Népújság, 1991. december (43. évfolyam, 238-256. szám)

1991-12-03 / 238. szám

Emigránsok egymás között Kincses Előd a román exkirálynál Mihály, trón nélküli román király Genf melletti versoix-i há­zában fogadta Kincses Elődöt. A látogatásról számol be a követke­ző interjúban. — Mit jelez, hogy egy számű­zött romániai magyart fogadott egy száműzött román király? — Mindenképpen azt bizonyít­ja, hogy Mihály király nyitott ember, európai műveltségű, ak­i ismeri azt a régi latin mondást, hogy „Audentur et altera pars“, azaz hallgattassák meg a másik fél is. Azt is jelzi: tudja, hogy korántsem vagyok olyan szörnye­teg, mint amilyennek a szélsősé­ges román propaganda bemuta­tott­­i közvéleménynek. — Mennyi ideig tartott a ma­gánkihallgatás? — Negyvenöt percig, ez több a szokásosnál. Mihály király egy modern villa ajtajában várt. A ház körül nagy, ápolt kert van, a szalont, ahol beszélgettünk, múlt századi bútorokkal ren­dezték be. Igen udvarias volt. Természetesen románul beszélget­tünk. Az első kérdésből kide­rült, hogy ismeri könyvemet, mert azt kérdezte, hová valósi vagyok. Mire én azt mondtam, maros­­vásárhelyi. — De hát — kérdez­te — akkor ön miért volt a te­mesvári Tőkés László védőügy­védje? Erre azt válaszoltam, a­­zért, mert közelebb nem kapott védőt, aki elvállalta volna a pert. Aztán arról érdeklődött, hogyan lettem a Maros megyei Nemze­ti Megmentési Front alelnöke, és miért váltam a Vatra cél­pontjává. Elmeséltem, hogy azért, mert 1990. január 12-én, az ak­kor még közös, román—magyar marosvásárhelyi­­ tüntetésen azt fogalmaztam meg, amit a­ tömeg várt: igenis felelősségre kell von­ni a bűnös securitatésokat, mi­licistákat és katonatiszteket, akik a Ceausescu-rezsimben politikai gyilkosságokat követtek el vagy bántalmazták az embereket. De azok ellen is fel kell lépni, akik ’89. december 21-én és utána lö­vettek a tömegre. Elmondtam, Marosvásárhelynek hat mártír halottja volt: két román meg négy magyar. Mire a király meg­jegyezte, nagy baj, hogy a mai NÉPSZABADSÁG gyárokat még mindig ellenség­nek festik. — Most is megismét­lem, amit már több alkalommal hangsúlyoztam, hogy a nemzeti kisebbségek teljes és valódi e­­g­yen­jogú sárénak vagyok híve, amit az 1923-as román alkotmány keretei között képzeln­k el — mondta. Mihály szerint ez az al­kotmány sokkal demokratikusabb, mint a jelenlegi alkotmányterve­zet. Megtudtam, a királ­tak szán­dékában áll hazatérni de csak megfelelő előkészítés, biztosítékok után. Még egyszer semmi esetre sem teszi ki magát a kézsuppo­­lás megalázó procedúrájának. Szóvá tettem, hogy jog szerint törvénytelen volt lemondatása. A román népnek népszavazáson kel­lene döntenie arról, hogy mo­narchiában kíván-e élni vagy köz­társaságban. Erre Mihály azt mondta: felesleges lenne a sza­vazás, mert a félreinformált nép­nek igen torz képe van a mo­narchiáról, nem tudja, hogy a királyság milyen sokat tett Nagy- Románia létrehozásáért és Eu­rópába való bekapcsolásáért. Kifejtette: a norvég és a hol­land királyt, akiket a németek és a hazai fasiszták távolítottak el a trónról, népszavazás­­nélkül helyezték vissza jogaiba. Nekem miért kellene népszavazást tar­tatnom azért, mert engem az oroszok és a hazai kommunis­ták űztek el? Elmondta, hogy negyven év hazug propagandája az embereket megtévesztette, és nem tudják, mi az igazság. — Beszélt-e a Szovjetunióban kialakult helyzet romániai hatá­sáról? — Igen. Nagy örömmel nyug­tázta az elvetélt puccsot és a besszarábiai fejleményeket. — Lám — mondta —, a besszarábiai románok ki tudnak állni jogai­kért. Sajnos hazám népe, a ma­­nipuláltság következtében olyan vezetőket fogad el akik az or­szágnak csak kárára vannak. Ki­jelentette, Oroszország demokrati­zálódása a román demokratizáló­dást is elősegítheti. Hozzátette, hogy a jelenlegi körülmények között nagyon tart a helyható­sági választások kimenetelétől, és fél, hogy megismétlődik a tavaly májusi — számára nem meggyő­ző — választási eredmény. A választási törvénytervezet anti­demokratikus jellegéről — jo­gászként — én is kifejtettem vé­leményemet. Mihály király külön kitért arra, hogy­ véleménye sze­rint a nemzetközi politika nagyon elhanyagolja Romániát, szinte a­­gyonhallgatják, ami ott történik. Látogatásom előtt barátaim ki­okosítottak a protokolláris szabá­lyokról amelyek szerint én nem fejezhetem be,a beszélgetést, csak akkor, ha a király felállással jel­zi az audiencia végét. Mihály király háromnegyed óra után állt fel, az ajtóig kísért, kezet adott, és azzal búcsúzott: la revedere, azaz viszontlátásra. Mire én így köszöntem el, viszontlátásra, de odahaza. UDVARHELYI ANDRÁS Fejfájós gyerekek Egyre több gyerek és fiatal panaszkodik tartós fejfájásról. A bécsi nagykórház újonnan meg­nyitott fejfájás-sürgősségin segíte­nek r­ajtuk. Szakértők fáradoznak a pontos, komplex diagnózis meg­állapításán, pszichológiai tesztek kidolgozásán, valamint a kezelé­sen. Betegség, iskola, és mindenne­mű konfliktusok fejfájást okoz­nak. Különösen elgondolkoztató tény, hogy egyre több gyereknek van fejfájása, nyomás érzése a homlokon és halántékon. És egy­re több szülő segít fejfájós gye­rekén a tablettákkal. Hogy e sajnálatos tények okát kiderítsék, és hogy e fiatal pá­cienseket céltudatosan kezelhes­sék, a bécsi neuropszichiátriai egyetemi klinika gyerekosztálya nemrég megnyitotta az első fej­fájás­ sürgősségit, gyerekeknek és fiataloknak. Egy ott dolgozó gyermekpszi­­chiáter mondja: a gyerekeknél még inkább érvényes, mint a felnőtteknél, hogy az ismételt fej­fájást egy szervi megbetegedés jeleként kell felfogni, ezért fel­tétlenül szakorvosi ellátásban kell részesíteni a gyereket. A fejfájás­ sürgősségi (pácien­sek 2-től 19 éves korig), e beteg­ség specifikus formáit szeretné mindenekelőtt kezelni. De nem­csak az orvosi diagnózist veszik figyelembe. A szakértők nem hagyják figyelmen kívül a pá­ciens pszichikai állapotát, szociá­lis körülményeit, családi helyze­tét sem. Ezek ugyanis olyan té­nyezők, melyek igenis hozzájá­rulhatnak a gyakori fejfájáshoz. A rutinvizsgálathoz hozzátar­tozik a kortörténet felvétele, EEG- vizsgálat, computer-tos­igráfia, valamint szemészeti vizsgálat. Ha szükséges, arcüregröntgent, fülorr­­gégészeti,­ és ortopédiai vizsgá­latot is készítenek, továbbá bel­gyógyászati vizsgálatot, mágnes­­rezonancia-tomográfiát, SPECT (Singel — Photon — Emmissions — Computer — Tomography) és a nyakizomzat ultrahangos vizs­gálatát. Mindezekhez hozzájön még egy pszichológiai vizsgálat is, különböző tesztekkel. A vizs­gálati eredmények után a keze­lést beállítják beszéd,­ játék,­­családi,­ vagy fejlesztő jellegűvé, ha szükséges, a megfelelő gyógy­szerekkel együtt. Az orvosok egy fontos irány­elve segíteni a szociális problé­mákban, hogy a gyerekek gond­jai ne hatalmasodjanak el túl­ságosan. (A Kurier napilapból) — Sokáig szinte semmit nem tudtunk az itt élő magyarokról. — Én azt szeretném, hogy a­­mit mondok, azt azok, akik itt és Magyarországon vezetik a magyarokat, meggondolnák és megértenék. Az összmagyarság szempontjából is fontos, hogy a szórványban élő magyarokról minél többet tudjanak. Mert a legfontosabb az, hogy egy test legyünk, hogy egy gondolaton, egy akaraton legyünk. — Beszéljünk a helyi dolgok­ról. Hányan is élnek itt magya­rok? — Ha beszámítjuk a vegyes házasságokban élőket is, és azok gyerekeit, kijön hétszáz körül. Ha a tiszta magyarokat vesszük, nem lesz, csak a fele. — Volt-e itt magyar iskola? — Magyar időben. ‘45 óta nincs. Sokáig senki nem vetette fel azt a kérdést, hogy meg kell őrizni­­az anyanyelvet. Aki ma­gyarnak érezte magát, abban volt annyi öntudat, hogy ha el is sajátítottuk az orosz és az ukrán nyelvet, nem felejtette el a magyart. Én például a gyere­keimet abba neveltem, hogy a magyar nyelvet ismerjék és tud­janak írni is. Mire ők iskolába kerültek, már tudtak magyarul írni-olvasni. Természetesen a magyar történelemre is megta­nítottam őket, mert ahhoz, hogy az ember magyarnak érezze ma­gát, kell tudni a múltunkat. Na­gyon köszönjük, hogy a KMKSZ *) A Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége lapjából, beregszászi szervezete patronál minket. Ez valóban fontos se­gítség. De szeretnénk, ha Ma­gyarországon is felfigyelnének ránk. Itt például vannak olyan öreg emberek, akik soha nem voltak Magyarországon. .. Ez az igény jogos. Mert korábban meg­volt a kishatár, s voltak olyan személyek, akik megjárták két­szer is egy nap, mi pedig csak megnézni Magyarországot sem tudtunk akkor sem elmenni. Én most agitálom a népet, lépjünk be a kulturális szövetségbe, tart­suk meg a kultúránkat, hagyo­mányainkat, nyelvünket ... és i­­gazuk van, mikor azt mondják az emberek ,hogy miért­ nem te­szik lehetővé, hogy legalább é­­letünkben egyszer eljussunk Ma­­gyarországra. S nem úgy,­ hogy útlevelet váltsunk 1000 rubelért, mert ehhez nincsen nekünk te­hetségünk. Az emberek nyugdí­ja százvalamennyi rubel, abból épp csak hogy meg tud élni... Az élet bizony egyre nehezedik, a mi falunkban nem lehet sem­mit sem kapni. Egy fél napot állunk a kenyérért. Ha tart va­lami jószágot, annak se tud mit adni. Azon törjük a fejünket, mit fogunk mi enni, és mit a­­dunk a jószágnak. Ruhánk, ci­pőnk mindjárt semmi nincsen és venni sehol sem lehet. Amikor itt volt a magyar külügyminisz­ter úr, azt mondta, hogy a ma­gyar kormány felelősséget érez minden magyarért, az jó, de mi szeretnénk valami konkrét dol­got látni. Eddig is jöttek a se­gélyszállítmányok, orvosság, mi­egymás, a mi falunkig semmi sem jutott el. Kaptunk egy ke­vés ruhaneműt, amit a bereg­szászi KMKSZ a saját részéből adott. — Itt volt Gyertyánligeten a miskolci Prológus Színházi Ala­pítvány társulata. Az előadás alatt megfigyeltem, hogy a gye­rekek közül sokan nem egészen értették, amit a színészek, mond­tak. — Na, ezen nincs is mit cso­dálkozni. Örülni kell, hogy leg­alább így van, ahogy van. És feltétlenül fontos, hogy most, a­­mikor lehet, és amikor még i­­gény van, az óvodától elkezdeni a magyar nyelv tanítását. Eh­hez azonban olyan óvónő kell, aki ehhez ért. Az én lányom ó­­vónő, és csoportjában tanítja a magyar nyelvet, de hogy ez va­lóban hatásos legyen, ehhez tu­dás kell. — Az olyan családokban, a­­hol az egyik szülő nem magyar, tudnak-e a gyerekek magyarul? — Legfeljebb 20—30 százalé­kuk. — S milyen szinten ismerik ezek a nyelvet? — Hát, beszélnek valahogy, de olvasni már nem tudnak. — Milyen vallásúak itt a ma­gyarok? — Római katolikusok. — És a ruszinok? — Görög katolikusok. 1949- ben a görög katolikusok átmen­tek pravoszláv vallásra, de most, hogy visszaadták a templomot, most a gyülekezet kétfelé osz­lott, a fele maradt pravoszláv, a fele visszatért görög katolikus vallásra. — Honnan jár Gyertyánligetre a római katolikus pap? — Aknaszlatináról. S ez így egy nap nagy gond. A tisztelen­dő úr öreg és beteges. Előfor­dul, hogy nem tud eljönni. Na­gyon nagy szükség lenne arra, hogy itt legyen papunk, aki egy­ben tanító is lesz, és a mi gye­rekeinkkel is foglalkozna. Ez ó­­riási lépés lenne. — Persze, nemcsak igével él az ember. Hogyan boldogulnak az emberek itt, Gyertyánligeten? — Ez olyan kényes téma, hogy szégyen is róla beszélni. De kénytelenek vagyunk róla be­szélni. Hogy élünk? Nem élet ez, hanem kínlódás. Reggel 11ától már az üzletek előtt állunk ke­nyérért. Van úgy, hogy h­árm­négy órán keresztül várunk, az­tán ki kap, ki nem. «Disznót, ju­hot, kecskét, libát, kacsát, ki-ki mit,­­mindenki igyekszik valamit tartani, de ez nagyon keserves. Egy éhes,' egy rongyos embert először nem lehet politikával ' traktálni, egyszer jól kell lak­tatni, fel kell öltöztetni, és az­tán lehet vele beszélni. — A KMKSZ-en kívül milyen szervezet van még a faluban? — A RUH-nak van néhány tagja. — És a ruszin szövetség? — Nincs, habár mostanában az itteniek már kezdik magukat ruszinnak nevezni. A politiká­val kapcsolatban csak annyit a­­karok mondani, hogy mostaná­ban megpróbálnak mindenkit egy kalap alá venni, aki koráb­ban vezető volt, aki kommunis­ta volt. Én ezt nagyon nem he­lyeslem. — A helyi vezetésben van ma­gyar? — A­­ tanácsban? Van, de mintha nem is volna. — Ezt hogy érti? — Hát úgy, hogy egyáltalán nem akar segíteni. Én azt mon­dom, hogy az embert nem nemzetisége után kell megítélni, hanem az embersége után. Én például nem leszek semmivel boldogabb, ha egy magyar lesz a tanácselnök, sőt, van egy o­­lyan közmondás, hogy az ember­nek jobban fáj, ha a saját ku­tyája harapja meg. Tetszik ezt érteni? HORVÁTH SÁNDOR SZÓSZOM]* (részlet) Beszélgetés Heinrich Ottóval, a KMKSZ gyertyánligeti szervezetének elnökével LAPOZGATÓ NfpnjSAu _ $ Kijev fenyegeti Bukovinát Október 11-től egy nagyon is át­látszó, drákói törvényt fogadott el Ukrajna Legfelsőbb Szovjetje, a­­mely azokhoz szól, akik „me­rényletet követnek el“ Ukrajna területi épsége ellen. Hogyan értelmezik ezt a kijevi törvény­hozók? A módszer ugyanaz, mint amit a „vörös birodalom“ gyakorolt több mint háromnegyed évszá­zadon keresztül, valahányszor a hatalom fülébe jutott az elnyo­mottak követelőző hangja. Ezért érthetetlen az ukrán törvényho­zó szerv körében, az egyhangú­lag elítélt Ribbentrop—Molotov szerződés értelmében elrabolt Észak Bukovina és Herta-vidék románságának nemzeti méltósága visszaszerzésére irányuló óhaja által kiváltott reakció. Ez egy olyan pillanatban, amikor Ukraj­nát is elfogta a függetlenségi láz, még ha Kijev tétovázik is egye­lőre a Kremlnek, a szovjet biro­dalom épségének megőrzésére i­­rányuló könnyes erőfeszítései lát­tán. Ne tegyél olyat másnak, a­­mit nem kívánsz magadnak — tartja a közmondás, ám az egy­ség ÉRDEKE továbbra is d­acol a történelmi igazsággal és a kor­­társ politika és társadalom fej­lődésével­; az úgynevezett status­­quo mellett kardoskodik, amely önkényesen szétdarabolta Közép- és Kelet-Európa legtöbb államát. Azon gondolat elfogadása között, hogy a Pruton túli román terü­letekről egy Ultimátum értelmé­ben (amelyet kezdettől megszeg­tek) csak ideiglenesen mondtak le, és aközött, hogy ugyanezt a te­rületet utólag hadizsákmányként bekebelezték, olyan a különbség, mint a legyőzött és a győztesek­nek a legyőzött torkára tett csiz­mája között. Semmiféle érvényes törvény —, hogy politikai és dip­lomáciai kifejezést használjak — nem igazolja valamely nép elide­genítését. Ezen Pruton túli román területek helyzete nem hasonlít sem a Balti államok, sem Német­ország helyzetéhez, még Lengyel­­országéhoz sem. Ezen területek­nek az anyaországhoz való visz­­szacsatolása törvényes. Éppen ezért hoz Ukrajna, potenciális keleti szomszédunk, bizonyos óv­intézkedéseket. Lényegében 47 évvel ezelőtt ugyanezt tették a „győztes“ szláv törzsek. Konkré­tan azt tették, hogy módosították a Büntető-törvénykönyv azon pa­ragrafusát, amely szigorúan bün­teti az ország területi épsége el­len irányuló bármiféle merény­letet. A kijevi törvényhozók ér­telmezése szerint az érdekek „megsértése“ 3-tól 10 évig ter­jedő szabadságvesztéssel, 10 000 rubelig is felmenő pénzbírsággal, vagy akár vagyonelkobzással jár­hat! Az Ukrajnai Büntetőtör­­vénykönyv 62. cikkelyének zár­szava így hangzik: „Az 1. és 2. cikkelyekben előírt, bizonyos kül­földi szervezetek utasítására el­követett tevékenység 10 évig ter­jedő szabadságvesztéssel és va­gyonelkobzással büntetendő“. Ez a megfogalmazó­, a Pruton túli román területek számára több min­t fenyegetés. Direkt jelzés ez az összes külföldi, Besszarábiáért és Bukovináért militálók felé (értsd Romániát), akik ezentúl majd meggondolják, hogy átlép­­jék-e a Ribbentrop-Molotov nok­türn által előírt határokat. A ki­jevi kormányzat örül a „vörös cár“ ajándékának, amelyért ere­jébe Moszkva reméli, hogy a ki­jevi kenéz továbbra is bűntár­sa marad (. . .). (Románia libera, Cornelia Antim)

Next