Népújság, 1986 (30. évfolyam, 1-51. szám)
1986-10-10 / 40. szám
1986. október 10. Köztársasági labdarúgó liga 6. forduló MURA — ŽELEZNIČAR II (0:0) Muraszombat — a városi stadionban mintegy 800 néző előtt került sor a 6. fordulóban a helybeli Mura és a maribori železničar találkozójára. Az első félidőben egy átlagos játékot láthatott a közönség, a Mura együttese ez alkalommal Jančar, Škrapir és D. Jauševec nélkül játszott a železničar ellen, s ez megérződött a mérkőzésen is. Az első félidő gólnélküli döntetlennel ért véget, míg a II. félidőiben Idič logás vezetéshez jutatta csapatát, de a 68. percben Heric kiegyenlített 1:1-re. A mariboriak igen harciasan rohamozták a hazai kaput, de kevés eredménnyel. Ha Kardosnak sikerült volna az utolsó percben gólt rúgni, akkor mind a két pont itthon maradt volna. A találkozót Gračner celjei bíró vezette. A forduló többi eredménye: Integrall/Olimpiija — Imgrad/Kladivar 5:0 (1:0), Kosper — Teol Slovan 2:1 (1:1), Rudar (TV) — Vozla 1:0 (0:0), Domžale — Kovinar 2:1 (1:1), Rudar (TV — Elikroj 2:1 (2:0 és Triglav — Ljubljana 1:0 (1:0). A táblázat elején az Integral/Olimpija és a Mura vezet 11-11 ponttal, azt követi a Teol Slovan és a Koper 10-10 ponttal. A következő fordulóban a MURA együttese a Ljubljana vendége lesz, amely a 12. helyet foglalja el a táblázaton. Körzeti köztársasági liga 5. forduló DRAVINJA — NAFTA 5:1 (1:0) Slovenske Konjice — A körzeti labdarúgó liga 5. fordulójában a lendivai Nafta együttese Slovenske Konjicén a Dravinja vendége volt. Az őszi bajnoki fordulók során először szenvedett vereséget a lendvai együttes. Mintegy 100 néző volt kíváncsi a két csapat összecsapására, amelyet Kovačič lmlbuši bíró irányított. Az első félidőiben a hazaiak voltak jobbak, igen agresszívan támadták a vendégek kapuját. A vezetést először a hazaiak szerezték meg a 30. percben Vrbanič kapus hibájából, aki olyan sérülést szenvedett védés közben, hogy azonnal le is cserélték. Még az első félidőiben Gáspárnak és Cárnak volt 1-1 jó helyzete, de nem tudták kihasználni. A folytatásban a hazaiak tovább növelték előnyüket, így a II. félidőben a hazaiak még három újabb gólt adtak. A Nafta csapatából egyedül Nagy volt eredményes a 80. percben. A Dravinja csapatából Gruden két, Mernik, Gömböc és Penič 1-1 alkalommal volt eredményes. H. F. A forduló többi eredménye: Fužkuar — Aluminij 3:3 (0:1), Ojstrica — Partizan (Žalec) 2:1 (0:1), Svoboda — Proletarec 1:1 (1:0), Steklar — Partizan (SG) 2:1 (0:1), Pekre — Šmartno 2:1 (1:1). Az 5. forduló után a táblázaton a Pekre vezet 8 ponttal, majd a Dravinja, Steklar és a Nafta 7-7 ponttal követi, Ojstrica és a Šmartno 6, Partizan (SG), Partizan (Ž), Fuždmiar, Aluminij 4-4, Proletarec 2 és brežicei Svoboda 1 ponttal. Muravidéki liga, 6. forduló DOBRONAK — ODRANCI 3:2 (0:0) Dobronak — Igen szép napsütésben került sor vasárnap délután a Dobornak és az Odranci labdarúgó csapatainak összecsapására a 6. forduló kereteiben. A találkozót mintegy 200 néző tekintette meg. Nyílt, goromba játék foly már az első félidőben a pályán, de a játékvezető mindig kellő időben beavatkozott. A 0:0-ás félidő után a folytatásban a dobronaikiak jöttek előre, s egy kiesiből Göntér berúgta a hazaiak első gólját. Sabján azt követően 2:0-ára, miig Varga 3:0-ás vezetéshez jutatta a hazai együttest. Az odramciak először egy szabadrúgást értékesítettek, majd egy 11-esből 3:2-re növelték a gólarányt. A vendégcsapat mindkét gólját Tratnjek rúgta. A forduló többi eredménye: Veržej — Hotiza 2:2, Renkovci — Rakičan 3:0, Bakovci — Tišina 1:2, Turnišče — Črensovci 3:4 és Polana — Beltinka 0:3. László János Községi liga — 9. forduló Eredmények: Bistrica — Mladost 2:3, Petesháza — Hídvég 0:2, Zvezda — Kobilje 0:11, Nafta — Zsiitkóc 8:1, Kapca — Nedelica 0:1, Graničar — Panonija 4:1 és Lakos — Olimpija 7:11. PETESHAZA — HIDVÉG 0:2 (0:1) A Petesháza és a Hídvég találkozót mintegy 50 néző előtt játszották le, a mérkőzést Čergulj bíró vezette. Az első félidőben egyenrangú játékot láthatott a közönség. A vendégek egy kicsit többet támadtak, s még az első félidőben Meszelics révén 1:0-ás vezetéshez jutottak. A folytatásban a vendégek újabb rohamokat indítottak a hazaiak kapuja ellen, s Šijanec révén 2:0-ás vezetéshez jutottak. A Petesháza együtteséből Ribarič gólját a bíró nem ismerte el, s így a mérkőzés végállása maradt 0:2 a hídvégiek javára. H. F. BISTRICA — MLADOST 2:3 (2:0) Bistričán került sor a helybeli labdarúgó csapat és a csentes Mladost összecsapására, a mérkőzést mintegy 50 néző kísérte végig. Elmondhatjuk, hogy a vendégek elég gyenge felállításban léptek a pályára és több jó helyzetet kihagytak. Az első félidőben a hazaiak 2:0-ás vezetéshez jutottak. A 2. félidőben a vendégek vették át a játék irányítását, Pintarič és Horvat révén kiegyenlítettek 2:2-re, majd egy jogos Lesből 10 perccel a befejezés előtt a Mladost együttese megszerezte a 2:3-as vezetést. A Bistrica góljait Marton Sándor és Graf, míg a Mladost győztes góljait Pintarič 2. és Horvat adta. H. F. GRANIČAR — PANONIJA 4:1 (1:0) Benicán szintén kis számú néző előtt került sor a helybéli Graničar és a gyertyánosi Panonija összecsapására, amelyet Krpan bíró vezetett Az első félidőben a vendégeknek igensok jó helyzetük volt, de a vezetést először a hazaiak szerezték meg egy ellentámadás során. A 2. félidőben a vendégek támadásai alábbhagytak és a hazaiak még három újabb góllal koronázták meg vasárnapi győzelmüket. Míg a gyertyánosiak Prendl révén 4:1- re szépítettek. A Graničar góljait Prendl 2, Drk és Horvat rúgta. H. F. NAFTA — ZSITKÓC 8:1 (0:0) Lendva — A Nafta öregfiúi a községi liga 9. fordulójában a Zsitkóc csapatát látták vendégül, a találkozót Sándor lendvai bíró vezette. Az első félidő gólnélküli döntetlennel ért véget, de a folytatásban egymást érték a lendvaiak támadásai, Bánotai János 3 gólt, Vucsák egyet, míg Dominko 4-et lőtt. A zsitkódiak egyetlen gólját Horvát Ferenc adta. László J. SAKK A II. sakk liga keleti csoportjában az elmúlt hetekben játszották el az első és a második fordulót. Az első fordulóiban a lendvai sakkozók a brežicei csapatot látták vendégül, míg a 2. fordulóban a Velenje együttese ellen 3:3 as döntetlent játszottak. Božič és Vidič 1-1 pontot gyűjtött össze, míg Žilavec és Strbad remizett. F. Bobovec Kézilabda — férfiak ČRENŠOVCI — VELIKA NEDELJA 29:27 (16:14) Tipikus bajnoki mérkőzésre került sor az elmúlt héten Črenšovcin, ahol a helybéli kézilabda csapat a Velika Nedelja- együttest látta vendégül. Kezdetben a vendégek vezette, majd a hazaiak vették át a játék irányítását, s az első félidőben két gólos különbséggel vezettek. A 2. félidőben még keményebb játékra került sor, a találkozó legizgalmasabb része pedig az utolsó percekben volt 7 méteres büntetőt dobtak. A hazai kapus szerencsére jó védett, majd ellentámadásból a hazaiak megszerezték a 2 gólos vezetést, a találkozó végeredménye így 29:27 lett. A hazai csapat góljait Gerič 7, Serek 6, Novak 4, Horvat 4, Gjörek 2 és Žugelj 2 dobta. H. F. Október 11. szombat: 9.55 Rabszolgaszors — brazil tévéfiilmsorozat; 11.00 Képújság; 15.15 Cimbora — szórakoztató műsor gyerekeknek; 15.55 Képújság; 16.00 MAFILM-magazin; 16.10 Betűreklám; 16.15 Főzőcske- TV-fazék; 17.00 Híradó; 17.15 Élet a Földön — David Attenborough filmje — angol filmsorozat; 19.05 Tévétorna; 19.10 Esti mese; 19.30 Híradó; 20.00 Vers mindenkinek; 22.05 Jó fiúk, rossz fiúk — amerikai film; 21.35 A hét műtárgya — Dísztáj mitológiai ábrázolással; 21.40 BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK, Katona József-Spiró György: Jeruzsálem pusztulása; 23.20 Híradó. Október 12. vasárnap; 8.25 Tévétorna; 8.30 Óvodások filmműsora; 10.00 Boomer, a csodakutya amerikai kisjátékfilm-sorozat; 10.35 Egy másik bolygó — animációs film; 10.45 Hírek; 10.50 Egy hét fordítva — csehszlovák film; 15.00 Képújság; 15.05 A Közönségszolgálat tájékoztatója; 15.15 Magyar Ökölvívó bajnokság döntői; 16.30 Nézzük együtt Rózsa Gyulával; 17.05 Elmebajnokság — Egri János műsora; 17.55 Hírek; 18.00 Delta — tudományos híradó; 18.35 Tévétérna; 18.40 Esti mese; 19.00 A Hét; 20.05 Zenélő filmkockák — ének az esőben; 21.50 Budapesti Művészeti Hetek, Szép Szó — írásai tükrében Vészi Endre; 22.40 Hírek. Október 14. kedd: 10.10 Láthatatlan arcvonal — koreai film; 11.15 Vaskereszt, vagy amit akartok; 15.150 Hírek; 16.00 Három nap tévéműsora; 16.05 A repülés története — francia filmsorozat; 16.50 Sorstársak — rehabilitációs magazin; 17.10 Képújság; 17.20 Dionne Warwick — amerikai zenés fillm; 18.30 Agrárvilág — belpolitikai műsor; 18.50 Mini-Stúdió ’86; 19.05 Tévétorna; 19.10 Esti mese; 19.30 Híradó; 20.05 Rabszolgasors — brazil tévéfilmsorozat; 21.15 Stúdió ’86 — a televízió kulturális hetilapja; 22.15 Felkínálom — népgazdasági hasznosításra; 23.05 Híradó. Október 15. szerda: 16.10 Hírek; 16.15 Rövidfilmarchívum; 17.10 A »Fehér bot« nemzetközi napja; 17.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója; 17.50 Magyarország-Hollandia — EB selejtező labdarúgó mérkőzés; 19.45 Tévétorna; 19.50 Esti mese; 20.00 Híradó; 20.35 Kakaskodó kakasfogó — francia film; 21.55 Panoráma — külpolitikai magazin; 23.00 Híradó. Október 16. csütörtök: 17.10 Hírek; 17.15 A maják szent folyója — lengyel dokumentumfiilm; 17.40 Tízen Túliak Társasága; 18.20 Képújság; 18.30 Telesport; 19.05 Tévétorna; 19.10 Esti mese; 19.30 Híradó; 20.05 A velünk élő történelem I. »Aki magyar, velünk tart«; 21.10 Aláírás: Charlotte — francia film; 22.40 Híradó. Október 17. péntek: 9.10 A kobra — India hasznos kígyója — kanadai rövidfilm; 9.35 Képzőművészeti technikák — plasztika és szobor; 10.00 Nyugdíjasok délelőttje; 10.30 Utazások a világ legnagyobb kisvasútjain — angol rövidfilmsorozat; 11.10 Sólyom László: Fekete macska; 12.00 Képújság; 15.40 Farkaskoma kántorsága-állatmesék; 16.05 Táborozás a múzeumban-teddide-teddoda; 16.20 A görög művészetek fénykora; 16.55 Hírek; 17.00 Három nap tévéműsora; 17.05 Ripontfilm a Veterán Evezős — világbajnokságról; 17.25 Város a Pszjol folyó partján — szovjet rövidfilm; 18.00 Ablak — belpolitika; 19.05 Tévétorna; 19.10 Esti mese; 19.30 Híradó; 20.05 Szerelem a megfelelő idegennel — amerikai film; 21.40 Nézze meg az ember; 21.55 Hatvanhat — vendége: Dr. Papácsi László, a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium miniszterhelyettese; 22.50 Híradó. 1986. október 1-től 7-ig NÉPÚJSÁG Tanácsok A burgonya nem fő szer, ha vízbe egy kanál sót teszünk. XXX A tejsavó kitűnő növénytápláló szer. XXX A vöröshagymát és a fokhagymát ki kell venni a levesből, ha a leves másnapra is el akarjuk tenni, mert ezek a fűszerek elősegítik a baktériumok kifejlődését. XXX Amint észrevesszük, hogy kicsirázik a burgonya, távolítsuk el a csirát, mert csökkenti a burgonya tápértékét. XXX A sertésszelet puhább és omlósabb lesz, ha sütés előtt egy két órára sós, nyers tejben ázik. XXX A petrezselymet hosszabb időn át eltarthatjuk, ha megmosva, megszárítva, apróra vágva sós vajjal keverjük össze, és hermetikusan lezárt üvegben tartjuk. XXX A saláták ízletesebbek lesznek, ha kevés, vágott zellerzöldjét is teszünk hozzájuk. JÓ TUDNI A hagymáról — A ssütéskorr használt — Kézülnikről a hagymaszagot, ha héjastól főzzük benne a vöröshagymát. (Hasonlóan szépíti a színét kevés paradicsom vagy reszelt sárgarépa). — Az újhagyma zöld szárát, a póréhagyma zöldjét, öreg hagyma zöld hajtásait apróra vágva metétéhagymaként használhatjuk, elsősorban saláták, mártások ízesítésére. hagymafejbe tűzzünk kéthárom szem szegfűszeget és egy babérlevelet, amelyet a kész ételből úgyiskidobunk. Nagyon jó íze lesz tőle a pecsenyének. — Maradék fél hagymát csomagoljuk gondosan alufóliába, így eltehetjük a hűtőszekrénybe. — Ha nehéz lehámozni a hagymát, már csuk egy pillanatra forrásban levő vízbe. r Guineas rekordkönyvében is jegyzik a cseresznyemag-távköpés rekordját. A nyugatnémet Hessen tartományban megtartott sorrendben második magtávköpő világbajnokságon csúcstarolás született. Az új világbajnok Heinz Weiffensbach a cseresznyemagot 25 méter és 56 centiméter távolságra köpte. A régebbi rekord három méterrel rövidebb volt, és az első világversenyen állították fel, savai, helyette álljon ki az állatok védelmezése érdekében. Az ördög Traisoi szerint nem állat, sem állatforma »lény«! A GORILLA NEM KING KONG! A gorilla nem óriásszörny, ezt a londoni Jersey állatkert gorillája igyekezett bebizonyítani azzal, hogy azt az ötéves gyereket, aki hat méter magasról pottyant be ketrecébe, nem bántalmazta,, csupán megpaskolta, majd »rezidenciájába« vonult. A »mutatvány« közben, esés miatt, a gyerek kezét törte, és megsérült a feje is. Az állat azonban nem nyúlt hozzá. Nem kötelező utánacsinálnia! BOLONDOS VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLATFORMA AZ ÖRDÖG? Az olaszországi Turulból kelt szárnyra a hír, miszerint Silvano Ttraisci, az állatvédők egyesületének elnöke szembeszállt a római pápával! A konfrontáció oka az volt, hogy a szentartya legutóbbi szentbeszédeiben az ördögöt kígyóval, oroszlánnal, sárkánnyal hasonlította öszsze. A vérmes állatbarát felszólította a PONTIFEX MAXIMUS-t, a Vatikán fejét, hogy hagyjon fel a védtelen állatok ilynemű bántalmazá Olvassuk a Népújságot! 7 Ötletek - hasznos tanácsok Ötlettár — Ha falait fúrtunk tipli számára, és nem szeretnénk túl mély lyukatkészíteni, ragasszunk jelet a fúróra a kellő magasságban, így elkerülhető, hogy túl mélyre szaladjon. — Ha nagy a vendégsereg, sokszor kicsi az asztal. Növelni lehet a lerakóteret egy abrosszal terített vasarlódeszkával. Ide lehet tenni az asztalon feleslegessé vált holmit, innen lehet elvenni a következő fogáshoz előkészített tányérokat, evőeszközöket. Szépen rendezhetők el rajtra a hideg büfé tálai is. Az esetleges szennyeződéstől biztosan megvédi egy nejilonilap, amit azonban mindig a mosásra szánt abrosz alá terítsünk. A Kárpitozott bútoron az ülésnyomaikat egy kicsit csökkenti, ha forró vízzel megnedvesítjük, majd száraz kefével kikeféljük. Feleslegessé vált lyukakat eltüntethetünk gipsz és víz keverékével. Ezt a masszát legegyszerűbben egy olyan régi vízipisztoly segítségével juttathatjuk a lyukba, amelynek a végét levágtuk,, hogy megfelelően szélén legyen a szája.