Népújság, 1993. január-június (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-02-05 / 5. szám
LÁTOGATÁS A DOBRONAKI PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLETBEN Országos élvonalba A TÁNCCSOPORTOK ÉS A MAZSORETTEK Dobronakon évekkel ezelőtt épült fel a művelődési otthon, amely utána számos vitára adott okot. A modern épület egyesek szerint kihasználatlan maradt annak ellenére, hogy benne színdarabot, dalos szemlét, szórakoztó műsorokat, lakodalmakat és sok más jellegű találkozót rendeztek. Két évvel ezelőtt Milan Kusan, államelnök járt Dobronakon, megtekintette a kultúrprogramot és dicséretben részesítette a művelődési egyesület tagjait. Dobronakon valamikor aktívan működött a felnőttek néptánccsoportja, ma csak az iskolások szervezték meg a néptáncot. Kovács Katalin, a Petőfi Sándor művelődési egyesület vezetőjével beszélgettünk el a falu kulturális életéről és a működő művelődési csoportokról. — Jelenleg hogyan működik a művelődési egyesületük ? - Mindkét tánccsoportunk az iskola keretén belül dolgozik. Az egyik csoportot szeptemberben alapítottuk, a másikat pedig tavasszal. Csoportunk községi szinten első lett, majd eljutottunk a menyeši országos vetélkedőre. A csoportot Korbacsics Tibor, körmendi koreográfus vezeti, Cár Anna tanítónő segítségével. Minden szerdán két-két órát gyakorolnak a táncosok. Nehézségeink vannak a színpadi jelmezek beszerzésével. Tavaly megvettük a kislányoknak a ruhákat, az idén pedig a fiúknak szeretnénk biztosítani a gatyákat és a mellényeket. A MMMOK vezetőségén megígérték, hogy beszerzik számunkra a csizmákat. Nagy baj volna, ha a tanulóink abbahagynák a táncolást, mivel nagyon szépen táncolnak mindkét csoportban az elsőtől egészen a hatodik osztályig. - Véleménye szerint, mi volt az a meghatározó tényező, ami alapján az Önök néptánccsoportját választották ki az országos szemlén ? - Talán az, hogy gyermektáncokat adtak elő, amelyek erre a korosztályra jellemzőek. Körjátékokat, kiolvasókat, mondókákat mondtak el. A táncosok nagyon egyszerűek, bátrak és hangosak, valamint nyugodtak voltak, ami valószínű meglepte a zsűrit is. Előzőleg községi szinten voltunk elsők, majd területi szinten, aztán szlovén megmérettetésben országos versenyt nyertünk a néptáncban. Próbálkoztunk azzal is, hogy egy felnőtt néptánccsoportot hozzunk létre, de nem sikerült, mivel kevés az emberek szabadideje és a közös összejöveteleket elviszi a tévénézés, a mozi és a videó. Kovács Katalin Egy testvérlap üdvözleése Horvátországi magyar kulturális folyóirat A balkáni háború megrázkódtatásai és szenvedései ellenére is régi vágya teljesült a horvátországi magyaroknak. Új, önálló kulturális és irodalmi folyóiratuk jelent meg ÉLETFA címmel. A takaros és tartalmas kis folyóirat első számának kiadását a Magyar Művelődési és Oktatási Minisztérium támogatta. Az Életfa szerkesztője Csörgits József, horvátországi magyar költő és újságíró lett, aki maga köré gyűjtötte a horvátországi alkotókat, hogy közös erővel létrehozza ezt a határon túli újabb magyar folyóiratot. Az ötágú síp, hat és még több ágúvá vált ezzel az ÉLETFÁVAL, amely hűen tükrözi a horvátországi magyarok életerejét és élnivágyását. Az 1992 ŐSZ c. kulturális folyóiratban Ács Gedeon, Veresmarti Mihály, Baranyai Júlia, Csörgits József, Kontra Ferenc, Faragó Árpád, Zsilinszki Zoltán, Lábadi Károly, Loboda Gábor, Pataky András, Fruzsicska Mária és Petrik László jelentették meg írásaikat. A folyóirat belső oldalait Gyurkovics Hunor, a lendvai nemzetközi művésztelep egykori résztvevője illusztrációi díszítik. A határon túli magyar kulturális folyóiratok gazdag sorába most egy újabb lépett színre. Mi, szlovéniai magyar írók és olvasók melegen üdvözöljük ennek a testvérlapnak a megjelenését, a horvátországi magyar alkotók közös összefogását. Egyfajta dac sugárzik a folyóirat hasábjairól. Úgy érezzük, hogy az Életfával ők is szervesen bekapcsolódtak az egyetemes magyar irodalom és folyóiratszerkesztés vérkeringésébe. Bízunk abban, hogy az Életfa mély gyökereket ereszt ingoványos és agyagos baranyai talajban és évszázadokon át is megőrzi az ott élő magyar kisebbség anyanyelvét és kultúráját. Szúnyogh Sándor - A néptánccsoportokon kívül vannak-e más aktív művelődési csoportok? - Basa Hilda vezetésével működnek a mazsorettek, akik külföldön és itthon is felléptek. Nagyon sok szereplésük volt. Itt is probléma a ruhák beszerzése, eddig a Mura gyárból kölcsönözték. Sajnos nincs pénzünk megfelelő öltönyök vásárlására. - Mit szeretne elérni, mint csoportvezető a művelődési egyesületen belül? - Az óvodában kezdeményeztem a néptáncsoportot, közjátékokkal, mondókákkal indultunk, ami alapot adna ebben a korban a gyerekeknek, hogy megtanuljanak táncolni. Tavaly kaptunk citerákat, az idén pedig vezető kerül a csoport élére. Szeretnénk egy énekkart létrehozni, de mindezt csak iskolásokkal valósíthatjuk meg, a felnőttek nehezen szánják rá magukat, hogy bekapcsolódjanak a csoportok életébe. ZCSJ 1993. február 5. IN MEMÓRIÁM Varga László - Bobák 1955 - 1995 »Elhull a virág, eliramlik az élet» - írja Petőfi Sándor a Szeptember végén c. költeményében, amelyben az emberi elmúlás esztétikailag remek megfogalmazása egyfajta meghatódottságot vált ki az átlagemberekben és a művészi lelkekben egyaránt. Meghatódva álltunk mi is azon a januári szeles délután Varga László sírja előtt. A természet könyörtelen törvényét tudomásul véve, de a halál ridegségén ismételten elcsodálkozva, szomorúan újra és újra feltesszük a kérdést: Miért van ez így? Miért játszadozik a sors igazságtalanul puszta életünkkel ? Kérdéseinkre természetesen nem várunk s nem is kapunk feleletet - meg kell elégednünk a belenyugvás lehetőségével. Varga László egész élete során ezen összefüggések elemeit fontolgatta. Gondolkodó, filozofikus természetét még a testi betegségek sem tudták megakadályozni, habár sajnos főleg az utolsó években embertelen fizikai szenvedésnek volt kitéve. Varga László - Bobák halálával a muravidéki magyarság, s általában véve a muravidéki amatőr színjátszás terén óriási hézag, nehezen betölthető nyílás keletkezett. Élete végéig Thália szenvedélyes követője, imádója és elkötelezettje volt. Már az ötvenes évek elején a lendvai magyar színjátszás nélkülözhetetlen személyiségévé vált. A Juhászlegény c. darabban alakított Bobák szerepe egyfajta művésznévként végig rajtamaradt. Kiváló alakítást nyújtott a Falurossza és a Liliomfi c. darabokban is, ezzel gyorsan a színházbajárók kedvencévé vált, de nem elégedett meg annyival. Színházelméleti, színháztörténeti és rendezői szakirodalmat böngészett és továbbképezte magát. Kimagasló sikerének számít az 1964-es évadban előadott Apuci, mamuci babuci c. darab, amely az ő rendezésében eljutott a köztársasági szemlére és Aranymaszkkal tüntették ki. Később a Dr. Szabó Juci c. darabbal ért el kiváló eredményt, azt követően pedig megkapta a magas rangú Linhard-plakettot az amatőr színjátszás és a rendezés terén kifejtett tevékenységéért. Ő már az 50-es években is aktív színjátszói és rendezői szerepet vállalt több muravidéki magyar és szlovén faluban, talán nem is kellene felsorolni mindet, hisz anélkül is a muravidéki magyar színjátszás egyik vezéregyénisége volt. Most, amikor a műkedvelő színjátszás terén nagy visszafejlődésnek vagyunk szemtanúi, különösképp hiányolunk egy Bobák típusú elnem kötelezett szervezőt, rendezőt és színészt egyszemélyben. A muravidéki magyarság egyik kiemelkedő művelődési aktivistáját veszítettük el László halálával. Legyen neki könnyű a hazai föld, emlékét örökké őrizni fogjuk és a neve az utókor számára is megmarad. A Muravidéki Magyar Nemzetiségi Közösség és a lendvai községi műkedvelő színjátszó csoportok