Népújság, 2016. január-június (60. évfolyam, 1-26. szám)

2016-01-14 / 2. szám

Ökológiai és egyéb (láb) nyomok Nemrég Leadván ismét a község ökológiai lábnyomával foglalkoztak. A mutatók kielégítők, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének jobbak. Javítanivaló van még a köz­lekedés, a mezőgazdaság és más tevékenységek terén is. Ahhoz, hogy a környezet mutatók jobbak legyenek, tudni kell az utat, ismerni kell a célt. Környezetünk még eléggé tisztának számít úgy a talajvíz, mint a levegő és a termőföldek tekintetében. Ismert, hogy komoly ökológiai kockázatot jelent a gazda­ság fejlesztése. Nem mindegy, mit és hogyan fejlesztünk, mikén használjuk ki az adottságokat: zöld munkahelyek megteremtésével, vagy kizárólag profitorientált hozzáál­lással, esetleg ökológiai hanyagsággal. Mert szőkébb kör­nyezetünknek még mindig vannak jelentős potenciáljai és tartalékai, ilyen a geotermális víz, a termőföld, amin akár alapulhat a konkrét fejlődés. Ha ezek felhasználására nem csak hazai erővel - azaz tőkével, még pontosabban: érdek­kel - kerül sor, még jobban oda kell figyelni a környezetre, a tisztaságra, az itt maradó (láb)nyomokra, hiszen nem veszélyeztethetnek bennünket. És ha már gazdasági fel­­használásra kerül bármelyik környezeti kincs, a környék, az itt élő ember is érezze ennek a nyomát - de pozitívat. Legyen tiszta - és nem visszaélésekkel, művi feltételek keresésével, törvények mellőzésével, jogi kiskapuk alkal­mazásával szennyezett - lábnyoma az új vagy a meglévő munkahelyek újbóli betöltésének, illetve a cselekedeteknek. A „minden rendben, minden törvényes, minden demokra­tikus” szólamok egyre inkább csak látszólagosak, csupán egyfajta hamis érzet keltésére alkalmasak. A vegyesen lakott terület minden szférájában. Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Solari, Nad Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet - Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 -180, telefax: 02 / 5776 -191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 012596030354008 Arad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termetek közé tartozik, amelyek után 9,5%os áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.9 Bethlen Gábor Alap 2 Szolarics Nad Klára Kihelyezett MMÖNK-ülés Domonkosfán A megismételt pályáz A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsa rendkívüli üléssel indította a 2016-os évet, amelyet Domonkosfán tartott meg. A napirenden többek közt a kulturális minisztérium közvetlen felhívása alapján kiírt támogatások odaítélése szerepelt. Szolarics Nad Klára________el klara.solaric@nepujsag.net____ Az MMÖNK a Szlovén Kulturális Minisztérium közvetlen felhívása alap­ján ismételten kiírt pá­lyázat szerint kiosztotta a támogatásokat a magyar programokat kivitelező intézmények és civilszer­vezetek részére. A pályá­zó 8 intézmény közül 7 nyert támogatást - a teljes összeg 16.936 euró a 27 civilszervezet közül pedig a 18 győztes 7.258 eurónyi támogatást nyert el. A támogatott intézmé­nyek: Lendvai Könyvtár 1.200 euró (meseórák, Meseudvar), MNTI (IFI) 9.100 euró, M­V - Lendvai Kutatócsoport (könyvkia­dás) 536 euró, 1. Számú Lendvai KÁI (rendezvény­sorozat a Magyar Nyelv Napja alkalmából) 600 euró, Lendvai Művelődé­si és Promóciós Intézet (négy magyar gyermek­­előadás) 1.500 euró, Ga­léria-Múzeum (a szlové­niai magyarság szakrális öröksége) 2.500 euró és Zavod MKI Mansarda Pad­ lás (magyar koncertek) 1.500 euró. A támogatott civilszervezetek: Baráti Kör ME Muraszombat 250 euró, Muravidéki Pedagógusok Egyesülete 308 euró, Horvát József KE Perjesháza 200 euró, Arany János KE Felsőla­kos 300 euró, Harangvirág TME Radamos 350 euró, Petőfi Sándor KE Domon­kosfa 300 euró, Fehér Jani MTE Hosszúfalu 250 euró, Tudományért Egye­sület 1.000 euró, Csentei Szőlőtermelők Egyesülete 200 euró, Ady Endre MTE Pártosfalva 200 euró, Jó­zsef Attila ME Kapca 250 euró, Petőfi Sándor ME Dobronak 450 euró, Pe­tőfi Sándor KE Völgyifalu 1.600 euró, Antal Ferenc ME Szerdahely 300 euró, Hajnal ME Gyertyános 250 euró, József Attila ME Szentlászló 300 euró, Felsőlakosi Amatőr Szín­játszócsoport 300 euró, Völgyifalui ÚTE 200 euró, Petőfi Sándor ME Csente 250 euró. Mielőtt a ta­nács határozott volna a támogatások mértékéről, néhányan a vitában meg­jegyezték és sajnálatukat fejezték ki, hogy nem ré­szesültek támogatásban a fiatalok, a fiatalok szerve­zetei. Alacsonynak érté­keltek néhány támogatást Képviselői fórum Alapvető probléma a ti Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő hagyományo­san Dobronakon szervezte meg évindító képviselői fórumát. A hétfő esti találkozó a választókkal a most már megszokott kis létszámban folyt, ennek ellenére tartalmi beszélgetés alakult ki. Király M. Jutka___________eS jutka.kiraly@nepujsag.net____fi A képviselő több té­makörre osztotta a beve­zetőjét, így szólt a mig­­ránsválságról, a szlovéni­ai társadalmi helyzetről, valamint a nemzetiségi kérdésekről. A migráns­­kérdés, melyet szerinte Európa nagyon gyengén tud kezelni, olyan kérdés, mely a jövőt is meghatá­rozza. A szlovén társadalom alapvető problémája vi­szont a képviselő szerint a törvények következetes be nem tartása. Most már bizonyos visszaélések felszínre is kerülnek, de számos következmény nélkül marad. A 90-es években, amikor a nem­zetközi közvélemény is szuperlatívuszokban be­szélt Szlovéniáról, kezd­tük elhinni, hogy tényleg így van, aztán rá kellett jönnünk, hogy a „csá­szár meztelen” - fogalma­zott képletesen. Amiről viszont pozitívat lehet mondani, az a gazdasági növekedés, mely már hosszabb ideje tapasz­talható. A nemzetiségi helyzet NÉPÚJSÁG 2016. január 14.

Next