Népújság, 1993. december (45. évfolyam, 236-256. szám)
1993-12-03 / 237. szám
Sors és képzelet Ttlaggat ‘JMmnapok THaiosa.isdtfieCijen 1993 decem&ei 9-12 Rendkívül gazdag programot kínál a rendezvény műsora. A filmbarátoknak igen nehéz lesz választaniuk a kitűnő játékfilmek dokumentumrövid- és gyermekfilmek igényes kínálasából . Talán akadnak majd, akiknek a magyar filmgyártás egyik erőssége a dokumentuméinak jelentik az attrakciót. Mások keveset tudnak a valóságfeltárás e filmes eszközéről, mfffiáról, nem is igen láttak dokumentum alkásokat Kár lenne kihagyniuk Sára Sándor, a Gulyás testvérek vagy a vajdasági Siflis Zoltán és társaik filmjeit. Erre hívjai fel a figyelmet az alábbi jegyzet is. -m A dokumentumfilm Az alkotók a hetedik művészetben is a valóság megfigyeléséből indulnak ki, és egyéni íó életérzést, gondolatokat tolmácsolnak a közönségnek. .. Az viszont hogy hogyan történik ez, tehát mit, miként filmeznek le és hogyan állítják öszsze a filmet az alapjában véve kétféle rendezői hozzáállással is történhet: ennek alapján fejlőd! állt ki a fikció-film és valóságos film. E két véglet különböző aránnyú „keveréke“, illetve a téma megválasztása adja a különböző műfajokat (játékfilm, sci-fi, rajzfilm, portréfilm, néprajzi film, híradófilm, dokumentumfilmtb.) A fikció-film esetében nem azlet eseményeit filmezik le, hanm megrendeznek olyan esenyeket, amelyek alátámasztjk az alkotó (rendező) mondandóját. Kitalálnak eggy storytősét — mely legtöbbször az Ákos irodalmi művek szerkezte szerint épül fel —, színeteket alkalmaznak, akik azt teszik, amit a rendező mond. U-'■anő díszleteket készíttet, trükköket alkalmaz, ha a valóságban nincs olyan környezet, amilyet ő elképzelt a storyhoz. A film szuggesztív módon illetve leleményes jelrendszerrel próbál hatni a nézőkre. A valóság-film esetében lehetőleg az élet eseményeit filmezik le (amennyiben a stábnak sikerül jelen lennie), de azokat, amelyek segítségével az alkotó kifejezheti gondolatait. A rendező a lehető legkevesebbet avatkozik bele a valóságba, nem talál ki storyt, hanem a valóságban megtörtént eseményeket valamennyire krónikaszerűen jeleníti meg. Nem szerepeltet színészeket, az esemény valóságos szereplőit, a helyszínen levő embereket filmezi, nem alkalmaz díszleteket, még kevésbé trükköket. A film a hitelességével" próbál hatni a nézőkre. E rövid összefoglalás után el kell mondanunk hogy a filmkészítés gyakorlatában egyik rendezői alapállás sem valósul meg e végletes formákban. Ugyanis a fikciófilm rendezőjének saját látásmódja végül mégis csak a valóságos világból ihletődik, a színészek valóságos emberek, sőt a filmtrükkök fantáziavilága ugyancsak tapasztalati elemeiből áll össze. Ugyanígy a valóság-film rendezője nem tudja tökéletesen, beavatkozás- és rendezés-mentesen lefilmezni a világot. Hiszen maga a filmezőgép a stáb jelenléte, a helyenként feltetlenül szükséges megvilágítás kihatással lehet az események fejlődésére. Ezenkívül — amint már fentebb is láttuk — a lefilmezni kívánt esemény, a helyszín és az időpont kiválasztása is a rendező egyéni döntése alapján történik. A fikció-film sok játékot („játékfilm“), a valóság-film sok dokumentumot („dokumentumfilm“) használ felkészültekor. Egyszer egy közismert rendező kifejtette a véleményét az újságíróknak a játékfilmekről: számára elképzelhető, hogy valahol a hegyekben egy szép, csinos hölgy elesik és lefelé kezd csúszni egy szakadékba, de az utolsó pillanatban megkapaszkodik egy ágban, és az is elképzelhető, hogy éppen akkor éppen arra jár fehér paripán egy jóképű fiatalember, aki megmenti, csak azt nem tudja elképzelni, hogy éppen akkor ott legyen egy operatőr is, aki mindezt filmre rögzíti. Ne értsük félre: ez csupán anynyit jelent, hogy a dokumentumfilm módszerei másak mint a játékfilmeké. Ennek ellenére, az utóbbi időben a játékfilm-rendezők igen gyakran nyúlnak dokumentarista módszerekhez, hogy növeljék filmjük és mondanivalójuk hitelességét. Ugyanígy a dokumentumfilm rendezők is alkalmaznak művészi hatásokat, hogy kiemeljék a valóságból a számukra fontos részeket. Mitől hiteles egy dokumentumfilm? A téma megválasztásában nincsenek megkötések, bármiről lehet dokumentumfilmet csinálni: útirajz-film ismeretterjesztőfilm, néprajzi-film, családi film, tudományos film reklámoin, portréfilm, híradó-film, filmetűd stb. A tartalomnál igen fontos szerepet játszik az alkotó egyénisége, művészi tehetsége, erkölcsi hozzáállása, hiszen itt van a legtöbb döntési lehetőség. Ha például egy várost mutat be egy kétperces filmben, nem mindegy, hogy a csőtöréseket vagy a központi parkot részesíti előnyben. Érdekes, hogy egyik esetben sem hazudott, a városban felvett képeket mutatott be. Ugyanígy egy televíziós híradó esetében sem mindegy, hogy egy országban lezajlott 10 000 esemény közül melyik tízetmutatják be. Sőt, még az sem mindegy, hogy ugyanazokat a képsorokat milyen öszszefüggésben mutatják be, vagy milyen kommentárral látják el. Gondoljunk itt az 1956-os magyarországi forradalomkor felvett képekre, amelyeket más(Folytatás a 7. ,Marsul Nemzeti Színházban A budapesti ősbemutató rendezője Sík Ferenc. Bodor Pétert Koncz Gábor, Rhédey Claudiát Varga Mária játssza. A Nemzeti Színház népes társulatában, a darab szereplői között sok az erdélyi, áttelepült színész. A szereposztásban Ferenczy Csongor, Keresztes Sándor, Szélyes Imre, Mihály Pál, Botár Endre nevével találkozunk. A díszlettervező a vásárhelyi színház egykori erőssége. Kemény Árpád. Jelmeztervező Papp Judit. Erről is, benyomásairól is érdeklődtem a pénteki premieren jelen levő ABLONCZY LÁSZLÓTÓL, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójától. — Másképpen volt megrendítő ez a marosvásárhelyi előadás, mint a miénk. Nemcsak a hely szelleme mondatja ezt velem, hanem az, hogy más képei, más ízei, más hangsúlyai voltak ennek a produkciónak. És éppen ez a színház gyönyörűsége. Olyan képi, emberi momentumokkal találkoztam, amelyeket a mi előadásunk másképp oldott meg. Ettől felemelő ez a művészet, hogy ilyen gyilkosan gyönyörű pillanatokat tud teremteni ugyanazzal a darabbal. — Elképzelhető és indokolt, hogy a budapestiek mást tartottak fontosnak a darab révén elmondani, mint a marosvásárhelyiek. Mit hangsúlyozott az ottani előadás? Bizonyos kultikus momentumok erősebbek, hangsúlyosabbak Budapesten. De a darabnak megannyi olvasata lehet. Igazi nemzeti dráma, ezt külön kiemelem. Az Álomkommandót vagy a Káin és Ábelt már sok helyen játszották a világon. (Folytatás a 4. oldalon) a helye A Bolond szerepében Szélyes Ferenc a (Folytatás a 2 oldalról) hogy létezhet még húsz vagy harminc és meggyőződésem hogy más színházak is fogják játszani a darabot. SÜTŐ ANDRÁS: Az az előadás, amely itt született, azt bizonyítja, hogy a rendező, a színész a szemlélő és talán a szerző is mélyebben ül és kétségbeesetten próbál a napfényre kerülni abban a történelmi kútban, amelyről Babits írt megrázó verset. Mi itt a kút fenekéről látjuk a történelmi múltat, amely a jelenidejűségünkkel kapcsolódik egybe. A budapesti szemlélet természetes és indokolt módon nagyobb távlatból tekint vissza, s épp ezért az irónia bizonyos értelemben erősebb némely fordulatában, mint az itteni előadásban Itt többször komorul el a szín, mint Budapesten. KINCSES ELEMÉR: Nagyszerű a kút-metafora. Nyakig benne vagyunk, sőt attól félek, hogy a víz a szájunk széléig ér. De amíg a tekintetünk még látható, addig van remény. SÜTŐ ANDRÁS: Nehezen tudnám a két előadást úgy összevetni, hogy melyik találta el jobban a szerző által elgondolt drámai világot. Inkább azt mondanám, hogy a darab bizonyos mozzanatai, részei, vonatkozásai itt egyféleképpen nagyobb drámai erővel érvényesültek, mint amott, ott pedig a mű bizonyos ironikus felhangjai hatásosabbak voltak, a játékstílus következtében is, mint az itteniek Különben is, a drámaíró tudja, hogy az ő víziója csak addig szuverén, amíg a szöveget ki nem adja a kezéből. Utána ez találkozik a rendező és a színészek víziójával és ebből a hármas találkozóból törvényszerűleg egy negyedik vízió támad. Nyilvánvaló, hogy az írói magányban kialakulhatnak képek bennem, de kiderülhet róluk, hogy színpadilag megvalósíthatatlanok. Az említett többszörös építkezés tehát, amelyet most említettem, kiegészülve a közönség hozzájárulásával, igen komplex módon teremti meg a darab színpadi vízióját, ezért ellentmondásos is. KINCSES ELEMÉR: Nekem egy nagyon bölcs édesapám volt, aki bizonyos dolgokról azt mondta, hogy nem futhattak versenyt Ez a társulat is most, örömömre, a maga által átugorható mércét vitte át. Remélem, hogy ez a magasság mérhető lenne a Népstadionban is, ha a versenyt ott tartották volna. De hangsúlyozom, a vásárhelyi társulatnak önmaga a versenytársa. Nekünk ezekből az emberekből kell a maximumot kipréselni az előadások hosszú során. Mi továbbra is saját magunkkal harcolunk. És én azt hiszem, hogy Sütő András darabja méltó előadást nyert e nagyszerű közönség előtt. A legfontosabb, hogy nyolcszázötven ember három órán át visszafojtott lélegzettel hallgatta ezt a darabot, amely akárhogyan is nézzük, rólunk szól, ma itt élő, romániai magyarokról. SÜTŐ ANDRÁS: A gondolatkör lezárására azt mondhatnám, hogy Budapest közelebb van a világ irodalmi, művészeti régióiban zajló újdonságokhoz, következésképpen ahhoz a törekvéshez is, hogy a művészet szuverén, a társadalmi, politikai kérdésektől abszolút független emberi megnyilatkozás. Marosvásárhely viszont közelebb van Fehéregyházához, ahol Petőfi elesett, közelebb van Világoshoz, ahol a fegyvert '49-ben letettük. közelebb van ahhoz a halálos veszedelemhez, amelybe most, ezekben az évtizedekben került a romániai magyarság, szó szerinti értelemben és nem metaforikusan. Ami azt jelenti, hogy etnikai mivoltában került veszélybe, s ebből kell valamiképpen kimásznia.