Néptanítók lapja 43. évfolyam, 1910

1910-07-17 / 1. szám

n­ tetnek a tanügyi és a tanítói egyesületek köréből vett hírek. Ezen közlöny, mely évfolyamonként bekötendő és megőrizendő, a jelzett inté­zeteknek — mint eddig — továbbra is díjtalanul megküldetik. Erről kir. Tanfelügyelő urat, tudomás­vétel s miheztartás végett értesítem, azzal, h­ogy egyidejűleg felkértem az egyház­megyei főhatóságokat, hogy a felekezeti elemi népiskoláknál és kisdedóvodáknál megüresedett állásokra vonatkozó pályá­zati hirdetmények ezen lapban szintén tétessenek közzé, amit a községi jellegű népiskolákra és kisdedóvó-intézetekre nézve ezennel elrendelek. Budapest, 1910. július hó 8-án Zichy. Körrendelet a büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról szóló 1908. évi XXXVI. t.­cikknek a fiatalkorúakra vonatkozó második fejeze­tében foglalt rendelkezések folytán az állami, községi, egyesületi (társulati) és magán-, és izraeli hitfelekezeti, elemi, felső nép-, polgári, iparos- és kereskedőtanonc­iskolákra háruló feladatok tárgyában. (Valamennyi kir. tanfelügyelőnek, 149.500 900. sz.) A büntetőtörvénykönyvek és a bürmídi per­rendtartás kiegészítéséről és módosításáról szóló 1908. évi XXXVI. t.­cikknek (büntető-novella, Bn.) a fiatalkorún­kra vonatkozó második feje­zetében foglalt rendelkezések a kir. igazságügy­miniszternek 20.001/1908. I. M. sz. a. (1908. R. T. 1116. lap) kiadott rendelete értelmében, 1910. évi január hó 1-én hatályba lépnek. E törvényes rendelkezésekből s általában a gyer­mekek és a fiatalkorúak erkölcsi védelmének társadalmi feladataiból (patronázs) fontos tenni­valók hárulnak az elemi felső nép- és polgári iskolai, valamint az iparos- és kereskedőtanonc­iskolai hatóságokra és ezeknek az iskoláknak tanítóira is. E tennivalók felől, a törvényes ren­delkezésekre hivatkozással, tájékoztatásul a kö­vetkezőket közlöm. 1. A Bt. 15. §-a akként intézkedik, hogy a hatóság oly gyermeket, aki tizenkettedik élet­évének betöltése előtt bűntettet vagy vétséget követett el, megfenyítés végett az iskolai ható­ságnak adhat át, az iskolai hatóság pedig a gyermeket megdorgálhatja vagy iskolai elzá­rással fenyítheti. A Bt. 16. §-a szerint a bíróság intézkedhe­tik aziránt, hogy az, aki a bűntett vagy vétség elkövetésekor életének tizenkettedik évét már meghaladta, de tizennyolcadik évét még be nem töltötte (fiatalkorú), ha a büntethetőséghez szükséges értelmi és erkölcsi fejlettsége nem volt meg, iskolai fenyítést kapjon. A Bn. 33. §-a szerint a fentidé­zett §-ok rendel­kezései kihágás esetében is alkalmazást nyernek. A Bn. idézett §-aiban említett iskolai fenyí­téknek alkalmazása a mindennapi tanköteles gyermekkel és az ismétlő­ tanköteles fiatalkorú­val szemben az iskola tanítóját illeti ; a bíró­ságnak vagy más hatóságnak akár az iskola igazgatójához, akár a helyi iskolai hatósághoz (gondnokság, iskolaszék, iparos- és kereskedő­tanonc-iskolai bizottság) intézett megkeresésére tehát a gyermek vagy a fiatalkorú ellen az iskolai fenyítéket a fegyelem gyakorlására jo­gosított tanító alkalmazza. A tanító a megkeresés alapján a megfenyí­tendő gyermek vagy fiatalkorú előtte ismert egyéniségének figyelembevételével és a közölt tényállás, valamint a vétkesség fokának mérle­gelése után szabja ki az iskolai fenyítéket. Az iskolai fenyíték nemei, figyelemmel a Bn. 15. §-ára, a következők: 1. Szóbeli megdorgálás magánosan (négy­szemközt). 2. Szóbeli megdorgálás a tanítótestület, a gondnokság, az iskolaszék, vagy az ipariskolai bizottság előtt. 3. Iskolai elzárás, éheztetés nélkül. 4. Iskolai elzárás, éheztetéssel. A dorgálást mindenkor komolyan, de jóindu­lattal kell foganatosítani. A tanító a szeretet hang­ján, megfelelő esetben szigorral szóljon tanítványá­hoz s törekedjék arra, hogy az intelem a gyermek vagy a fiatalkorú magaviseletére és erkölcsi érzü­letére mennél mélyebb hatást gyakoroljon. A tanító tárja fel a gyermek vagy a fiatal­korú előtt jellembeli hibáit, erkölcsi fogyatko­zásait, rossz szokásait és jóindulatú tanácsadás­sal oly módon igyekezzék őt helyes magavise­letre szoktatni, hogy kiérezze abból a jóakaratot és a szeretetet s ezzel a gyermek vagy a fiatal­korú bizalmát nyerje meg. Különösen óvakodni kell a gyermek vagy a fiatalkorú nyilvános megszégyenítésétől , ezért tilos az osztály vagy a tanulótársak tudomására hozni azt, hogy a gyermek vagy a fiatalkorú büntetendő cselekményt követett el és a dor­gálás alkalmával el kell őt tiltani attól, hogy cselekményével tanulótársai előtt dicsekedjék. Az iskolai elzárás csak nappali órákra terjedhet ki és mindenkor csak felügyelet mellett történhetik. Az iskolai fenyítéket a megkereséstől számí­tott 8 napon belül kell alkalmazni s ennek 1. SZÁM. NÉPTANÍTÓK LAPJA.

Next