Népújság, 1995. február (47. évfolyam, 21-40. szám)

1995-02-02 / 22. szám

Az állami mezőgazdasági részvénytársaságok részvényesei figyelmébe December folyamán rövid t­­í­zisban tájékoztattuk az érdekel­teket, hogy mit kell tenniük a­­sion gazdáknak, akiknek földte­rületeit állami mezőgazdasági ftT-n használják, , avagy műve­­lik meg. Azóta sokan telefonál­nak a szerkesztőségbe bővebb elvilágosításért. Orbán Imre eg­­restói lakos pedig levelet küldött. Amint írja: „Magam is érintett vagyok mintegy 5 ha területtel 6 zágori állami gazdaságnál. Voltam a gazdaság vezetőségé­nél, ahol nem találtam meghall­gatásra“. Orbán úr és minden érdeklő­dő tudomására hozzuk, hogy a­­Romániai Magyar Gazdák Egye­sületének országos ügyvezető al­­elnöke Farkas Zoltán, átiratot küldött szerkesztőségünkbe, azzal f­ kéréssel, hogy azt közöljük, mivel ezt az egyesület létfontos­ságúnak tartja. íme az átirat: A részvényesi kérvényt miha­marabb be kell nyújtani a bér­beadói minőség és a területek feletti tulajdonjogot igazoló bir­toklevelek megszerzéséért. A 16/1994-es számú bérleti tör­vény 25. szakaszának értelmében a 18/1991-es számú földtörvény 36. szakasza által részvényessé vált földtulajdonosnak: a) a bérleti törvény életbe lé­pésétől számított egy éven belül (a határidő lejártáig még van másfél hónap) Írásban kell nyi­latkoznia, hogy bérbeadó (loca­tor) akar lenni (ellenkező eset­ben marad részvényes és elvesz­ti a föld feletti tulajdonjogát) és ennek alapján, a bérleti szer­ződés lejártáig, joga van a bir­­toklevél elnyerésére. b) Joga van a részvénytársa­sággal bérleti szerződést kötni (contract de locatiune). A 16/1994-es számú törvény 2B szakaszában garantált jog gyakorlásáért, amely lehetővé teszi a részvényesnek a földtu­lajdont szavatoló birtoklevél megszerzését és a birtokbahelye­­zést, a Részvényesnek mihama­rabb be kell nyújtania kérvényt: — a részvénytársasághoz, a­­melynek­ részvényese (1. sz. kér­ Vénytipus), hogy a bérbeadói i­­gényét jelezze és a bérleti szer­­ziődést megkösse; — a megyei földosztó bizott­sághoz la prefektúrára, 2. sz. kérvénytipus), hogy a birtokle­velet (titlu de proprietate) meg­kapja és ennek alapján birtokba helyezzék. Ezen tájékoztatást tartalmazza az RMGE átirata, amelyet dr. Csapó József ír alá. Felhívtuk telefonon Farkas Zoltán ügyvezető alelnököt, aki­től megtudtuk, hogy a típuskér­­vényeket az RMGE országos el­nökségének jogi szakbizottsága állította össze és ajánlja figyel­mükbe. Az 1-es számú típuskér­vénynek a következőket­­kell tar­talmaznia: az állami mezőgazda­­sági vállalat megnevezése, címe, a kérvényező lakcíme, személy­azonossági adatai: ezek után a 18/1991-es törvény 30-as sza­kaszára hivatkozva megnevezen­dő a terület nagysága, helye, va­lamint az igazolványt (adeverin­­ja) kibocsátó polgármesteri hi­vatal; e kérésbe kell foglalni, hogy a 16/1994-es bérleti törvény 25. szakasza alapján kéri a bér­beadói (locator) minősítés elis­merését a gazdasági egység ál­tal, azért, hogy a földtulajdonos megkaphassa a birtoklevelet a bérbeadási időszak lejárta előtt, a nevezett törvény 7. szakaszá­nak 2, 4-es bekezdéseire hivatkoz­va, a kérvényt iktatni kell az állami mezőgazdasági vállalatnál. A 2-es számú kérvényt a pre­­fektúrához kell címezni, a me­gyei földosztó bizottsághoz, a tu­lajdonjog elismerése végett. A lakcím és a személyazonos­ságiba foglalt adatok leírása u­­tán, a földtulajdonos részvényesi minőségében — amelyre a 18/ 1991-es törvény 36. szakasza jo­gosította fel — (megnevezve a mezőgazdasági állami vállalatot, a földterület nagyságát és he­lyét, az igazolvány kibocsátási számát és dátumét) — a 16/1994- es bérleti törvény 20. szakasza 3-as bekezdésére, és a 7. szakasz 2.4 bekezdéseire hivatkozva, kéri, hogy a megyei földosztó bizott­ság bocsássa ki nevére a birtok­levelet a föld bérbeadási határ­idejének lejárta előtt. Ezt a kér­vényt is iktatni kell. Arról sajnos nincs informá­ciónk, hogy a típuskérvények hol szerezhetők be. KILYÉN ATTILA Ismerkedjünk (Folytatás az 1. oldalról) bár a Magyar Ház zenekara, helyszín 760. Boronia RD.. Wan­­d­ma, ezt megint Bolváry tanár úr rendezi, fellépnek Deák Ilon­ka, Deák Júlia, Horányi Erzsé­bet,­­Szigeti Éva, Virág Mária, Antal Péter, Bolváry Miklós, Deák Péter, Linka Márton, Sza­bó Zoltán, Szacsuri Kati. 1987. július 4-én így harangozzák be az együttlétet: VIDÁM CHALA­­DY EST. HA-HA-HA-HA. SZE­REPLŐK: A RÉGY GUARDA, Juliska, Zolika, Lacika, Petike, Bandika, Mikiké­­s­ finom vacso­ra kapható már hét órától, egy órával a műsor előtt is. „MOST PEDIG EGY KIS HAZAIT!" 1989. március 4-én volt ez, felfrissített műsorral, de a már sikert aratott régebbi jelenetek újbóli előadásává), játszott a Reg­­­ium Zenekar, a jó hazai kaját pedig még ízletesebbé a Regnum­­hölgymosolyok tették („a kony­hában fellépnek a Regnum Höl­gyek“), tudniillik azok magyar mosolyai. Hiszen maga a társa­ság nem csak magyar, a férjek „off"-ot adtak nem magyar ne­jeiknek is, azaz elhozták-elhozzák őket ezekre a magyar bulikra, illetve a magyar feleségek is el­jönnek nem magyar férjükkel. 1989. december 2-án ismét ka­baréznak, már azt hinné az em­ber, egyebet sem tudnak az auszt­ráliai magyarok. Ez természete­sen hamis, egyoldalú beállítás volna. Hiszen 1990. július 14-én istenes versek hangzanak el a Regnum Marianum egyházközsé­gének rendezésében, Kiss János plébános úrral a szervezők élén, és a team némileg változott: An­tal Péter, Bolváry Miklós, Cse­­pelyi Rudolf, Dudás Margit, Faith Anni, Horányi Erzsébet, Maróti Valéria, Pálos István, Szabó Já­nos, Szabó József, Szabó Marika, Székely Csilla, A szerzők pedig? Ady, Arany, Babits, Berzsenyi, Dsida, Fáy, József Attila, Juhász Gyula, Kunszery Gyula, Mécs László, Reményik Sándor, Re­viczky Gyula, Sík Sándor, Tollas Tibor, Tűz Tamás ... Egyiket sem könnyű szavalni. 1992. október 10-én nem kisebb s nemesebb cél érdekében tobo­rozzák a Vidám kabaré közönsé­gét, mint egy ökumenikus temp­lom építéséhez való hozzájárulás, gyűjtés. Ezt a Magyar Központ­ban, a már említett Wantirná­­ban. A plakáton ott a leendő templom rajza is, a műsort „zöm­mel írta és rendezi Bolváry Mik­lós", az idős, mert a szereplők között ott látható ifj. Bolváry Miklós neve is, és olyan más nevek, mint: Jekler Béla, Jekler Irén, Juhász Géza, Kovássy Éva, Serfőző István, a régiek mellett. Szóval, nem babra megy, azaz nem csak röhejre, meg eszem- iszomra a találkozás — tudják, nemzedékek tapasztalatából, hogy valamiképp mégis meg kell ma­radni, legalább a derékhadnak, a második nemzedéknek, a har­madiknak? akármelyiknek? mert, „hosszú távon“ amúgyis beolvad mindenki. De elgondolkodhatunk mégis: Ausztráliába talán az 1848—1849-es forradalom és sza­badságharc bukása után érkezett a magyar emigránsok első raja. Aztán valamennyi kis vagy nagy világrengés, válság sodort ma­gyart azokra a számunkra nagyon távoli tájakra — úgyhogy még­sem halt ki az immár ausztrál polgári öntudattal is rendelkező emberekből a magyarságtudat. S hogy ez így van, így lehet, ab­ban nagy részük van ezeknek a szellemi kovászoknak, a Bolváry Miklósoknak, akik gondoskodnak mindig „egy kis hazairól“ ... INKÁBB KOROSODJUNK, MINT KÁROSODJUNK! Bolváry szívesen viccelődik. — Mit szólsz, Annuskám, a Gizi mi­lyen jól tartja magát, pedig már túl van a legszebb férfikoron és erősen közeledik a rémkorhoz. Ugyanis fogai tele vannak a­­rany töméssel, a­hol a már ezüs­tös, és úgy cammog, mintha lá­bai ólomból lennének.“ Stradivari 60 éves kora után készítette első híres hegedűjét, Laplace 78 éves korában még kísérletezett, Goethe 80 éves ko­rában írta a Faustot, és Tiziano Vecellio 99 éves korában még festegetett, öreg tehát a csizma meg az országút — írja a Magyar Élet 1993. november 11-i számá­ban. És azt ajánlja az időseknek, hogy megszokott gyógyszereikkel ellentétben, vegyenek be egy tigristejet, ez áll egy adag whisky­ből és két adag tehénszörpből, a műsoros délutánon pedig egy nagy adag haludint. — Nézd a Dezsőt, hogy imbolyog még a szoknyák után! A baj azonban az, hogy mire utoléri őket a visszeres lábaival, már elfelejti, miért is ment utánuk. Az idős korosztály problémáit is ..felméri“: 1. Azelőtt a nap­palok voltak rövidek és az éj­szakák hosszúak. Most pont for­dítva van. 2. Amikor az ember elérkezett munkás életének a végére és az időnek már nincs nagy jelentősége a számára, munkatársai rendszerint — bú­csúzóul — órával ajándékozzák meg. 3. Azelőtt sohasem vártam a zsúfolt liftre, hanem rohanvást zuttyantam fel a harmadik eme­letre. 4. Ha felsegítettem egy csinos nőt a vonatra, nem izom­lázam lett tőle, hanem valami­­pr­otonet éreztem a szívem körül. És persze, a vendéglőben is e E­lőször a pincérnőt nézte meg, csak azután a töltött borjúszegyet, ugye. De a korosodásnak előnyei is vannak. Például: 1. Az ember kevesebbet beszél és többet mond. 2. Igaz ugyan, hogy az em­ber már a múltban él, de meny­nyivel olcsóbban. 3. A kor az ifjúkori lángok nagy tűzoltója. 4. Az ember a munkájához szük­séges összes tapasztalatot meg­szerzi. Igaz, hogy ugyanakkor hozzászerzi a köszvényt, a gyo­morfekélyt meg a visszeret is. 5. Az ember már júniusban meg­veszi unokájának a karácsonyi ajándékot, hogy még maga i­s élvezhesse vagy hat hónapig. Van Karády-anekdota is, hogy­ne volna. — A Vígszínház öltö­zőjében történt úgy a negyvenes évek körül. Három színésznő be­szélgetett a légszennyeződésről, amit itt (Ausztráliában, sz. m.) „pollution“-nak nevezünk. Az e­­gyik szerint a statisztika kimutat­ta, hogy a gyárkémények évente 80 kilós koromszőnyeget boríta­nak Budapest város­ára. Ebben a pillanatban lépett be Karády Katalin, mire néma csend lett. Karády láthatóan bosszúsan így szólt hozzájuk: — Tudom, miről pletykáztatok, mielőtt beléptem. •— Na miről? — kérdezték a töb­biek. — A karomról — válaszol­ta Karády. — Igazad van — mondotta egyszerre a három­ba-t ... EGY AZ EGYBEN KÖSZÖNET A BAKÓNAK TISZTELT FŐSZERKESZTŐ ÚR! Az ön által vezetett Népújság című napilap 1995. január 27-i számának második oldalán (bakó) aláírással, ILYET NE cím alatt megjelent egy méltatás­ a szil­veszteri rádió-kabaré műsorról. A replika jogán kérem rövid válaszom közlését is az ön lap­jában. Tisztelettel, NAGY ISTVÁN Kabarészerzőként és előadó­ként a „Gruppen-Hecc“ kabaré­társulat nevében is mindenek­előtt szeretném megköszönni a Népújságnak, hogy néhány év után ismét figyelemre méltatta tevékenységünket, és fia mind­járt a „bakó“ kezére is adott, örömmel hajtjuk fejünket a nyaktiló alá, valamint a kriti­kus véleménye előtt. Hiszen az elfogulatlan, objektív figyelmez­tetés sokat segíthet alkotónak, előadónak egyaránt a pályán va­ló továbblépéshez. Egyedül csak azt sajnáljuk, hogy a méltatás szerzője ilyen „sokáig rágódott — írja-e, ne írja“. Bizonyára hasznunkra vált volna, hogyha hamarabb szerzünk tudomást róla, hogy legtöbb munkánk „gyengébb kö­zépszer volt", „kabarénak csú­folt akármi“, „amatőrök bér­­házudvari pokrócfüggönyös pro­duktuma“. Nem is tudom ezek után, hogyan vélekedjem arról a sok emberről itthon és határo­kon túl, akiknek mégis tetszett amit csináltunk? No, de elfogad­juk és köszönjük a kritikát. Í­­gérem, magunkba fogunk szállni, és ha rádöbbenünk, hogy „kaba­rénknak nem volt elég öt év, hogy mint a gyermek, megtanul­jon beszélni" — most fogjuk ab­bahagyni. Kár is­­erre több szót veszte­getni. Nem is ez késztetett a válaszra, hanem az, hogy van az ön cikkében egy állítás, mely szerint mi „Nyeglén, cinikusan, ripacs módon“ humorizálunk Cse­resznyés Pál rovására, hogy ,,a legelesettebbet, a legvédteleneb­bet választjuk témául“, hogy „belerúgunk a földön fekvőbe“. Attól félek, hogy aki nem hal­lotta, látta a szóban forgó rádió­kabaré műsort és csak az ön méltatását olvassa, az el is hi­szi azt, amivel Ön engem vádol. Kijelentem ugyanis: egyedül en­gem terhel a felelősség szerző­ként, hogy Cseresznyés Pál neve a kabaréban szerepel. Sem Nagy Miklós Kund dalszövegírót, sem a rádió munkatársait. És ezt a felelősséget vállalom is. Első­sorban azért, mert nem hiszek abban, hogy bármilyen műfaj­ban, így a kabaréban is szabad volna tabukat állítani. Ez előbb­­utóbb öncenzúrához, majd ön­ként eltört hatalmi cenzúrához vezet. Másodsorban meg azért, mert szerintem Cseresznyés Pált, ne­vének említése kapcsán műso­runkban semmilyen „bántás“ nem érte. Öt és példaértékű esetet éppen azért használtam fel, hogy azokat „bántsam“, akik elítélték, börtönbe juttatták és igazságta­lanul továbbra is ott tartják. Akik egy egész forradalmat el­loptak és mégsem kerültek rá­csok mögé. Magam is egy sze­rencsétlen konjunktúra áldozatá­nak tartom Cseresznyés Pált és mint sokan mások, én is azt szeretném, hogy különösebb lel­ki, erkölcsi károsodás nélkül mi­nél hamarabb szabad emberré váljék. Tehát, tisztelt Szerkesztő Úr, visszautasítom a vádat, mely szerint „belerúgtunk a földön fekvőbe“. (Talán az ön részé­ről sem volt a legszerencsésebb ez a fogalmazás éppen Cseresz­nyés Pállal kapcsolatban.) „Van egy másik dolog is“ — ahogyan ön cikke végén mint­egy véletlenül megemlíti — „E­gyik közismert színészünk kiá­g­­zott a kabaréból. Tévedés ne es­sék, nemcsak ebből a kabaré- ,­ból“. Roppant sajnáljuk, hogy­­ nem nevezi meg az illetőt, így csak találgathatunk. Biztosan Lohinszky Loránd érdemes mű­vészre gondolt. Mert ő a legköz­ismertebb színészünk. Esetleg Tarr Lászlóra? Sajnos, egyikük sem „muzsikált" soha a mi „ban­dánkban“, de lévén egykori ta­náraink, mindkettőjükkel va­gyunk olyan tisztelettel teljes jó viszonyban, hogy ha kabarézá­sainktól „volna csömörük és nagy irtózásuk“, már sokkal korábban jelezték volna, mint ahogyan ön tette. Szerkesztő Úr, így is köszönettel tartozunk önnek, hogy figyelemre mélta­tott, mert szintén egyik „közis­mert" színésznőnk mondotta va­lamikor: „Egy idő után mindegy hogy mit, csak írjanak az em­berről“. Kiváló tisztelettel a ,,banda" nevében is: Nagy István Sz. m. Történelmi forrásokból úgy értesültem, hogy a bakó (mint Ítéletvégrehajtó) jóval a francia forradalom előtt „műkö­dött“ már, tehát vajmi kevés köze van a nyaktilóhoz (guillo­­tine-hez). Mondhatni semmi. Ezért aztán tőlem sem kell fél­ni, nem értek az inkriminált szerkezet működtetéséhez. A „közismert“ és „legközis­mertebb“ fogalmak között — eb­ben azért talán csak egyezzünk ki — azért legalább árnyalatnyi­ különbség van. A legközismer­tebbeket — annak ellenére, hogy nem voltak tanáraim — Önhöz hasonlóan magam is messzeme­nően tisztelem. A többi stimmel, azzal a fenn­tartással, hogy a véleményemet (az említett műsorról) továbbra is fenntartom. (b. z.) 1995. február 2. 5. OLD­AL­ ­ UFO-mánia? Vagy uborkaszezon? Egy vásárhelyi laptársunk fel­­röppentette a hírt, miszerint Marospéterlakán az elmúlt év nyarán egy földönkívüli kerek, fémből való, kutyanagyságú (ber­náthegyi, vagy palotapincsi?), kétlábú valamit láttak. Na jó, arrafelé sok a bor, főként a no­va, úgy, hogy az eseten nem kell csodálkozni. Tegnapelőtt aztán felmelegítették a témát , most már Marosvásárhelyen véltek látni valakik január 30-án reg­gel fél nyolckor egy légi jelen­séget. A lap rögtön címben fel­veti a kérdést: Azonosítatlan repülő tárgyak Marosvásárhely fölött? Egyszersmind felkérik a­­zokat, akik látták a jelenséget, hogy lépjenek kapcsolatba tele­fonon vagy személyesen a szer­kesztőséggel. Uraim, minek pazarolni az impulzusokat, vagy a buszjegye­ket?! A dolog, úgymond, hótt­­egyszerű. Az, amit valakik lát­tak, az az életszínvonalunk volt. Ott fenn. S hogy miért volt ki­csi? Miért, mekkora kellett vol­na legyen?! Hogy esetleg egyre kisebbedett? Nos, ezért nem a földönkívüliek a hibásak. Hanem az épp aktuális kormányzat. Kü­lönben is, minél messzebbről nézzük, annál kisebb. Persze, ez fordítva is igaz (van ilyen a ma­tematikában is — minél köze­lebbről nézzük, annál kisebbnek látszik. Hát ha még benne is élünk...! Úgy, hogy nem kell mindent azokra a szegény kül­­földönkívüliekre kenni! (­as)

Next