Néptanítók lapja 66. évfolyam, 1933
1933-12-01 / 23. szám
934 NÉPTANÍTÓK LAPJA ÉS NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 66. ÉVF. AZ ISKOLÁN KÍVÜLI NÉPMŰVELÉS jellege és természete megkívánja, hogy a helyi művelődési szükségletek kielégítésén felül a legfontosabb országos érdekű és időszerű kérdésekről is rendszeresen és országszerte azonos tartalmú ismertetések és tájékoztatások adassanak. Ezért e sárga lapokon időhöz nem kötötten, ilyen országos érdekű és időszerű kérdésekhez való ismeretanyagot közlünk népművelési előadók számára. Ez ismeretanyagot az előadó a helyi viszonyoknak megfelelően s a hallgatóság műveltségi színvonalához mérten — esetleg helyi példák, adatok, kifejezések alkalmazásával — lehetőleg szabad előadás formájában közölje (adja elő). A törvényhatósági iskolán kívüli népművelési bizottságok ez előadások megtartására külön is hívják fel a helyi népművelési szervek figyelmét. Az előadásokra nézve néhány szempontot ajánlunk az előadók szíves figyelmébe : 1. Ne csak szép előadásokra törekedjünk; előadásunk elsősorban egyszerű, könnyen áttekinthető és közvetlen legyen s inkább megbeszéléshez hasonlítson. 2. Előadás közben a nagyképű tudományoskodást, tudásfitogtatást kerüljük. TISZTELJÜK ÉS TARTSUK M£€r A TÖRVÉNYT! írta : DR. HORN JÓZSEF. .A. Teremtő társas lénynek alkotta az embert. Olyan ösztönöket és érzelmeket oltott a lelkébe, amelyek embertársaival való együttélésre és együttműködésre késztetik. Ilyen érzés a szülői, gyermeki és hitvesi szeretet, amelyek a legkisebb, de legszorosabb emberi közösséget, a családot fűzik egybe; továbbá a barátság, amely a hasonló korú és gondolkodású emberek között létesít szoros köteléket; valamint ilyen a nemzeti érzés is, amely egyegy nemzet fiait sorsközösségbe foglalja és az idők viharaiban együttes küzdelemre képesíti. Az ember társas ösztöne nyilatkozik meg a kisgyermek játékaiban és a felnőttek társas érintkezéseiben. Ez az ösztön nyugtalanítja az embert, ha hosszú időn át egyedül maradni kénytelen s ez teszi a rabságot és száműzetést súlyos büntetéssé. Ámde nemcsak a társulás hajlama hozza közel egymáshoz az embereket, hanem a szükség is. Az ember tehetetlen, amikor a világra jön, magára hagyva feltétlenül elpusztulna. De a felnőtt is csak nyomorúságos életet folytathatna, ha csak a maga erejére támaszkodhatnék. Ugyan mit is kezdhetne az ember teljesen egyedül? Hiszen már legegyszerűbb táplálékunknak: a mindennapi kenyérnek elkészítése egész sereg ember közreműködését kívánja meg. A földet fel kell szántani, be kell vetni, a gabonát le kell aratni és meg kell őrölni, hogy lisztjéből kenyeret süthessünk. Ehhez pedig eke, kasza, kocsi, malom, kemence, stb. szükséges. Mindezek elkészítéséhez további más eszközök kellenek s az emberek egyre növekvő csoportjai. Ha pedig körülnézünk és szemügyre vesszük mindazt, amire nap-nap mellett rászorulunk: lakásunkat, bútorainkat, számtalan használati tárgyunkat — a gombostűtől a rádióig — s kutatjuk mindennek az eredetét, hamarosan rájövünk, hogy értünk az emberek nagy sokasága dolgozott és dolgozik s világos lesz előttünk, hogy mily szegények volnánk mások segítsége nélkül. Igaz, hogy nem kapjuk ingyen mások munkájának gyümölcseit, mert nekünk is dolgoznunk kell másokért. Mégis hasonlíthatatlanul jobb helyzetben vagyunk, mintha egyedül a magunk erejére és képességeire lennénk ráutalva. Az ember élettartama, ereje, képességei egyaránt korlátozottak. Nem ismerhet meg mindent és nem tanulhat meg minden foglalkozást. A társulás viszont lehetővé teszi, hogy mindenki foglalkozást válasszon és abban mesterré, szakemberré képezze ki magát. Különböző szakképzett mesterek összeműködése azután hasonlíthatatlanul nagyobb eredményt képez fel-