Népújság, 1994. december (46. évfolyam, 237-257. szám)
1994-12-01 / 237. szám
fiEl U.ibalk OLDAL 94. december 1. Lentermesztés francia módra November 8-én Makfalvén járt a SANECO francia lentermesztő, feldolgozó és értékesítő cég tulajdonosa, Gabriel Dalle, fia, a cég elnöke, Benoit Dalle. A vendégeket elkísérte Ivanovici Sergiu, a Bukarestben székelő Romanoexport aligazgatója és a szintén bukaresti Tricotext mérnöke, Stoica Nicolae. A vendégek számba vették a makfalvi lengyárral való együttműködés egy évét. Vas Istvánnak, a gyár igazgatójának eléggé meggyűlt a baja, francia partnerei valóban alaposan felmérték a termelési eredményeket. Az elemzés reggel 8 óra előtt kezdődött és a gyári látogatással együtt, a késő délutáni órákban ért véget. Gabriel Dalle a tavaly járt először Makfalván. A múlt évben a francia vállalkozó a gyergyóalfalusi lengyárba befektetett egy bizonyos mennyiségű lenmagot. Beruházott a termesztésbe, következett volna, hogy segítséget nyújtson a feldolgozásban is. Erre nem kerülhetett sor, mert a gyár csődöt jelentett. Dalle úr amin veszítette el vállalkozói kedvét, bukaresti vendégfogadóival átutazott Makfalvára, így talált újabb romániai partnerre. A kapcsolatok ígéretesek. Már a tavaly mítvógépet, bálázógépet, két vetőgépet szállított Makfalvára Franciaországból. A felszerelések, berendezések értéke akkoriban 80 millió lej volt. Ezenkívül több száz hektáron elkezdték a len termesztését Maros és Hargita megyében, francia vetőmagvak felhasználásával és teljes francia technológiával. A makfalvi lengyár és a francia Saneco együttműködésének egyik érdekessége, hogy írott szerződés nélkül történik, az illetékes központi cégek, vállalatok tudtával és beleegyezésével. A maratoni gyűlés után Gabriel és Benoit Dalle készségesen válaszolt a Népújság kérdéseire. Megtudtuk, hogy a Dalle család BOO éve foglalkozik lentermesztéssel. Apáról fiúra öröklődött az évek során. A családnak érdekeltségei vannak a volt szovjet tömb országaiban és Kínában is. A cég termelési, gazdasági, pénzügyi sikereit egy ötlet műszaki megvalósításának és elterjesztésének köszönheti. Kidolgoztak egy új technológiát, amellyel a lent nemcsak lenfeldolgozó üzemekben dolgozhatták fel, hanemT'abot és kenderfeldolgozó gyárakban is. Ezzel számottevően megnőtt a kereslet a len iránt. Eladdig Európa 15 országában létezett hagyományos lenfeldolgozó üzem. A Dalle szabadalom révén ma már mindenik országban feldolgozható a szóban forgó ipari növény. A Saneco cég tulajdonosa elmondta azt is, hogy Olaszország után Romániában adottak a legmegfelelőbb körülmények a lentermesztésre, feldolgozásra. Az olaszokat leszámítva, Itt van a legtöbb szövöde a lakosság számához viszonyítva. Ilyen szempontból Románia Kína előtt áll. A Saneco ezelőtt 35 évvel jött Romániába, így hát Dalimúrék nagyon jól ismerik az itteni viszonyokat. 1989 előtt hatalmas hibát követett el a központi vezetés, amiatt aztán a lentermesztés, feldolgozás terén Románia nem valósíthatott meg kiugró eredményeket. A kommunista vezetés minden egyes megyére rákényszerítette a lentermesztését. Ez pedig nem lehetséges, mert ennek az ipari növénynek a termesztése szigorú ökológiai feltételeket követel. A tervezett mennyiség nem termett meg, ezért aztán a feldolgozási kapacitásokat nem tudták kihasználni. Továbbá elsőrendű feladatnak tekintik az együttműködés során, hogy bebizonyítsák: Romániában is megtermeszthető a feldolgozó ipar számára szükséges nyersanyag. Ezenkívül a francia technológia is jól alkalmazható, főleg Erdélyben és Moldvában. A román partnerektől pedig elvárja, hogy minél jobban elsajátítsák az új technológia előírásait, s akkor maguk a termesztők is nagyobb jövedelemhez juthatnak. Benoit Dalle megjegyezte, hogy a román központi vezetésnek bizonyos kedvezményeket, könnyítéseket kellene törvényes keretekbe foglalnia, azért, hogy a külföldiromán közös vállalkozások előtti gazdasági, pénzügyi stb. akadályok eltűnjenek. Franciaországban az ipari növények termesztése, feldolgozása, értékesítése terén két rendszer működik. Egyik a társas forma. Ez esetben a feldolgozó üzem egy társaság tulajdona. A társaság megegyezik a magán termesztőkkel vagy mezőgazdasági társulásokkal, hogy egy bizonyos területen termesztenek lent. A magántermesztő vagy társulás adja a földet és végzi a termesztéssel járó munkálatokat. A feldolgozó üzem (társaság) pedig előkészíti a vetőmagot, földbe húzza és begyűjti a termést. Az üzem leszámító költségeit és ezek után eloszták a profitot. Az ipari növényfeldolgozó üzemek 50 százalékában e módszer szerint termelnek. A második forma a szövetkezeti rendszer. A termesztők egy üzemet használnak, ahova igazgatót neveznek ki, munkásokat szerződtetnek stb. A következő évben már lehet, hogy más szakemberekkel dolgoznak az üzemben. Ez esetben a területeket külön-külön dolgozzák meg, a termést külön szállítják be, és feldolgozás után külön-külön értékesítik. Csupán az üzem költségei közösek. Mindkét rendszer közös vonása, hogy csak jó minőségűen hagyja el a gyárakat, hiszen annak függvényében alakul a profit. Ez pedig hatalmas ösztönző erő, a szövetkezeti formában dolgozó termesztőket például arra ösztönzi, hogy a termesztés folyamán szakemberek szolgáltatásait vegyék igénybe. Végezetül egyértelművé vált, hogy a Saneco a jövőben is együttkíván működni a makfalvi lengyárral, mert a közösség eredményeivel elégedettek. A Vas István igazgató által végzett munkát is elismerő szavakkal méltatták. Gabriel Dalle búcsúzáskor megjegyezte, hogy 14 unokája van. Mathias a legkisebb, és reméli, hogy majd ő is rendszeresen eljár Makfalvára. KILYÉN ATTILA EMKE — hogyan is? A népfőiskolákról, népiskolákról, egyáltalán a megye közművelődéséről esett szó azon a szombati találkozón, amelyre kevés kivétellel mindazon vezetők eljöttek, akik ez erdélyi magyar közművelődés Maros megyei gondjait a szívükön viselik. .Volt a beszélgetésnek amolyan „beszámoló" jellege is, bár a kifejezéstől ódzkodunk. De az ipülő EMKE nem maradhat a puszta kijelentések szintjén, az úgynevezett információs adatbázis nélkül nehezen lehet elérni valamit. Magyarán* tudnunk kell egymásról, Ennyi és nem több, ami a legégetőbb, Szászrégen, Segesvár, Nyárádszereda Szováta, Dicsőszentmárton, de Szabéd (1) és a városi MADISZ régóta vegetáló irodalmi köre, a dalosszövetségekképviselői, és a népfőiskolák korszerűsítéséről már pénteken értekező kolozsvári Dáné Tibor Kálmán mondották el szerte azt, ami van, ami hibádzik még. S ami fáj. Részletes tudósításban az EMKE dolgaira —» vagyis a hazai magyar közművelődés, közművelés gondjaira — később aprólékosabban is visszatérünk. b. d. Frunda György szenátor törvénytervezete A Romániába behozott gépjárművek vámilletékéről November 8-án FRUNDA GYÖRGY szenátor törvénytervezetet adott át a szenátus elnökének az import gépjárművek vámilletékéről. Hogy miért készített egy „saját“ törvénytervezetet éppen erről a problémáról? A szenátor úr világosan megindokolja. Mint kifejtette, 1989 decembere után három jogszabályban szabályozták-szabályozzák a Romániába importált gépjárművek vámilletékét. Ezek közül a legutóbbi az 1994 szeptember 2-i 580-as Határozat, amely folyó év december 31-ig ideiglenes vámilletéket szab meg, azt tervezve, hogy 1995 január 1-jétől az illetéket 20 százalékkal növeli, amire még rászámítja a hozzáadott értékadót. A vámértéket a pénzügyminisztériumnak a szállításügyi tárca által is láttamozott rendelete alapján állapítják meg. Milyen volt eddig? Az 540/1994-es Határozat megjelenéséig a behozott gépjárművekre kiszabott vámilleték fix összeg volt, amelyet az 1046/1990 számú Kormányrendelet állapított meg. Főképp az infláció következtében, az 1990-ben megállapított vámilletékek aránytalanul kisebbek voltak a gépkocsik valós értékénél. Az 580/1994-es kormányhatározat elfogadásával viszont átestek a ló másik oldalára, mivel az új illeték túlzottan magas, olykor sokkal magasabb, mint azt az autó reális értéke feltételezi. Általában 10 százalék a vámilleték ehhez jön a hozzáadott értékadó (továbbiakban TVA), így az illeték elérheti a gépkocsi valós értékének a 38— 42 százalékát is. Sokkal magasabbak, mint bárhol Európában Frunda György a továbbiakban elmondta, hogy a jelenlegi vámilletékek sokkal magasabbak, mint az Európai Unió országaiban, és általában bármely európai országban ahol a gépjármű valós értékének csupán a 10 százalékát kell fizetni. Ugyanakkor ezek az illetékek károsak a hazai gépkocsigyártásra nézve is, mert konkurencia hiányában nem lesz ami a minőség javítsára serkentené őket. Tekintetbe véve az érvényben lévő szabályzatok hiányosságait, átmeneti jellegét és a világos szabályok szükségességét, amelyek közös nevezőre hozhatnák a hazai gépkocsigyártás védelmét az állampolgárok érdekeivel, Frunda György szenátor javasolta, hogy az általa készített törvénytervezetet sürgősségi eljárással fogadják el. A benyújtott törvénytervezet serkenti az új autók importját, mivel ezekre nem kell vámilletéket fizetni (a F. Gy. tervezete értelmében), amit nem kellene szem elől téveszteni, mivel a hazai „géppark“ meglehetősen lerobbant állapotban van. Az új törvénytervezet előnye az, hogy a behozott személygépkocsi árának a 10 százalékában megállapított illeték az állam érdekeit is védi, és az állampolgárokat is hozzásegíti a külföldi autók vásárlásához. Nem megvetendő szempont az sem hogy a benyújtott törvénytervezet egységes szabályzatot ír elő mind a fizikai, mind a jogi személyek számára, valamint azt is tekintetbe kell venni, hogy a javaslat lehetőséget nyújt több mint 30 000, 8 évnél „öregebb“, törvényesen behozott pépjármű bejegyzéséhez, amelyek megfelelnek a közúti közlekedés technikai feltételeinek. Végül, mondta a szenátor, ezzel a törvénytervezettel— a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően — javasolja, hogy a diplomáciai testületek számára behozott gépkocsikat mentsék fel a vámilleték alól, ugyanúgy azokat is, amelyeket lízing alapon, szerződéssel hoznak be, a szerződés időtartamára mentesítsék a vámilleték alól. Végül pedig büntetőjogi szankciókat szabjanak ki azokra, akik kibújnak a vámilleték fizetése alól, megkárosítva ezzel az államot. A Frunda György szenátor által benyújtott törvénytervezet lényege abban áll (helyszűke miatt nem közöljük teljes terjedelmében), hogy a fizikai vagy jogi személyek által behozott személygépkocsikra a törvény által megszabott egységes vámilletéket kell fizetni; • a vámilletéket a Nemzeti Bank által minden pénteken közölt árfolyamnak megfelelően átszámított értékben, lejben kell fizetni; • a törvény életbe lépésétől számítva azokat a 8 évnél régebbi gépkocsikat is be lehet íratni a hazai forgalomba, amelyek megfelelnek a közúti forgalom technikai előírásainak; • a hamis adatok bemutatása, az illeték csökkentése érdekében a BTK és az adócsalás törvényének betűje szerint büntetendő; • a törvény életbelépésével hatályát veszti a kormány 685/1990, az 1040/1990, valamint az 580/1994-es Határozata; • a törvény, 1995-től lépne hatályba. A Frunda György által javasolt vámilletékek a következők: 1 éves gépkocsira kiszabott illeték — 0 százalék, kétévesre — 7 százalék, háromévesig — 8 százalék, négy évig — 8 százalék, ötéves gépkocsira — 10 százalék, hatéves gépkocsira — 12 százalék, hétéves gépkocsira — 14 százalék, nyolcéves gépkocsira — 16 százalék, nyolc éven felüli gépkocsira — 20 százalék a kiszabott vámilleték. MÓZES EDITH Mi véri a telefonszámlán (7.) Egy olvasónk megreklamálta, hogy korábbi cikkünkben azt írtuk, egységesen 180 lej a havi szervizköltség, tőle azonban nem ennyit vonnak le. A bemutatott áprilisi számláján valóban nagyobb összeg szerepelt, 340 lej, a legutóbbin pedig már 440. Amikor a távközlési igazgatóságnál magyarázatot kértünk, kiderült, hogy a panaszos két készüléke közül csak az egyik a saját tulajdona, a másikat bérli a ROMTELECOM-tól. A SERVICE rovatba sorolt költségek csoportjában összevontan jelentkezik a 180 lejes (mindkét készülékre érvényes) szervizdíj és a ROMTELECOM tulajdonában lévő telefon 260 lejes használati díja. Nekünk azt nyilatkozta az olvasó, hogy az egyik készülék a sajátja, a másikat pedig megvette és ő semmi olyan nyilatkozatot nem tett vagy írt alá, amelynek értelmében igényt tart a szervizelésre. Mi több, azt mondta, hogy ha ilyen sokat kérnek, akkor inkább lemondja a szolgáltatást, mert van telefonos ismerőse, akivel kijavítassa a hibát. Ha kell, alkalmilag akár 20 000 lejt is fizet ezért. A Forradalom (volt Lenin) utcai hivatalban, ahova továbbítottuk a véleményét azt válaszolták, hogy megteheti, de csak a saját felelősségére. Tehát, amennyiben ismerőse történetesen nem tudja a készülékét vagy a vonalat rendbehozni-hozatni (mellesleg a központban is lehet műszaki probléma), akkor magára vessen. Egyébként ha ilyen szándéka van, jelentkezzen a Győzelem téri telefonpalotában a megfelelő „ablaknál", adja be a kérelmét arra vonatkozólag, hogy lemond a szervizelésről és meg akarja vásárolni azt a telefont, amelyiket mostanáig bérelt. Tekintettel arra, hogy évek óta használja már, kedvezményes áron számítják be neki, ha viszont halogatja a vásárlást, később összegszerűen többet kell majd fizetnie. Különben a vállalati nyilvántartás szerint ezt a készüléket 1989 óta csak használja, de nem vette meg. Szintén olvasói észrevétel, hogy jobb volt, amikor a (régi típusú) telefonszámlán fel volt tüntetve a beszélgetéseket nyilvántartó készülék állása, így az INDEX VECHI és INDEX NOU szavak után kiírt számokat összehasonlítva az előfizető pontosabban tudta ellenőrizni önmagát, és valahogy nyugodtabb volt, hogy nem csapják be. A hálózati osztály vezetője helyesnek találná a bevált módszer visszavezetését. Ruslean, a számítási hivatal főnöke azonban azt mondja, hogy ez csak felsőbb kérésre lehetséges. Egyébként mindketten azon a véleményen vannak, hogy a ROMTELECOM eljárásának korrektségében kételkedők kérhetik a pontos kimutatást a lefolytatott beszélgetésekről, de azt, amint már egy előző cikkünkben leírtuk, külön meg kell fizetni. Értesülésünk szerint az impulzus számláló szerkezeteket hónapról hónapra szabályosan lefényképezik, a fotókat pedig dokumentumként megőrzik, s így akár évek múlva is tisztázhatók a reklamációk. Ezt tudva, nem értjük, miért lenne nehéz úgy, mint a villany, gáz, víz stb. számlákon feltüntetni az óra régi és új állását. Amit legutóbb az impulzusszámnak és az impulzus egységárának szorzatával elyettesítettek.* Végül érdeklődtünk az új típusú szolgáltatások felől, amelyeket a Marosvásárhelyi Távközlési Igazgatóság a digitális telefonközponthoz tartozó előfizetőknek idén augusztus 1-től felajánlott. Tudniillik a hirdetésben nem szerepeltek a konkrét díj-Vendéglátónk — a hálózati osztály vezetője válaszában ismételten kiemelte: ilyen különleges szolgáltatást csak az igényelhet, akinek 16-tal kezdődik a telefonszáma, be van kapcsolva a SIEMENS központba és frekvenciakódban dolgozó nyomógombos készülékkel rendelkezik. Azért, hogy a legutolsó hívószámot tetszés szerinti ideig ismételje a készülék, havonta 1310 lejt kel fizetni; azért, hogy miközben valakivel beszélgetek, egy másik hívó félnek beszólhassak: legyen türelemmel, ne szakítsa meg a vonalat, mindjárt őt is meghallgatom, 2620 lejt kér a ROMTELECOM. Ugyanennyi a havi díja a hívás egy általam beprogramozott bel- vagy külföldi számra történő azonnali önműködő átirányításának, valamint annak a ,kiváltságnak", hogy az előfizető illetéktelen használat megelőzése végett kódolhassa a készülékét, így azzal bárki nem hívhat például külföldi, vagy Interurbán számot, sőt az is megoldható, hogy egyáltalán ne lehessen „tárcsázni", csak a hívásokra válaszolni A speciális szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások az ALTE PRESTATU rovatban jelennek négy telefonszámlán. (ajtay).