt a szállóigét szeretjük hangoztatni úton­útfélen. Am egy maroknyi tett sokkal többet érne! Azt mondhatják sokan: „Miből vegyen a magyar tanító földet?" Hát az oláh, szász stb. miből vesz? A véréből izzadja ki s az a legfőbb célja, hogy kiizzadja... Látjuk, szomorúan látjuk, hogy a ma­gyar dzsentri birtokai roncsairól a hiva­talok nvomorúságaiba menekül ; a magyar közép- és kisbirtokos-osztály váltóval takarja nyomorúságait s mikor licitálásra kerül a sor, az árverezők csoportjában legkevesebb a magyar. Mily mohón fut helyébe az idegen! Ki látta ? Én láttam s fáj a lelkem, szégyenlem bevallani, hogy ott, ahol a magyar lerongyosodott, éhezett, nyomor­gott, az idegen virágzó élet alapjait biztosította. Nem kellett hozzá semmi, csak a föld nagyobb szeretete, szorgalom és kitartó munka. A letarolt szőlő föl­újult, a gyümölcsösök virágzó életre újultak, a szántó, rét, legelő, erdő is el­hozta jutalmát gondos gazdája kezébe. Tanító barátaim! Hirdessétek a föld szeretetét így ! Neveljétek rá a gyermeket, hogy első gondja legyen, amint csak módját ejtheti, földet venni. Akkorát, amekkorát lehet; ma is, holnap is. Ha örököl ilyet, tartsa meg. Törjön rá bár­minő nagy csapás, tartsa meg. Ha nem gyarapíthatja, legalább tartsa meg. A földet csak az szeretheti igazán, aki nélkülözések között is árt fizetett érte. Nem mondhatja senki jogosabban e földről: 'is én Imám, mint aki telekkönyvben is rámutathat nevére: Kié a föld, azé a haza ! „Drága föld ez nekünk!" sokszor mondogatjuk, anélkül, hogy csak egy fillérünkbe is került volna. Miért drága akkor? S ha csakugyan drága, miért nem a mienk is? Amennyiben tanítónak, nekem is, más­nak is, nincs legalább egy kis kertje vagy viskója, az inkább a hanyagságon — hogy ne mondjam: hazafiatlanságon — mult, mint a lehetetlenségen. Nemzetiségi vidékeken kitanulták és kihasználják gyöngéinket. Egyenesen utaz­nak a magyar birtokos behálózására és megejtésére. Mikor aztán se pénz, se posztó, bemenekül valahogy a hivatalos világba; birtokosból protekciós, tehát teljesen független, szegény hivatalnokká vedlik, hogy valahogy letengesse hátra­levő életét. A hivatalnoki osztálynak, fájdalom, számos ilyen alakja van... Nagyigényű szegény ; másra szorult, könnyen megvesz­tegethető és megbízhatatlan még akkor is, mikor — mint azt a közelmúlt darabont­világ idején tapasztaltuk — a Imáról, ran szó. Kié a föld, azé a haza! Ezeké nem volt, tehát eladták. Az elősoroltakon kívül van még egy mentőeszköz a kezünkben. A tanítók ma már igen sok helyt állanak szövetkezeti intézmény élén. És én úgy tapasztaltam, hogy azok a legjobb szövetkezetek, melye­ket tanítók, papok alakítottak és vezetnek. Az itt összefutó közgazdasági életérdek egyik fősugarát e kérdés felé kell irá­nyítani. A szövetkezet pénzével bele kell menni a földszerzés nagy munkájába. Eseteket tudok, hogy az ilyen vásár­nyomán a közbelépő szövetkezet is, a tagok is jó üzletet csináltak. A szövetkezet 40 — 50%-ot nyert s az egyesek is féláron jutottak földhöz. Sokan közülök akkor lettek birtokosokká. Kié a föld, azé a haza! így kell a hazát újból elfoglalni, magyar tanítók! Máthé József.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék