Népújság, 1994. szeptember (46. évfolyam, 172-193. szám)
1994-09-01 / 172. szám
_______________________________________________________________________________________________________________________________________ IMAG 4 OLDAL 1994. szeptember 1. A NÉPÚJSÁG ÓZDISZENTPÉTEREN útigig cselekedtünk, hogy megmaradtunk Eléggé félreeső község megyénkben, mintegy negyven kilométerre Marosvásárhelytől. Uzdiszentpétert hat falu alkotja: Szentpéter, a központ, Barlabás, Domb, Újfalu, Szentgyörgy és Tuson. Az öregek szerint Uzdi Péter uradalma állt itt, és a levéltári adatok tanúsága szerint, az első írásos feljegyzés róla 1305-ből származik: terra Scenpetur, azaz Szent Péter földje elnevezéssel vonult be helységeink sorába. Az előnév, uzdi, ózdi — feltehetően az eredetű. A község ma háromezer és valamennyi lakójának nyolc százaléka magyar, ugyanennyi cigány. A lakosság többi része román nemzetiségű. Magyar tannyelvű osztály. Iskola nem működik a községben. Református parókia a központban és Tusonon található. Amint a tanácsnál hallottuk, sok hasznos, közérdekű ötlet, elképzelés vár beteljesülésre. — Várjuk a vállalkozókat. A befektetőket. Akár idegeneket is, mondta — többek között — a polgármester. De, hadd vegyük közelebbről szemügyre váró ösztönző szavai miértjét! A Világbank Ózdiszentpéteren A főúton a polgármesteri hivatallal átellenben, friss, fehér smészköntösben magas, földszintes épület. Előtte, az út szélén jelzőtábla: Fehér mezőben vörös kereszt. A községi rendelőről van tehát szó, gyakorlatilag a világbank hatvanmilliós hozzájárulása jóvoltából. Ugyanis, a PHARE- programban, a világbank által a különböző romániai egészségügyi létesítmények felújítására szánt összegekből jutott ide is. A tervrajztól a kulcsrakész állapotig mindössze három hónap telt el. A kivitelező a marosvásárhelyi Holding cég volt. Korszerű és célszerű a község egészségháza: csempézés, központi fűtés, víz, villany benne. Járóbetegeket kezelnek majd, és sürgősségi eseteket látnak el. Két orvoscsalád számára biztosítanak civilizált körülményeket a letelepedéshez, amibe beleértendő a fürdőszoba, éléskamra ,termőföld, lehetőségek az állattartáshoz. Mi több, metángázzal fűtött garázs is készül. Ha idővel kapnak egy mentőkocsit. .. Pillanatnyilag két orvosnő ingázik Vásárhelyről. Ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag du. négy órától a község másnap reggelig orvos nélkül marad... Nem hallgathatjuk el, hogy a rendelőt illetően megoszlott a közvélemény. Ugyanis, a régi rendelet, melyben nem volt víz, és amelyet esős-havas időben-úton a mentő nagyon nehezen közelíthetett meg, leköltöztették a régi, 1910-ből való iskolaépületbe. Mely különben lerobbant volna idővel, mert nem használták. Szóval, ezzel egyesek nem értettek egyet... Mármint a helycserével. Mindenesetre, a régi rendelő helyiségeiben, különböző, a község számára igen szükséges szolgáltatásoknak lehetne műhelyeket bérelni, esetleg szolgálati lakást biztosítani egy fogorvos számára. A kedélyek, persze — látván a felújított csinos épületet — csitultak... Nincsenek iskoláskorú gyermekek! A rendelő szomszédságában az iskola. Folyik a takarítás, frissítés. — Még nem tartoznak hozzánk a tanintézetek — jegyzi meg Canceal Mátéi, a községi elöljáró. — Egyelőre a tanügyminisztérium hatáskörében működnek, ám visszakaptuk a rendelőt, hozzá pénzalapot az anyagi kiadások — gáz, víz, villanydíj — fedezésére és egyebekre. Ami viszont nem jelenti azt, hogy az iskola nem szívügyünk ! A napokban a tanácsülés egyik napirendi pontján számbavettük a tennivalókat az indulás előtt. Kisebb tatarozásokban, a bútorfeljavításban, takarításban-szépítésben mindig számíthattunk a mesterember szülőkre, férfiakra, ügyes kezű édesanyákra, asszonyokra. Különben 1—VIII osztályos tanintézeteink vannak, és olyan tanyasi iskola is akad, ahol összevont 1—IV osztályban hat gyerek ül a padokban. A tantestület tagjai szakképzettek, csupán az idegen nyelvek tanításához nem rendelkezünk megfelelő pedagógusokkal. Legtöbbjük kinevezett. Sajnos, tíz évre előre, nincs kilátás iskoláskorú gyerekre — összegezi keserűen a polgármester az iskola legnagyobb gondját. Szavait ,illetve utóbbi mondatát kiegészítendő, a továbbiakban adjuk át a szót a Sütő házaspárnak, Margit néninek és Sándor gazdának, akik, ott és most, a szórványmagyarság képviselői... Mintha néni is lennénk! Csak úgy teljes a helyzetkép, ha idézzük Margit néni szavait: Se iskola, se vallásoktatás a magunkfajtának! Magyar iskola csak Sármáson van. Hiába a magyar gyerek, ha nem tud és nem beszél magyarul. Hogy az írás-olvasásról anyanyelvén ne is beszéljünk! — sommázza a dolgot, majd igy folytatja: De rég hallottam Ünnepi magyar szót! A pap is Szamosújvár mellől, Ördöngösfüzesröl jár szolgálni. Keresztelni, temetni... Felváltva sorban: Ide, Tusonba, ölvesre és Pagocsára, De volt Szentpéteren is magyar Iskola! A mi gyermekeink idejében, Mikor volt ez?! Hány észtere?! Hádd Hisz unokáink vannak...) — mosolyodik el büszke fénycsillanással fakuló tekintetében. A magyarság öregebbje kihalt — veszi számba a múltat — a fiatalabbja elment. — Azért akad még egy-egy tiszta magyar család is! — toldja meg asszonya szavát a gazda —, aki egyébként vér szerinti rokona a pusztakamarási Sütőnknek —, de gyerekeikkel már románul beszélnek. Hogy javukra legyenek, mert ugye, ők román iskolába járnak. Értenek magyarul, kicsit talán beszélnek is. Mondjuk annyit, hogy: Jó napot! Kérek kenyeret. ..! Az iskola lenne igen fontos ! Itt már, ha gyűlést hirdetnek, ha törvényeket beszélnek, nemigen gondolnak arra, hogy mi is megértsük jól... Szóval, úgy vagyunk itt, mintha nem is lennénk...! Négyszólamú kórus is volt Múltja, hagyományai voltak régebbecske itt, a művelődésnek — emlékezik a községi elöljáró, majd folytatja: Domb és Tuson, a maga nemében párját ritkító öregek táncrendjével és viseletével eljutott valamikor Bukarestbe, Taji-ba is, nemcsak Marosvásárhelyre, az öreg Táncosok Találkozójára. ., Színjátszóink is voltak, négyszólamú kórusunk Szívesen jártak az emberek próbákra ,előadásokra, bálokra, mulatságokra. 1990-ben megpróbáltunk felújítani egyet s mást, de nem ment. Csak a templomi kórus kapott életre ismét... A művelődési ház igazgatója, aki különben tanít az iskolában, félnormával látja el az igazgatói tisztséget, és a művelődési ház jövedelméből — esküvők, edények kiadása — fizetnek neki pótlékot ... — A vetítőgépet is elvitte a vásárhelyi mozivállalat — újságolja Canceal Mátét a továbbiakban, mert nincs bevétele. Ki ad manapság ötszáz lejt egy-egy jegyért, amikor ott a tévé, a videói A fiatalok beülnek inkább a bárba, elszívnak egy-egy cigarettát, zenét hallgatnak. A községben egyébként a bárok jelentik a privatizálást: három Szentpéteren, kettő Dombón, egy Tusonon. Nagyon szeretnénk e tért a lényegre s ha komolyabb, a közösség, a község számára hasznosabb vállalkozásokba kezdenének a helybeliek, akár az idegen befektetők ... egy tejfeldolgozó létesítésébe például — nevezi nevén „a gyermeket“ — jöjjenek a vállalkozók! — hangzik hányadszorra már az ösztönző kérés... Itt a községi malom! Kukoricát őröl. Őrölhetne búzát is. Kéne egy olajprés! Ne kelljen a szomszédos községekbe járni őrletni! Arról nem is beszélve, hogy a községben ötven hektár a napraforgás és hogy az emberek Aranyosgyéresre járnak az olajos magvakat feldolgozni. Tehát elsősorban olyan befektetők kezére adnánk, akik a malmot a köz javára fordítanák. Egy másik nagy szüksége a lakosságnak: elkelne egy tejfeldolgozó. Nemrég járt nálunk Sármásról két mérnök, ilyen szándékkal, elképzelésekkel Leálltunk a tárgyalásokkal, mert úgy hírlett, szeptember elsejétől valami változások lesznek... Eddig Ludas gyűjtötte tőlünk a tejet, bár hatvan kilométerre van innen. Három hónapja nem fizettek az embereknek a tejért. Azt mondják, sok az elfekvő készlet vajból, túróból, s hogy fognak fizetni, de vajjal ... Szóval mit csináljanak az emberek a tejjel? öntsék a patakba?! Megöl a, kamat! Jövet, a reggel, a határban itt is, ott is tarlótűz mart a gabona „lábába“. Sárga-barna levele száradt a dohányfüstnek, füzérekben, a kapuelőkön. Mező felében, a faluban utcahosszat száradt a a deltából vágat hozott fonnivaló, a kerítésnek dőlve-döntve. A mezőn emberek. Minden a rendjén! — nyugtázom. Később rájövök, tévedtem, mert ... Nagy a zűrzavar a mezőgazdaságban! — tárja fel a valós helyzetet a polgármester ,majd magyarázza: — öt társas alakult, és az emberek bankhitelekből „boldogulnak“. Nagy kamatok fejében. A 15—20 százalékos még elviselhető lenne! Nincs pénz az őszi szántásra, a vetésekre, ötvenezer szántásra, húszezer koronálásra, tárcsázásra?! Saját zsebéből az ember ezeket az összegeket nem tudja előteremteni! Hát maradt a bankhitel, de megöl a kamat! Megtudjuk azt is, hogy a községszinten kiállítandó 1600 birtoklevélből mindössze 120 lelt gazdára, igaz — jegyzi meg a polgármester, — objektív okok miatt, mert a mezőgazdasági oktatókönyvek nem felelnek meg a valóságnak ,mert hiányoznak a térképek, mert nem őszinték az emberek ... Hasonlóképpen nagy gondot okoznak a juhnyájak. Kb. 12.000 főnyi állományt találni csaknem húsz nyájban. Magáncsobánokról van szó akik jámbor jószágaikkal valóságos pusztításokat végeznek az emberek terményeiben. Mert kevés a legelő! Szántókká alakították volt. Most újratelepítettünk ,vetettünk néhányat és még fogunk, mert minden családnak kell hogy biztosítsunk egy-egy tehénkét, tíz juhot ellátó legelőt — tájékoztat Cancell Matel. Összehívtam a bácsokat és figyelmeztettem őket, ne űzzenek gúnyt az emberek munkájából, mert ha bebizonyosodik, hogy kárt okoztak, felbecsültetjük és a törvényre bízzuk őket. És hogy ne hivatkozhassanak arra, hogy nem tudtak a dologról, aláírattam a jegyzőkönyvet velük — zárja mondandóját. Mihez kezdjenek a terményekkel? Gond a szalmásgabona, a krumpli — derül ki a továbbiakban. Szép a termés, jut saját használaton felül eladásra is. Szerződést is kötöttek a ROMCEREAL-lal búzára, árpára, rozsra. De nem veszik át! A krumpli felvásárlási ára 100 lej?! — méltatlankodik a polgármester újból. — Más megyékben próbálják értékesíteni terményeiket. Mihez kezdjenek velük?! Pedig minden, ami hazai is, drága! Sőt, külföldről hozzák az országba a kenyérnek valót...! Szóval, jöjjenek a vállalkozók! Adunk területet, jó állapotban a termelőszövetkezet állattenyésztési épülete), az istállók. .. Bennük villany, itatok, jászlak. Akad munkalehetőség is... Lassan tönkremegy minden másként... Évek, számok, adatok Több órás keresgélés után a megyei könyvtár dokumentációs részlegén, ill. az állami levéltárban találtunk néhány adatot Uzdiszentpéterrel kapcsolatosan, melyekből a szórványmagyarság helyzete körvonalazódott valamelyest. Nos, egy 1880-ban végzett népszámlálás szerint, a lakosok száma 189, a jelenlévő polgári népesség 1005 164 magyar anyanyelvű, 8 német, 160 cigány, 1 külföldi. Vallás szerint: 13 római katolikus, 708 görögkatolikus 2 lutheráns, 260 református, 1 unitárius, 13 izraelita. 1930-ban, a nemzetiségi megoszlás a következő: összlakosság 1505. Ebből: román 1149, magyar 192, német 1, zsidó 43, cigány 120. Vallási megoszlás: ortodox 21, görögkatolikus 1145, római katolikus 12, református 280, unitárius 4, izraelita 43. Végezetül, az 1992. évi népszámlálás adatai: A község összlakossága 3278. Ebből: román 2748, magyar 281, német 3, cigány 248. Félő, hogy közös kérdés marad: Kinek a lelkén szárad, ha felszívódik az időben és e tájon, a magyar kultúra?! Nem azért, mert kevesen képviselik, hanem mert e kevesek sem érzik kellőképpen magukénak! Nem élik anyanyelvük életét. A többségi — amint a polgármester szavaiból kitűnt — nem árt, nem is használ. Ám épp emiatt, ezáltal árt! — Nem voltak itt sosem ilyen jellegű problémák! Megvagyunk egymással. Az én szomszédaim is magyarok, sőt, a feleségem is. Habi, és az édesanyja. Értek magyarul, cigányul is. Amiért engem az egységpártiak választottak meg, ez nem jelenti azt, hogy valaha is igazságtalan, részrehajló lettem volna, a kisebbségiek kárára — biztosít a polgármester. Ilyet senki rólam nem állíthat. Eszébe zötyköl hazafelé a busz. Érdemes továbbgondolni az itt megszólaltatott két idős ember némely szavát, és a maguktól adódó következtetéseken elgondolkozni! Hallottuk ugye, hogy: .Nincs magyar iskola, se vallásoktatás. De rég hallottam ünnepi magyar szót! Úgy vagyunk itt, mintha nem is lennénk Illába vannak magyar gyermekek, ha nem beszélnek magyarul! A tiszta magyar családokban is a szülők gyermekeikkel románul beszélnek ... Három nemzedék „teltével" a békés beolvadás útjára sodródtunk, önmegadással. Mert, míg a nagyszülők hiányolják a magyar tannyelvű iskolát, vallásoktatást, az olyan találkozóhelyet, ahol maguk között lennének, addig az ún. középnemzedék saját gyermekével, tehát az unokákkal, már románul beszél. Akkor is, ha nem vegyes ajkú a család! Az unokák?! Értenek magyarul, talán kicsit beszélnek is... De maholnap gyerek sincs! Az intő Sütő András-i gondolat őrségbe kell hogy szólítson: Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk... JÁRAY FEKETE KATALIN