Néptanítók lapja 77. évfolyam, 1944

1944-01-01 / 01. szám

1 19U : Í. SZÁM. NÉPTANÍTOK LAPJ kultuszminiszterünk végez azért, hogy a tanító­ság régi sérelmeit orvosolja, s nehéz anyagi helyzetén segítsen. Évvégi beszámolónkban nem nu'aszthatjuk el azoknak a rendelkezéseknek­félsorolását, amelyekkel Szinyei Merse Jenő kultuszminiszter, rövid másfél évi miniszter­sége alatt, a tanítók anyagi helyzetén segített. 1. A kántori és tanítói javadalmat szétvá­lasztotta s ezzel a kántortanítók régi sérelmét orvosolta. 2. A többféle elnevezés alatt működő kezdő tanítók helyzetét rendezte annyira, hogy az 1944. évi költségvetés szerint, a kezelő tanítók már egyévi szolgálat után rendes tanítókká nevezhetők ki. 3. Amint tudjuk, az első világháború után sok-sok tanító volt, aki nyolc, sőt tíz évig szol­gált különböző elnevezés alatt ideiglenes minő­ségben, s az így eltöltött évek az illetmény­szabályzat értelmében nem voltak beszámíthatók. Szinyei Mcrse Jenő ezt a fájó sebet az 1944. évi költségvetésben orvosolta, amennyiben most már az előzetes szolgálatnak három évet meg­haladó részét fizetésemelkedés szempontjából be kell számítani. 4. Nagy eredmény, hogy az 1944. évi költség­vetésben 150 állami és 100 nem állami tanító­val több jut be a VII. fizetési osztályba, mint az előző években. 5. Nagy megnyugvással vette tudomásul a tanítóság, hogy az elmúlt év karácsonyán min­den jellegű iskola tanítója karácsonyi segély­ben részesült. Mindezekért a magyar tanítóság hálával gondol kultuszminiszterére, aki nemcsak látja, tudja, hanem át is érzi a tanítóság nehéz helyzetét, s ezekben a súlyos időkben is, ahol és amikor csak teheti, enyhíti a nemzet nap­számosainak anyagi gondjait. Szinyei Merse Jenő kultuszminiszter egyik beszédében ezt mondotta: „Tervszerűen erősí­tenünk, támogatnunk kell a nemzet lelkét. Különb és öntudatosabb magyarokat kell ne­velnünk, ha nem akarunk elveszni a viharban." Most, az újév küszöbén, mikor a magyar tanító előretekint, ezeknek a szavaknak tartalmát vésse mélyen a lelkébe, ezzel itassa át minden érzését és gondolatát, ez irányítsa nevelői és tanítói munkáját. Ehhez adjon a Mindenható az újévben minden magyar tanítónak erőt, hi­vatásszeretetet, munkabírást, kitartást! Brozdy Gyula. A TANÍTÁS ÉS NEVELÉS ÁLLÜCSIIifiAGA KELEMEN KR1ZOSZTOM pannonhalmi főapát, elnök beszéde az Országos Közoktatási Tanács megnyitó ülésén. „Inferre autem bella finitimis, et inde in caetera procedere, ac populos sibi non moles­tos sola regni cupiditate conterere et subdere, quid aliud quam grandé latrocinium nominan­dum est?" — írta az igazságtalan háború bor­zalmait megbélyegző szavait Szent Ágoston I)e éivitate Dei című művében (Lib. IV. cap. VI.). Távol áll tőlem, hogy a háború fölidézósének bűnösségében állást kívánnék foglalni, csak azt állítom: a régi hadviselésben, midőn fegy­veres erő fegyveres erővel állott szemben, még lehetett lovagias mérkőzésről beszélni. Ahogy azonban ma folyik a háború, midőn ártatlan emberek, aggok, nők, gyermekek tízezreit gyil­kolják halomra pénzszak rényeket megolvasztó fűztengerrel, fölmerül az ember lelkében a kérdés: vájjon mit szólana ehhez a keresztény világnak ez a legragyogóbb lángelméje? Ha végiggondoljuk az utolsó harminc év történéseit, komolyan aggódnunk kell a nyu­gati művelődés válságán. Ennek a kultúrának szolidságot mégis csak az a tény adott, hogy kultúrjavaink művelésében és féltésében egy­nek éreztük magunkat. Ez az összetartó erő ma rongyokra tépve. És nem tudjuk, hogy a kul­túraronibolás mi mindent fog még maga alá temetni. A vérszagba beleundorodott ősember ösztönével tapogatózunk a megváltó eszme után, amely ha idők multán is, de ki tudná ragadni az §mbert öngyilkos őrületéből. A keresztény középkor összetartó ereje az isteneszme és a vele kapcsolatos vallásosság volt. Az újkori ember azonban évszázadok óta szekularizál. Titánok módjára lázadozik az is­tenség ellen; szabadságáért küzd és egy-egy ha­talmas akarat sziklához láncolja. Az emberi fejlődéstörténet válságának lényege az, hogy az ember lényének végességével szemben a végtelenség igényeit támasztja. Az ember sza­bad akar lenni minden gátlástól és maga elég akar lenni önmagának. (Blazovicli: Újkori em­berarcok.) Ez a háború is az egeket vívó titá­nok háborúja. Önkénytelenül eszünkbe jut, amit Aischylos­nál a kar mond a leláncolt Prometheusnak: „Lásd nincsen a jótettben köszönet, barátom! Vagy hol találsz segélyt? Melyik egynapi lény véd meg? Nem láttad-e a tehetetlen erőt, amelynek béklyójába verve sínylik a vak em­beri lény hiú álomképe gyanánt? Sohasem hiúsíthatja meg emberi terv nagy örök hatá­rozatit Zeusnak!" Nekünk pedagógusoknak az Ember tragédiá­jának ez újabb kulmináló pontjánál sem sza­bad kétségbeesve lemondanunk. Mi hisszük a Szent Jánosnál (8, 32) elhangzott megváltói szó­ban: „veritas liberabit vos", az igazság meg­ment titeket. Tudjuk, hogy a nevelés tudomá­nya és művészete, ill. gyakorlata a meglévő kultúrát nemcsak átszármaztatja az új nemz©-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék