Népújság, 1982 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1982-07-15 / 28. szám

Köszönetnyilvánítás Február 16-án tragikus körülmények között elveszítettük felejthetetlen fiún­kat, testvéremet és apámat és június 22-én már a drága feleség, édesanya, anyós és nagymama Korcsmár Lajosné szül. LADÓ JOLÁN ravatalánál álltunk, aki hosszú és nehéz betegség után 71 éves korában hagyott itt bennünket. Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, komáknak, keresztgyermekeknek, szomszédoknak, ismerősöknek és jóbarátok­nak, akik elkísérték utolsó útjára, virággal és koszorúkkal elhalmozták sírját és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkban osztoztak. Köszönetet mondunk Skalics Gusztáv lelkésznek és Korcsmár Jána lelkészasszonynak a gyászszertartásért, valamint a hodosi helyi közösség képviselőjének a búcsúztatóért. Hálás köszö­nettel tartozunk komaaszonyának Orbán Irénnek és keresztlányának Ábrahám Emmának a nehéz betegségében nyújtott gondos ápolásért és mindazoknak, akik betegsége alatt meglátogatták és vigasztalták. Mégegyszer mindannyiuknak, akik e nehéz órákban segítségünkre voltak, hálás köszönet! Gyászoló férje Lajos, lánya Rózsika, veje Miloszáv, unokája Pisti és a többi rokonság. Hodos, Bécs, Muraszombat, 1982. június 22-én. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, munkatár­saknak és ismerősöknek, akik tragikusan elhunyt szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk Kelenc István temetésén részt vettek, vigasztalásukkal, koszorú- és virágadományaikkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk Bernád József tisztelendő úrnak a gyásszertartásért és a kapcai énekkarnak a gyászénekekért. Két, 1982. június 28-án A gyászoló család »Még éltél nagyon szerettünk még élünk el nem felejtünk!« Megemlékezés Július 16-án lesz egy szomorú éve, hogy felejthe­tetlen férjem, apánk és nagyapánk Juretics István jóságos szíve megszűnt dobogni. Fájdalmas üresség maradt utánnad, a reád való emlékezés mindig élni fog amíg mi élünk. Hálás köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága halottunkról megemlékeznek, virágot helyeznek és gyertyát gyújtanak sírjára. Kapca Gyászoló feleséged Rozália, gyermekeid: Mariska, Pista és Katica családjukkal. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok hálás köszönetet mindazoknak a ro­konoknak, barátoknak, komáknak és ismerősöknek, akik hirtelen elhunyt szeretett férjem Felső István temetésén részt vettek, koszorú és virágadományaikkal, valamint részvétnyilvání­tásukkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondok Reža­nja Franc tisztelendő úrnak a gyászszertartásért, a hosszúfalusi énekkarnak a gyászénekekért és a Kocován családnak a sok-sok fáradozásáért. Fájdalomtól meg­tört szívvel búcsúzik gyászoló felesége Ilonka. Hosszúfalu 1982 június 21-én A muraszombati közbiztonsági szervek hírei A szerkesztőség az ebben a rovatban megjelenő híreit a Muraszombati Belügyi Titkárságtól kapja. Az adatokhoz semmiféle kiegészítést nem teszünk, a hírek megfogal­mazásához csak a belügyi titkárság adatait használjuk fel. Hármasmalom: Július 6-án Magyar József, 22 éves Hár­masmalo­m, 31. szám alatti la­kos személygépkocsival Hár­­masm­alomból Petesháza felé közlekedett. A falun kívül észrevette, hogy valaki az ú­­ton fe­kszik. Mivel gyorsan hajtott, az e­rős fékezés elle­né­re az úton fekvő Bogár Mária, 44 éves Hármasma­lom 41. szám alatti lakos fe­jét elérte a személygépkocsi jobb kereke. Az asszony a helyszínen meghalt. A jármű vezetője csak 83 méterre a tett színhelyétől tudta meg­állítani autóját. Az anyagi kár 50 ezer dinár. Beltinci: Július 7-én 12 óra 35 perckor Štefan Zver, 25 éves beltinci fiatalember szalmával megrakott pótko­csis traktort vezetett végig a falun. Amikor a Kmečka ut­ca kereszteződéséhez ért, hír télen jobbra fordult, így a bálák tetején ülő Jože Ko­lar, szintén beltinci lakos, a bálákkal együtt az útra e­­sett. Kolárt súlyos sérülések­kel szállították a kórházba. Megállapították, hogy Zver ittasan vezette a traktort. Moščanci: Július 7-én 17 órakor Tibor Bagari, 52 éves muraszombati lakos a Peča­rovci és Moščanci között út­szakaszon vezette személygép­kocsiját. Amikor a Moščan­ci felé vezető útkereszteződés­hez ért, elzárta Jože Kurbus, 42 éves muraszombati lakos járműve előtt az utat. Az összeütközésnél a két jármű­vön 60 ezer dinár anyagi kár­­keletkezett.­ Megállapították, hogy Bagari ittasan vezetett. A vizsgáló­bíró szakviizsgála­tot is elrendelt. Muraszombat: Július 8-án 11 óra 45 perckor Viljem Fujs, 27 éves Prosečka vas­i Muraszombatban a Tito ut­cából a Lendvai utca felé közlekedve elütötte a 7 éves R. M. muraszombati kislányt, aki a gyalogátjárón túl egy leparkolt autó mögül lépett az útra. A kislányt súlyos testi sérülésekkel szállították kórházba. A kárt 1500 di­nárra becsülték. Muraszombat: Július 8-án 14 óra 25 perckor tűz ütött ki a muraszombati Lesnina építőanyag raktárában. Sok ablaktok, roletta és más ha­sonló építőanyag égett el. A kárt 400 ezer dinárra becsül­ték. A tűz okát kutatják. Petesháza: Július 10-én 21 és 24 óra között eddig is­meretlen tettes feltörte Fra­njo Petkovič, pekilenicai la­kos személygépkocsiját, amit a petesházi Terma fürdő előtt parkolt. Elvitte az iratait, a bakkkönyvecsk­ét és még ezer dinárt. A tettest keresik. SPORT B­KB sport Olaszország lett a világbajnok MUNDIAL ’82 Vasárnap este több mint százezer néző szurkolta végig az idei labdarúgó világbaj­nokság döntő mérkőzését Mad­ridban, ahol az olasz váloga­tott az NSZK csapatával mér­kőzött­­meg. Akik nem utaz­hattak el a spanyolországi fut­ball eseményekre, azok ott­hon a TV képernyője előtt szurkolták végig a VB-mér­kőzéseit az elmúlt 30 nap a­­latt. Mint láthattuk, az o­­lasz-nyu­gatnémet mérkőzés első félideje eléggé nehézke­sen indult, majd a második félidőben az ola­sz játékosok sorozatos támadásait a német védők nem tudták hárítani s egy kapu kavarodás során az olaszok megszerezték az első vezető gólt. A német játéko­sok soraiban megnem értés s idegesség lett észlelhető, majd az olaszok 2:0-ra, később pe­dig 3:0-ra szépítettek. A gó­lokat Rossi, Tardelli és Alto­­belli lőtték. A nyugatnéme­tek becsületgólját Breitner lőtte a 83. percben. A dön­tő mérkőzésen megjelent Já­nos Károly spanyol király is, valamint Sandro Pertini olasz köztársasági elnök és Helmut Schmidt nyugatnémet kancel­lokan nem várták az olasz­ csapat e fölényes győzelmét, de az eddigi mérkőzésekben sikerült legyőzniük a brazilo­kat, a volt világbajnokot Ar­gentina csapatát, s így 1938 után ismét ünnepelhettek az olaszok. De lássuk a többi eredmé­nyeket: Olaszország — Lengyelország 1982 július 16-tól, július 18-ig Július 16. péntek: 16.30 Hírek: 16.35 Első szá­mú közellenség. Magyarul beszélő francia-olasz filmvíg­játék; 18.20 Reklám; 18.30 Postafiók 250. Takács Mária műsora; 18.45 Öt perc me­teorológia; 18.50 Aratás ’82. Riportműsor; 19.00 Reklám; 19.10 Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna; 19.15 Esti me­se; 19.30­ TV-Híradó; 20.00 Delta. Tudományos híradó; 20.25 Az Abba Együttes. A Svéd Televízió zenés műso­ra; 21.15 Hatvanhat. Vendég: Dr. Balogh György alezre­des, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának he­lyettese; 22.05 TV-Híradó 3.; 22.15 Alexis különös utazása. Magyarul beszélő francia film. Július 17. szombat; 15.30 Hírek; 15.45 Víz, víz, víz. III/1. rész; 16.15 Trans­vaal min­den aranya. Magya­rul beszélő francia kaland­­filmsorozat VI/3. rész; 17.10 Reklám; 17.20 A hajózás tör­ténete. Francia filmsorozat. VII/4. rész: A­­postahajóktól a luxushajókig; 18.10 Módi ’82. Zenés divatkalauz; 18.40 Új egymillió fontos hangjegy. Komár László műsora; 19.00 Reklám; 19.10­­Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna; 19.15 Esti mese; 19.30 TV-Híradó; 20.00 Vers — mindenkinek. 2:0 (1:0) NSZK — Franciaország 8:7 (3:3, 1:1, 1:1) Lengyelország — Franciaor­szág 3:2 (2:1) Ezek szerint a sorrend a következő: 1. Olaszország 2. NSZK 3. Lengyelország 4. Franciaország (PI) Gyóni Géza: Csak egy éjsza­kára; 20.05 Szombat esti film koktél. .Breki és a többiek. Angol film; 20.30 Bolondos leg­szikon. Angol film; 21.00 Menő Manó. Olasz-angol rajzfilmsorozat; 21.05 Sam és Sally. Magyarul beszélő fran­cia tévéfilmsorozat. A nya­­kék; 22.00 Menő Manó. O­­lasz-angol rajzfilmsorozat; 22.05 Rockzene a Szivárvány Színházban. Holland zenés film; 22.50 A szerep. Magya­rul beszélő lengyel film; 23.15 TV-Híradó 3. Július 18. vasárnap: 8.35 Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 1. Mackó Misi kalandjai. Lengyel báb­­filmsorozat. 13. rész: Az el­veszett csodafurulya. 2. Desan­ka. Csehszlovák I kisfilmsoro­­zat. 7. rész: Hogyan ment el a háztól. 15.10 Cirkusz, cir­kusz. NSZK film; 16.15 Re­klám; 16.20 Nemzetközi Auto­cross Verseny. Közvetítés Pé célról, felvételről; 17.20 Re­klám; 17.30 Aki dudás akar lenni... Fiatalok népzenei műsora. Kaláka fesztivál. Diósgyőr 1981. I II.; 18.00 Műsorainkat ajánljuk! 18.25 Reklám; 18.35 A Közönség­­szolgálat tájékoztatója; 18.40 Idősebbek is elkezdhetik. Té­­vétorna; 18.45 Esti mese; 19.00 A HÉT; 20.00 Hírek — Totóeredmények; 20.05 Há­rom az igazság. Magyarul be­szélő NSZK tévé­film; 21.05 Mesterséges színész. Sulyok Mária. Portréfilm; 22.00 A Paris. Francis Lemarque san­zonműsora, 22.30 Hírek. Milliója »Ki Eladó házhely gyümölcsös­sel — 35 ár. Pince major 2. Érdeklődni Mátyás, Petesháza 49/a. jár. . MOZIMŰSOR Lendva: Július 15. csütör­tök: A maneken és a detektív (amerikai filmkomédia); jú­lius 17. szombat: Álom a di­csőségről (amerikai zenés film); július 18. vasárnap A győztes mindent elragad (a­­merikai film); július 22. csü­törtök: Harkelin (amerikai rémiffilm). Park — Muraszombat: jú­lius 14.-15-én szerda és csü­törtök 18. és 20. órakor Al­ti­­ndó nő (amerikai film); július 18. vasárnap 16., 18. és 20. órakor; július 19.-20. hét­főn és kedden 18. és 20. óra­kor A megvadult Max (ame­rikai film); július 21-én és 22-én szerdán és csütörtökön 18. és 20. órakor Mister Mon­tenegro (svéd színes film). Tone Ples művelődési egye­sület — Črenšover: július 16., 17. és 18-án Robin Hood — nyíl, kard és karate (Hong Konng-i karate). NÉPÚJSÁG 5

Next