A Néptanítók lapja 1868-1892. évi folyamainak repertóriuma (Budapest, 1893)

E­LŐSZ­Ó. A magyar alkotmány helyreállítása 1867 ben fordulópont volt a magyar társadalom minden rétegében s a magyar tudo­mányos irodalom minden ágában. E rohamosan fejlődő átalakulás különösen a magyar tanügy terén vehető észre, mert míg azelőtt csak elvétve akadt a magyar paedagogiának egy-egy szakszerű mű­velője és szorosabb értelemben vett tanügyi irodalmunk nem volt: ma, egy negyedszázaddal később, a képzett paedagógusok egész gárdája öntudatosan működik szakirodalmunk fejlesztésén, és majd önállóan megjelent művekben, majd nagyszámú szak­folyóiratainkban teszi közzé tanulmányai és kutatásai eredményét. Ebben az átalakulásban jelentékeny szerepe jutott a Nép­tanítók Lapjának, mely, maga köré gyűjtve egyrészt a kipróbált erőket, másrészt az évről-évre szaporodó fiatalabb tehetségeket, az iskolai praxis és a tanítói hivatalos működés legkülönbözőbb eseteire az eddig megjelent 25 évfolyamban igen becses útba­igazításokat közöl. A Néptanítók Lapja tehát ma már valóságos népoktatási encyclopaedia, melynek használatát eleddig csak a szakmutató hiánya nehezítette meg. Ezen a hiányon akart segíteni a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr , Exra, midőn alólirtat, a Néptanítók Lapja jelenlegi szerkesztőjének ajánlatára, egy oly mutató készítésével méltóztatott megbízni, mely a különféle nevelés-tanítási, módszertani, iskola­szervezési és paedagogiai irodalomtörténeti cikkeket egyes csopor­tokba foglalja össze, valamint a közoktatásügyi miniszteri rendele­teket, utasításokat és kinevezéseket s a Néptanítók Lapja nagy és becses anyagát hozzáférhetővé teszi. A feladat megoldását gyakorlati szempontból fogva föl, a tárgyak szerint csoportosított betűsoros rend­szert alkalmaztam, mert az enemű rendszer mellett mindenki legkönnyebben találhatja meg azt, amire épen szüksége van. E rend­szer lehetővé teszi, hogy akár egy-egy paedagogiai írónak, különösen a Néptanítók Lapjában kifejtett működését, akár a személyére vonatkozó adatokat kívánjuk ismerni, nevénél ezeket

Next