Néptanítók lapja 58. évfolyam, 1925

1925-10-01 / 37-38. szám

NÉPTANÍTÓK LAPJA L'125 XXXVII—XXXVIII. SZÁM. "bejutni az iskolákba a kevés hely miatt, mint az már a háború óta sokszor megtörtént. Nem esünk-e vissza pillanatnyi csalódás után a régi közömbösségbe? Bármi is a felelet ezekre és hasonló száz más kérdésre, egy dolog tisztán látható: a kor iskolái előtt kiváló munkaalkalom és ezzel együtt nagy felelősség áll. Hogy a gyermek felsőbb oktatáshoz kerül-e vagy nem, az főképp attól függ, hogyan bánnak vele az iskolában. Most már több kérdést is tehetünk: Vájjon iskoláink nehéz feladatukat kielégítően telje­sítik-e? Másodszor olyan intézményt képez­nek-e, melyre a tanítvány örömmel emlékszik vissza, és a maga idejében gyermekeit szívesen küldi ugyanoda. A helyi hatóságok megalapozhatják az isko­lát, a közoktatásügyi felsőbb tényezők segít­hetnek pénzzel és tanáccsal, de nem ezek képe­zik a lényeges alapot. Az iskola munkája a tanári testülettől és vezetőjétől függ. Az első főkötelessége a tanári testületnek a tanítás. Más szóval a tanulóknak a tanulásban való segítése. Bármily más előnyei is legyenek egy intézetnek, e tő ténykedés hiányait nem pótol­hatják. Húsz évvel ezelőtt még nehéz volt tanári testületet összeállítani. A tanítók nagy­része alkalmatlan volt, igen kevés kiképzésben részesültek, alig volt érzékük a tanítás iránt, és a szegénység kényszerítette a legnagyobb ré­szét, hogy ugyanazt a monoton életet éljék, megunva állásukat, kilátás nélkül továbbkép­zésre. Még azon kevésszámú kivétel is, kinek volt érzéke a tanításhoz, nem tudott előrejutni az anyagi nehézségek miatt és kénytelen volt tekintélyt szerezni maga és állása számára. Kétségkívül e téren ma már óriási haladás után állunk. A legtöbb fiatal tanító sokkal jobb — rendesen egyetemi — oktatásban része­sült, nem úgy, mint elődeik. És ha ez nem is volna meg, más úton is kellett már helyet­tesíteni. Ma a tanítók nagy része már nem any­nyira elszigetelten folytatja munkáját, mint régebben. Sokfelé nyílik alkalom a közös pro­blémák megbeszélésére és megvitatására. Az intézetek igazgatói tisztában vannak a köve­telményekkel és jóakaratú tanáccsal és útba­igazítással mindig szolgálhatnak. Bár még igen sok a javítani való, azért megállapíthatjuk, hogy a tanítóság műveltségének átlaga hatal­masan emelkedett. Az első feltett kérdésre tehát a beszámoló alapján azt felelhetjük, hogy az iskolákban végzett munka sokkal inkább ki­elégítő, mint régebben volt, és még állandó fej­lődésben van. A második kérdésre, hogy a volt növendékek szívesen gondolnak-e az iskolára vissza és fönntartják-e később a kapcsolatot, — szintén válaszolhatunk. Ámbár iskoláink nagy részének felszerelése még gyenge — sokhelyütt még a játszótér is hiányos, vagy akár egyáltalában nincs meg —, azért általános érdeklődés mutatkozik irántuk. Az intézetek legtöbbjében megvan a régi tanít­ványok egyesülete, mely különböző módon fenntartja a kölcsönös érdeklődés és közös hű­séget. Ez az egyesület azután igen sokat tehet a tanítás érdekében és sokszor a tanárok segít­ségére vannak munkájukban, még az olyan volt tanítványok is, kiknek nem volt nagy érzékük a tudományos munka iránt és csakhamar el­hagyva az iskolát, gyakorlati pályára mentek. Ezek hűséges kitartása is kedvező választ ad a felvetett második kérdésre. (The Manchester Guardian, 1925 július 24.) Gyermekrajzok, magyaros díszek és tervezetek.

Next