Népújság, 1990. november (42. évfolyam, 217-238. szám)

1990-11-01 / 217. szám

Szabad ár (Folytatás az 1. oldalról) Jutott, mert, aki annyit vitt ma­gával, annak már szép summa ü­­tötte markát. Most meg itthoni zugárusok fölött tör pálcát... Lé­nyeges a dologban, hogy megre­­parált cipőnkből maholnap ki­kandikál nagylábujjunk, mert nincs honnan másikat vegyünk. (Feketén csak kiváltságosak vá­sárolnak, akik mellényzsebből fizetnek.) Fölötte tanácstalansá­gomban csak annyi érdekelne, az árak liberalizálódása után­ egyál­talán lesz-e áru? Mert a semmi­nek árát felemelni nem lehet. S ha lesz, mivel fogjuk megvenni? Visszaélhet akárki a szabad ár adta lehetőséggel? Ez annak ter­mészetéből fakad. Irreálisan is megdrágíthatnak valamit. És ak­kor. .. ? Lehet, hogy ugyancsak leegyszerűsödött a kérdés. Meg­lehet, csupán azért, mert a fo­gyasztói érdekvédelem így dik­tálja. Bizonyos, hogy nélküle nem tanácsos az árakkal zsong­lőrködni. S ezt nem én találtam ki. Csak az a kár, hogy nemigen beszél róla még senki. Petre Roman úr szóba hozta a nacionalista megnyilvánulásokat, amelyek kegyetlenül mérgezik mindennapjainkat. Egész paksa­­méta fekszik az asztalán, mond­ja, amely jelentéseket tartalmaz Hargita megyéből. Onnan, ahol felelőtlen személyek gyakran összekülönböznek a törvénnyel, ahol megrongálnak emlékműve­ket. A miniszterelnök műsora e­­lőtt a híradóban három csik­­szentdomokosi részeg fiatalember vér­etteiről beszéltek, akik vé­lté­nek a vasútállomáson. Ma­roshévízen meg valakik festék­kel bemázolták Eminescu szob­rát. A tettesek kiléte még isme­retlen, de a másnapi Cuvíritul liber látatlanban is mindent tud: szélsőséges magyarok gyalázkod­tak. .. Ezek a tények. Miszerint a nacionalizmus teret hódít Har­gita megyében. S gondolom, on­nan egy kicsit errefelé. És punk­tum. Valahol Moldvában kirabolt, felgyújtott szellem­vonat rohan az éjszakában. Aki fél, ne utaz­zon rajta, ennyi a tanácsom. Dobrudzsában népes cigánytele­pek felett varjak kárognak, a fajgyűlölő terror, a pogrom nap­jai után. Ugyebár rendnek kell lennie. Görgényszentimrén nem­zeti hős iddogál esténként a kocsmában. Köréje gyűlnek a le­gények és hallgatják minden sza­vát, mert a bátor egy suhintás­sal kiütötte a magyar író sze­mét; neve: Mitu Baloaga... Nem folytatom. Miért is tenném? Ha egyszer az ilyesmi nem fontos a frontos hatalomnak. Ha mindez nem nagyon számít. A nacionalizmus összképébe csak az fér bele, aki magyar. Ez a verzió szalonképes. Más nem. Csak mi. Azzal, amit őseink tet­tek s amit nem tettek. Egyszó­val: azzal, hogy élünk és néha tévedünk. A kormányfő tévés csevelyé­­nek van folytatása. Megmondom, gondolataimat csak ezért kanya­­rítottam ide... Kora reggel a buszmegállóban két asszony be­szélget. Tévednek, ha azt hiszik, hogy a vásárlói árakról. Ó, de­hogy kérem. „Auzi draga, ce fac astia pe acolo la Harghita? Sér­tegetnek, verekednek velünk, mintha övék lenne az ország. Meddig kell mi ezt tűrjük? Hát nem csap beléjük már a mén­kű?“ Szabad­áras lett a gyűlölet magja is. Jó talajban hamar ki­csírázik. Annyi bizonyos. Te kis srác, hogyan mondjam el? — Ki vette el a sapkámat? — A manók. — Hazudsz! Hazudsz! — Istvánka! Hogyan mond­hatsz ilyent a bácsinak, hogy ha­zudik?! Nem szégyelled magad? — szólt közbe ismerősöm, félbe­szakítva ötéves fiacskájával foly­tatott játékos vitánkat. A szőke­ség lehajtott fővel még csak any­­nyit duruzsolt orra alatt: „de­mokrácia van“. Ma bárki bármit tesz, erre hi­vatkozik: demokrácia van. De még az ötesztendős gyermek is?! Nem állok távol a kisemberek fától, de ez, amit mondott, egyszerűen elképesztett. Hát mi az a demokrácia, te kisfiú? Te nem tudod, nem is tudhatod, mert apád sem tudja, én sem tudom, azok a bácsik a tévéből sem igen tudják. E­z olyan, mint a mesében a kacsalábon forgó palota, amit sosem látott senki, mégis elképzeli mindenki... A maga módján. Valahogy elkép­zeltük mi is, szinte magunk e­­lőtt láttuk, éreztük, kóstolgattuk, hogy most rádöbbenjünk, hogy az nem volt más, mint a vihar után keletkezett szivárvány, melyet mi (egyelőre, de így ta­lán még sokáig) nem érhetünk el. Azt mondod, demokrácia van. Hogyan szálljak veled szembe, hogyan bántsam lelkivilágodat, mondván, hogy nincs? Nem te­hetem. De hazugságban, álcázás­ban sem nőhetsz fel! Nem, azt nem tehetjük veled, amit velünk elkövettek! Mert, ha felnősz, u­­gyanúgy jogodban áll megkér­dezni ahogy mi is megkérdez­ SZUCN­ER ERVIN hidegfrontostul csakis velem foglalkozik, hogy tudomásom­ra hozza: megkezdődik az í­­télet, felüttelett a könyv azon az oldalon, ahol az én nevem van. Miért képzeli magát az ember a világ közepének? Mert az. Minden ember a világ kö­zepe. Einstein és Teilhard de Chardin óta ez nem is olyan képtelenség. Mert ha az em­ber nem a világ közepe, elve­szett. Ez a tudat a tulajdon természetéhez tartozik. Abban a pillanatban, amikor megszü­letett az Én fogalma, mind­járt a világ közepe lett. Ezért vonatkoztattam magamra a mennydörgést, a februári mennykőcsapást. S így esett, hogy a hamarosan történen­­dők nem értek■ mennykőcsa­­pásként. Este a társalgóban ültünk. Ha jól emlékszem, Rab Zsu­zsa, Szenczi Miklós, Erdődiy János volt ott, s tán még egyen-ketten. Beszélgettünk, úgy emlékszem, műfordításra. 1957. február 19-e volt. Nyolc óra tájban lehetett, a­­mik­or nyílt az ajtó, s én, hát­tal ülvén, csak azt láttam, hogy minden szem riadtan ta­— 23 — pad az ajtóra, az éppen beszé­lőben pedig benne szakad a szó. Hátrafordultam, s hát az ajtóban egy magas, Bocskay­­tisztisapkás, géppisztolyos, csiz­más karhatalmista áll, íme, a perc. Mindjárt megismertem az illedelmesen tisztelgő hatósági személyt. Stefanik Gábor volt, múlt idők tanúja; még ifjú­sági vezető koromban én hoz­tam fel egy békési faluból, mint aktívát, hogy tiszti isko­lára küldjem. El is végezte, lám, főhadnagy, és most ér­tem jön. Örök Júdás az örök Getsemáné-kertben. Most is csend volt, mint a vasúti kocsiban, amikor vi­­szontag egy törzsőrmester em­ber tudott lenni. Az én hajdani káderem oda­lépett hozzám, lehajolt egy ki­csit, és a tisztelet némi árnya­latával így szólt: — Sándor elvtárs, a nép­­köztársaság nevében letartóz­tattak. Lassan felálltam, a helyzet groteszk volt, kínosan moso­lyogtam. S maradt, mi volt, a döbbenet, néma csend. Stefa­ — 24 — A NYILVÁNOSSÁG JEGYÉBEN Az eredményes gazdálkodásért, felelőtlenség nélkül Szükségesnek tartom a helyi sajtón keresztül tisztázni, hogy csupán névazonosságról van szó, tudniillik az utóbbi időben mind gyakrabban szólítanak meg szak­mabeliek és ismerősök. Egyesek gratulálnak, mások elmarasztal­nak bizonyos nyilatkozatok és vélemények megjelenése, illetve elhangzása után a tömegtájékoz­tatási eszközök révén, melyet a Magyar Kisgazdapárt elnöke szignál, és aki szintén Mihály József. Ebből az alkalomból engedtes­sék meg, hogy egy pár elvi kér­dést megismételjek a mező­gazda­ság­­privatizálásával, illetve a mezőgazdasági termelés további fejlesztési lehetőségeivel kapcso­latban a forradalom utáni Ma­ros megyében is kialakult új kö­rülmények között. Előre bocsájtom, hogy nem kí­vánom elméleti fejtegetésekkel próbára tenni az érdeklődők tü­relmét, de fontosnak tartom né­hány gyakorlati szempont figye­lembe vételét az elindult folya­mat kiteljesítésénél. 1. A mezőgazdasági termelés növelésének nem az egyedüli feltétele a tulajdonjog meg-, vagy visszaszerzésének a tudata, érzelmi vetülete, aminek a le­becsülése szintén nagy hiba vol­na. Ha nem biztosítjuk a műszaki, anyagi alapot a rendelkezésre ál­ló földterület magasabb techni­kai szinten való megművelésére, akkor egyedüli valószínű kö­vetkezmény: a mezőgazdasági termelés csökkenése. 2. Ahhoz, hogy a mezőgazda­­sági termelő jövedelmezőség­e szempontjából versenyképes árut nénk: miért? Miért a hazugság, miért a félelem, miért a gyűlö­let, miért a sötétség, miért, miért, miért? Az elmúlt 25 év miatt? Hát ezzel fogunk takarózni mi is? Arra a 25 évre fogunk min­dent, amikor mi éltünk... ? Nem, ezt nem tehetem. Ho­gyan mondjam el neked, te kis­srác, hogy demokrácia van, de a nép akarata a bácsikat még mindig nem érdekli, hogy azok között, akiket a tévében látsz és szenátoroknak hívnak, olyan bá­csi is van, aki autójával gyerme­keket ütött el, vagy olyan, aki téged, te kissrác, hiába van sző­ke hajad és kék szemed, csak azért nem szeret, mert más nyelven beszélsz... ? Nehéz feladat előtt állok, ál­lunk mindannyian. Tényleg, ho­gyan mondjuk el... ? állítson elő, a termelési folya­matban magas termelékenységű gépek és eszközök használata el­kerülhetetlen. Ehhez viszont szükséges, hogy megfelelő nagy­ságú és méretű földterülettel ren­delkezzen. Ez már meghatározó tényező egy korszerű mezőgaz­dasági termelésben, de ez sem az egyedüli. Tehát az az elgondolás, hogy „m­indenkinek vissza a földet“, nem lehet a megoldás, csak ak­kor, ha „mindenki“ valamilyen formában (társulás, szövetkezet stb.) biztosítani tudja azt a szer­vezési keretet, amely lehetővé teszi a nagy termelékenységű gépek és eszközök megfelelő szinten való üzemeltetését. El­lenkező esetben a mezőgazdaság privát szektorában dolgozók ke­vés és nagyon drága árut fognak termelni, pedig ebben az idő­szakban az igények pont fordí­tottak: sok és olcsó élelmiszerre van szükségünk. Meggyőződésem, hogy ebben az „átmeneti“ időszakban min­den mezőgazdaságban dolgozó vagy dolgozni vágyó a fenti szempontokat figyelembe kell vegye, ugyanis a lakosság éle­lemmel való ellátása (tehát a mezőgazdasági termelés növelé­se) nem lehet a pártérdekeknek alárendelt feladat, hanem egyik legnagyobb felelősséggel járó te­vékenység. Ezért azok a szemé­lyek, akik bizonyos pártok kép­viseletében különböző akciókat szerveznek a megye falvaiban, csak egy jól, a legapróbb rész­letekig átgondolt, a gyakorlat­ban megvalósítható programmal igyekezzenek meggyőzni tagjai­kat, nem pedig olcsó ígéretekkel rávenni egyeseket felelőtlen lé­pések megtételére, mint ahogy történt megyénk néhány falu­­jában (Majos, Rusii Mun­i kö­zelében stb.). A falvakon dolgozókat pedig arra szeretném kérni, hogy mi­előtt bedőlnek bizonyos ígérgeté­seknek, nézzenek szembe a „pro­pagandistával“ és kérdezzék meg, hogy az illető mit tett szakmai tevékenységen keresztül, hogy a megye mezőgazdasága eredmé­nyesebb legyen, mert sajnos van­nak szakemberek, akik tevé­kenységük alatt nem tudtak meg­felelő eredményeket elérni, és most adják a „jó tanácsokat“ a mezőgazdaságban dolgozóknak. Tévedés ne essék, nem a me­zőgazdaság privatizálása, hanem a felelőtlenül megbolygatott e­­redményes gazdálkodás „aktivis­tái“ ellen vagyok. MIHÁLY JÓZSEF mérnök, a Megyei Talajtani és Agroké­miai Hivatal vezetője nik mögött, most feltűnt egy másik tiszlisapkás; őt, mint Zöldért-vezetőt, Penteléről is­mertem: Grábits volt. Rab Zsuzsa azóta is emle­geti, nem tudja elfelejteni; azt mondja, nem maga a letartóz­tatás volt a legszörnyűbb, ha­nem ez a mondat: „Sándor elvtárs, a népköztársaság ne­vében letartóztatlak“. Az íté­letvégrehajtó, aki még egyszer, barátságosan, hátba vágja cim­boráját, mielőtt nyakába vetné a hurkot: oda se neki, komám. — Gyertek föl a szobámba — mondtam —, felöltözöm és összepakolok. A jelenlévőkkel sorban ke­zet fogtam, elköszöntem. E­­gyetlen szó nem hagyta el az ajkukat. Szixidiak voltak, ta­lán jobban megviselte őket, mint engem, akit délután a libapuskámon már értesített az­­•Isten. Fölfele a lépcsőn elfogulat­lanul társalogtunk, mint régi jó ismerősök. (folytatjuk) — 25 — rüfö.csau­k­a »IDA» Szabad ősz a Bekecs alján Annyira szabad, hogy a már­­kodi termelőszövetkezet kukori­cáját besztercei vendégmunkások törik. Februárban a márkodiak szétváltak a székelyberei tsz-től, most maguk intézik-rendezik gondjaikat, bajaikat, Sikó József tsz-elnök irányítása alatt. Mi­ként? Három falu, Márkod, Mája, Kendő gazdái egyesültek ebbe a gazdaságba. Ez a Bekecs­aljai föld jól terem, csakhogy... Sikó József: — Többször ki­hirdettük, jöjjenek, szedjük le a kukoricát, 20 százalékot adunk. Nem jöttek az emberek. Min­denki szüretelt, most sajtol, más teendőik vannak. És különben sincs munkaerő. És ami van is, nagyon idős. . így történt meg, hogy Beszterce-Naszód megyéből hívtunk segítséget. Nem értem meg a tagságot. Fel akarják bon­tani a kollektívet, de ugyanak­kor földet sem akarnak kivenni. Mindenesetre várjuk a földtör­vényt. — Olvasták a földtörvény ter­vezetet? — Nem is láttuk. — Talán a főmérnök. .. — Majláth Károly a főmérnö­künk. Ő lehet, hogy olvasta, de nem láttam nála sem. — Nem érdekli önöket? Mert, ha valaki valamit akar, azt el­éri, véghezviszi. — Dehogyis nem érdekel, csakhogy... Mi rejtőzik , csakhogy mögött? Nos, reggel 8 órakor a gazda­ság irodáiban csupán az elnök „dolgozik“. Telefonon beszélget Májával, pontosabban Bózsiké­val, aki éppen helyettesíti az ot­tani brigád őst, Nagy Árpádot. Nagy Árpád fia katona, eluta­zott Bukarestbe. Az elnök, egy hete keresi, nem találja, így hát Rózsika intézi az ügyeket. Az el­nök kétszer is kijelentette — Ró­zsika, maga lesz a brigádos Má­jában. Továbbá — nincs aki dolgoz­zon az állattenyésztésben. Két cigány család akadt, de az elnök szerint abban nincs köszönet. És a gazdaság márkodi farmján az állatállomány 340 fős, ebből 120 fejőstehén. Csakhogy... ezeknek az állatoknak nincs vizük. Illet­ve van, Deményházáról hordják a Nyárád-oldalon át. Ez sem többet, sem kevesebbet nem je­lent, mint napi 8—10 órás moto­­rina-fogyasztást. Sikó Sámuel, a mezőgépészeti állomás márkodi részlegének a vezetője: — Ez fogja tönkreten­ni a gazdaságot. Január 1-jéig a motorina drágulását az állam kompenzálja. Január 1-jétől az üzemanyag-fogyasztást a tsz e­­gyenlíti ki. Képzelje el, hogy januártól az egyórás motorina fogyasztásra 165 lejt kell fizet­ni. .. Maradjunk a víznél. Mostanig vezetéken — forrásokból — ken­dőből jött az életet adó folyadék. Mivel a hozam nem elégíti ki a kendőieket és márkodiakat, a kendőiek levágták a vezetéket. A márkodi tsz „devizt“ is készített a vezeték felújítására, szinte fél­millió lejt ruházott volna be, de a kendőrök beleszóltak az ügy­vitelbe, olyképpen, hogy nem adnak vizet Márkodnak. Meg van más is a csakhogy mögött. A jövő esztendei gabo­nát elvetették. Még van vetni való, de ezt a héten befejezik. Ez azonban a mezőgépészeket di­cséri, semmiképpen a tagságot. Végezetül egy sokatmondó a­­dat: a termelőszövetkezet közel 700 hektáros területen gazdálko­dik. Míg a lakosságnak kiosztott összterület alig 200 hektár. Kommentár nem szükséges. KILYÉN ATTILA AZ AUTONÓM IFJÚSÁGI TURISZTIKAI TÁRSASÁG (CATT) az érdekeltek tudomására hozza, hogy — az év végéig, előnyös árakon üdülőjegyeket biztosít a kö­vetkező fürdőtelepekre: Marosfő, Piriul Rece, Bușteni, Cimpu­­lung Moldovenesc, Félix, Szováta. — kirándulást szervez Bukarestbe a „Párizs a jégen“ című előadás megtekintésére, amelyre novemberben kerül sor a fő­városi Sportcsarnokban. A kirándulás ára 481 lej személyen­ként, biztosítva a szállítást vonattal, egy elszállásolást, 2 ebé­det, valamint a belépőjegyet. Bővebb felvilágosítás a társaság Rózsák tere 26 szám alatti székhelyén, vagy a 24-490-es telefonon.

Next