Népújság, 1994. február (46. évfolyam, 21-40. szám)
1994-02-10 / 28. szám
tu--------------------------— „ Virágzik számban az átok“ Újabb egyéni előadóest címe a fenti balladai verssor. KILYÉN ILKA választotta a február 12- én, szombaton bemutatandó cigány műsora élére. A marosvásárhelyi társulat művésznője korábbi, csángó összeállításával itthon is, külföldön is megérdemelt, szép sikert aratott. Hasonló visszhangra, érdeklődésre tarthat számot új vállalkozása is, amelynek rendezője Kincses Elemér, díszlőtervezője Bob József, jelmeztervezője Bandi Katalin Úgy is fogalmazhatnánk, hogy e mostani műsor egyenesen következik az előzőből. — Én is úgy érzem, bár nem volt tudatos dolog. Egész egyszerűen az érzéseimre bíztam magam, szükségesnek véltem, hogy bizonyos kérdéseket elmondjak. Utólag most már tudatosnak is tűnhet, tény, hogy szerintem most van ennek az ideje. — A köztudatban hosszú ideje él egyfajta cigányromantika. Hadrév és a hozzá hasonló esetek azonban figyelmeztetnek, manapság nem ilyen megközelítést feltételez ez a probléma. A műsor nem is borít rózsaszín leplet a cigánykérdésre. Lehet azonban, hogy vannak nézők, akik inkább ilyesmit várnának. — Nem tudhatom, hogy mit várnak az emberek. Amennyire a cigányok elementárisan, a legtermészetesebb módon élik az életüket, annyira sarkítottak a vélemények róluk a nem cigányoknál, a gázsóknál, ahogy ők neveznek másokat. Egyesek megpróbálnak tudomást se venni róluk, ez az általánosabb viszonyulás. Ritka a baráti kéznyújtás feléjük. Többnyire csak felületes kapcsolatba kerülünk velük, olyankor, amikor edényt hoznak, vagy régiséget, ócska ruhát visznek, török áruért fuvaroztatják magukat.— Ez a műsor lelek készült, kihez szól? — Mindkét félhez szeretnék szólni. A cigányoknak azt mondanám, hogy a tetteket kell megtanulni, a többieknek azt, hogy a mindenkori társadalom is felelős azért, hogy itt vannak, ilyenek. A cigányok eleve hátrányos, primitív helyzetből indultak. Ők voltak az örökös páriák, a kitaszi- i ballada* Szakad a gyolcsa a télnek Küszöbön ülnek a vének Küszöbön ülnek a vének Kedvesem jaj én úgy félek Kedvesem jaj én úgy félek Rekedt a számban az ének Rekedt a számban az ének Küszöbön ülnek a vének Szakad a gyolcsa a télnek Küszöbön ülnek a vének Fölöttük héjákat látok Virágzik számban az átok * Gyarmati Farkas Dezső Egyszer kardját egy fát tottak. Semmijük se volt, időnként lopni kényszerültek ,hogy éhen ne haljanak. Két generáció után már mesterséggé válhat a lopás. A társadalom tehát mindenképpen hibás a kialakult helyzetért. A bűnözés szociológiai probléma, nem faji, etnikai kérdés. Hogy náluk gyakoribb, az érthető, mert kirekesztettek. — Sokan közülük ma már igen gazdagok. De most nem erről beszélünk. Nekik is szól a műsor. Vajon eljut-e valóban hozzájuk az üzenet? — Remélem. S ha ők nem jönnek be ide, a színház kistermébe, mert nincs rá hagyomány, akkor én megyek közéjük. A műsort feltétlenül be akarom mutatni cigányközösségeknek is. — A válogatásnál milyen szempont érvényesült? — Egyedül vagyok a színen, olyan válogatás kellett tehát, amely ezt aláhúzza és magyarázza. A kitaszítottak közül is a kitaszítottat, a teljesen magára maradottat szólaltatom meg- Ő azonban nem tragédiaként éli meg a helyzetét, hanem az életöröm szintjén. Eltanulhatnánk ezt tőlük. Ők az életet igénylik, úgy, ahogy van. — Nem csak cigány költők kapnak hangot az előadóesten. A magyar irodalom nagyjai közül Illyés Gyula, Babits Mihály, Kányádi Sándor szerepel a válogatásban. Izgalmas, értékes magyar cigányirodalom nőtte ki magát. Ez is magyar specifikum. Ezek a cigányíróknak nevezett tollforgatói, elsősorban költők, írók és másodsorban cigányok. Származásuk az indulásukra meghatározó, erről nagyon sokszor vallanak. Ilyen cigány eredetű magyar író például Bari Károly, Osztojkán Béla, Lakatos Menyhért. Én bennük elsősorban a népi gyökereket csodálom. Vannak olyanok is, akik műfordítással foglalkoznak, így szolgálják a cigányság tudatának emelését. A műfordításaival és (Folytatás az 5. oldalon) KARÁCSONYI ZSIGMOND felvétele (Folytatás a 4. oltalmi) cigány nyelvű verseivel tűnik ki például Choli Daróci József. — Balladák, dalok is vannak a műsorban. — Ezek az úgynevezett cigány népköltészet darabjai. Csenki Imre és Bari Károly gyűjteményéből válogattam. Hiedelemmondák, imádságok, jellegzetes babonaságok is vannak benne— Különös a színészi átlényegülés. Kilyén Ilka egyik este Rhédey Claudia grófnő a színpadon. A másikon szegény cigányasszony. Hogy érzi magát ez utóbbi bőrében? — Jó érzés. Az anyagot teljesen a magam kedvtelésére állítottam össze. Végülis a műsor a kisebbségről szól. Aztán, hogy az cigány-e vagy kurd, vagy magyar, nem lényeges. Visszatérve beszélgetésünk kiinduló gondolatához, a csángó műsorhoz, elmondhatom: amíg az egy szorongatott, sarkított helyzetben levő kisebbség sorsán át kutatja a megmaradás lehetőségeit, addig ez egy még rosszabb helyzetben, a hazátlanság állapotában kutatja azt. Nincs anyaországuk, és mégis íme, az Úristen csodája: vannak, szaporodnak, gazdagodnak. Van köztük nagyon szegény is, de nagyon tehetősek, gazdagok is. Sokan letelepedtek, házat vettek, építettek, istenfélők lettek, életképesek. Vitalitásuk, optimizmusuk számunkra is tanulságos lehet. Mintha biztatna: tégy, létezz, élj, csak rajtad múlik, hogy prosperálj! — Sok sikert a műsorhoz, jusson el nagy meggyőző erővel minél több emberhez ez a gondolat! M.M.K. E Macskajáték — Joc de písící Örkény István híres-jó darabjával kedveskedik nézőinek a helyi Nemzeti román társulata. S teszi messze kimagasló sikerrel, amit egyformán köszönhettünk ún. jó dobásnak, a tragikomédia szembetűnő kvalitásainak és a jól egybehangolt groteszk játéknak. Macskajáték? Nekem eleve a húsz év előtti, felejthetetlen előadás jut eszembe. Tanai Bella vitte benne a prímet, Szamossy Kornélia, IllyésKinga, Mende Gabi tercelt hozzá szépen, hatásosan. És Kovács György diktált adekvált stílust, ritmust, clair-obscur atmoszférát. Remeklést. Bevallom: a mű román változatára beülve tartottam attól, hogy nem mindenben találkozom a jól ismert eredetivel. Gelu Puteanu azonban hamar eloszlatta aggályaimat, Úgy beszél magyarul, mint mi magunk, s anyanyelvén is vissza tud adni minden árnyalatot, finom nüanszot. Persze, hogy a mű betűjévelszellemével egyenértékű, konseniális „partitúrát“ tett a színjátszók kottatartójára. Gizát és Erzsit Cristina Pardansetti és Smara Marcu testesíti meg. téri disztingváltság, szeizmográf-érzékenység az egyik, rendetlenség és zűrzavar, némi közönségesség — de az élet teljességét szuggeráló özvegyaszszony — a másik. Krisztinek van egy néma zokogása, melyben a hősnő egész sorsa benne van: bénaság és sivár egzisztencia, nyomasztó magány és a napfényes múlt visszasírása — minden. Smara viszont? Mérföldkövet állít fel dúsgazdag pályáján. Slampos külső, szókimondás, házsártos természet (orvosi nyelven: kverulencia), valamennyiből jelesre vizsgázik. Kettejüket a közös múlt láncolja szorosan egymáshoz: Léta és... a Szkalla-lányok hajdani tündöklése. A darab első része belénk nyilalló, jelképes vizuális benyomással zárul: egy hoszszas telefonbeszélgetés végeztével a két testvér sóvában nyújtja egymás felé a kezét, miközben mi tudva tudjuk: Münchenben tolókocsihoz szögezve sínylődik Giza — Budapesten özvegyi nyugdíjból küszködik — közértekben cirkuszolva s élete titkolt szerelméből ki nem kászálódva — Orbán Béláné: Erzsi. Azt sem tudjuk, kit szeressünk, kit sajnáljunk jobban. Tudja ezt — és e szerteágazó tudás minden színpadi konzekvenciáját művészien vonja le — Raluca Iorga Mandrila. Kisemberi dicsfényt komponál mindkettejük (ősz vagy festett hajú) fejére — szimfonikus rendezői koncepciójának ez a vezérmotívuma. Pedig kevés téglából-timbonból kell építkeznie. Rendszeres levélváltás, néhány megsárgult fénykép, (Giza nagymenő verének a pénzén folytatott) vég nélküli telefondialógusok: ennyiből kreál csehovian sokatmondósugalló, pszicho-szociális lényeget kivetítő, szomorkás légkört a Dolivalens rendezés. S amire eddig nem figyeltünk fel elégen: a hajszálpontos korhű egzekúció világirodalmi régiókba katapultálja Örkény művét — rangját, státusát. (Sajnos nem olvastam az 1963-ban megjelent regényt, melyből ’71-ben a színdarab született, de feltétlenül beszerzem.) Ugyanis az értőn-hozzáértőn előhívott „olvasatnak“ kivételes érdeme, hogy mialatt a Szkallacsalád jelenét és múltját faggatja, két történelmi pillanat megbízható fogódzóit helyezi a kezünk ügyébe. Így lesz mesterien hangszerelt a színjáték, ezzel jutnak szerves funkcióhoz a mellékszereplők. Sanyarú asszonysors préselődik „Egérke“ arcképvázlatába például. (Éli-alakítja ihletett-szépen, kifejezően Marinela Popescu.) Eleven figura Viktor, a lerobbant orgánumát munkásotthonokban fitogtató operaénekes. (Ion Fiscuteanu nem vetkőzi le teljesen bántóan ismétlődő egyéni stílusjegyeit, de nagy vonalakban szerephű.) Paula, alias kétszínű barátnő, amint elszereti Erzsi nagybelű hódolóját? Elena Jitcov korjelző sziluettet hoz emberközelbe s egy halkan dúdolt sláger hullámhosszán röpít a régmúltba. („J’attendrai, le jour et la nuit J’attendrai toujours...) Kivételesen rendező jegyzi a színpadképet — bár ne tenné. Ugyanis rosszul gazdálkodik az igazán tágas játéktérrel: Giza háta mögé helyezi a presszót, ahol Erzsi Paulával találkozik, s erősen hátra utalja Ilonáék otthonát, amely mindenestől el is sikkad a színjátékegészben. Az előadásnak érzésem szerint ez az egyetlen gyenge pontja, szépséghibája. Macskajáték — románul? Csak ajánlani tudom mindenkinek, de ne vigyenek magukkal kisgyermeket, mert semmit nem fog fel a darabból, játékból, viszont zavarja sok-sok néző műélvezetét. o. t.