Népújság, 1977 (21. évfolyam, 1-51. szám)
1977-09-15 / 37. szám
Az elmúlt vasárnap ismét megkezdődött a labdarúgás. Mielőtt azonban beszámolnánk a vasárnapi fordulókról, néhány szót az átszervezésről. Olvasóinknak habár a Népújságban még erről nem számoltunk be, bizonyára ismertes, hogy milyen átszervezett tomában fog lezajlódni az 1977/78 évi labdarúgó idény. Az említett idényben összesen húsz csapat fog szerepelni. A és B csoportra osztották fel a húsz csapatot. Még egy újdonság történt, az egész nyilvántartást ezután a Lendvai községi testnevelési közösségen fogják vezetni. Ezután a lendvai községben működő csapatok csak a község területén fognak szerepelni. Mint már említettük A és B csoportban. Az A csoportot a következő csapatok fogják alkotni: Olimpija, Nafta, Turnišče, Petesháza, Graničar, Hotiza, Črensovci, Hidvég, Odranci és Csente csapata. A B csoportot pedig a következők: Dobronak, Kobilje, Zsitkóc, Panonija, Piramida, Pince, Zvezda (Dolina), Bistri ca. Polana és Kapca. A mérkőzések levezetését külön a csapatok által megválasztott személyek fogják vezetni. E rövid bevezető után térjünk át az első forduló eseményeire. Petesháza , Hotiza 1:2 Odranci : Olimpija 2:2 Graničar : Nafta 3:0 Hidvég : Črensovci nem játszottak. Mint már az eredményekből is láthatjuk a vendég csapatoknak volt nagyobb szerencséjük. Egyedül Turnišče csapatának sikerült pontot szerezni idegenbe. Mindenesetre meg kell említenünk, hogy a »Rekreációs« labdarúgással nem vagyunk nagyon megelégedve. Már a bajnokság elején kezdenek felmondani a játékvezetők, egyenlítettek Nagy révén. Tíz perc múlva Kaszás vezetéshez jutatta a Csenteiket. Hét percel a befejezés előtt a Turniščeiek egyenlítettek és ezzel véget ért a mérkőzés döntetlen eredménnyel. ODRANCI : OLIMPIJA 0:5 A hosszúfalusi fiúk bebizonyították, hogy komoly bajnokjelöltnek lehet őket számítani. Idegen pályán katasztrófát mértek az ellenfélre. Úgy látszott, hogy a hazai csapatnak csak egy félidőre volt ereje, hiszen igen erős ellenálást nyújtottak. A második félidőben pedig a hosszúfalusiak tizenöt perc leforgása alatt Gomzi, Bánatai 1, Horvat 1, és Kovacsics 1 góljaikkal katasztrofális vereséget mértek az Odranci csapatra. GRANIČAR : NAFTA 3:0 A Lendvai fiúk nem jelentek meg a mérkőzésen, így a mérkőzéseket vezető bizotság bizonyára a fenti eredményt fogja elkönyvelni. Ilyen kieséseket azonban másképpen kellene rendezni. A B csapatban azonban csak egy mérkőzésre került sor. A Zsitkóciak a szomszédos Dobronaki csapatot látták vendégül. A többi csapat Magyarországi vendégszereplés miatt nem játszott. ZSITKÓC : DOBRONAK 1:4 Már ez a mérkőzés azt bizonyítja,, hogy a Dobronaki csapat jól felkészült a bajnokságra. Meg kell említeni azt is, hogy a Zsitkóci csapat sem játszott rosszul, de a Dobronaki csapat tapasztaltabb és biztosab játékot mutatott. A Dobronaki csapat góljait László P. 1, Ratkó P. 2. és Varga 1 lőtték. A vendéglátó csapat gólját Gazdag lőtte. LJ. PETESHÁZA : HOTIZA 1:2 Petesháziaknak az első fordulóban nem volt szerencséjük. A vendéglátók jobbnak bizonyultak, amit az eredményből is láthatunk. Már az első félidő 12 percében vezetéshez jutottak. A petesháziak védelme rosznak mutatkozott. A második félidő elején a petesháziaknak sikerült egyenlíteni. Ezután a gól után a hazai csapat rendezte a sorait, ez azonban csak néhány percig tartott, a 73 percben a hazaiak megszerezék a vezető gólt és így ért véget a mérkőzés. MLADOST (Csente) : TURNIŠČE 2:2 Ez a találkozó már érdekeseknek bizonyult hiszen a csentesek a Pomurjei bajnokot látták vendégül. Igen jó játékokat mutatott mindkét csapat és így az eredmény is reális volt. Elsőnek a Turnišče csapat jutott vezetéshez. Mind a két csapatnak volt gól szerzési lehetősége azonban az eredmény változatlan maradt az első félidőben. A második félidőben kezdetén a Csentesek Corado igen meglepődött, amikor a reggeli teljeskávés bögréje mellett egy cédulát talált. Hogyne hökkent volna meg, hiszen a felesége sosem hagyott neki eddig írásos üzenetet. Az üzenetben pedig ez állt: »Édesem,, ma fél háromkor térek haza a munkából. Ne menj el otthonról, mert lesz egy rövid, negyedórás, beszélgetésünk. Nagyon fontos!« S Cariotta, a feleség, már öt perccel fél három előtt hazatért. Ez is meghökkentő volt, mert ilyesmi sosem fordult még elő. A feleség megkérdezte: — Nos, jó volt az ebéd? — Minden jó volt, amit a hűtőszekrényben találtam. Bombajó volt! — ismerte be a férj. Takarékosság Jó, akikor főzök egy kávét. Kávézás közben aggódva jelentette ki az asszonyka: — Áttekintettem a költségvetésünket, s mondhatom, nem állunk valami fényesen. Takarékoskodnunk kell! — Hát igen, az árak már csillagászatiak. — Igen. S ezért van néhány ajánlatom. — Hallgatlak. — Először is lemondasz a dohányzásról. — De ... te tudod, hogy ... — Nem tudok én semmit! S ezen kívül kevesebb újságot veszel. — No, de azok... — Tudom, tudom, az újságokra szükséged van. De csökkenteni kell a kiadásokat. — És még miről kell lemondanom? — Hát az ebéd utáni kávét is megvonom tőled. — De nekem az orvos azt mondta... — Ki hallgat az orvosokra? Aztán többé nem jársz el a mérkőzésekre... — Hát jó, asszony — mondta mérgesen Corado — ezek nagy lemondások és nagy megtartóztatások, amelyeket tőlem elvársz. — Na és? — Jó, de mi lesz veled? Mit áldozol fel te a családi költségvetés stabilizálására? — Nézd, ha ezeket a szorításokat nem tudjuk elérni, akkor az idén egyedül megyek gyáraim a tunéziai Hamimametbe. Tudod, van ott egy szerény ötcsillagos szálloda... DERÜLJÜNK — NEVESSÜNK — DERÜLJÜNK — NEVESSÜNK — DERÜLJÜNK — NEVESSÜ A muraszombati közbiztonsági szervek hírei Az előző számunkban ismertettük az augusztus 30-án történt közúti balesetet, amelyben ismeretlen személygépkocsi,vezető a Gradišče és Muraszombat közötti útszakaszon elütötte a 75 éves Marija Ciglert. A rendőrség megállapította, hogy a tettes a 22 éves Ivan Jalšovec, strukovói (Čakovec melletti) lakos volt. Megírtuk már, hogy a gázolást követően tovább hajtottszemélygépkocsijával és nem nyújtott segítséget a sérültnek. Ügyea bíróság elé került. Szeptember 3. és 4. között eddig ismeretlen tettes Felsőlakos határában feltört hét ládát, amelyben a gázvezeték szerelők szerszámai voltak. Ezt a Juvent vállalatot legkevesebb 5 ezer dinárral károsította meg. Az 57 éves Neža Šimiko skakovoi lakos kedden, szeptember 6-án, szabályosan ment kerékpárjával az út jobb oldalán. Traktorral, amelyhez a szénaforgató volt kapcsolva, utána jött a 15 éves V.Z. semén sikakoveei lakos, és kerülés közben elütötte a kerékpárost. Szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett, és a muraszombati egészségházban kötözték be sebeit. A Moravci és Muraszombat közötti kanyargós útszakasz nagyon sok gépjárművezetőnek csapdát jelent, különösen, ha túl nagy sebességgel száguldanak rajta. A 24 éves Marija Marič is szerdán, szeptember 24-én a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette ezen az útszakaszon segédmotoros kerékpárját, ezért leesett és könnyebben megsérült. A muraszombati kórházban nyújtottak neki segítséget. A gyorshajtás és ittasság , következtében csütörtökön, szeptember 8-án az 50 éves Walter Grill osztrák állampolgár a Moravci és Muraszombat közötti útszakaszon, Martjancin személygépkocsijával az útmenti árokba, majd a szántóföldre hajtott, ahol felborult, aztán ismét a kerekeire állt az autó. A személygépkocsivezető nem sérült meg, csak a felesége, Herta szenvedett kisebb sérüléseket. Szerdán, szeptember 7-én a 26 éves August Gömböc, borejci lakos személygépkocsival ment Muraszombatban a Krožka utcán az Agroservis felé. Előtte ment kerékpárral a 69 éves August Dajč muraszombati lakos. Dajč hirtelen balra fordult és elzárta Gömböc útját, aki hirtelen fékezéssel el akarta kerülni a balesetet, Dajčot mégis elütötte. Az anyagi kár mindössze 80 dinár, azonban Dajčot súlyos testi sérülésekkel szállították kórháziba. Csütörtökön, szeptember 8- án közúti baleset történt a Rakičan és Muraszombat közötti kerékpár után is. Délután 15 óra 15 perckor a 15 éves O.M. lendvai lakos kerékpárral szabályosan a jobb oldalon közlekedett. Amikor a Poliska utca útkereszteződéshez ért, bal oldalon szembe jött vele egy segédmotoros kerékpáros, aki a fiatal kerékpárost elütötte, majd tovább hajtott. A tettest a rendőrség később felderítette. Megállapította, hogy az O.M. lendvai kerékpárost a 23 éves Marjan Karas, ljutameri lakos ütötte el, aki az államügyészség előtt felel tettéért. Pénteken, szeptember 9-én a Sebeborci—Mačkovci regionális útra őz ugrott és elzárta az 51 éves Karel Trajber, mar kövei lakos útját. Trajber elesett és megsérült. A muraszombati egészségházban kötözték be sebeit. Szülők, nevelők fóruma A fizikailag, szellemileg érett hétéves, jóleső izgalommal várta a nyáron az iskolát. Még akkor is újdonság, erőpróba neki, ha óvodás volt, és így már közösséghez szokott. Mit kell tudni egy elsősnek? írni, olvasni és számolnii az iskolában tanul meg. De hogy mindez könnyebben menjen, nem árt, ha a szülő is felkészül néhány dologra. »MAJD AD NEKED A TANÍTÓ NÉNI!« Miklós roppant értelmes, korát meghazudtorlóan jól mesélt rajzol. Szívesen segít otthon is, bármit rá lehet bízni, akkor, ha kedve van. Időnként azonban, a mama legnagyobb csodálkozására, egyszerűen kijelenti: »Nem csinálom, nincs kedvem« — és valóban rendetlenül hagyja játékait, nem fejezi be a portörlést. A mama megijed, a nevelés »Majd ad neked a tanító nénit« felkiáltásban merül ki. A makacs, a verekedő, a lusta, a szemtelen gyerek nem fog az iskolába járás tényétől megváltozni.. Ezekről a rossz tulajdonságokról otthon iket leszoktatni. Értelmes magyarázattal és szigorú következetességgel. Miklós mamája soha ne rakja el a gyerek helyett a játékokat »most már késő van« jelszóval. Szeptemberben a tanítónő képtelen harmincegynéhány gyerek padjában megigazítani a szétszórt könyveket, füzeteket. TÁSKA, CERUZÁK, CIPŐ, TORNARUHA A hétévesnek tudnia kell egyedül becsomagolnia és a hátára venni a táskát. Jó, ha ezt otthon gyakoroljuk vele: hogyan legcélszerűbb elhelyezni a könyveket, füzeteket, a tolltartót, hogy minden elférjen. Ez persze először lassan megy, de hamarosan nem rá fog várni az egész osztály tanítás után, mert ő még mindig keres egy ceruzát Apropó, ceruzák! Nem elóg, ha a szülő megveszi a gyönyörű új hegyezőt. Bánni is tudni kell vele! Elsős pedagógusok a megmondhatói, hány értékes perc vész el a tanórából, mert a gyerekek nem tudják egyedül, szemetelés nélkül kihegyezni a ceruzát. Az önálló öltözködés, a cipőfűzés és a tornaruha begombolása a lányoknál — mind az első osztály »buktatói«. Ezekre a dolgokra otthon nap mint nap sor kerül. Ne szidással próbáljuk leszoktatni a lassuságról: »Mire elkészülsz, hosszú ősz szakállam nő« —, hanem segítsük, biztassuk. Dicsérjük meg, ha a szokottnál hamarabb öltözött fel. A nagyobb testvért meg lehet kérni, versenyezzenek a reggeli készülődésnél, ki mosdik meg, öltözködik fel hamarabb? A MASZATOS, ZSÍRFOLTOS FÜZET Pedagógusok és szülők réme. Szokja meg otthon az elsős, hogy papírhoz, könyvhöz csak frissen mosott kézzel nyúlhat. Még akkor is küldjük el kezet mosni rajzolás előtt, ha nem különösebben piszkos a keze. Evvel a kis »szertartással« ünnepélyesebb hangulatban fog munkához — talán szebben is sikerül. Mindez persze étkezés előtt is érvényes. Az óvodában meg követelik a gyerektől. De nagyon sok családban a szülők is enyhén fekete kézzel állnek asztalhoz, nem használnak szalvétát, abroszt, csak úgy kutyafuttában esznek. Ez a példa is ragadós! »ELSZÁMOL AKÁR SZÁZIG IS« Sok szülő dicsekszik így. A százig számos valójában anynyit jelent, hogy a gyermek képes egytől százig megnevezni, mechanikusan elsorolni a számokat. Tartalom, fogalom nincs mögötte. Nem is baj — ez valóban az iskola dolga. De nem árt, ha otthon begyakoroljuk vele és tudja például, melyik tányéron van több szelet kenyér, hogy az egyik utca szélesebb, mint a másik. A kisebb-nagyobb, a több kevesebb, a hosszabb-rövidebb viszonylatok értésére, gyakorlására ezer alkalom kínálkozik a bevásárlásnál, otthoni segítségnél. »MÁR TUD OLVASNI« Nem baj, ha a leendő elsős ismer néhány betűt, bár szeptemberben az olvasás és írás órák nem a betűk tanításával kezdődnek. A tanítónő majd arra kéri a gyerekek, mondják el lehetőleg értelmes mondatokban, mit látnak az olvasókönyv képén, mi történt velük szombat-vasárnap. Vagyis a hétévesnek tudnia kell néhány összefüggő mondatban a mindennapi eseményekről, egy kirándulásról, vagy rokonlátogatásról beszámolnia. Meséltessük a gyereket otthon, beszélgessünk vele türelmesen. Ebben a korban nagyon jellemző az ilyen mondatfüzés: »...és akkor elmentünk a virágoshoz és vettünk egy csokorral...« Ne intsük le idegesen, hiszen a sok töltelékszó a folyamatos beszédben való járatlanságot jelzi. Csak a gyakorlás, a szeretetteljes szülői javítgatás segíthet rajta! Az írásra a legjobb előkészítés a rajzolás. Erre a jó légkörben nevelkedett gyerekét biztatni sem kell; minden hétéves szívesen rajzol. Ha nem, valószínűleg elvették tőle a kedvét »te úgyis olyan ügyetlen vagy« jelszóval. Szidás helyett inkább kérdezzék meg szülők, mit ábrázol a rajz. 5 NÉPÚJSÁG @1 magkor 1977. szeptember 16-tól — szeptember 22-ig Szeptember 16. péntek; 16.35 Szerelmi dal. Francia rajzfilm; 16.45 Elektromos — Tatabányai Bányász, Férfi kéziilabdamérkőzés, Közvetítés a budapesti Körcsarnokból; 18.05 Postafiók 250. Takács Mária műsora; 1825 Öt perc meteorológia; 18.30 Nyugalmunk érdekében, A tűzesetek okai és a megelőzés módjai; 19.10 Esti mese; 19.30 TV-Híradó; 20.00 Delta,, Tudományos híradó; 20.25 Székely János: Kísértés, Tévéfilm. Szeptember 17. szombat: 10.00 Türelmetlen szív, Magyarul beszélő amerikai film; 15.55 Így kell járni... Bemutatjuk a Baranya Táncegyüttest; 1.30 Hétvégén — a hétköznapokról; 18.20 Asszonyok holdfényben. Csemuss Mariann műsora; 18.55 Egymillió fontos hangjegy; 19.10 Cicavízió; 19.30 TV-Híradó; 2000 Gusztáv és a másik, Magyar rajzfilmsorozat; 22.30 Súlyemelő Világbajnokság. Szeptember 18. vasárnap: 11.10 Zenés múzeumi délelőtt; 15.10 Tádzsikisztán, Dokumentumfilm; 16.50 Omega változat, Magyarul beszélő szovjet filmsorozat; 18.40 Esti mese; 19.00 A Hét; 20.05 Columbo, Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. Szeptember 20. kedd: 16.40 Őrizők, Riportfilm; 17.10 Egészségünkért; 18.05 A Föld és a Világegyetem; 19.10 Esti mese; 20.00 Idegenek között, Magyarul beszélő szovjet film; 21.15 Most mutasd meg! Szeptember 21. szerda 9.40 Delta, Tudományos híradó (fstm.); 11.35 Lehet egy kérdéssel több? 16.35 Az öreg vár legendája, Szovjet balettfilm; 17.40 Küzdelem a vízzel és a vízért; 18.45 Szépen, jól magyarul; 19.10 Esti mese; 19.30 TV-Hiradó; 20.00 A bűvész, Magyarul beszélő amerikai film; 20.50 Afrikai örömeink, Tanzánia szépségei; 21.45 Telesport. Szeptember 22. csütörtök: 15.25 Stop!; 15.55 Magyar irodalom; 16.35 Közkedvelt dallamok; 17.30 Őszi BNV — Helyszíni közvetítés; 18.15 Lányok egyedül, Dokumenfilm; 19.10 Esti mese; 20.00 Kisfilnek a nagyvilágból, Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki; 20.25 Különös japán sport; 20.40 Egy év a gnuk között; 21.50 Telesport.