Népújság, 2019 (63. évfolyam, 1-52. szám)

2019-04-11 / 15. szám

Nemzetiség A Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny döntője Nem volt könnyű a művek kiválasztása Április 3-án rendezték meg a Lendvai Kétnyelvű Középiskolá­ban a Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny országos döntőjét, ahova 22 általános iskolás és 14 középiskolás került be. Bence Lajos______________és laios.bence@nepuisaa.net M A döntős tanulókat és tanáraikat a házigazdák nevében Tomšič Tibor igazgatóhelyettes köszön­tötte, a versenyzőkhöz fordulva jelezve, hogy a család mint téma és az elol­vasott művek olyan tapasz­talatokhoz juttatják őket, amelyeket a jövőbben jól fel tudnak majd használni. Pisnjak Mária, az Oktatá­si Intézet magyar nyelvi szaktanácsosa elmondta, hogy „a családok sokfé­lék” témában igyekeztek olyan műveket válogatni olvasmányként, amik a kicsiknek és nagyoknak egyaránt megfelelnek - jelen esetben Molnár T. Eszter és Háy János egy­­egy prózai művére esett a választás. Ez azonban sohasem egyszerű feladat, de a kicsik számára sike­rült nagyon érdekes és humoros megközelítésű könyveket találni, míg a kicsit idősebbek a család­cseréről, a szülő-gyerek­­cseréről olvashattak. A középiskolás diákoknak viszont már igencsak ne­héz megfelelő könyvet választani, hisz a magyar irodalomban nem igazán születnek olyan művek, melyek olvasmányosak is, de már nem gyerekes tartalommal rendelkez­nek. De mégis sikerült egy olyan kortárs író, Háy János regényére bukkanni, akinek a műve igen magas helyet foglal el a ranglét­rán. A Muravidéken már 2011-ben is járt, s idén az eredményhirdetésnél is találkozhatnak vele a versenyzők. Soós Mihály, az MNMI igazgatója a társszervező intézet nevében szólt a versenyzőkhöz, kiemelve, hogy a család volt a téma­kör, melyet felkaroltak, s ez nagyon fontos téma, mely a magyar társada­lomban és politikában is fontos szereppel bír. - Re­mélem, nem ez a könyv volt az egyetlen, melyet elolvastatok, s bizonyos tapasztalatokat is levonta­tok a kötelező mű tartalmi vonatkozásaiból - mondta az igazgató, majd sikeres versengést és jó pontgyűj­tést kívánt. A Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny döntős diákjai a verseny megnyitóján. A Muravidéki Pedagógusok Egyesülete Meghívják a partneregyesületeket is A Muravidéki Pedagógusok Egyesülete április 4-én a lendvai Bánffy Központban tartott évi közgyűlésén elfogadta a 2018- as tartalmi és pénzügyi beszámolóját és körvonalazta az idei programot. Király M Jutka_____________ig­­ji itka kiraly(5)nspi ijsag net M Az egyesület a 2018-as évben mintegy 51 ezer euróval gazdálkodott. A támogatások zömét mint nemzeti jelentőségű intéz­ménynek az anyaországi szervezetek (BGA, Emberi Erőforrások Minisztériu­ma - EMMI, Csoóri Sán­dor Alap) biztosították. A kiadások nagyobb részét a bérek és a bérköltségek jelentették (37,7 ezer euró) az egyesület két alkalma­zottja (ügyviteli titkár, ma­gyar nyelvi szaktanácsadó) részére, a programok meg­valósítására és a szolgálta­tásokra mintegy nyolcezer eurót fordítottak, négyezer euró értékben könyveket vásároltak a tanintézmé­nyeknek - számolt be Vida Törnar Judit egyesületi elnök. A programjaikat (költészet napja, előadá­sok, továbbképzések, szak­mai nap, Ringató, mura­­szombati nyelvoktatás, Kárpát-medencei szakmai kapcsolatok) eredménye­sen kivitelezték. A tagok a beszámolókat vita nélkül elfogadták. Ami az idei programo­kat illeti, értesültek a nyári továbbképzési lehetősé­gekről, melyekre szerte a Kárpát-medencében kerül sor és díjmentesek a tagok számára. A szakmai napot, mely idén a jubileumi 10. lesz, augusztus 26-án szer­vezik meg. A programra (előadás, műhelymunka­foglalkozások) meghív­ják a Kárpát-medencei pedagógus egyesületeket is, a találkozót pedig há­romnaposra tervezik, hi­szen a kollégákat egyben a Halászléfőző Versenyen is vendégül látják. Az egyesület kezdemé­nyezésére a magyar köl­tészet napját, április 11-ét idén az iskolákban Bence Lajos, József Attila-díjas költő verseinek szavalá­sával ünnepük meg, így is gratulálva a muravidéki költőnek. Az alsósok a Csokifolt, illetve a Pék című versét szavalják, míg a felsősök és a középis­kolások az Óda a hazaté­rőhöz című költeményét adják elő. A pedagógusok felhívták a muravidéki magyar intézményeket, csatlakozzanak a „verses megmozduláshoz” és áp­rilis 11-én függesszenek ki intézményükben jól látható helyen egy Bence Lajos-verset. A Muravidéki Pedagógusok Egyesülete közgyűlésén a szakmai napról és a nyári képzési lehetőségekről is szóltak. NÉPÚJSÁG 2019. április 11.

Next