Néptanítók lapja 67. évfolyam, 1934
1934-07-01 / 13. szám
50057 67. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM. 1934 JÚLIUS 1. Néptanítók Lapja NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZERKESZTŐSÉG . Budapest, V., Hold-utca 16. (Magyarkirályi vallás- és közoktatásügyi minisztérium.) Telefon: 26-8-18. T KIADÓHIVATAL : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, VIII. ker.. Múzeum-körút 6. szám. Gólyavár. Telefon: 46-145.ÉZIRATOK megőrzésére és visszaadására a szerkesztőség nem vállalkozik. Hirdetések szövege a kiadóhivatalnak, minden egyéb kézirat a szerkesztőségnek küldendő. •ELŐFIZETÉS egész évre 966 P, negyedévre 2-40 P. Egyes számára 50 fillér. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 820—4—106/1930. VIII. d. sz. alatt elrendelte, hogy az előfizetési díj az állami-, községi-, társulati-, magán- és érdekeltségi elemi népiskolák évi költségvetésébe vétessék föl. Előfizetés a kiadóhivatal címére előzetesen küldendő postautalványon vagy az Egyetemi Nyomda 37.473. számú csekkszámlájára. HIRDETÉS hivatalos pályázat iofiV., magánhirdetés 14 fillér szavanként. Üzleti hirdetés: oldal 160 P. V. oldal 85 P.V/. oldal 50 P. V. oldal 30 P. A hirdetési díjak a kiadóhivatal címére előre fizetendők. AZ ÖTVENÉVES IPAROSTANONCISKOLA. 1884-ben, tehát tizenhat évvel a népoktatási törvény megalkotása után, iktatták nálunk törvénybe a kötelező tanoncoktatást. Ezzel a bölcs előrelátással számos ipari államot megelőztünk. Most, 1934-ben, mi, a megcsonkított Magyarország fiai, elszorult szívvel állunk meg a két évszám között eltelt ötven év határkövénél. Ha visszatekintünk a tanoncoktatásnak erre a megtett útjára, kezdetben egyenesvonalú fejlődést látunk. A hazafiasan és nemesen gondolkozó szervezők önzetlen munkásságának eredményeként, a törvény megalkotása utáni tizenötödik évben már elmondhattuk, hogy hazánkban minden iparos- és kereskedőtanonc iskolába jár. Nagy dolog volt ez a majdnem kizárólag mezőgazdasági jellegű Magyarországban! A kisipar és a kereskedelem nálunk már századokkal ezelőtt fejlett volt ugyan, azonban a mai értelemben vett ipar még nagyon is csecsemőkorát élte. Annak a céhrendszerű iparnak, melynek jelszava az volt, hogy: Isten áldja a tisztes ipart! tanoncnevelése jó és szép, a kornak megfelelő volt. A műhelyek levegője tisztes, munkás, becsületes életet árasztott és az „inas"-t a legtöbb műhelyben családtagnak tekintették. Voltak azonban hátrányai is. Sok helyen a tanoncot küldözgetésre, csecsemőgondozásra használták s „mindenes cseléde" volt a háznak. Az ipar fejlődésével s a tanoncügy rendezésével ezek a bajok megszűntek ugyan, de megszűnt az az ideális, tisztes, családias iparosnevelés is, amely vallásos, erkölcsös, munkás „mesterlegényeket" és mestereket adott az iparostársadalomnak. A fejlődést megelőzően a négy középiskolát vagy polgárit végzett gyermekek a vasútnál, postánál s más hivatalban helyezkedtek el s alacsonyabb rangfokozatú „hivatalnokok", „írnokok" lettek. Igen gyakori volt az, hogy írni, olvasni nem tudó s erkölcsileg fogyatékos gyermekek kerültek iparospályára. Elképzelhető, hogy ebben az időben, mikor a neveléssel, önművelődéssel a műhely már nem törődött, milyen nagy és mennyi szolgálatot tett az iparostanonciskola az iparosnevelésnek! Az 1884-ben megalkotott törvény életbeléptetése után, tehát a kezdet kezdetén bizony sok minden nehézkesen ment. A sokféle előképzettségű, sőt mondhatjuk, hogy alig-alig valamicske elemi ismerettel rendelkező tanoncok oktatása csupán ismétlésekkel foglalkozhatott s az ismereteknek és az általános műveltséget nyújtó készségeknek csak az elemeit rakhatta le. Csak később jelentek meg, mégpedig rövidebb időközökben, az iparos- és kereskedőtanonciskolák szervezeti szabályzatai és tantervei, melyekből már a szakirányban fejlődő tanoncoktatás körvonalai bontakoztak ki. Az így szervezett iskolák birokra keltek az esti és vasárnapi ismételgető kényszerűség szülte tanoncoktatással. Végre is a célt szolgáló s a kor színvonalán és feladata magaslatán álló tanonciskola került ki a harcból győzedelmesen. A tanonctartó iparosok, gyárak, üzemek belátták, hogy a magasabb előképzettségű tanoncok jobban szolgálják érdekeiket, azért ma már iparostanoncnak rendszerint csak olyan ifjút alkalmaznak, aki a népiskola osztályait elvégezte. Több iparág még ezzel sem elégszik meg, hanem a négy középiskola vagy polgári iskola elvégzéséhez ragaszkodik. Sőt az sem ritkaság, hogy érettségizett ifjak lépnek iparospályára. Igaz, hogy ebből is nehézségek származtak, mert az iparostanonciskolákban annyira különböző előképzettségű tanulók kerülnek össze, hogy azokat egy nevezőre hozni szinte lehetetlen, vagy legalább is nagyon nehéz feladat. Hála és elismerés az ott működő tanerőknek, hogy ezt a nehézséget kemény munkával igyekeznek elhárítani s így ma már büszkén mondhatjuk, hogy tanoncoktatásunk nemcsak európai színvonalon áll, hanem sok tekintetben fölülmúlja az úgynevezett „ipari államok" tanoncoktatását is. Kétségtelen, hogy ebben a fejlődésben elévülhetetlen érdemei vannak a magyar tanítóságnak. Különösen azoknak a névtelen tanerőknek, akik a tanoncoktatás nehéz és sokszor hálátlan munkáját vállalták. Ezek nemcsak neveltek és tanítottak, hanem sokat, nagyon sokat maguk is tanultak. A tanonciskolákban tanító tanerők továbbképzéséről 1892-ben történt először gondoskod ESTE NEM KÖZÖtT SZEGED.