Népújság, 2003. július-december (47. évfolyam, 26-51. szám)
2003-10-16 / 41. szám
• HORIZONT A nemrég Lendván megrendezett CACIB 2003-on a magyar kutyafajták külön versenyszámként szerepeltek. Akkor képhiány miatt nem tudtuk közzétenni a győztest, a Vezér névre hallgató komondort. A nagytestű kutyát, mint ismeretes, nem csak a nyáj őrzésére, de szívóssága és bátorsága jóvoltából a különböző ragadozók (főleg farkasok) távoltartása érdekében is tenyészették. A juh terelésére ugyanis a másik, ugyancsak meghatározó magyarfajta, a puli „specializálódott”. A képen látható „vezérkomondor" nem kevesebb, mint 3 serleget gyűjtött be keszthelyi gazdájának, aki elmondása szerint nem is számított ekkora sikerre.ce Egy este összegyűltünk sokan. Lendvaiak voltunk - fiatalok, öregek. A nyári szellő lágyan simogatta arcunkat. Iszogattuk a finom lendvahegyi nedűt és halkan beszélgettünk. A fiatalok soraiból egy nagyon rokonszenves legény megkérdezte: „Zoli bácsi, meséljen valamit arról, hogyan élték át a II. világháború végét.” - Hát, drága gyerekek, elmondok valamit, ami egy szörnyregénybe illene, nagyon csúnya dolog, de való, így történt: Alsólendván több vallásfelekezet élt - római katolikusok, evangélikusok, zsidók. Mi, iskolás gyerekek, evangélikusok és zsidók nem voltunk jelen az osztályban, amikor a katolikus hitoktató hittanórája volt. A hétfői napokon mindig örültünk, mert akkor volt a katolikusok hittanórája. Ilyenkor mi az iskola udvarán golyóztunk vagy seggreverést játszottunk. Evangélikus lévén Fritz Bandi is velünk játszott. Iskolatársam volt és minden csütörtökön délután együtt voltunk Skálics tisztelendő úr hittanóráin. Kamaszokká nőttünk, én középiskolába, majd az egyetem Bandi halálá re mentem festészetet „tanulni”, ő pedig az édesapjánál kitanulta az autószerelői szakmát. Megemlítendő, hogy az édesapjának, Fritz bácsinak 1919-ben, Kun Béla hatalma idején népbiztosi tisztsége volt. A Kun Béla-féle köztársaság bukása után is oroszbarátként ismerték, sőt még 1945- ben is annak vallotta magát. 1945 tavaszán részeg orosz csürhe („felszabadítók”) garázdálkodt Alsólendván és környékén, ezért szerveztek a lendvaiak egy nemzetőrszerű alakulatot, hogy némi védelmet nyújtsanak a lakosságnak. Bandi barátom is tagja volt és egy társával járőrként járták a környéket. Az egyik nap a Lendvahegyet szemelték ki, mert ott a pincesorokat rabolták az orosz katonák. Elindultak a szentháromsági úton. A sapkájukon (titovka) ötágú vörös csillag jelölte hivatásukat. A vállukon puska is volt. Váratlanul segítségkiáltozásra lettek figyelmesek. A házak felé szaladt egy kétségbeesett magyar kislány, utána pedig két orosz katona, állati hím ösztöneit akarván kielégíteni. Bandi a társával elállta az útjukat. Ezek megálltak, közben a kislánynak sikerült elmenekülnie és elbújni. Ez nagyon felbőszítette a két részeg galád alakot. Bandit és társát lefegyverezték, kezeiket megkötözték és elindultak velük a Szentháromság kápolna felé. A pincesor végén megálltak, Bandi összetett kézzel könyörgött az életéért. Bosszút akartak állni azért, mert Bandi társával megakadályozta, hogy vad nemi ösztöneiket kielégíthessék. Bandi összetett könyörgő kezeit géppisztolyukkal átlőtték, utána mindkettőjüket kivégezték. Röhögve otthagyták holt áldozataikat és eltűntek a lefelé kanyargó úton. Még sok hasonló aljas bűntettet követtek el környékünkön az orosz katonák. Szerintem undorító az a tény, hogy ennek ellenére egy muravidéki író, nem érezve szégyent, felmagasztalta eme ocsmány „felszabadítókat” a frissen megírt „Vöröskatona” (Adecearmejec) című könyvében. Ne szomorodjatok el, hisz ez rég volt, és reméljük, nem ismétlődik meg soha. Gábor Zoltán NÉPÚJSÁG 2003. október 16. 14 A kanizsai dzsessznapok 30 éve Az elmúlt hét végén harmincadik jubileumi évébe érkezett a kanizsai Nemzetközi Jazzfesztivál. S ha már jubileumi a kis, 4-5 éves pangást is leszámítva akkor a legnagyobbakat illeti meg az elsőbbség, akik közül sokan éppen ennek a rendezvénynek köszönhetik a felemelkedést az „átlagzene” posványából. A háromnapos rendezvény a csütörtöki szakmai találkozóval vette kezdetét, amelyre olyan jeles személyiségeket, a magyar dzsessz olyan meghatározó szakembereit hívták meg a rendezők, mint dr. Beke József, vagy prof. Gonda János. Pénteken a Jazzpression együttes lépett fel, majd a PH Connection, őket pedig Dés László és a Kaltenecker Trió követte, a szokásos kamaratermi jamm-ezésen a kecskeméti Bohém Ragtime Band húzta a talp alá valót, akarom mondani a koktélhoz a felrázót. A szombati záró napon előbb a magyar dzsessz nagy öregje, Szakcsi Lakatos Béla és a trió (Kőszegi L, Orbán Gy.), őket pedig egy valódi világsztár zenekar követte az USA-ból. A Oregon zenekar az európai klasszikus hangszerelés, az amerikai jazzharmónia és a világ minden részéről származó zenei hatások egyedülálló szintézisével jelent meg a világ legnagyobb előadótermeinek színpadán. S ott van már 30 éve. Bár a tagok többször is változtak, a Ralph Tawner, Gien Moore és a Paul McCandler is hármas ma is az eredeti hangzást tudja a színpadra varázsolni. Ez történt Kanizsán is, ahol a harmadik „visszataps- játék” után is újabb ráadásért rimánkodott a közönség. Többen is megjegyezték: kár, hogy évente csak egyszer vannak kanizsai dzsessznapok! •ce Az Oregon együttes