Néptanítók lapja 73. évfolyam, 1940
1940-08-01 / 15. szám
NÉPTANÍTÓK LAPJA Eljön aranyos színpompájával a lombhullás ideje. Elkészítjük fagyűjteményünket különböző fák törzséből, játékkártya nagyságú példányokban. Megbeszéljük, hogy a fa teljesítette feladatát, megérlelte láthatatlan erők segítségével termését, zamatos gyümölcsét, meghozta xíj rügyeit,— most már nyugodni akar. Nincs szüksége már a levelek zöldjére, hogy napfényből tápláló erőt csináljon, — megpirosodik, megsárgul hát a lombozat, — a nagy párolgás is veszedelmes volna rá, azért szép lassan lehullatja sárga-piros leveleit, a fa behegeszti sok-sok sebét és téli pihenőre tér. Gyűjti erőit, hogy tavasszal újra kezdhesse Vitán felül áll a történelem nevelő értéke és ereje, és ez a valóság gyakorlati szempontból is legalább olyan régi, mint a „Historia est magistra vitae" klasszikus mondása. A sorsdöntő események bekövetkezései állítják fel az értékelés mérlegét. A történelem bizonyít a történelem mellett, a múlt tükrözi a jövőt, a jövő benne rejlik a múltban és leméri a jelennek azokat az eseményeit, amelyek történelmi színvonalra emelkedtek. Amennyiben pedig a történelmi események, fejlődések, mozgalmak és cselekedetek hőse, alakítója, cselekvő vagy szenvedő résztvevője maga az ember, mint Isten terveinek végrehajtója, maga az ember a nemzeti és társadalmi közösségben, az ember értelmével, eszével, tehetségeivel, jellemével, akaratával és tetteivel, — számolnunk kell a történelmi felelősséggel is. Számolnunk kell abban a tekintetben, hogy aki megragadja a történelem sorskerekét, vagy aki kihasználja vagy elmulasztja a cselekvés pillanatát, avagy a nemzet, amely beleáll a történelmi eszmeáramlatok folyamába, vagy lekésik a történelemnek sokszor rohanó, sokszor lassabban haladó kocsijáról, tanult-e a történelemből, megértette-e a történelem intő szavát és ragyogó példáit, magasztos, dicsőséges és nem egyszer véres tanulságait, szóval kihasználta-e, alkalmazta-e magán a történelem nagy nevelő értékeit! A nagy emberek, akik mint nemzetük méltó képviselői a történelem válaszútjain irányítottak és cselekedtek s akiknek ezért vállalniok kell a történelmi felelősséget, egyben nagy nevelők is, azokkal a nagy nemzetekkel együtt, amelyek az emberi boldogulás és evolúció értékeit biztosították az emberiség számára történelmi munkájukkal, tetteikkel, amelyeket, ha kellett, vérükkel szentesítettek. Nemcsak a lélekszám és terület szerinti nagy nemzetekre gondolunk itt, mert az előbb említett szempontok szerint a kis nemzetek is lehetnek szép életet. Kinek a dicsőségérel? Kinek a javára? stb. A fenti eszméltető beszélgetésekből, megfigyelésekből önként fakad a kívánság: minél több fa díszítse környezetünket, minél több őrizze emlékünket. Ültessünk fát! Most az iskolában, később saját portánkon. A faültetés minden évben ünnepélyes formában történjék, az osztály évkönyvébe is jegyeztessük fel emlékét. Ilyenformán elérjük végső célunkat, hogy a gyermekeken keresztül az egész magyar nép végre-valahára igazán megismerje, megszeresse, kímélje, gondozza és minél nagyobb számban ültessen sok-sok áldott fát, mert ez valóban elsőrendű nemzeti érdekünk, nagyok és ezek közé a nagy történelmi értékű népek közé tartozik a mi kis nemzetünk, a magyar. A cselekvő történelmi nagyságok és a történetírók a nemzetnevelés gondolatában találkoznak. Herodotos, a történelem atyja, egyben hősök nevelője is volt, Iloméros Iliasán nemzedékek nevelődtek bátor, halált megvető férfiakká, nemeslelkű asszonyokká, Leonidas spártai király pedig, aki vitézeivel az utolsó szálig véres tusában esett el a thermophileai szorosban a sokszorosan nagyobbszámú ellenséggel szemben, az önfeláldozó hazafivá való nevelés lángoló példája marad mindaddig, amíg történelmet tanítanak s hazák, nemzetek élnek a földön. A római hatalom és dicsőség képviselője, Julius Caesar történetíró is volt, az ősök dicső tettein nevelődtek a Mucius Scevolák, az ősök erényeit őrizte a Gradiusok anyja, és történelmi nevelést kaptak a római ifjak, akiknek az anyja: „Ezzel vagy ezen!" figyelmeztetéssel adta át a pajzsot, amikor háborúba indultak, és akkor indult pusztulásnak a római világbirodalom, amikor a múlt erényeinek tisztelete és a történelmi nevelés elhalt az utókorban. A világ nagy szellemei átsugároznak a történelmi távlatokon és mint az emberiség legnagyobb nevelői ragyognak az örökkévalóságban. Idézzük csak Dantét, aki a Divina Commediájában a poklon, purgatóriumon és a mennyországon végigvezetve mindazokat, akiket tetteikért történelmi felelősség terhel, a bűn bűnhődését és az erény megdicsőülését bemutatva, nemzete halhatatlan nevelőjévé vált, vagy gondoljunk csak a mi nagy Madách Imrénkre, aki Az Ember tragédiájának fenséges jeleneteiben adott történelmi nevelést az örök embernek, a történelem viaskodó vándorának, akinek nem szabad elbuknia, mert az asszony méhében vár a gyermek és új életre, új történelemre kell indulnia — szívében az isteni ige- nevelési szelp©htok kidomborítása a törtékelemi tanításában írta : GÁBRIEL ISTVÁN 1990 . 16. SZÁM: 651