Népújság, 2016. július-december (60. évfolyam, 27-52. szám)

2016-12-01 / 48. szám

s Szentlászlón majd pontosításra. Az előző évekhez hasonlóan minden téren kiemelt szerepet kap a magyar nyelv népszerűsíté­se, főleg az egyesületekben, az intézményekben, ame­lyek jövőre is számíthatnak az önkormányzat anyagi támogatására. Az egyik legnagyobb feladata az önkormányzatnak jövőre a szentlászlói tájház felújí­tása lesz, ami a tervek sze­rint elsősorban gazdasági központként működhet, a helyiek igényeit kiszolgál­va. Maga a ház és a mel­léképületek is felújításra kerülnek, helyet biztosítva különböző tevékenységek­nek. Az épületet a magyar önkormányzat vásárolja meg, a jövőben pedig pá­lyázati pénzekből kívánja finanszírozni a további be­ruházásokat. Jövőre szük­séges lesz az önkormányzat statútumának módosítása is - hangzott el az elnök beszámolójában. A tanács elfogadta a munkaprogramot, majd rátértek a beérkezett kér­vények tárgyalására. A Pár­tosfalvi KÁI idén is számít támogatásra mindhárom goricskói nemzetiségi ön­­kormányzattól, összesen 12.000 euró összegben. Az iskola a bővített nem­zetiségi programra szánja felhasználni a pénzössze­get. A Moravske Toplice-i magyar önkormányzat a tavalyi évben 3.500 euróval támogatta az intézményt. Az idei tanévben többek között a méhészeti szakkör működésére, az Ugrós tánc­együttes ruháinak megvá­sárlására, a magyar nyelvű tankönyvekre, a magyaror­szági tanulmányi kirándu­lásokra, színielőadásokra kívánják fordítani a támoga­tást. A tanács megtárgyalta a kérvényt, és végül idén is 3.500 eurót ítéltek meg az intézménynek. A következő év legnagyobb feladata a szentlászlói tájház felújításának megkezdése lesz. Az épületet a Szakképzés éve című program részeként az anyaországból érkező 17 millió forintos keretből a magyar önkormányzat vásárolja meg. Dobronak Község Másodszor módosították a költségvetést Dobronak Község Tanácsa múlt szerdán 17. rendszeres ülésén elfogadta az idei költségvetés második módosítását, valamint a kulturális, idegenforgalmi és más szervezetek prog­ramjainak támogatásáról szóló szabályzat javaslatát. Horvat Silviia____________e_ silviia.horvat@nepuisan.net M Dobronak község má­sodszor volt kénytelen változtatni az eredeti 1,7 millió eurós idei költség­­vetésén, melyet először a nyár elején a jövő évben folyósításra kerülő pályá­zatokhoz kötött eszközök miatt kényszerültek 1,4 millióra csökkenteni. Amel­lett, hogy a bevételi oldalt is 1,339 millió euróra voltak kénytelenek csökkenteni, most a költségvetés kiadási oldala 1,779 millió euróra emelkedett. A közel hat­vanezer eurós módosításra a kétnyelvű általános iskola tetőzetének szanálása és más megrongálódott ré­szeinek és berendezésének javítása miatt volt szükség, valamint, ahogy elhangzott Kardinal Marjan polgár­­mester részéről, a tornate­rem tetőzetének javítására is szükség van. Elmondása szerint viszont a szanálási költségek egy része visz­­szajön a biztosító kártérí­tésével. A tárgyalások és az egyeztetések azonban még folyamatban vannak a biztosítótársasággal, a szanálással kapcsolatos anyag is még készülőben van, ezért a kérdéskörhöz fűződő dokumentációt a tanács a következő ülésen kapja kézhez. A folytatásban a ta­nács három szabályzatot fogadott el. A kulturális és idegenforgalmi egyesüle­tek programjainak támo­gatásáról szóló, 2008-ban készült és 2012-ben mó­dosított szabályzat elé­vült, ezért új szabályzat elkészítése mellett dön­töttek. A szabályzatban az általános változtatások mellett meghatározták a támogatott tevékenységi köröket és kidolgozták a támogatási kritériumokat, továbbá lehetőséget hagy­tak éves szinten a feltételek módosítására is. Emellett teljesen új szempontokkal dolgozták ki azon egyéb egyesületek és szervezetek programjainak támoga­tását, amelyek a meglevő szabályzat egyik kategó­riájába sem sorolhatják be programjaikat. Ilyenek például azok az egyesü­letek, melyek ugyan más községben működnek, de Dobronak község polgárai is tagok bennük (méhésze­ti, nyugdíjas, diabetikus és hasonló egyesületek). A tanács az ülésen a továbbiakban a nonprofit lakások bérbeadási feltéte­leinek javaslatát tárgyalta, melynek elszámolási ará­nyán 2017-ben sem vál­toztatott, továbbra is 4,04 százalékos arányt számol el a lakás összértékéből. Emellett a községi hivatal egy terv elkészítésén dol­gozik, mellyel a nonprofit lakások bérbevételét ösz­tönzi majd. ■ Részben az iskola megrongálódott tetőszerkezetének javítása indokolta a módosítást. 5 NÉPÚJSÁG 2016. december 1. Muravidék

Next