Népújság, 1971 (13. évfolyam, 1-48. szám)
1971-04-29 / 16. szám
Egy a sok közül óvatosan közeledett a megbeszélt hely felé. Többször megállt, hallgatózott. Úgy tűnt neki, mintha valaki követné. Figyelt, mint vadász a lesen, de semmi gyanúsat nem tapasztalt. Mégis érezte ösztönével, hogy figyelik minden mozdulatát. Aztán hirtelen megtorpant. Átázott bakancsa puha tárgyat érintett. — Itt valami nincs rendben! — gondolta. — Meg kell tudnom, hogy mi történt, és hogy ki fekszik itt előttem. — Gyors mozdulatokkal szétkapcsolta nadrágját, és leguggolt. Keze előrecsúszott vigyázva. Ujjai hideg arcot érintettek ... Hirtelen visszarántotta kezét, de meggondolta magát, és újra a mozdulatlan test felé matatott a keze. Hideg volt az arc, de nem merev. Most a kabát alá süllyesztette kezét. Ráhelyezte a szívre. Semmi dobogás. Csendes. Halott. — Vajon ki lehet? Csak nem az összekötő?! — Ujjai a sapkát keresték. Nehezen találta meg. A fájdalom és az öröm érzése keveredett, benne, ahogy kitapogatta az ötágú csillagot. örült, mert megtudta, mit kell tennie, de fájt neki egyik bajtársának szomorú vége. — Szegény Janet — suttogta szinte gondolatban —, te sem öleled többé a feleségedet, nem csókolod gyermekedet... Aztán még ment vagy harminc métert előre, s megváltoztatta az irányt. — Nem vezethetem fel őket a titkos búvóhelyre, inkább vesszek el én — s most még óvatosabban figyelt, hátra-hátranézett, s csak ment, ment... üldözői eléggé biztonságban érezhették magukat, mert nem sokat törődve az óvatossággal, szinte feltűnően követték. Lehettek vagy nyolcan tizen, de az is lehet, hogy többen. — Egy kicsit meg pihenek — határozta el, s leereszkedett egy fatönkre. Szeme, mely megszokta már a sötétséget, gyorsan átfürkészte a közeli bokrokat. Nem kellett sokat várnia. Látta, hogyan kerítik be. — Olcsón nem adom az életem! — kapta kezébe a fegyvert, de még mielőtt bármit is tehetett volna, két vas marok kapcsolódott a torkára, s valami nehéz tárgy zuhant a fejére. Kiáltani akart, használni a géppisztolyt, de egyszerre minden elsötétedett előtte ... Amikor megához tért, nem értette, hol van, s hogyan került oda. Csak később eszmélt fel, értette meg a rideg valóságot. Fegyverét elvették, kezeit összekötözték. Sokat nem elmélkedhetett, mert váratlanul kivágódott a cella ajtaja, s belépett egy tisztformájú egyén. Utána pedig még két markosabb legény. Az egyik odalépett hozzá, szájon vágta, majd megnézte, hogy rendben vannak-e a kötelek a kezén, lábán. —Ide figyelj — szólt a tiszt formája —, te félrevezettél bennünket. Amikor megtaláltad a halott társadat, rájöttél, hogy mi történt, s téves irányba indultál, így van? A fogoly meg sem mozdult. Szeretett volna minél többet megtudni az övéiről, s tudta, azt csak úgy érheti el, ha kibeszélteti a tisztet. — Nem érted, mit kérdeztem? Semmi válasz. — Egyet ajánlok neked, addig beszélj, míg jó kedvemben vagyok. Tudom, miben spekulálsz. Azt hiszed, kiszöksz, s értesíted a pajtásaidat, hogy vigyázzanak. A megkötözött fogolynak csak a szeme villanása árulhatta el, hogy megtudott valamint: övéi még biztonságban vannak. — Mi mindent tudunk — folytatta keményebb hangon a tiszt. Azt is tudjuk, hogy hová készültél, mit akartál. De ha magadtól elmondasz mindent, meghagyjuk az életedet. Választhatsz: élet vagy halál. — Élet csak ott van, ahol szabadság is van! — szólt halkan, de határozottan a rab. — Ezt pedig ti nekem nem adhattok, mert magatok is rabok vagytok. — Szóval, nem akarsz beszélni! No, majd megszólalsz a kínzópadon! Sajnálom, fiacskám, de nem érek rá veled foglalkozni. Elvihetitek! Napokon át vallatták, kínozták, de erős és bátor lelke kiásta a próbát. Nem árulta el bajtársait, nem gyalázta meg a zászlót, mely előtt partizánesküvel fogadta meg, hogy mindig és mindenütt hű marad népéhez... Akkor is bátran viselkedett, amikor hóhérai a vesztőhelyre kisérték. Szeméről letépték a kendőt. Bátran nézett szembe az ellenséggel, a halállal... Még a sortűz előtt szállt el ajkáról a szó: »A népemért, a szabadságért...« Teste, mint bronzszobor keményedett meg, erős elhatározás a jövő-építésre ... Hangja biztató himnusz; igaz, emberi céltörekvés ... Bátorsága; Útmutatás az ifjú munkásoknak ... ökölbe szorított keze, melyben a csillagot tartotta; szeretet, munka és béke az öt világrészen ... VARGA JÓZSEF Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló A part egy beszögelésén, a dzsungel fái között beálltak a hajóval az Irrawaddy holt ágába. Ezután villámgyors munkába kezdtek. Negyven- és ötven méteres szívós pálmákat, koronájuk alá hurkolt hajókötéllel addig hajlítottak a kis öböl két oldalán, míg a pálmalombok összeértek a cirkáló felett. Ezután a legénység gallyakat, virágokat, leveleket hordott össze, felmásztak a pálmákra, és beborították ezzel a giz-gazzal. A Mandalay fölötti, elhagyatott, kihalt egymástól több mérföldre húzódó őserdőkben és mocsarakban egy-egy elszórt törzs él. Csónak, hajó, ember erre nem járt, a cirkáló tehát, miután kitért a folyó sodrából, és beállt abba a holtágba, csak a repülőgépektől tarthatott. De mire megérkezett a raj, az Irradwaddyn nyoma sem volt a hajónak, a kis öböl nem ütött el a part sávjától, mert az alagút szerűen összehúzott fakoronák, virággal, lombokkal beszórva, egybeolvadtak az őserdő egyhangú tömegével. Így történt, hogy a hajó másodszor is eltűnt, és bár az óceán különböző forgalmas pontjain jeleket adott le, nyoma veszett. Miután az admiralitás soha nem adott ki hivatalos jelentést az ügyben, a matrózok legendákat mesélnek egy kísérteties cirkálóról, amely olykor jeleket ad le a ködben, de még senki sem látta, mert fedélzetén a »Félfejű Jack«, egy múlt századbeli kalózkapitány intézkedik. Az Earl Evanggal sétált fel és alá a parton. Közben eltemették a halottakat, ápolás alá vették a sebesülteket, és megtalálták Morrison Snyder tettemet is. De hol van Bradford? (Folytatjuk) Keks ismerősöket köszöntöttünk TELT HÁZ ELŐTT JÁTSZOTTAK ÁPRILIS 18-ÁN ÉS 19-ÉN A BUDAPESTI ÁLLAMI DÉRYNÉ színház művészei lendvén Aránylag csöndes mederben folydogáló kulturéletünkben mindig pezsgést, izgalmat hoznak a szabadkai és a magyarországi Állami Déryné Színház vendégszereplései. Legutóbb április 18-én és 19-én a magyarországi művész-vendégeket köszönthettük ismét Muravidéken. A JÁNOS VITÉZ, a MÁGNÁS MISKA, az ÁRMÁNY ÉS SZERELEM után Jacobi Viktor: LEÁNYVÁSÁR című operettjét mutatták be a muravidéki magyar nyelvű közönségnek. A Déryné Színház művészeit kedves, régi ismerősként köszöntöttük Lendván, hiszen nemcsak a színház, de művészeinek neve is ismert már vidékünkön. Fábián József, Bordás Dezső, Magyar Mária, Ribár Éva, Nyerges Ferenc, Bihari Zoltán, K. Nagy László nem először léptek fel a lendvai közönség előtt, amelyről Petrik József rendezőtől is azt az elismerő véleményt hallottuk, hogy hálás, megértő. Mind a két előadást valóban telt ház, és valóban hálás közönség előtt játszották, hiszen a magyarországi művészek vendégszereplése nemcsak társadalmi eseményt, hanem igazi, színvonalas művelődési élményt is nyújt Muravidék magyar lakosságának. A Déryné Színház legutóbbi vendégszereplésével kapcsolatban el kell mondanunk azt is, hogy ezidáig soha nem tapasztalt érdeklődés nyilvánult meg az előadások iránt nemcsak a lendvai község magyar lakta falvaiban, de a gorickói magyar falvakban is. A jegyek már csaknem egy héttel az előadások előtt elkeltek és érzésünk szerint, egy harmadik előadást sem kellett volna a művészeknek félig telt ház előtt játszaniok. A szervezőket is dicséret érdemli, hiszen Gorickóról három, a Lendvától távolabb eső magyar falvakból pedig két autóbusz hozta a nézőket a hétfői előadásra. A Dérnye Színház immár hagyományos muravidéki vendégszereplésére reméljük az idén még egyszer sor kerül. Mivel az előző vendégszereplés alkalmával a Mágnás Miska nagy sikert aratott, a muravidéki szervezők a jövőben is hasonló tárgyú darabot szeretnének közvetíteni a közönségnek. Értesüléseink szerint Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színjátéka is az előadandó művek lajstromán szerepel. Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjátéka mellett. Akármelyik darabot is lesz alkalmunk legközelebb látni, bízvást elmondhatjuk már most: nem fogunk csalódni, mert a Dörnyi Színház művészei mindig színvonalas és igényes játéka eleve biztosítja a sikert Muravidéken. Az előadás után virágcsokorral köszönték meg a Déryné Színház művészeinek a kellemes, vidám estét. A nyelvész tanácsai A cipőinket vagy a cipőnket húzzuk fel? A nyelvművelők mind mai napig komolyan vették azt a szabályt, hogy a páros testrészek valamint a rájuk való páros ruhadarabok nevét egyes számban mondjuk és írjuk. Ha viszont csak egyről van szó, akkor a feléről beszélünk: FÉL LADÁRA SÁNTA — FÉL SZEMÉRE VAK. — A gyakran hallható tréfás mondókában: Kedves szüleim! Fáznak a füleim ... csak a rim kedvéért fordul elő a többes szám, szabályosan ugyanis a füle szokott fázni a magyar embernek. A tudósok szerint ez a jelenség a kettes számnak az emlékét őrzi, amely a szlovénban mind a mai napig megmaradt. A régi magyar kettes számból nem többes, hanem egyes szám lett. Ma már egyre kevésbé ügyelünk e szabály megtartására. Ezért ha valaki arról panaszkodik, hogy fájnak a térdei, elvesztette a kesztyűit, nem rójuk meg túlságosan. Valami azért mégsokáig fenn fog maradni ebből a kétségtelenül eredeti magyaros nyelvi jelenségből. Szántszándékkal ne rontsuk mi sem a hitelét. Akövetkező szöveget az elmondottak alapján tarthatjuk egy kicsit hibásnak: »A csizma vagy cipő ne legyen kicsi. Ha történetesen ezek átáztak, rögtön le kell őket vetni« — így szól a téli jó tanács a gyermekes szüleiknek. Az első mondat tökéletesen rendben van, a második azonban annál kevésbé. Mit értsünk rajta? Két csizmát vagy két cipőt, illetve egy pár csizmát és egy pár cipőt? Ámde egyszerre cipőt is meg csizmát is nem szoktak húzni még a nagyon eleven gyerekek sem. Ezért így kellene folytatni a helyesen kezdett jótanácsot: Ha a lábbelih ez csizma is, cipő is lehet hátázik, rögtön le kell vetni, vagy a gyerek rögtön vesse le. Ide kívánkozik az a szabály is, hogy a többséget jelentő számnevek után a főnév egyes számban áll. Joggal rójuk meg a következő szöveget: »Azok a gyerekek, akik sok G vitaminos ételeket fogyasztanak ...« Mivel itt a sok az ételre vonatkozik, ennek a szónak az egyes számú alakja helyes ételt. Persze az szó szándéka szerint a sok a C vitamin mennyiségére utal, de akkor írni is ezt kellett volna, valahogy így: Azok a gyerekek, akik olyan ételeket fogyasztanak, amelyekben sok C vitamin van ... Még egy példa a számbeli egyeztetés elhanyagolására. »Nincs olyan gyerek, aki ne rajongana a meséért. Óraszám elhallgatná azokat« — így csak akkor volna helyes, ha az első mondatban többes szám állna: mesékért. De mivel nem az van, és ez a jó, az azokat szóra semmi szükség, még az egyes számú változatára, az azt-ra sem. Szívleljük meg a helyes magyar nyelvhasználat szabályait, és beszéd, írás közben kövessük is őket! Lektor A staféta fogadtatásán — mint minden évben — ott voltak a legkisebbek is, az óvodások, akik közül sokat az ősszel már pionírrá avatnak. Mintegy félórás kultúrműsor után a szövetségi ifjúsági staféta tovább folytatta útját Lendváról Horvátország felé. Lobogó zászlók, lelkes fiatalok kisérték útján a Mura-hídig. Manapság gyakran felmerül előttünk egy-egy kérdés a fiatal emberről: tulajdonképpen milyen is, mivel foglalkozik, mi érdekli, mi bántja és így tovább. Az első pillantásra úgy tűnik, a kérdésekre igen egyszerű választ adni. Igen ám, de próbáljunk felelni rájuk és mindjárt megállapíthatjuk, hogy csalódtunk. Először is: kit nevezzünk fiatalnak? Habár erre a kérdésre nem lelhető semmiféle idézet, elmondhatjuk, hogy a fiatal ember az, aki tele van friss erővel, nagy vágyakkal, olyan ember, aki előtt még mérhetetlenül sok cél áll, aki mindig valami újat keres. Többet, sokkal többet lehetne róla mondani, de a célja mindig ugyanaz marad: elérni valami szépet, hasznosat és jót az életben. Mert van-e egy fiatal számára nagyobb öröm, mint ha saját munkájával tud elérni egy kitűzött célt és ezért megkapja a megérdemelt dicséretet? Mert téved az, aki azt gondolja, hogy egy fiatal ember nem törődik mással csak azzal, ami a kötelessége: tanul vagy a gyárban dolgozik.. Számára éppen úgy nem közömbös, hogy gazdasági termelésünk csökken vagy emelkedik, mint az idősebbeknek. A baj azonban legtöbbször akkor kezdődik, amikor ez a két generáció nem tudja megérteni egymást vagyis inkább úgy gondolja, hogy nem fogja tudni megérteni egymást és ezért mind a ketten a maguk vélt igazát védik. Lehet, hogy ezt a súrlódást városban nem lehet úgy észrevenni mint a falvakban, mert ott talán kisebb. Azt jól tudjuk, hogy a fiatal ember mindig szívesen fogadja az idősebbek segítségét, jó tanácsát de ugyanakkor természetes az is, hogy nem engedi meg, hogy valaki őt az orránál fogva vezesse és állandóan parancsolgasson neki. Mert a fiatal ember szabad akar lenni... A fiatalok azonban nem mindig élnek vissza szabadságukkal, sokkal kevésbé, mint ahogy azt gondolnák. Csak szeretik a táncot, a filmet, a zenét, a könyvet. És mégis megtörténik, hogy egy fiatal embert nem érdekli semmi. Ekkor merül fel a harmadik kérdés: tulajdonképpen mi érdekli őt? Ha ilyen emberrel van dolgunk, a kérdésre sovány választ kapunk. Ha nem érdekli sem a tánc, sem a zene, sem a film — és van hogy ez is előfordul — akkor az ember ürességet érez. Különösen akkor, ha negyven, ötven tagot számláló ifjúsági szervezetben csak tíz vagy húsz fiatal dolgozik a többi helyett. Az ilyen kép mindenkinek fáj, akár idős, akár fiatal... Kocon Klára ■ ■ ■ NÉPÚJSÁG 5