Népújság, 1993. január-június (37. évfolyam, 1-25. szám)

1993-02-05 / 5. szám

LÁTOGATÁS A DOBRONAKI PETŐFI SÁNDOR MŰVE­LŐDÉSI EGYESÜLETBEN Országos élvonalba A TÁNCCSOPORTOK ÉS A MAZSORETTEK Dobronakon évekkel ezelőtt épült fel a művelődési ott­hon, amely utána számos vitára adott okot. A modern épület egyesek szerint kihasználatlan maradt annak ellen­ére, hogy benne színdarabot, dalos szemlét, szórakoztó műsorokat, lakodalmakat és sok más jellegű találkozót rendeztek. Két évvel ezelőtt Milan Kusan, államelnök járt Dobronakon, megtekintette a kultúrprogramot és dicséret­ben részesítette a művelődési egyesület tagjait. Dobronakon valamikor aktívan működött a felnőttek nép­tánccsoportja, ma csak az iskolások szervezték meg a nép­táncot. Kovács Katalin, a Petőfi Sándor művelődési egyesü­let vezetőjével beszélgettünk el a falu kulturális életéről és a működő művelődési csoportokról. — Jelenleg hogyan mű­ködik a művelődési egye­sületük ? - Mindkét tánccsopor­tunk az iskola keretén be­lül dolgozik. Az egyik cso­portot szeptemberben alapítottuk, a másikat pe­dig tavasszal. Csoportunk községi szinten első lett, majd eljutottunk a men­­yeši országos vetélkedőre. A csoportot Korbacsics Ti­bor, körmendi koreográfus vezeti, Cár Anna tanítónő segítségével. Minden szer­dán két-két órát gyakorol­nak a táncosok. Nehézsége­ink vannak a színpadi jel­mezek beszerzésével. Ta­valy megvettük a kislá­nyoknak a ruhákat, az idén pedig a fiúknak szeretnénk biztosítani a gatyákat és a mellényeket. A MMMOK vezetőségén megígérték, hogy beszerzik számunkra a csizmákat. Nagy baj vol­na, ha a tanulóink abba­hagynák a táncolást, mivel nagyon szépen táncolnak mindkét csoportban az el­sőtől egészen a hatodik osztályig. - Véleménye szerint, mi volt az a meghatározó té­nyező, ami alapján az Önök néptánccsoportját választották ki az országos szemlén ? - Talán az, hogy gyer­mektáncokat adtak elő, amelyek erre a korosz­tályra jellemzőek. Kör­já­tékokat, kiolvasókat, mon­­dókákat mondtak el. A táncosok nagyon egysze­rűek, bátrak és hangosak, valamint nyugodtak vol­tak, ami valószínű meg­lepte a zsűrit is. Előzőleg községi szinten voltunk el­sők, majd területi szinten, aztán szlovén megmérette­tésben országos versenyt nyertünk a néptáncban. Próbálkoztunk azzal is, hogy egy felnőtt néptánc­­csoportot hozzunk létre, de nem sikerült, mivel kevés az emberek szabadideje és a közös összejöveteleket elviszi a tévénézés, a mozi és a videó. Kovács Katalin Egy testvérlap üdvözleése Horvátországi magyar kulturális folyóirat A balkáni háború megrázkódtatásai és szenvedései elle­nére is régi vágya teljesült a horvátországi magyaroknak. Új, önálló kulturális és irodalmi folyóiratuk jelent meg ÉLETFA címmel. A takaros és tartalmas kis folyóirat első számának kiadását a Magyar Művelődési és Oktatási Minisztérium támogatta. Az Életfa szerkesztője Csörgits József, horvátországi magyar költő és újságíró lett, aki maga köré gyűjtötte a horvátországi alkotókat, hogy közös erővel létrehozza ezt a határon túli újabb magyar folyóiratot. Az ötágú síp, hat és még több ágúvá vált ezzel az ÉLETFÁVAL, amely hűen tükrözi a horvátországi magyarok életerejét és élnivágyá­­sát. Az 1992 ŐSZ c. kulturális folyóiratban Ács Gedeon, Veresmarti Mihály, Baranyai Júlia, Csörgits József, Kontra Ferenc, Faragó Árpád, Zsilinszki Zoltán, Lábadi Károly, Loboda Gábor, Pataky András, Fruzsicska Mária és Petrik László jelentették meg írásaikat. A folyóirat belső oldalait Gyurkovics Hunor, a lendvai nemzetközi művésztelep egy­kori résztvevője illusztrációi díszítik. A határon túli magyar kulturális folyóiratok gazdag sorába most egy újabb lépett színre. Mi, szlovéniai magyar írók és olvasók melegen üdvözöljük ennek a testvérlapnak a meg­jelenését, a horvátországi magyar alkotók közös összefo­gását. Egyfajta dac sugárzik a folyóirat hasábjairól. Úgy érezzük, hogy az Életfával ők is szervesen bekapcsolódtak az egyetemes magyar irodalom és folyóiratszerkesztés vérkeringésébe. Bízunk abban, hogy az Életfa mély gyökereket ereszt ingoványos és agyagos baranyai talajban és évszázadokon át is megőrzi az ott élő magyar kisebbség anyanyelvét és kultúráját. Szúnyogh Sándor - A néptánccsoportokon kívül vannak-e más aktív művelődési csoportok? - Basa Hilda vezetésével működnek a mazsorettek, akik külföldön és itthon is felléptek. Nagyon sok sze­replésük volt. Itt is prob­léma a ruhák beszerzése, eddig a Mura gyárból köl­csönözték. Sajnos nincs pénzünk megfelelő öltönyök vásárlására. - Mit szeretne elérni, mint csoportvezető a mű­velődési egyesületen belül? - Az óvodában kezde­ményeztem a néptáncso­­portot, közjátékokkal, mondókákkal indultunk, ami alapot adna ebben a korban a gyerekeknek, hogy megtanuljanak tán­colni. Tavaly kaptunk cite­­rákat, az idén pedig vezető kerül a csoport élére. Sze­retnénk egy énekkart lét­rehozni, de mindezt csak iskolásokkal valósíthat­juk meg, a felnőttek nehe­zen szánják rá magukat, hogy bekapcsolódjanak a csoportok életébe. ZCSJ 1993. február 5. IN MEMÓRIÁM Varga László - Bobák 1955 - 1995 »Elhull a virág, eliramlik az élet» - írja Petőfi Sándor a Szeptember végén c. költeményében, amelyben az emberi elmúlás esztétikailag re­mek megfogalmazása egyfajta meghatódottsá­­got vált ki az átlagemberekben és a művészi lelkekben egyaránt. Meghatódva álltunk mi is azon a januári szeles délután Varga László sírja előtt. A természet könyörtelen törvényét tudomásul véve, de a halál ridegségén ismétel­ten elcsodálkozva, szomorúan újra és újra fel­tesszük a kérdést: Miért van ez így? Miért játszadozik a sors igazságtalanul puszta éle­tünkkel ? Kérdéseinkre természetesen nem vá­runk s nem is kapunk feleletet - meg kell elégednünk a belenyugvás lehetőségével. Varga László egész élete során ezen össze­függések elemeit fontolgatta. Gondolkodó, fi­lozofikus természetét még a testi betegségek sem tudták megakadályozni, habár sajnos fő­leg az utolsó években embertelen fizikai szen­vedésnek volt kitéve. Varga László - Bobák halálával a muravidéki magyarság, s általában véve a muravidéki ama­tőr színjátszás terén óriási hézag, nehezen betölthető nyílás keletkezett. Élete végéig Thá­­lia szenvedélyes követője, imádója és elkötele­zettje volt. Már az ötvenes évek elején a lendvai magyar színjátszás nélkülözhetetlen személyi­ségévé vált. A Juhászlegény c. darabban alakí­tott Bobák szerepe egyfajta művésznévként végig rajtamaradt. Kiváló alakítást nyújtott a Falurossza és a Liliomfi c. darabokban is, ezzel gyorsan a színházbajárók kedvencévé vált, de nem elégedett meg annyival. Színházelméleti, színháztörténeti és rendezői szakirodalmat böngészett és továbbképezte magát. Kima­gasló sikerének számít az 1964-es évadban előadott Apuci, mamuci babuci c. darab, amely az ő rendezésében eljutott a köztársasági szemlére és Aranymaszkkal tüntették ki. Ké­sőbb a Dr. Szabó Juci c. darabbal ért el kiváló eredményt, azt követően pedig megkapta a magas rangú Linhard-plakettot az amatőr szín­játszás és a rendezés terén kifejtett tevékeny­ségéért. Ő már az 50-es években is aktív színjátszói és rendezői szerepet vállalt több muravidéki magyar és szlovén faluban, talán nem is kellene felsorolni mindet, hisz anélkül is a muravidéki magyar színjátszás egyik vezéregyénisége volt. Most, amikor a műkedvelő színjátszás terén nagy visszafejlődésnek vagyunk szemtanúi, különösképp hiányolunk egy Bobák típusú el­­nem kötelezett szervezőt, rendezőt és színészt egyszemélyben. A muravidéki magyarság egyik kiemelkedő művelődési aktivistáját veszítettük el László halálával. Legyen neki könnyű a hazai föld, emlékét örökké őrizni fogjuk és a neve az utókor szá­mára is megmarad. A Muravidéki Magyar Nemzetiségi Közösség és a lendvai községi műkedvelő színjátszó csoportok

Next