Néptanítók lapja 64. évfolyam, 1931
1931-02-15 / 4. szám
NÉPTANÍTÓK LAPJA 2- ről magasabb, személytelen térre átvinni (hivatás, osztály, nép) és az ezekben kialakult szokást önmagunkra nézve is kötelezőnek érezni s gyakorolni. Ennek első feltételei a pozitív állásfoglalás az élettel szemben: a követelményeknek már eleve valamely konkrét alappal kell rendelkezniük. Ezek az elméleti, javarészt pszichológiai fejtegetések is eléggé szemléltetik, hogy a szoktatás és szokás kérdése távolról sem olyan egyszerű és könnyű, amint sokan vélik. Nem külső beavatkozással, hanem belső erőkkel, az élmények nyomán támadt érzelmi belátással érhetünk csak el tartós és értékes sikert. A különböző környezetkörökön (egyén, család, iskola, társadalom) belül tehát előnyös feltételek között olyan kedvező helyzeteket kell teremteni, amelyek élményeken keresztül tudatosítják a szokás üdvös, előnyös voltát. kf. Technika és pedagógia. Legutóbb érdekes könyv jelent meg a német könyvpiacon, melynek szerzője Oestreich Pál tanár, az „Iskolaújítók Szövetségének" tagja és művében a technikának a pedagógiába való „betöréséről" ír. A könyv első részében a szerző visszapillantást vet a pedagógia történelmi fejlődésére. Amíg bizonyos határok között lehetett csak mozogni — írja — minden fiatalembert beleképeztek az előírt rendbe. A pedagógia konzervatív volt és nem annyira a természettel, mint a természetes küzdelemből kinőtt hatalmakkal való „kézfogást" jelentett. A kiképzés „rangformálásra" és hivatásbeli nevelésre korlátozódott. A valódi népművelés iránti szükségletet nem érezték. A felfedezések korszaka léket ütött az ősi tradíciókon. Amíg felfedezetlen országok voltak, kimeríthetetlen volt az emberi szükséglet, mely általános művelődési akaratban és művelődési igényben nyilvánult meg. Ma már láthatók a fejlődés határai: az ekszpanziónak, a művelődés demokratizálódásának és intenzivitásainak határai. A legnagyobb hatásra törekvő, úgynevezett versenypedagógia egyszer csődöt fog mondani. A mű második részében a technika fejlődéséről beszél. Technika mindig volt, de az elmúlt idők technikája csak bizonyos változásokat idézett elő és nem volt átalakító befolyása, míg a modern technika szoroz és hatványoz és oly fejlődési irányt szabott, mely az embert egyre feleslegesebbé és otthontalanabbá teszi. A mai technika nem volt különösen felemelő befolyással az emberiség kultúrájára. A technika fejlődési kilátásai valósággal ijesztőek. Az ember, mint „megbízhatatlan idegesen remegő tag" csak zavart okoz, ezért teszik egyre nélkülözhetőbbé; teljesen arra van utalva, hogy fogyasszon, de eszközei e fogyasztáshoz gyakran hiányoznak. A könyv harmadik része a technikának a pedagógiára való igazi befolyásával foglalkozik. A technika fejlődését általában haladásnak tekintették s a termelést és prosperitást mindenek fölé helyezték. A kornak mindenáron művelt emberekre volt szüksége, ez magyarázta meg az általános törekvést, hogy az ifjúság jobb kiképzése által a haladók táborát növeljék. A városokban valóságos verseny indult meg, hogyan szaporíthatnák a közép- és felsőbb iskolák számát! A technika haladása megkívánta, hogy a nők is a férfiakhoz hasonló kiképzésben részesüljenek. Így jött létre az ú. n. „konzervkiképzés". Most mindenki rendkívül művelt és a mindentudás világrádiórendszerébe beleilleszthető! A szerző azután a „tömeg problémáját" igyekszik megvilágítani, mely e mindentudásból eredt. Bizonyos torlódás keletkezett: Ki emelkedik föl? Hová emelkednek mindnyájan? Ki marad vissza? Poroszországban az érettségit tett tanulók száma 1900-tól 1930-ig 5000-ről 25.000-re növekedett és ez a szám 1931-ben 40.000-re fog emelkedni. A munkásság még nem került bele e sodróáradatba. Berlinben, Lipcsében az elemi iskolai tanulók 30%-a, Stuttgartban 50%-a magasabb fokú iskolába iratkozott be. Berlin nyugati elővárosaiban ez a szám 70%-ra, egyes helyeken 100%-ra emelkedett. A felsőbbfokú iskola tömegiskolává változott. Ez versenypedagógiához, a célok „önfelemeléséhez" vezet, ami annyit jelent, hogy mindenki önmagát csalja meg. Az oktatás technikaivá tétele túl korai eredményeket szül, mert az iskola öncélként sikereket kíván elérni. Ez a szellemileg produktív melegházi pedagógiai nem alkot teljes értékű embereket; ez a nevelés tehát célját téveszti, mert a valódi cél az, hogy az embert olyan belső és külső teljesítményekre képesítse, mellyel ez közelebb jut a tökéletesedéshez. Műve negyedik részében az író a technika új feladataival foglalkozik és egy új felelősséget követel, ú. n. geokulturális felelősséget. Az emberiség első ízben ébredt „összöntudatra". A fejlődő technika semmit sem enged elveszni, mindent regisztrál és minden emberéletet megajándékozhatna a produktív életirány szerencséjével, ha az ember akarná, hogy őt vagy embertársát megajándékozzák. A technikát csak az ember tette démonivá! Ám nem szabad olyat megengedni, ami túlszárnyalja az ember értelmi és lelki erejét. Nem szabad az emberi ritmust elemeire bontani és ezzel erőszakot tenni rajta. Sohasem a gazdaság, de mindig az ember diktálja a törvényt! A mai iskolák a technika és kiképzés problémáit kikerülik. A technikának csak technikának, tehát emberi segítő művészetnek szabad lennie és nem szabad meghaladni határait. Ezeket azonban mindig meg fogja haladni, amíg az ember maga fel nem ismeri a benne rejlő elhatároltságokat és nem állít föl törvényeket lelke és élete számára. ((),, ÉVFOLYAM 5. SZÁM.)