Népújság, 1982 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-05 / 31. szám

A népi tánccsoportok felvonulásával kezdődött a fesztivál zárórendezvénye. Az utcai táncoknak nagyon sok nézője volt — ez egyben közönség csalogató is volt. Magyarországról a Rába menti szlovén falvakat a szakalovciak népi tánccsoportja képviselte. így is történt. Július 27-én éppen a városban tartózkodtam, amikor arra figyelmeztettek, hogy egy idősebb bácsi az újságírókat keresi. Azonnal tudtam, kiről van szó. Akkor még csak annyit tudtam róla, amit a fentiekben is leírtam. Pont, a szerkesztőségben ültünk le elbeszélgetni és csak ott mutatkozott be. — Nagy Jánosnak hívják és Vas megyei Celldömölki lakos, hatvanegy éves, közel egy éve nyugdíjazták. Azelőtt harmincnyolc évig vasutas volt. .Először is az érdekelt, hogyan született meg az elhatározás e hosszú kerékpár-túrára. — Úgy egy és fél éve annak, hogy elhatároztam, lemegyek az Adriára kerékpárral. Pedig mint nyugdíjas vasutas díjmentesen is utazhattam volna vonattal, de nekem épp az volt a kívánságom, hogy ezt az utat kerékpárral tegyem meg. — Volt-e már ez előtt külföldön? — Nem, sem kerékpárral, sem más járművel. Ez az első külföldi utazásom. — Fárasztó volt-e az utazás? — Nem annyira, mint gondoltam először. Első nap megtettem az út felét. Celldömölk körülbelül 140 kilométerre van Rédicstől. Ha nem időzök el oly sokat Lendván, már este Zágrábban lettem volna, de Lendváról csak délután hat óra körül indultam el. Miért álltam olyan sokáig? Nagyon meglepett, hogy itt ennyit magyar ember él. Már útközben, Hosszúfaluban mellémszegődött egy kisfiú és magyarul köszönt. Megkérdeztem tőle: — Édes fiam, hát te magyar vagy? Elmondta, hogy ő itt élő magyar. Később benn a városban szláv és magyar nyelv keverékével kérdeztem, hogy melyik út vezet Csáktornyára? — magyarul válaszoltak. Nem állhattam meg, hogy nebeszélgessek el az itteni emberekkel. Bementünk a Park szállóba és amint már mondtam, majd este hat óráig elbeszélgettünk, így csak reggel hajnal felé érkeztem meg Zágrábba, útközben Zelinái pihentem egy kicsit. — Az út másik része valamivel fárasztóbb volt, csak egy kis szakaszon toltam a kerékpárt. Többnyire fel tudtam hajtani a kapaszkodókon. Meg is tapsolta az egyik kamionvezető az ügyességemet, mintha csak azt mondta volna: Bravó,bravó! Harmadnapra érkeztem meg Rijekába, ott egy félórányit meg is mártóztam a tengerben. Aztán Opatija felé folytattam utamat. — János bácsi, megízlelte-e a tenger vizét? Tudja-e hogy sós? — Nem ízleltem meg, nem is tudtam, hogy sós. Ha tudom, talán még vettem is volna egy kicsit a nyelvemre. — Hol aludt, szállodákban? — Dehogy — mosolygott a bácsi —, kétszer, amikor az eső esett, a vasútállomás várótarmében, különben pedig pokrócba takarózva a mezőn aludtam. — Hogy tetszett a vidék és emberek? — Ami Jugoszláviát illeti, nagyon tetszett. El sem tudtam volna azelőtt képzelni, hogy ilyen szép lehet. Ugyanis mindig azt gondoltam, hogy itt nagyobb a szegénység, hogy nem élnek olyan jól mint nálunk. Amikor láttam, hogy háromszintes házak vannak, nagy gazdasági épületekkel, szinte minden udvarban traktor és más mezőgazdasági felszerelés, egészen megváltozott véleményem. Általában meglepett a vidék gazdagsága. Tisztelet illeti az embert, aki ezt megalkotta. — Körülbelül kilencszáz kilométer lesz maga után, ha hazaér. Elindulna-e még jövőre ilyen hosszú útra? — Ilyen hosszúra azt hiszem, hogy nem. Már most is, amikor indultam, a feleségem nagyon agódott. Az orvos is azt tanácsolta, hogy ne menjek, vagy ha megyek orvosságot is vigyek magammal. Kell is nekem orvosság, nem úgy érzem én magam, mint az, aki beteg. Nem azért indulok ilyen útra, hogy orvosságot cipeljek magammal. Nem volt a hátizsákban ennivalón kívül semmi más. Tejet útközben vásároltam. Csak kétszer álltam meg meleg ételt enni. — Hogyan értekezett az elárusítókkal és az emberekkel? — Szlovénul és horvátul nem tudok, de valamennyit beszélek németül. Mindig akadt valaki, akivel németül megértettem, hogy mit akarok. — Kerékpározik-e jövőben is? — Persze, otthon szoktam rövidebb túrákat tenni. Legutóbb Sopronig hajtottam, ez olyan 80—100 kilométerre van tőlünk. Csalódottan veszem észre, hogy a fiatalok között egyre kevesebben vannak, akik kerékpároznak. Pedig, ha tudnák milyen egészséges. Azén kerékpárom már több mint negyven éves és eddig csak a kerekeket cseréltem ki. Különben engem még kiszolgál. Meglepett, hogy útközben egyszer sem mondta fel a szolgálatot. Kitartott velem együtt, de ilyen messzire többet nem indulok vele. Lehet, hogy jövőre is lejövök az Adriára, de akkor vonattal és a feleségemet is elhozom. Eddig abeszélgetés. János bácsi tőlünk az üzletbe ment át, mert maradt még néhány dinárja és azon az unokáknak — három van belőlük — valami édességet és emléktárgyat vásárolt. Nekünk már csak az maradt hátra, hogy szerencsés utatkívánjunk neki továbbra is. Még sokáig szolgáljon egészsége, s hogy jövőre is eljöjjön Jugoszláviába a családjával együtt. Reméljük, János bácsi szenlendvai község szőlősgazdáinak véleménye szerint az idén — legalábbis eddig — eredményes volt a jégelhárítás. Ezidáig nem volt olyan jégső, amely kárt okozott volna. Kifizetődött tehát a jégelhárító sorompókba fektetett ipénz, már csak azért is, mert az idén igen jó termés ígérkezik, amenynyiben a szüretig szép és meleg lesz az ősz a szőlő minőségével, azaz cukorfokával sem lesz baj. A község szőlősgazdáit azonban már most foglalkoztatják a felvásárlás körülményei. Mint ismeretes, a piaci feleslegeket a ljutomeri pincegazdaság veszi át és az eddigi évek tapasztalata rencsésen hazaért és azóta már rég kipihente a hosszú út fáradalmait és elmesélte a rokonoknak és az ismerősöknek jugoszláviai útiélményeit. Novák Jolán szerint ez nem is olyan egyszerű, hiszen a présrendszer kis kapacitása miatt az átvétel egész napra is elhúzódik. Értesüléseink szerint a pincegazdaságiban tavaly új, nagy kapacitású prést szereztek be, amely lényegesen rövidebb idő alatt morzsolja le és sajtolja ki a szőlőt, és így az átvétel is meggyorsul majd. Ezekben a napokban a permetezés, a szőlő visszavágása jelentmunkát a szőlőkben. Az Mén ezidáig nem volt jelentősebb mértékben elterjedt szőlőbetegség és ha a visszavágás is időben történik, fesében érik be a szőlő. B. K. Zs. Teljesétt régi vágyam !* KILENCSZÁZ KILOMÉTERT TETT MEG A CELLDÖMÖLKI NAGY JÁNOS, HOGY MEGLÁSSA AZ ADRIÁT Július 21-én, szerdán különös utassal találkoztam Lendva főutcáján. Régi kerékpáron, egy külső pótgumival, felszerelve, a csomagtartón egy hátizsák és a vázon egy termoszüveggel ellátva, egy idősebb bácsika karikázott. A buszmegálló közelében arról érdeklődött, melyik úton kell haladnia, hogy minél előbb Csáktornyára érjen. Ott tudtam meg, hogy az idős bácsi magyarországi nyugdíjas, aki az idén elhatározta, hogy kerékpárral megy le az Adriára. Valamennyi ottlévő figyelmét felkeltette a bácsika merészsége, mert hát még egy fiatal is nehezen határozza el magát ilyen hosszú útra méghozzá kerékpárral. Szó szót követett és a bácsika megígérte, hogy visszafelé jövet felkeres bennünket a Népújság szerkesztőségében és beszámol az utazásáról. Eredményes jégvédelem a lendvai községben Nagy János bácsi a több mint negyven éves Csepel kerékpárjával. OMPOJSAG Vasárnap déliután zárult a fesztivál MIRA MARKOV, A MURA VIDÉKI MŰVELŐDÉSI KÖZÖSSÉG VEZETŐJE KÖSZÖNTÖTTE A ZÁRÓRENDEZVÉNY RÉSZVEVŐIT ÉS A KÖZÖNSÉGET A múlt vasárnap zárult a 12. folklór fesztivál Beltincin. Amár hagyományossá váltó találkozóntöbb mint tíz népi együttes és csoport vett részt. Mint azt előzetesen hírül adtuk a fesztivál már az előző vasárnap, július 25-én megkezdődött. Ekkor nyílt meg a Lentől a vászonig elnevezésű népművészeti kiállítás a helyi könyvtár termében, amely teljes egy hétig volt megtekinthető. Pénteken, július 30-án a varazsdi Ivó Mikac művelődési egyesület a jugoszláv népek és nemzetiségek táncaiból és dalaiból adott műsort. Majd szombaton július 31-én délután népi pásztorjátékokat mutattak be a parkiban, este padiig a gerolfingiai (NSZK), a szerencsai Jan Kolar (Vajdaság) népi csoportok, valamint a helyi művelődési egyesület adott volna műsort, de sajnos a késő délutáni kiadós zápor miatt félbe kellett szakítani az előadást. Ugyanebben az időben a fesztivál többi vendégrésztvevője Radencin és Gornji Petrovcic vendégszerepelt. Vasárnap délután nagyon szép napsütéses időben a fesztivál utolsó napján a találkozó résztvevői díszfelvonuláson vettek részt, majd a parkban felállított díszemelvényen tartották meg a záróműsort. Először a maribori, majd a cmomiljei népi tánccsoport lépett fel. Magyarországról a szakalovói népi csoport szlovén táncokat mutatottbe, őket Planina Selerel (Ausztria) és a gerolfingiai (NSZK) csoport követte. A sok tarkaság, pergő táncok után a Kociper-Baranya muravidéki népi zenekar eredeti zeneszámokkal szórakoztatta a többezres közönséget. A műsor további részében a cirkovcei és a szelencsai népi csoport szlovén és szlovák néptar összeállítást mutatott be. A záróműsor végén a fellépők közöstársasesten vettek részt. OP j) A többnemzetiségű vajdaságot a szelencsei Jan Kolar szlovák művelődési egyesület képviselte. Színekben gazdag népviseletüket s dinamikus táncaikat tapassal jutalmazta a közönség. Nagyszámú közönség nézte végig a szebbnél szebb táncokat. (Fotó: Á. Albert) A múlt vasárnap Nagy kápolnákról érkeztek vendégek Gyertyánosba. A magyarországi testvérfaluval már többéves baráti kapcsolatokat tartanak fenn. A magyarországi vendégek futballcsapata vasárnap délután barátságos mérkőzést játszott a helybeli Pannónia csapatával. A több mint százfőnyi közönség szép barátságos mérkőzést láthatott. A hazai csapat jobb összjátékkal és több kombinációval térelőnyre tett szert. Egy kapu előtti kavarodásból a gyertyánosiak megszerezték az első vezető gólt. A második félidő utolsó tíz percében berúgták a második gólt is. A magyarországi vendégek látogatását a gyertyánosiak a jövő héten viszonozzák. (PJ)