Néptanítók lapja 67. évfolyam, 1934

1934-07-01 / 13. szám

50057 67. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM. 1934 JÚLIUS 1. Néptanítók Lapja NÉP­MŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ S­ZERKESZTŐSÉG . Budapest, V., Hold-utca 16. (Magyar­­királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium.) Telefon: 26-8-18. T KIADÓHIVATAL : Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, VIII. ker.. Múzeum-körút 6. szám. Gólyavár. Telefon: 46-1­45.­ÉZIRATOK megőrzésére és visszaadására a szerkesztőség nem­ vállalkozik. Hirdetések szö­vege a kiadóhivatalnak, minden egyéb kézirat a szerkesztőségnek küldendő. •ELŐFIZETÉS egész évre 9­66 P, negyedévre 2-40 P. Egyes szám­­­ára 50 fillér. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 820—4—106/1930. VIII. d. sz. alatt elrendelte, hogy az előfizetési díj az állami-, községi-, társulati-, magán- és érdekeltségi elemi népiskolák évi költ­ségvetésébe vétessék föl. Előfizetés a kiadóhivatal címére előzetesen küldendő postautalványon vagy az Egyetemi Nyomda 37.473. számú csekkszámlájára. HIRDETÉS hivatalos pályázat iofiV., magánhirdetés 14 fillér szavanként. Üzleti hirdetés:­­ oldal 160 P. V. oldal 85 P.V/. oldal 50 P. V. oldal 30 P. A hirdetési díjak a kiadóhivatal címére előre fizetendők. AZ ÖTVENÉVES IPAROSTANONCISKOLA. 1884-ben, tehát tizenhat évvel a népoktatási törvény megalkotása után, iktatták nálunk tör­vénybe a kötelező tanoncoktatást. Ezzel a bölcs előrelátással számos ipari államot megelőztünk. Most, 1934-ben, mi, a megcsonkított Magyar­ország fiai, elszorult szívvel állunk meg a két évszám között eltelt ötven év határkövénél. Ha visszatekintünk a tanoncoktatásnak erre a meg­tett útjára, kezdetben egyenesvonalú fejlődést látunk. A hazafiasan és nemesen gondolkozó szervezők önzetlen munkásságának eredménye­ként, a törvény megalkotása utáni tizenötödik évben már elmondhattuk, hogy hazánkban min­den iparos- és kereskedőtanonc iskolába jár. Nagy dolog volt ez a majdnem kizárólag mező­gazdasági jellegű Magyarországban! A kisipar és a kereskedelem nálunk már szá­zadokkal ezelőtt fejlett volt ugyan, azonban a mai értelemben vett ipar még nagyon is cse­csemőkorát élte. Annak a céhrendszerű ipar­nak, melynek jelszava az volt, hogy: Isten áldja a tisztes ipart! tanoncnevelése jó és szép, a kor­nak megfelelő volt. A műhelyek levegője tisz­tes, munkás, becsületes életet árasztott és az „inas"-t a legtöbb műhelyben családtagnak te­kintették. Voltak azonban hátrányai is. Sok helyen a tanoncot küldözgetésre, csecsemőgon­dozásra használták s „mindenes cseléde" volt a háznak. Az ipar fejlődésével s a tanoncügy rendezésével ezek a bajok megszűntek ugyan, de megszűnt az az ideális, tisztes, családias iparosnevelés is, amely vallásos, erkölcsös, munkás „mesterlegényeket" és mestereket adott az iparostársadalomnak. A fejlődést megelőzően a négy középiskolát vagy polgárit végzett gyermekek a vasútnál, postánál s más hivatalban helyezkedtek el s alacsonyabb rangfokozatú „hivatalnokok", „ír­nokok" lettek. Igen gyakori volt az, hogy írni, olvasni nem tudó s erkölcsileg fogyatékos gyermekek kerültek iparospályára. Elképzel­hető, hogy ebben az időben, mikor a nevelés­sel, önművelődéssel a műhely már nem törő­dött, milyen nagy és mennyi szolgálatot tett az iparostanonciskola az iparosnevelésnek! Az 1884-ben megalkotott törvény életbelépte­tése után, tehát a kezdet kezdetén bizony sok minden nehézkesen ment. A sokféle előképzett­ségű, sőt mondhatjuk, hogy alig-alig vala­micske elemi ismerettel rendelkező tanoncok oktatása csupán ismétlésekkel foglalkozhatott s az ismereteknek és az általános műveltséget nyújtó készségeknek csak az elemeit rakhatta le. Csak később jelentek meg, mégpedig rövi­debb időközökben, az iparos- és kereskedő­tanonciskolák szervezeti szabályzatai és tan­tervei, melyekből már a szakirányban fejlődő tanoncoktatás körvonalai bontakoztak ki. Az így szervezett iskolák birokra keltek az esti és vasárnapi ismételgető kényszerűség szülte tanoncoktatással. Végre is a célt szolgáló s a kor színvonalán és feladata magaslatán álló tanonciskola került ki a harcból győzedelme­sen. A tanonctartó iparosok, gyárak, üzemek belátták, hogy a magasabb előképzettségű ta­noncok jobban szolgálják érdekeiket, azért ma már iparostanoncnak rendszerint csak olyan if­jút alkalmaznak, aki a népiskola osztályait el­végezte. Több iparág még ezzel sem elégszik meg, hanem a négy középiskola vagy polgári iskola elvégzéséhez ragaszkodik. Sőt az sem ritkaság, hogy érettségizett ifjak lépnek ipa­rospályára. Igaz, hogy ebből is nehézségek származtak, mert az iparostanonciskolákban annyira különböző előképzettségű tanulók ke­rülnek össze, hogy azokat egy nevezőre hozni szinte lehetetlen, vagy legalább is nagyon ne­héz feladat. Hála és elismerés az ott működő tanerőknek, hogy ezt a nehézséget kemény munkával igyekeznek elhárítani s így ma már büszkén mondhatjuk, hogy tanoncoktatásunk nemcsak európai színvonalon áll, hanem sok tekintetben fölülmúlja az úgynevezett „ipari államok" tanoncoktatását is. Kétségtelen, hogy ebben a fejlődésben elévülhetetlen érdemei van­nak a magyar tanítóságnak. Különösen azok­nak a névtelen tanerőknek, akik a tanoncokta­tás nehéz és sokszor hálátlan munkáját vállal­ták. Ezek nemcsak neveltek és tanítottak, ha­nem sokat, nagyon sokat maguk is tanultak. A tanonciskolákban tanító tanerők tovább­képzéséről 1892-ben történt először gondoskod ESTE NEM KÖZÖtT SZEGED.

Next