Népújság, 1995. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1995-01-06 / 1. szám

Bort, búzát, békességet J­ ókívánságoktól voltak hangosak az utcák az év végén, már-már úgy éreztük, hogy szinte minden­kinek jókívánságokkal tartozunk, az idegeneknek éppúgy, mint a jóbarátoknak. A petárda- durrogások és a “tűzijáték“ is a régi békeévek illúzióját vará­zsolta elénk, így búcsúztattuk az óévet. Meg­próbáltuk elfelejteni azt, ami rossz volt - s ebből volt több - s megőrizni azt, ami az úgynevezett szép emlékek sorába tartozik. Az újév-váró már évszázadok óta gyakran megénekelt, megzenésített témája a művésze­teknek. A “belső vitázás“ időszakának is szok­ták tekinteni, s ahogy Illyés Gyula, századunk egyik legnagyobb szelleme egyik szép versében, melyben egy újév reggeli séta emlékét rögzíti, a reménységé is. A téltől “meglehelt“ hegyi falut járva egyik legszebb önmagával vitázó versét veti papírra. Ebben olvashatjuk: “Fe­jem fehér, és fázik/ évente a szívem./ De reggel már vitázik/ bennem a nem s igen.“ A képernyőn is az emlékezés és a feledés képei váltakoztak egymással. A feledni valóak Boszniából, a Csecsen Köztársaságból, Afriká­ból, az emlékezés képeire már nem is emléke­zünk. S hogy ne felejtsünk mégsem felelőtlenül - az ötven év előtti dolgokat felelevenítendő -, egy kis plusz Normandiából, Auschwitzból. Képek és hangulatok. Szarajevói idill - vér­tócsa a járda- kövezeten. Az elmúlt év doku­mentumai, véres valósága. II. János Pál pápa az Úr imájába foglalt követelően felemelt hangja Boszniáért: “A Te akaratod: a Béke.“ így kezdődött az új esztendő. Kérdő tekinte­tek mindenfelé: mit hoz, lesz-e mindenből elég? De főleg a három elemi fontosságúból: borból, búzából, békességből. Vagy ismét a háborús emlékeket felidéző költővel kell-e fo­hászkodnunk: “Bort, bort a feledésre.“

Next