Népújság, 1993. szeptember (45. évfolyam, 171-192. szám)
1993-09-23 / 187. szám
4 AMÍG MEGSZÓLAL A GONG írákészütetlen Augató madár A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar társulatának első idei bemutatója országos premier. Az együttes októberben viszi színre Sütő András új színművét, melynek ősbemutatójára a Gyulai Várszínpadon került sor a nyáron. A darabot műsorra tűzte a Budapesti Nemzeti Színház is. A szerző városában Az ugató madár második, végső változatát láthatja a közönség Kincses Elemér rendezésében. Az előadás díszleteit és jelmezeit Kabancz Klára tervezi, zenéje Csíky Csaba munkája. A dráma életre keltése nemcsak az egész társulatot veszi igénybe, hanem a Színművészeti Akadémia Szentgyörgyi István tagozatának teljes II. és III. évfolyamát is. Mintegy harminc szereplő és számos epizodista járul hozzá az egykori Marosvásárhely, Bodor Péter és kora felelevenítéséhez, az itteni magyarság KIK. századközépi, szabadságharc-kori, utáni társadalmának, jeles egyéniségeinek megidézéséhez. Folytatva a Sütő színművek bemutatóinak sorát, a vásárhelyi színtársulat nagy, de képességeihez, szép hagyományaihoz méltó vállalkozásba kezdett. Mint a magyar tagozat művészeti vezetője és az új produkció rendezője, Kincses Elemér mondotta a múlt szerdai megbeszélésen, amelyen a szerző találkozott a feladat megvalósítására összehozott népes csapattal, ünnepi esemény ez a társulat életében. A darab magasra állította mindannyiuk előtt a mércét, a művészekben, a produkció minden részvevőjében rejlő tartalékokra is szükség lesz, hogy le ne verjék azt, megfeleljenek az elvárásoknak. A következő hetekben megpróbáljuk nyomon követni a premier előkészületeit, érzékeltetni a színházban tapasztaltakat a Múzsa olvasóival, felvillantani az együttes, a próbák hangulatát, a szereplők s a többi közreműködő műhely gondjait, elképzeléseit, reményeit. Sütő András hitvallásszerű, bensőséges hangú gondolataival kezdjük. Mielőtt a szerepek alakítói feltették neki kérdéseiket, az író beszélt a darab keletkezéséről, szándékairól, a benne élő Bodor-képről. A közel egyórás hangfelvételből ma a rögtönzött monológ első részét másoljuk ide, néhol rövidített, szerkesztett formában. A későbbiekben lehetőségeink szerint sort kerítünk a szerzői vallomás további részleteinek közlésére is. SZXNHAZ Sütő András Magyarok három felvonásban El szeretném mondani röviden, miben különbözne ez az én munkám az előzőektől. Valami mást és újat szerettem volna írni. És abban reménykedem, hogy ha csak részlegesen is, de talán sikerült. A dráma alcíme: Magyarok három felvonásban. Nem a játék kedvéért írtam ezt, hanem a darab jellegét próbáltam ezzel hozzávetőlegesen meghatározni. Mindaz, ami a darabban történik, valójában a magyarság sorsproblémáihoz kapcsolódó személyi történés. Kihangsúlyoznám, hogy személyi történés, egyéniségek, egyéni sorsok, magányok, közéleti problémák fonódnak egybe a cselekmény keretében. Ez talán az egyik jellegzetessége ennek az én mostani vállalkozásomnak. Szemben az előzőekkel, amikor aiszta dráma eszménye lebegett előttem, annak ellenére, hogy igen sokan állítják, nincs tiszta dráma, mert a történelem átfordult az irónia régiójába meg a komikumba. Ezt én nem fogadom el. Jugoszlávia nem irónia, nem komikum, szatirikus hangvételre nem alkalmas. Hasonlóképpen a mi sorsunk sem puszita komikum, irónia meg játék, esetleges szexuális aberrációk tájékán. Ebben a munkában mégsem a tiszta tragikum felé próbáltam irányt venni, hanem olyan formában megragadni valamit, aminek a színe is meg a fonákja is, tehát a tisztán drámád és ugyanakkor az ironikus, a hamisan csengő, hamisan megnyilatkozó kényszer nevetséges állapotai együtt kerülnek előadásra. Ezért érzem, hogy nem könnyű ezt színpadra vinni, mert mindenkor hajszálon táncol a drámai feszültség és a kacagást kiváltó helyzet. Nem könnyű magukat a főhősöket sem kibontani, mert ők maguk is az egyik ellentmondásból a másikba keverednek, egy drámai helyzetből olyan komédiás helyzetbe kerülnek, ahol joggal kelthetnek mosolyt, esetleg kacagást a nézőtéren. Nem félek ettől, mert talán éppen ezzel lehet az élet gazdagságát inkább egybefogni. Abban reménykedem, hogy ezek az ellentétes elemek, amelyek bizonyos esztétikák szerint nem férnek meg egymás mellett, ellenkezőleg, egymást támogathatják. Visszatérve az alcímre, azért Magyarok három felvonásban, mert a magyar kényszerűségek drámáját próbáltam megírni. Kényszerűség egy közösség életében a magyar szabadságharc 1849-es leverése után és kényszerűség a magánemberi életben. A két ág ebben a történetben egybefonódik, folklorizált időben, az időtlenségben zajlik a cselekmény. Megengedtem magamnak azt a játékot, hogy Bodor Pétert, aki meghalt 1848 augusztus 6- án, föltámasztván, újra a halálba vigyem 1854-ben, amikor a marosvásárhelyi összeesküvők lebuktak és a három székely mártírt felakasztották. A történetet mindannyian ismerjük. Bizonyos idősíkokat elmozdítottam tehát, majd egyesítettem azért, mert ezt kívánta a drámai szituáció. Azt hiszem, hogy egy dráma esetében, amely nem történelemkönyv és nem tudós munka, ez az eljárás megengedett. A játék vezércselekménye a két főszereplő sorsa. Bodor Pé (Folytatás az 5. oldalon) (Folytatás a 4. oldalról] tér és Rhédey Claudia grófnő története, amely engem már korábban, évekkel előbb megragadott. De nem kevésbé fontos emellett a környezet, amelyben a történet zajlik, így nem mellékszereplő senki, aki kevesebb szöveggel, de annál több jelenléttel és a szótalan, szöveg nélküli játék dinamikájával válik részesévé a darab cselekményének. A városi vezetés tagjai például, akik párhuzamosan alakítják ennek a drámának a történetét, a magisztrátus tagjai, akik nagyrészt történelmileg konkrét személyek s akiket én a korabeli Vásárhely történetéből húztam elő... Ez a csapat is magában hordozza annak a tragikus magyar kényszernek a szerepét, amely az örökös kuruc és labanc ellentétben jelentkezett. Ezek az emberek, akik egy levert forradalom után kényszerűleg bekapcsolódnak a közéleti munkába, kényszerűleg az állam kiszolgálói és titokban összeesküvők, a mindenkori kuruc-labanc ellentét tragikus mivoltát jelzik. A magyar közélet tapasztalhatta évszázadokon keresztül, hogy a labanc állapota se mennyei állapot, amennyiben nem gátlástalan, cinikus hazaárulókról és jellemben, emberségben abszolút ronggyá lett emberekről van szó. Ezek a darabban nem olyanok. Nem Caragiale értelmében szatirizálható jelenség az, amit képviselnek. Nagyon nehéz színpadra állítani ezt a kényszerűséget, érzékeltetni, hogy nem rongyemberekkel állunk szemben, hanem a kényszerűség útjára lépett, megalkuvásra hajlamos, ám a megalkuvásnak bizonyos határáig menő emberek azok, akik megelevenednek a színpadon. (Folytatjuk) Sütő András, Kincses Elemér és a főszereplő Ferenczi István a megbeszélésen, KARÁCSONYI ZSIGMOND felvétele az egyik legérdekesebb évad lesz a miénk — Interjú KOVÁCS LEVENTE rendezővel, a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia dékánjával — Megszoktuk, hogy a Stúdió Színházat teljes értékű színháznak tekintsük, a közönség épp oly kíváncsi a színészjelöltek műsortervére, mint a hivatásos társulatokéra. Ezt a színisek teljesítménye is indokolja. Nem egyszer az ő előadásaik nyújtották a maradandóbb élményt. Érthető tehát, hogy a nézőket érdekli az intézettel kapcsolatos minden újdonság. Az is például, hogy a nemrég zárult felvételin mennyire tehetséges fiatalok jutottak be az I. évre. — Az egész vizsgáztató bizottság nevében mondhatom, hospi jó érzésekkel zártuk a felvételit, mennyiségi és minőségi szempontból is növekvő tendencia mutatkozott. Többen jelentkeztek mint a tavaly és az emberanyag is ígéretes. A hivatalosan meghirdetett 9 helyre 12 hallgatót tudtunk felvenni a megfelelő törvényes lehetőségek közt. — Most már minden évfolyamon nagy létszámú osztályok vannak, feltöltődött az Akadémia. — Igen, kialakult egy normálisabb számbeli összetétel, ez nagyobb kínálatot jelent majd a színházak felé, ugyanakkor növeli a versenylehetőséget a hallgatók körében. Megkezdődött a szelekció is, az I. év végén már egy személyt eltanácsoltunk, a mostani III. évre menő osztályból pedig már ketten lemorzsolódtak. A végzősök közül nem mindenki kapott szerződést, kezd tehát kialakulni az a fajta versenyhelyzet, amely az egész világon általában jellemző. Ebben nekünk is meg kell állnunk a helyünket. — A számbeli növekedés magával hozza a színvonalemelést is? — Természetesen. Ilyen körülmények között sokkal jobban és koncepciózusabban lehet dolgozzni. A pedagógiai munka következetlenségei elsősorban abból adódnak, hogy nincs folyamatos építkezés. Akkor, amikor két-három hallgatóval dolgoztunk, az I. évre bekerülő hallgató már IV. éves szerepeket játszott, ugyanakkor pedig vissza kellett térnie az osztályába alapozó munkára. A színháznak is kölcsönadtuk, tehát zavar alakulhatott ki benne arról, hogy honnan indul és hova tart a mesterség. Most végre be tudjuk tartani a normális fokozatokat; alapozás-kibontakozás-tetőépítés, ami ebben a szakmában is elengedhetetlenül fontos. Első éveseket semmilyen külső szereplésre, semmilyen Stúdió-szereplésre nem adunk, II. éveseket nagyon indokolt esetekben, nagyon kis feladatokra. A stúdió-évad tulajdonképpen most már a IV. évesekre épül, mint annak idején régebb, amikor nagy megtiszteltetés volt egy elsőéves számára, ha be tudott jutni egy végzős produkcióra. Nézzük akkor a végzősök kínálatát. Eddigi szerepléseik alapján ígéretes, tehetséges gárdának tartják őket. Milyen évadra számíthatunk a Stúdióban? Az idén az egyik legérdeke (Folytatás a 6. oldalon)