Népújság, 1994. szeptember (46. évfolyam, 172-193. szám)

1994-09-01 / 172. szám

_________________________________­______________________________________________________________________________________________________ IMAG 4 OLDAL 1994. szeptember 1. A NÉPÚJSÁG ÓZDISZENTPÉTEREN ú­tigig cselekedtünk, hogy megmaradtunk Eléggé félreeső község megyénkben, mintegy negyven ki­lométerre Marosvásárhelytől. Uzdiszentpétert hat falu alkotja: Szentpéter, a központ, Barlabás, Domb, Újfalu, Szentgyörgy és Tuson. Az öregek szerint Uzdi Péter uradalma állt itt, és a levéltári adatok tanúsága szerint, az első írásos feljegyzés róla 1305-ből származik: terra Scenpetur, azaz Szent Péter földje elne­vezéssel vonult be helységeink sorába. Az előnév, uzdi, ózdi — feltehetően az eredetű. A község ma háromezer és valamennyi lakójának nyolc százaléka magyar, ugyanennyi cigány. A la­kosság többi része román nemzetiségű. Magyar tannyelvű osz­tály. Iskola nem működik a községben. Református parókia a központban és Tusonon található. Amint a tanácsnál hallot­tuk, sok hasznos, közérdekű ötlet, elképzelés vár beteljesülésre. — Várjuk a vállalkozókat. A befektetőket. Akár idegeneket is, mondta — többek között — a polgármester. De, hadd vegyük közelebbről szemü­gyre váró­ ösztönző szavai miértjét! A Világbank Ózdiszentpéteren A főúton a polgármesteri hi­vatallal átellenben, friss, fehér smészköntösben magas, földszintes épület. Előtte, az út szélén jelző­tábla: Fehér mezőben vörös ke­reszt. A községi rendelőről van tehát szó, gyakorlatilag a világ­bank hatvanmilliós hozzájárulása jóvoltából. Ugyanis, a PHARE- programban, a világbank által a különböző romániai egészségügyi létesítmények felújítására szánt összegekből jutott ide is. A terv­rajztól a kulcsrakész állapotig mindössze három hónap telt el. A kivitelező a marosvásárhelyi Hol­ding cég volt. Korszerű és cél­szerű a község egészségháza: csempézés, központi fűtés, víz, vil­lany benne. Járóbetegeket kezel­nek majd, és sürgősségi eseteket látnak el. Két orvoscsalád szá­mára biztosítanak civilizált kö­rülményeket a letelepedéshez, a­­m­ibe beleértendő a fürdőszoba, éléskamra ,termőföld, lehetőségek az állattartáshoz. Mi több, me­tángázzal fűtött garázs is készül. Ha idővel kapnak egy mentőko­csit. .. Pillanatnyilag két orvosnő in­gázik Vásárhelyről. Ami azt je­lenti, hogy gyakorlatilag du. négy órától a község másnap reggelig orvos nélkül marad... Nem hallgathatjuk el, hogy a rendelőt illetően megoszlott a köz­vélemény. Ugyanis, a régi rende­let, melyben nem volt víz, és a­­melyet esős-havas időben-úton a mentő nagyon nehezen közelíthe­tett meg, leköltöztették a régi, 1910-ből való iskolaépületbe. Mely különben lerobbant volna idővel, mert nem használták. Szóval, ezzel egyesek nem értet­tek egyet... Mármint a helycse­rével. Mindenesetre, a régi ren­delő helyiségeiben, különböző, a község számára igen szükséges szolgáltatásoknak lehetne műhe­lyeket bérelni, esetleg szolgálati lakást biztosítani egy fogorvos számára. A kedélyek, persze — látván a felújított csinos épületet — csitultak... Nincsenek iskoláskorú gyermekek! A rendelő szomszédságában az iskola. Folyik a takarítás, frissí­tés. — Még nem tartoznak hoz­zánk a tanintézetek — jegyzi meg Canceal Mátéi, a községi elöljáró. — Egyelőre a tanügyminisztérium hatáskörében működnek, ám visszakaptuk a rendelőt, hozzá pénzalapot az anyagi kiadások — gáz, víz, villanydíj — fedezésére és egyebekre. Ami viszont nem jelenti azt, hogy az iskola nem szívügyünk ! A napokban a ta­nácsülés egyik napirendi pont­­­­ján számbavettük a tennivalókat­­ az indulás előtt. Kisebb tataro­zásokban, a bútorfeljavításban, takarításban-szépítésben mindig számíthattunk a mesterember szülőkre, férfiakra, ügyes kezű édesanyákra, asszonyokra. Kü­lönben 1—VIII osztályos taninté­zeteink vannak, és olyan tanyasi iskola is akad, ahol összevont 1—IV osztályban hat gyerek ül a padokban. A tantestület tagjai szakképzettek, csupán az idegen nyelvek tanításához nem rendel­kezünk megfelelő pedagógusok­kal. Legtöbbjük kinevezett. Saj­nos, tíz évre előre, nincs kilá­tás iskoláskorú gyerekre — össze­gezi keserűen a polgármester az iskola legnagyobb gondját. Sza­vait ,illetve utóbbi mondatát ki­egészítendő, a továbbiakban ad­juk át a szót a Sütő házaspárnak, Margit néninek és Sándor gaz­dának, akik, ott és most, a szór­ványmagyarság képviselői... Mintha néni is lennénk! Csak úgy teljes a helyzetkép, ha idézzük Margit néni szavait: Se iskola, se vallásoktatás a ma­­gunkfajtának! Magyar iskola csak Sármáson van. Hiába a magyar gyerek, ha nem tud és nem be­szél magyarul. Hogy az írás-olva­sásról anyanyelvén ne is beszél­jünk! — sommázza a dolgot, majd igy folytatja: De rég hallottam Ünnepi magyar szót! A pap is Szamosújvár mellől, Ördöngösfü­­zesröl jár szolgálni. Keresztelni,­­ temetni... Felváltva sorban: Ide, Tusonba, ölvesre és Pagocsára, De volt Szentpéteren is magyar Iskola! A mi gyermekeink idejé­ben, Mikor volt ez?! Hány ész­ter­­e?! Hádd­ Hisz unokáink vannak...) — mosolyodik el büszke fénycsillanással fakuló tekintetében. A magyarság öre­­gebbje kihalt — veszi számba a múltat — a fiatalabbja elment. — Azért akad még egy-egy tiszta magyar család is! — toldja meg asszonya szavát a gazda —, aki egyébként vér szerinti rokona a pusztakamarási Sütőnknek —, de gyerekeikkel már románul be­szélnek. Hogy javukra legyenek, mert ugye, ők román iskolába jár­nak. Értenek magyarul, kicsit ta­lán beszélnek is. Mondjuk annyit, hogy: Jó napot! Kérek kenye­ret. ..! Az iskola lenne igen fon­tos !­­ Itt már, ha gyűlést hirdet­nek, ha törvényeket beszélnek, nemigen gondolnak arra, hogy mi is megértsük jól... Szóval, úgy vagyunk itt, mintha nem is lennénk...! Négyszólamú kórus is volt Múltja, hagyományai voltak régebbecske itt, a művelődésnek — emlékezik a községi elöljáró, majd folytatja: Domb és Tuson, a maga nemében párját ritkító ö­­regek táncrendjével és viseleté­vel eljutott valamikor Bukarestbe, Ta­ji-ba is, nemcsak Marosvásár­helyre, az öreg Táncosok Talál­kozójára. ., Színjátszóink is vol­tak, négyszólamú kórusunk Szí­vesen jártak az emberek próbák­ra ,előadásokra, bálokra, mulat­ságokra. 1990-ben megpróbáltunk felújítani egyet s mást, de nem ment. Csak a templomi kórus ka­pott életre ismét... A művelődési ház igazgatója, aki különben tanít az iskolában, félnormával látja el az igazga­tói tisztséget, és a művelődési ház jövedelméből — esküvők, edények kiadása — fizetnek neki pótlé­kot ... — A vetítőgépet is elvit­te a vásárhelyi mozivállalat — újságolja Canceal Mátét a továb­biakban­­, mert nincs bevé­tele. Ki ad manapság ötszáz lejt egy-egy jegyért, amikor ott a tévé, a videói A fia­talok beülnek inkább a bárba, el­szívnak egy-egy cigarettát, zenét hallgatnak. A községben egyéb­ként a bárok jelentik a privati­zálást: három Szentpéteren, ket­tő Dombón, egy Tusonon. Nagyon szeretnénk e tért a lényegre s ha komolyabb, a közösség, a köz­ség számára hasznosabb vállal­kozásokba kezdenének a helybe­liek, akár az idegen befektetők ... egy tejfeldolgozó létesítésébe például — nevezi nevén „a gyermeket“ — jöjjenek a vállalkozók! — hangzik há­­nyadszorra már az ösztönző ké­rés... Itt a községi malom! Ku­koricát őröl. Őrölhetne búzát is. Kéne egy olajprés! Ne kelljen a szomszédos községekbe járni őr­letni! Arról nem is beszélve, hogy a községben ötven hektár a napraforgás és hogy az emberek Aranyosgyéresre járnak az ola­jos magvakat feldolgozni. Tehát elsősorban olyan befektetők ke­zére adnánk, akik a malmot a köz javára fordítanák. Egy másik nagy szüksége a lakosságnak: elkelne egy tejfel­dolgozó. Nemrég járt nálunk Sármásról két mérnök, ilyen szándékkal, elképzelésekkel Le­álltunk a tárgyalásokkal, mert úgy hírlett, szeptember elsejétől valami változások lesznek... Ed­dig Ludas gyűjtötte tőlünk a te­jet, bár hatvan kilométerre van innen. Három hónapja nem fizet­tek az embereknek a tejért. Azt mondják, sok az elfekvő készlet vajból, túróból, s hogy fognak fizetni, de vajjal ... Szóval mit csináljanak az emberek a tejjel? öntsék a patakba?! Megöl a, kamat! Jövet, a reggel, a határban itt is, ott is tarlótűz mart a gabona „lábába“. Sárga-barna levele szá­radt a dohányfüstnek, füzérekben, a kapuelőkön. Mező felében, a faluban utcahosszat száradt a a deltából vágat­ hozott fonnivaló, a kerítésnek dőlve-döntve. A me­zőn emberek. Minden a rendjén! — nyugtázom. Később rájövök, tévedtem, mert ... Nagy a zűr­zavar a mezőgazdaságban! — tár­ja fel a valós helyzetet a polgár­­mester ,majd magyarázza: — öt társas alakult, és az emberek bankhitelekből „boldogulnak“. Nagy kamatok fejében. A 15—20 százalékos még elviselhető lenne! Nincs pénz az őszi szántásra, a vetésekre, ötvenezer szántásra, húszezer koronálásra, tárcsázás­ra?! Saját zsebéből az ember e­­zeket az összegeket nem tudja előteremteni! Hát maradt a bankhitel, de megöl a kamat! Megtudjuk azt is, hogy a köz­ségszinten kiállítandó 1600 bir­tokle­vél­ből mindössze 120 lelt gazdára, igaz — jegyzi meg a polgármester, — objektív okok miatt, mert a mezőgazdasági oktatókönyvek nem felelnek meg a valóságnak ,mert hiányoznak a térképek, mert nem őszinték az emberek ... Hasonlóképpen nagy gondot o­­koznak a juhnyájak. Kb. 12.000 főnyi állományt találni csaknem húsz nyájban. Magáncsobánokról van szó akik jámbor jószágaik­kal valóságos pusztításokat vé­geznek az emberek terményei­ben. Mert kevés a legelő! Szán­tókká alakították volt. Most új­ratelepítettünk ,vetettünk néhá­nyat és még fogunk, mert min­den családnak kell hogy biztosít­sunk egy-egy tehénkét, tíz juhot ellátó legelőt — tájékoztat Cancell Matel. Összehívtam a bácsokat és figyelmeztettem őket, ne űzze­nek gúnyt az emberek munká­jából, mert ha bebizonyosodik, hogy kárt okoztak, felbecsültet­­jük és a törvényre bízzuk őket. És hogy ne hivatkozhassanak ar­ra, hogy nem tudtak a dologról, aláírattam a jegyzőkönyvet ve­lük — zárja mondandóját. Mihez kezdjenek a terményekkel? Gond a szalmásgabona, a krumpli — derül ki a továbbiak­ban. Szép a termés, jut saját használaton felül eladásra is. Szerződést is kötöttek a ROM­­CEREAL-lal búzára, árpára, rozs­ra. De nem veszik át! A krumpli felvásárlási ára 100 lej?! — mél­tatlankodik a polgármester újból. — Más megyékben próbálják ér­tékesíteni terményeiket. Mihez kezdjenek velük?! Pedig minden, ami hazai is, drága! Sőt, külföld­ről hozzák az országba a kenyér­nek valót...! Szóval, jöjjenek a vállalkozók! Adunk területet, jó állapotban a termelőszövetkezet állattenyésztési épülete), az is­tállók. .. Bennük villany, itatok, jászlak. Akad munkalehetőség is... Lassan tönkremegy minden másként... Évek, számok, adatok Több órás keresgélés után a megyei könyvtár dokumentációs részlegén, ill. az állami levéltár­ban találtunk néhány adatot Uz­­diszentpéterrel kapcsolatosan, melyekből a szórványmagyarság helyzete körvonalazódott vala­melyest. Nos, egy 1880-ban végzett nép­­számlálás szerint, a lakosok száma 189, a jelenlévő polgári népesség 1005 164 magyar a­nyanyelvű, 8 német, 160 cigány, 1 külföldi. Vallás szerint: 13 ró­mai katolikus, 708 görögkatolikus 2 lutherá­ns, 260 református, 1 u­­nitárius, 13 izraelita. 1930-ban, a nemzetiségi meg­oszlás a következő: összlakosság 1505. Ebből: román 1149, magyar 192, német 1, zsidó 43, cigány 120. Vallási megoszlás: ortodox 21, görögkatolikus 1145, római kato­likus 12, református 280, unitá­rius 4, izraelita 43. Végezetül, az 1992. évi nép­­számlálás adatai: A község össz­lakossága 3278. Ebből: román 2748, magyar 281, német 3, ci­gány 248. Félő, hogy közös kérdés marad: Kinek a lelkén szá­rad, ha felszívódik az időben és e tájon, a magyar kultúra?! Nem azért, mert kevesen képviselik, hanem mert e ke­vesek sem érzik kellőképpen magukénak! Nem élik anya­nyelvük életét. A többségi — amint a polgármester szavai­ból kitűnt — nem árt, nem is használ. Ám épp emiatt, ez­által árt! — Nem voltak itt sosem ilyen jellegű problé­mák! Megvagyunk egymással. Az én szomszédaim is magya­­rok, sőt, a feleségem is. Habi, és az édesanyja. Értek ma­gyarul, cigányul is. Amiért engem az egységpártiak vá­lasztottak meg, ez nem jelenti azt, hogy valaha is igazságta­lan, részrehajló lettem volna, a kisebbségiek kárára — biz­tosít a polgármester. Ilyet senki rólam nem állíthat. Eszébe zötyköl hazafelé a busz. Érdemes továbbgondol­ni az itt megszólaltatott két idős ember némely szavát, és a maguktól adódó következte­téseken elgondolkozni! Hal­lottuk ugye, hogy: .Nincs magyar iskola, se vallásokta­tás. De rég hallottam ünnepi magyar szót! Úgy vagyunk itt, mintha nem is lennénk Illába vannak magyar gyer­mekek, ha nem beszélnek magyarul! A tiszta magyar családokban is a szülők gyer­mekeikkel románul beszél­nek ... Három nemzedék „teltével" a békés beolvadás útjára sod­ródtunk, önmegadással. Mert, míg a nagyszülők hiányolják a magyar tannyelvű iskolát, vallásoktatást, az olyan talál­kozóhelyet, ahol maguk között lennének, addig az ún. kö­zépnemzedék saját gyermeké­vel, tehát az unokákkal, már románul beszél. Akkor is, ha nem vegyes ajkú a család! Az unokák?! Értenek magyarul, talán kicsit beszélnek is... De maholnap gyerek sincs! Az intő Sütő András-i gon­dolat őrségbe kell hogy szólítson: Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk... JÁRAY FEKETE KATALIN

Next