Néptanítók lapja 77. évfolyam, 1944
1944-01-01 / 01. szám
419 I . 1. SZÁM. NÉPTANÍTÓK LAPJA AZ ORSZÁGOS KÖZOKTATÁSI TANÁCS FELADATA DR. IMRE SÁNDOR egyetemi tanár, alelnök beszéde az Országos Közoktatási Tanács megnyitó ülésén. 1. (E felszólalás célja.) Az O. K. T. szervezete a régi, a Szervezeti Szabályzatában megszabott feladata is változatlan ; munkája jellegét a miniszterrel való kapcsolata adja meg s ebben nem a Tanács az irányadó, a munka változó anyagának nagy részében sem válogathat. Ezért természetes volna az a gondolat, hogy egyszerűen folytassa 1872-ben kezdett s különféle változások ellenére is lényegében véve mindig azonos tevékenységét, azaz végezze, amit reá bíznak, tartsa fenn bevált hagyomá- nyait s igyekezzék minél kevesebb zökkenővel folyamatosan szolgálni rendeltetését. Ezt ígry is akarjuk s máskor ennyit mondani elég is lehetne. Most azonban nem elegendő csupán ezzel az elhatározással kezdenünk a Tanács működésének új időszakát. Életünk körülményei keservesen mássá lettek, mint amilyenek csak két évvel ezelőtt is voltak: át nem tekinthető változások előtt állunk; a nevelés ügyében is sokféle forrású és igen különböző törekvéseket észlelünk. Mindezek miatt akkor is szükség volna bizonyos meggondolásokra, ha nem kényszerítenének reá személyi okok. De ezek is nagyon nyomatékosak. A Tanács elnöksége egészen új, új az összes tagok 52 9%-a, a kinevezett tagoknak 70 6%-a, sőt a Tanács hivatalának vezetősége és a minisztériummal való együttműködés alakja is megváltozott. Nem szabad tehát a nélkül indulnunk meg, hogy közösen szemügyre ne vegyük, miféle munka vár reánk. Más szóval: a munkának azzal kell kezdődnie, hogy az együttdolgozás némely feltételét biztosítsuk. A tanácsi munkának lényege: elvek megvitatása, közös vélemények kialakítása. Erre a feladat közös ismerete, ugyanannak a tárgynak a szemlélése adja meg az alapot. A közös alapot nem az teremti meg, ha itt most előre kitűzzük a Tanácsra tartozó kérdések valamilyen megoldását, hanem ha megnézzük, mi a megoldani való. E percben tehát a Tanácsnak, a Tanácsra bízott ügynek nem egyéni vélemények előadásával lehet jó szolgálatot tenni, hanem annak feltárásával, miről kell majd véleményt mondanunk. Eleve kétségtelen, hogy együtt szemlélődve sem látjuk majd a feladatot teljesen azonosan. Természetes ez, hiszen bárhol tekintünk is szét, még egymás mellett állva is láthat mindegyikünk valamit, amit a másik nem vesz észre figyelmeztetés nélkül; későbben kezdünk figyelni valamire, amire magunktól nem gondoltunk; s amit mindnyájan ugyanúgy látunk, azt sem azonosan értelmezzük, amíg meg nem bőszültük, sokszor azután sem. A „több szem többet lát" tapasztalati igazsága e Tanácsban és a hasonló Tanácsokban arra figyelmeztet, hogy itt nincs szükség a felfogások teljes azonosságára. Ez különben az ilyen összetételű testületben nem is lehetséges; ilyen rendeltetésű munkaközösségben pedig nem is kívánatos, hogy az egység első perctől kezdve a vélemények azonosságában nyilatkozzék. Nem valamely álláspont kizárólagosságára, hanem a nézőpont egyöntetűségére van itt szükség, hogy közvélemény alakulhasson ki közöttünk egyetemes szempontok következetes érvényesítésére. Ez a felszólalás erre akar némi alapot adni. 2. (Sokoldalúság és egyöntetűség.) Az O. K. T.nak a feladatát sokoldalúan kell szemlélnie, mert a jó munkához szükséges egyöntetűség csak így alakulhat ki. A Tanács munkaköre ugyanis nagyon széles; széles akkor is, ha csupán a Szabályzat szövegét nézzük; még szélesebb, ha az ott megnevezett egyes iskolafajok kérdéseit, elágazásukat s egymással és nemiskolai kérdésekkel való érintkezéseiket végiggondoljuk. S végiggondolnunk mellőzhetetlen. A nevelés intézményei állhatnak egymástól távol, a papiroson akár kapcsolatok nélkül is, de mindenki tudja ma már, hogy csupán együttesen, a szervezetben lehet bármelyiknek a kérdéseit elrendezni; egyiket sem elég tehát csak a maga szakértőinek a szemével néznünk. Az élet nem tűri az éles elkülönítéseket a nevelésre rendelt intézmények között sem. Mindegyik sajátos, a maga sajátosságainak megfelelő kezelést kíván, de a sajátosság az egységben tűnik ki, ezért egyöntetűség nélkül nem érvényesülhet. Az élet azt sem tűri, hogy az iskolák ügyeit másféle jelenségekhez való viszonyuk számbavétele nélkül nézzük, tehát itt sem engedi meg a szűkkörű szemléletet, vagy legalább is nem hagyja bűnhődés nélkül. Az életnek a közművelődéshez fűződő érdekei, a nevelési szükségletek nagyon sokoldalúak és bonyolultak; az sem elég tehát, hogy bár többféle iskola emberei együtt, de csak az iskolák emberei jelöljék meg a tennivalókat. Ezért régen felismert szükséglete a magyar közművelődésnek, hogy rendszeresen részt vegyenek ily ügyek tárgyalásában olyanok is, akik együttvéve valóban a sokoldalúságot biztosítják — bár nem közvetlenül foglalkoznak a nevelés kérdéseivel. Minél nehezebb és bonyolultabb az élet, annál nagyobb szükség van erre. Ma az O. K. T. működését az teheti csakugyan hasznossá és eredményeit használhatóvá, ha minden kérdését a legszélesebb körben tudja elhelyezni. Erre pedig akkor nyílik módja, ha különböző