Népújság, 1993. december (45. évfolyam, 236-256. szám)

1993-12-03 / 237. szám

Sors és képzelet Ttlaggat ‘JMmnapok THaiosa.isdtfieCijen 1993 decem&ei 9-12 Rendkívül gazdag programot kínál a rendez­vény műsora. A filmbarátoknak igen nehéz lesz választaniuk a kitűnő játékfilmek dokumentum­­rövid- és gyermekfilmek igényes kínálasából . Talán akadnak majd, akiknek a magyar film­gyártás egyik erőssége a dokumentuméinak je­lentik az attrakciót. Mások keveset tudnak a valóságfeltárás e filmes eszközéről, mfff­­iáról, nem is igen láttak dokumentum alk­­­ásokat Kár lenne kihagyniuk Sára Sándor, a Gulyás testvé­rek vagy a vajdasági Siflis Zoltán és társaik filmjeit. Erre hívjai fel a figyelmet az alábbi jegyzet is. -m A dokumentumfilm Az alkotók a hetedik művé­szetben is a valóság megfigye­­­­léséből indulnak ki, és egyéni íó életérzést, gondolatokat tolmá­csolnak a közönségnek. .. Az viszont hogy hogyan tör­­­­ténik ez, tehát mit, miként fil­meznek le és hogyan állítják ösz­­sze a filmet az alapjában véve­­ kétféle rendezői hozzáállással is történhet: ennek alapján fejlő­d! állt ki a fikció-film és valóság­­os film. E két véglet különböző ará­­n­­nyú „keveréke“, illetve a téma­­ megválasztása adja a különböző­­ műfajokat (játékfilm, sci-fi, rajz­film, portréfilm, néprajzi film, híradó­film, dokumentumfilm­tb.) A fikció-film esetében nem az­let eseményeit filmezik le, ha­­nm megrendeznek olyan ese­­­nyeket, amelyek alátámasztj­k az alkotó (rendező) monda­­nd­óját. Kitalálnak eggy storyt­­ősét­ — mely legtöbbször az Ákos irodalmi művek szerke­zte szerint épül fel —, színe­teket alkalmaznak, akik azt te­szik, amit a rendező mond. U­­-'■anő díszleteket készíttet, trük­köket alkalmaz, ha a valóságban nincs olyan környezet, amilyet ő elképzelt a storyhoz. A film szuggesztív módon illetve lele­ményes jelrendszerrel próbál hatni a nézőkre. A valóság-film esetében lehe­tőleg az élet eseményeit filme­zik le (amennyiben a stábnak sikerül jelen lennie), de azokat, amelyek segítségével az alkotó kifejezheti gondolatait. A ren­dező a lehető legkevesebbet a­­vatkozik bele a valóságba, nem talál ki storyt, hanem a való­ságban megtörtént eseményeket valamennyire krónikaszerűen je­leníti meg. Nem szerepeltet szí­nészeket, az esemény valóságos szereplőit, a helyszínen levő em­bereket filmezi, nem alkalmaz díszleteket, még kevésbé trük­köket. A film a hitelességével" próbál hatni a nézőkre. E rövid összefoglalás után el kell mondanunk hogy a film­­készítés­­ gyakorlatában egyik rendezői­ alapállás sem valósul meg e végletes formákban. Ugyanis a fikció­film rende­zőjének saját látásmódja végül mégis csak a valóságos világból ihletődik, a színészek valóságos emberek, sőt a filmtrükkök fan­táziavilága ugyancsak tapasztala­ti elemeiből áll össze. Ugyanígy a valóság-film ren­dezője nem tudja tökéletesen, beavatkozás- és rendezés-mente­sen lefilmezni a világot. Hiszen maga a film­ezőgép a stáb jelen­léte, a helyenként feltetlenül szükséges megvilágítás kihatás­sal lehet az esem­én­yek fejlődé­sére. Ezenkívül — amint már fentebb is láttuk — a lefi­lm­ez­ni kívánt esemény, a helyszín és az időpont kiválasztása is a ren­dező egyéni döntése alapján tör­ténik. A fikció-film sok játékot („játékfilm“), a valóság-film sok dokumentumot („dokumentum­film“) használ fel­készültekor. Egyszer egy közismert rende­ző kifejtette a véleményét az új­ságíróknak a játékfilmekről: szá­mára elképzelhető, hogy valahol a hegyekben egy szép, csinos hölgy elesik és lefelé kezd csúsz­ni egy szakadékba, de az utolsó pillanatban megkapaszkodik egy ágban, és az is elképzelhető, hogy éppen akkor éppen arra jár fe­hér paripán egy jóképű fiatal­ember, aki megmenti, csak azt nem tudja elképzelni, hogy ép­pen akkor ott legyen egy opera­tőr is, aki mindezt filmre rög­zíti. Ne értsük félre: ez csupán any­­nyit jelent, hogy a dokumentum­film módszerei másak mint a játékfilmeké. Ennek ellenére, az utóbbi időben a játékfilm-ren­dezők igen gyakran nyúlnak do­­kumentarista módszerekhez, hogy növeljék filmjük és mondaniva­lójuk hitelességét. Ugyanígy a dokumentumfilm rendezők is al­kalmaznak művészi hatásokat, hogy kiemeljék a valóságból a számukra fontos részeket. Mitől hiteles egy dokumentum­film? A téma megválasztásában nincsenek megkötések, bármiről lehet dokumentumfilmet csinál­ni: útirajz-film ismeretterjesztő­­film, néprajzi-film, családi­ film, tudományos film reklámoin, portréfilm, híradó-film, film­etűd stb. A tartalomnál igen fontos sze­­­­repet játszik az alkotó egyéni­sége, művészi tehetsége, erkölcsi hozzáállása, hiszen itt van a leg­több döntési lehetőség. Ha pél­dául egy várost mutat be egy kétperces filmben, nem mindegy, hogy a csőtöréseket vagy a köz­ponti parkot részesíti előnyben. Érdekes, hogy egyik esetben sem hazudott, a városban felvett ké­peket mutatott be. Ugyanígy egy televíziós híradó esetében sem mindegy, hogy egy országban le­zajlott 10 000 esemény közül me­lyik tízet­­mutatják be. Sőt, még az sem mindegy, hogy ugyan­azokat a képsorokat milyen ösz­­szefüggésben mutatják be, vagy milyen kommentárral látják el. Gondoljunk itt az 1956-os ma­gyarországi forradalomkor fel­vett képekre, amelyeket más­(Folytatás a 7. ,Marsul Nemzeti Színházban A budapesti ősbemutató rendezője Sík Ferenc. Bodor Pétert Koncz Gábor, Rhédey Claudiát Var­ga Mária játssza. A Nemzeti Színház népes tár­sulatában, a darab szereplői között sok az erdélyi, áttelepült színész. A szereposztásban Ferenczy Csongor, Keresztes Sándor, Szélyes Imre, Mihály Pál, Botár Endre nevével találkozunk. A díszlet­­tervező a vásárhelyi színház egykori erőssége. Kemény Árpád. Jelmeztervező Papp Judit. Erről is, benyomásairól is érdeklődtem a pénteki pre­mieren jelen levő ABLONCZY LÁSZLÓTÓL, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójától. — Másképpen volt megrendítő ez a maros­­vásárhelyi előadás, mint a miénk. Nemcsak a hely szelleme mondatja ezt velem, hanem az, hogy más képei, más ízei, más hangsúlyai voltak ennek a produkciónak. És éppen ez a színház gyönyö­rűsége. Olyan képi, emberi momentumokkal ta­lálkoztam, amelyeket a mi előadásunk másképp oldott meg. Ettől felemelő ez a művészet, hogy ilyen gyilkosan gyönyörű pillanatokat tud te­remteni ugyanazzal a darabbal. — Elképzelhető és indokolt, hogy a budapes­tiek mást tartottak fontosnak a darab révén el­mondani, mint a marosvásárhelyiek. Mit hang­súlyozott az ottani előadás?­­ Bizonyos kultikus momentumok erősebbek, hangsúlyosabbak Budapesten. De a darabnak meg­annyi olvasata lehet. Igazi nemzeti dráma, ezt külön kiemelem. Az Álomkommandót vagy a Káin és Ábelt már sok helyen játszották a világon. (Folytatás a 4. oldalon) a helye A Bolond szerepében Szélyes Ferenc ­a­ (Folytatás a 2 oldalról) hogy létezhet még húsz vagy harminc és meggyőződésem hogy más színházak is fogják játszani a darabot. SÜTŐ ANDRÁS: Az az elő­adás, amely itt született, azt bi­zonyítja, hogy a rendező, a szí­nész a szemlélő és talán a szer­ző is mélyebben ül és kétségbe­esetten próbál a napfényre ke­rülni abban a történelmi kút­­ban, amelyről Babits írt meg­rázó verset. Mi itt a kút fene­kéről látjuk a történelmi múl­tat, amely a jelenidejűségünk­­kel kapcsolódik egybe. A bu­dapesti szemlélet természetes és indokolt módon nagyobb táv­latból tekint vissza, s épp ezért az irónia bizonyos értelemben erősebb némely fordulatában, mint az itteni előadásban Itt többször komorul el a szín, mint Budapesten. KINCSES ELEMÉR: Nagysze­rű a kút-metafora. Nyakig ben­ne vagyunk, sőt attól félek, hogy a víz a szájunk széléig ér. De amíg a tekintetünk még látható, addig van remény. SÜTŐ ANDRÁS: Nehezen tud­nám a két előadást úgy össze­vetni, hogy melyik találta el jobban a szerző által elgondolt drámai világot. Inkább azt mon­danám, hogy a darab bizonyos mozzanatai, részei, vonatkozásai itt egyféleképpen nagyobb drá­mai erővel érvényesültek, mint amott, ott pedig a mű bizonyos ironikus felhangjai hatásosabbak voltak, a játékstílus következ­tében is, mint az itteniek Kü­lönben is, a drámaíró tudja, hogy az ő víziója csak addig szuverén, amíg a szöveget ki nem adja a kezéből. Utána ez találkozik a rendező és a szí­nészek víziójával és ebből a hármas találkozóból törvénysze­­rűleg egy negyedik vízió támad. Nyilvánvaló, hogy az írói ma­gányban kialakulhatnak képek bennem, de kiderülhet róluk, hogy színpadilag megvalósítha­tatlanok. Az említett többszö­rös építkezés tehát, amelyet most említettem, kiegészülve a közönség hozzájárulásával, igen komplex módon teremti meg a darab színpadi vízióját, ezért ellentmondásos is. KINCSES ELEMÉR: Nekem egy nagyon bölcs édesapám volt, aki bizonyos dolgokról azt mond­ta, hogy nem futhattak versenyt Ez a társulat is most, örömöm­re, a maga által átugorható mér­cét vitte át. Remélem, hogy ez a magasság mérhető lenne a Népstadionban is, ha a versenyt ott tartották volna. De hangsú­lyozom, a vásárhelyi társulat­nak önmaga a versenytársa. Ne­künk ezekből az emberekből kell a maximumot kipréselni az előadások hosszú során. Mi to­vábbra is saját magunkkal har­colunk. És én azt hiszem, hogy Sütő András darabja méltó e­­lőadást nyert e nagyszerű kö­zönség előtt. A legfontosabb, hogy nyolcszázötven ember há­rom órán át visszafojtott léleg­zettel hallgatta ezt a darabot, amely akárhogyan is nézzük, rólunk szól, ma itt élő, romá­niai magyarokról. SÜTŐ ANDRÁS: A gondolat­kör lezárására azt mondhatnám, hogy Budapest közelebb van a világ irodalmi, művészeti régiói­ban zajló újdonságokhoz, kö­vetkezésképpen ahhoz a törek­véshez is, hogy a művészet szu­verén, a társadalmi, politikai kérdésektől abszolút független emberi megnyilatkozás. Maros­­vásárhely viszont közelebb van Fehéregyházához, ahol Petőfi elesett, közelebb van Világos­hoz, ahol a fegyvert '49-ben le­tettük. közelebb van ahhoz a halálos veszedelemhez, amelybe most, ezekben az évtizedekben került a romániai magyarság, szó szerinti értelemben és nem metaforikusan. Ami azt jelenti, hogy etnikai mivoltában került veszélybe, s ebből kell valami­képpen kimásznia.

Next