Népújság, 1968 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1968-10-19 / 40. szám
HÉTRŐL Csehszlovákia és az ENSZ Az egyesült Nemzetek közgyűlésének őszi ülésszakán nem került napirendre az úgynevezett csehszlovák kérdés. Csehszlovákia az ENSZ képviselője kérte, hogy erről a kérdésről ne tárgyaljanak, a nyugatiak viszont kiszámították, hogy jobb is, ha ez a kérdés nem tevődik napirendre. Mindennek ellenére Csehszlovákia megszállásának ténye jelen van csaknem minden felszólaló beszédében. Akár napirenden szerepel a csehszlovák kérdés, akár nem, a megszállás mindenképpen figyelmeztető jel a kis és a közép-nagy országok számára. A felszólalók többsége nem szorítkozik csupán a megszállás elítélésére. Fejtegetéseikben és következtetéseikben tovább mennek: megállapítják, milyen következményekkel járhat egy független és békeszerető, szocialista ország szuverenitásának megtépázása éppen egy olyan ország részéről amely szintén szocialistának és békeszeretőnek tartja magát. A küldöttek között a központi vita során felszólalt Marko Nikezic, hazánk külügyi államtitkára is, aki a vietnami háborúról beszélt, a Közel-Keleten uralkodó feszült helyzetről és a csehszlovákiai fegyveres beavatkozásról mint azokról a tűzfészkekről, amelyek a nemzetközi biztonság és béke alapjait veszélyeztetik. Marko Nikezic részetesen elemezte ezeknek az eseményeknek a jelentőségét — különös tekintettel a nemrégi Csehszlovák eseményekre — a nemzetek és országok kapcsolatainak szempontjából. A világ nem maradhat örökké keletre és nyugatra osztva — mondotta Nikezic — nem osztódhat nagyhatalmakra, mert ezeknek törekvései a háború szélére sodornák a többi nemzetet is, vagy alárendelt szerepbe kényszerítenék őket. Azok, akik a tömbpolitika mellett szállnak síkra, ebben látják a megoldást és arról igyekeznek meggyőzni a kis nemzeteket, hogy csak az egyik, vagy a másik tömbben érezhetik magukat biztonságban, noha e kis nemzeteket éppen a tömbrendszer veszélyezteti leginkább. Nikezic beszédében ezenkívül határozottan szembeszegült az úgynevezett »feltételezett függetlenség« fogalmával, illetve egy olyan függetlenséggel, amely ilyen vagy amolyan »magasabb célok« érdekében következik be, akár a szocializmus, akár más ideológia nevében. Csak valamennyi állam kicsi és nagy, egyenrangú együttműködése szavatolhatja a tartós békét. Hasonló véleménynek adtak kifejezést más küldöttek is, köztük a Belgium küldötte is aki hangsúlyozta, hogy Európa nem akar érdekterületekre oszlani, hanem olyan terület kíván lenni, ahol minden nemzet és minden nép egyenrangú együttműködésben él. HÉTRE NÉPÚJSÁG HÉT ÉV ÓTA HIÁNYOLJÁK A KAPCAIAK AZ ÜZLETET •AZ ÉPÍTÉSBEN RÉSZT VETT AZ EGÉSZ FALU LAKOSSÁGA Kapcán az utóbbi hét év alatt ugyanis szüntelenül napirenden szerepelt a bolt kérdése. Hét év előtt ugyanisbecsukták az akkor dolgozó üzletet és azóta a kapcaiak, no meg a kótiak is, vagy Hotizára vagy Gyertyánosba jártak vásárolni. Akülönböző kereskedelmi érdekszférák azonban úgy oszlottak meg a lendvai község területén, hogy a kapcalak minden kérelme zátonyra futott. A boltnyitás kérdése évek óta húzódott egészen ez év nyaráig, amikor végre egyenesbe futottak: a beltinci Ravenka kereskedelmi vállalattal megegyeztek abban, hogy a régi kapcsa iskola épületében az útra néző termet átalakítják és boltot nyitnak benne. — Nem ijedtünk meg mi a munkától sem — mondta Klemencsics József, aki a Szocialista Szövetség kapcai szervezetében munkálkodik. — A bolt építésénél az egész falut mozgósítottuk: traktorral kavicsot, téglát hordtunk Lendváról, segédkeztünk a kézi munkák elvégzésénél is. A helyi közösség 600.000 régi dinárt adott a bolt építésének költségeire, a Ravenka vállalattól pedig félmillió régi dinárnyikölcsönt kaptunk, amelyet majd az épület bérletével törlesztünk le. A boltot tehát a saját erőnkből építettük, nem vártunk senki támogatására. E hónap 13-án, azaz az elmúlt vasárnap, megvolt az ünnepélyes boltnyitás is; nagy volt az öröm, hiszen az eddig jórészt használatlanul álló régi iskola egy terme most újra a falusiak legközvetlenebb érdekeit szolgálja. A régi iskolában ezenkívül még maradt bőven helyiség arra, hogy a fiatalok is összejöhessenek egy kis szórakozásra, van hol megtartani a gyűléseket, meg a téli hónapokban a mozielőadásokat is. A kapcai, vagyis inkább a hotizai helyi közösséghez azonban még két falu tartozik: Hotiza és Kót. Hotizán nemrég új tűzoltóotthon épült, a kapcaiak a minap »visszakapták« üzletüket, most már csak Kót van hátra. Ha nem hiányozna a kezdeményezés, Kótban meg lehetne kezdeni egy gyűlésterem építését, mert a faluban már régóta panaszkodnak arra, hogy nincs hol megtartaniuk az összejöveteleket. A helyi közösség anyagilag nem áll olyan rosszul: a Dráva-Mura vízgazdálkodási vállalat tavaly órabért fizetett a töltéseken dolgozó embereknek, és ezt a pénzt 344.000 régi dinárt — teljes egészében a helyi közösség pénztárába hagytuk, közérdekű munkák pénzelésére. Ha valóban egy kicsit több és erőteljesebb kezdeményezés volna Kúzban, úgy gondolom, nem volna reménytelen eset egy gyűlésterem felépítése ■— mondotta végül Klemencsics József. Ismét van bolt Kapcán ! Előző számunkban a petesházi helyi közösség munkájáról számoltunk be, ezúttal — mivel az időszerűség is sürgetett — Kapcára látogattunk, ahol igen kézzelfogható és tapintható eredményt hozott a polgárok összefogása — új üzlet nyílt. Több évi várakozás után elkészült a zataki híd, megoldódott a petesháziak régi gondja... Délután én voltam az első a Kapitánylapban. A lánccal összekötött Citromot és Bárányt szétoldottam, hogy szabadabban legelhessenek. Harsogva tépték a sarja után kinőtt fázós októberi füvet. Másutt a rétek mind szabadok voltak, de a Kapitánylapban nem. Az öreg Boglár a saját kaszálóját megjelölte leszurkált kerekfagalyakkal, így a kétheti őrzés után már kivált az ő kaszálója a többitől: a fattyúsarjú magasra nőve csalogatta a tilosba a teheneket. Jóska is szétoldotta teheneit. Vele jött Peti. Nekik nem volt tehenük, de a tanítás után mindig velünk töltötte a délutánt, hacsak nem fogták otthon kisöccse vigyázójaként. — Menjünk a kövecsesbe — indítványozta Peti. — Ott van a boldogasszony fűzvessző. Kössünk nyolcas korbácsot! Elindultunk Peti után. Csak neki volt bicskája, ezért közösen szedtünk vesszőt. Kiválasztottunk nyolc-nyolc hajlékony szálat, összetettük őket, csomót kötöttünk a hegyénél, majd megkezdtük a korbácsfonást. Nem kértük egymás tanácsát, mert mindegyikünk kitanulta ezt a mesterséget. Csak abban különböztünk talán egymástól, hogy nem tudtuk olyan szabályos nyolcszögletűre megfonni a korbácsot, mint Peti. Igaz, neki nem kellett visszatéríteni a teheneket akkor, amikor a fonás közepéig ért s a vesszők nem lazultak meg. — Az árgyélusát, hát igy kell őrizni?! — hallatszott nem messzire Boglár hangja. — Kié az a két tehén az én sarjamban? Nem válaszoltok? Jól van. Leveszem mind a kettőnek a láncát. Ezzel indult is a tehenek felé. Sohasem szerettem a bökős teheneket, de akkor azt kívántam, hogy mind a két tehenünk legyen az, s közelükbe se engedjék Boglárt. De azok most olyan nyugodtan legelték a füvet, hogy Boglár nyugodtan levághatta volna még a szarvukat is. Valami fojtogatott. Tudtam, hogy ha lánc nélkül hajtom haza este a teheneket, apám szörnyen elver. — Ne vegye le a láncokat — sírtam könyörögve — a mieink a tehenek. Az öreg káromkodva eltérítette a kaszálójáról a teheneket, aztán felém tartott. — Állj meg, ne fuss! — ordította. — Megfoglak!, várj csak. Az egyik lábadra rálépek és széthasítalak, mint a békát ... Boglár elment, mi pedig letelepedtünk a mesgyére, hogy a tehenekre könnyebben vigyázhassunk. Az elkezdett korbacsókat Peti hozzánk hozta s azokat befejeztük. Nem volt nagy örömünk bennük, mert tudtuk, hogy azoknak ára van. Csak a teheneket nem bántotta a lelkiismeret. Tovább legeltek nagy hümmögéssel és néha-néha a lebökdösött derekfaágak felé tekintgettek. Nyomott hangulatunkat a teherkocsi mozgása rázta fel. A kavicsbányához törtetett. Leugráltak róla a munkások, lapátot ragadtak és dobálták rá föl a kibányászott kavicsát. „Valahová a naftatornyokhoz hordják. Betonírozni.” így mondta a múltkor a Józsi apja. Az egyik munkás, Joszi, ledobta a lapátot és eljött hozzánk. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Mit akarhat velünk? Szaladjunk el? — No, bojtárok, ki ad el nekem korbácsot? — kiabálta már messziről. Egyszerre mutattuk neki a három korbácsot. Mindegyiket megnézte, szakszerűen vizsgálgatta, éppen úgy, mint a kupecek a vásárban a tehenet. — Mind a hármat megveszem. — Ezzel zsebébe nyúlt és mindegyikünknek adott csörgőpénzt. Meglepődött arcunk láttán elnevette magát. — De ki kell ezeket próbálni — nevetett tovább, megsuhogtatta az egyik korbácsot, Peti fenekére húzott vele, a másik kettővel pedig nekünk, akik már futottunk. — Majd máskor is veszek korbácsot — szólt még vissza nevetve és ismét a lapátos munkások közé állt. Hallottuk, amint azok nagyokat hahotáztak. Tudtuk, hogy miért. Az októberi széltől egészen kipirosodott a lábunk. Peti tervét egészen helyesnek vettük. — Rakjunk kis tüzet — mondta tüsszögve. Nálam volt gyufa. A kavicsos szélében szedtünk száraz rozsét. Jóska levette a kabátját, hogy könnyebben tüzet gyújthassak. Lángra kapott. Gyorsan szaladtunk újabb csomó rozséért, hogy melegedhessünk. Mire visszaértünk a tűzhöz, az már szétszéledt: a száraz fűbe beleharapott a láng s gyorsan terjedt, mert a szél hajtotta. Először csak egy pokrócnagyságban égett a fű, de rohamosan futott széjjel, összenéztünk. — Gyorsan hoztunk homokot! — hebegtem. Hoztuk a homokot, de a szélhajtotta tűz gyorsabb volt nálunk. Mire eloltottuk az egyik helyen, a másik oldalon kétszer akkora helyen lángolt a fa. Jóska sírva futott a marék homokkal, nekünk is kétségbeesés ült ki az arcunkra. — Lapátért! Lapátért! —- kiabálta síró hangon Peti. Elrohantam a kavicsosba, ahol a munkások szerszámai voltak. Fölkaptam a lapátot, s amilyen gyorsan csak tudtam, úgy toltam végig az égő füvön azt. Amerre a lapát elhaladt, kialudt a futó tűz- A sikeres oltás után lihegve ültünk le a felpörzsölt rétre. Mezítlábas piros lábunkat az üszők feketére festette... Másnap, szombaton délután, csak ketten legeltettünk Jóskával. — Nem volt iskolába se — mondta halkan Jóska. — Azt mondják, tüdőgyulladást kapott. Aznap nem jött az öreg Boglár. Nem fontunk korbácsot, de még csak tüzet sem gyújtottunk. A kaszáló melletti szántón az elszórt hajdinakévékből vertük ki botunkkal a szemeket. Egyik piros lábunkat a másikra raktuk, úgy melegítettük. Vasárnap korán ébresztett az anyám. A korai harangkongás közepette mondta el, hogy Petire húzzák. Később andalogva mentem ki a gyümölcsösünkbe. Az ügyetlenek módjára húztam a lábamat az avarban; a lehullott béna, száraz levelek sírtak és zúgtak. Ráértem. Apám a Boszákékhoz ment segíteni a búzavetésnél, anyám pedig a malackánk részére keresett a mezőben takarmányrépalevelet. A fákon csak itt-ott reszketett egy-két levél. A kazánház süstörgő gőze miatt korán megöregedtek a fáink. Még a nyár végén lehullatták leveleik legjavát, úgy, mint a gond miatt sok fiatal a haját. A szomszédban magasra emelkedő toronyra hasonlítanak most. Amikor azt építették, mindig ott settenkedtem a munkások közt. Nem szerettem azokat sem. Különösen a kövérképű Labit nem, aki fölvitte a macskánkat a toronyba és lekiabált: „Most meglátjuk, mindig lábra esik-e!!?” Az égen szürke felhők kergették egymást. Szemerkélt. Fáztam, de nem mentem be a konyhába, hanem ott kint szerettem volna beburkolózni valamelyik felhőbe. SZOMI PÁL Szomorú ősz A budapesti Vígszínház szlovéniai vendégszereplése A budapesti Vígszínház művészei e hét végén és a jövő hét elején Szlovéniában vendégszerepelnek. A muravidéki magyar lakosság számára kétségtelenül a maribori vendégszereplés a vonzóbb, amelyet e hónap 20-án tartanak meg, s amelynek során Molnár Ferenc: Testőr című darabját mutatják be. A budapesti Vígszínház művészei Ljubljanában e hónap 22-én és 23-án lépnek fel Scargall: Szerelem, Ó című vígjátékával. MI NEHEZEBB, EGY KILÓ VAS, VAGY EGY KILÓ toll? — Az ormosi pékek a kenyér árának növelését kérték, és a kalkulációban többek között pontosan felüntették, hogy mennyibe kerül a szállítás, hogy a kenyér eljusson a fogyasztókhoz. A szállítás díja a következő: egy kiló félfehér kenyér után 8,53 para, egy kiló egységes kenyér után pedig 9,74 para. — Ez a példa is vitágosan bizonyítja, hogy a toll mégis könnyebb! NYOMÓS OK. — A KRŠKÓI KÖZSÉGI KÉPVISELŐTEStület a napokban tárgyalt a közrendi szabályzatról, amelynek egyik szakasza kimondja, hogy a 16 éven aluliaknak szigorúan tilos belépni a vendéglőkbe. Az egyik testületi tag azonban ellenezte ezt, mondván, hogy fest majd a dolog, ha mondjuk a mester elküldi az inasát a kocsmába egy csomag cigarettáért, annak pedig be sem szabad oda tenni a lábát! — Igen, mondták többen is, melyik vállalatban lehet munkaidőben az inasokat cigarettáért küldözgetni? ÖNBIZALOM. — A POŽAREVACIAKNAK IGAZÁN NEm lehet a szemükre vetni, hogy nem ismerik jól azokat az érdemes személyeket, akiket októberi díjra terjesztettek elő. A bizottság, amely a javaslatokat készítette, egytőlegyig saját tagjait javasolta! A VALUTÁK BÉKÉS EGYÜTTÉLÉSE. — AZ OSZTRÁK határ közelében lévő boltjainkban és vendéglőinkben már jóideje egyenrangú fizetési »eszköz« a mi dinárunk és az osztrák schilling. Az egyik vendéglőben a napokban egy vendég ötvendinárossal fizetett, és a pincérnő véletlenül az aprót schillingben adta vissza. Amikor a vendég elcsodálkozott ezen, a pincérnő megjegyezte: »Talán csak nem kifogásolja a két szomszédos ország békés együttélését? KÉNYSZER-TEHER. — A CELLEI CMAGYAR KÉPVISElője a köztársasági vezetőkkel folytatott megbeszélésen megjegyezte, hogy évente 7 millió dollár értékű árut szállítanak külföldre, ami számukra igen nagy teher, mert ezt az árut a hazai piacon drágábban értékesíthetnék. — Igen, jegyezte meg a képviselőház elnöke, az embernek nagy terhet jelent, ha lélegeznie is muszáj! Tűzoltólányok Pártosfalván Pártosfalván szép hagyományai vannak a tűzoltóságnak, hiszen ebben a határszéli kis faluban már 1900-ban alakítottak önkéntes tűzoltóegyletet. Ennek keretében női tűzoltószakasz is működött már a régi időkben is, azonban az elmúlt néhány évben csak a férfiak voltak tagok. Az idei év tavaszán ismét megalakították a női tűzoltószakaszt, amelynek 9 tagja van. Vörös Margit, a helyi kötöttáruüzem 21 éves munkásnője a női szakasz parancsnoka. Ottjártunkkor elmondotta, hogy a lángok nagy igyekezettel veszik ki részüket a tűzoltóság önfeláldozó munkájából. Az idén, mint Muravidék egyetlen női tűzoltószakasza, részt vettek a sobotai körzeti versenyen, és részt vettek a szlovén tűzoltók kránji köztársasági versenyén is, amelyen a 7. helyet szerezték meg. A pártosfalvi tűzoltólányok igen szorgalmasaik, nemcsak munkahelyükön, és a tűzoltóságban, hanem a falu kulturális életében is. A tavasszal bemutatták a Liliomfi című vígjátékot, amelyben a tűzoltóegyesület számos tagja működött közre, Vörös Margit, a női szakasz parancsnoka a női főszerepet játszotta. Mondani sem kell, hogy a színdarab bevételét a színpad felszerelésének gyarapítására, no meg a tűzoltóság céljaira használták fel. Olvassuk és terjesszük a Népújságot