Népújság, 1996. május (48. évfolyam, 85-106. szám)
1996-05-03 / 86. szám
X NÉPÚJSÁG Iskolák névjegye Az Unirea Elméleti Líceum A Pedagógusklub keretében a múlt héten csütörtökön a marosvásárhelyi Unirea líceum magyar tagozata mutatkozott be a Bernády-házban. 1702-ben a jezsuiták alapította, s hosszú éveken át katolikus főgimnáziumként működő tanintézet történetét rendkívül pontosan és részletesen Orbán Ildikó, az iskola volt diákja ismertette. Talán nem érdektelen néhány adatot megemlíteni az elhangzottakból. A katolikus egyház által működtetett fiúnevelő intézetre 1918 után nehéz napok következnek, ugyanis az iskolafenntartó alapokat képező földbirtokokat az agrárforradalom idején kisajátítják. A felső négy osztályt eltörlik, s a város lakóinak áldozatvállalása teszi lehetővé a nyolcosztályos gimnázium működését 1934-ig. 1946-ban megszüntetik a katolikus fiúgimnáziumot, s leányiskolává alakítják. 1959-ben az akkor 4-es számot viselő leányiskolát egyesítik a 3-as számú román líceummal, s az intézmény akkor kapja az Egysülés-Unirea nevet. Az Egyesülés szót 1961-ben törlik el a nevéből, s marad az Unirea. A magyar tannyelvű osztályok száma 1990 óta fokozatosan csökken, míg 1991-ben négy osztály indult a magyar tagozaton, tavaly csak az őszi felvételin telt be a meghirdetett két osztály. Az iskolában folyó oktató-nevelő tevékenység bemutatására Sincai Ilona matematika szakos tanárnő vállalkozott. Elmondta, hogy a nagymúltú Unireának ma is nagyon jó tanári kara van, akik a kis létszámú diáksággal jobban, alaposabban tudnak foglalkozni. A siker azonban attól is függ, hogy kikkel dolgoznak, ezért szeretnék tudatosítani, hogy ez az iskola létezik, s várja a felvételizőket. Idén nyáron három osztályba hirdetnek felvételit a magyar tagozaton: egy kémia-biológia, egy kétnyelvű (angol) kémia-biológia, valamint egy történelem-társadalomtudomány osztályba, ami újdonságnak számít, s az egyetlen a megyében. Az osztály vegyes profilú, s humán jellege ellenére heti három órában fogják tanítani a a matematikát, hogy a közgazdasági szakokra is felvételizhessenek a végzősök. Ebben az osztályban az irodatechnika lesz a választott tantárgy, amelynek keretében számítógépes szövegszerkesztést fognak oktatni. Természetesen akkor, ha mindhárom tervezett osztályra megkapják az engedélyt. A szép számban megjelent felvételire készülő diákokat és a jelen levő szülőket úgy tájékoztatták,hogy az angol kétnyelvű kémia-biológia osztályba nem lesz angol teszt a felvételin, utólag viszont arról értesített Sincai tanárnő, hogy a jelentkezőknek mégis kell vizsgázniuk a VIII. osztályos angol tankönyv anyagából. A továbbiakban az iskola tanári kara mutatkozott be: Molnár Irén testnevelő szakos, Kósa Mária Magdolna matematika, Király Melánia fizika, Béres Éva társadalomtudományok, Nagy Pál magyar, Ambrus Antal biológia és Bába Zoltán kémia szakos tanárok. Elhangzott, hogy, mivel az Unirea egyre inkább lányiskolává válik, s mivel az érettségizettek közül nem mindenki tanul tovább, gondolkoznak egy olyan képzésen, ami a családi életre készítené fel a lányokat. Sütő Móna az iskolában folyó diákéletet ismertette, a Szálka illetve Gerenda diáklapokat, a Böngésző elnevezésű faliújságot, a Teknőc nevet viselő színjátszó kört, az 1994-ben indult diákrádiót, s a tanulóéveket hangulatosabbá tevő hagyományos rendezvényket: gólyabál, karácsonyi és farsangi mulatság, szavalóversenyek. A bemutatkozást a Teknőcök produkciója zárta, akik egy Karinthy-jelenettel hangolták jókedvre a közönséget. * A következő pedagóguskörön két marosvásárhelyi líceum, a faipari illetve az 1-es számú ipari líceum mutatkozik be. * Hibaigazítás: a Bolyai líceumról készült beszámolónkban egy mondatot László József fizikatanárnak tulajdonítottunk, amit nem ő, hanem a kollégája mondott. Ezúton kérjük a tanár úr elnézését. (Kodolai) Vízözön a tetőről több alkalommal elkeseredetten fordult szerkesztőségünkhöz, a marosvásárhelyi Kárpátok sétány 31. szám alatt lakó Elekes Ilona. Tömbházukat összeépítették egy kazánházzal, amelynek a kiegyenlítő tartályát a tetőre helyezték. Ennek rövid kivezetőcsövét az esővíz-lefolyó nyílásához irányították. A lakó szerint 1970-ig e tökéletlen megoldás miatt nem volt gondjuk, azonban egyszer megtörtént, hogy a kazánfűtők túlhevítették a vizet és a tágulási tartályból kiömlő víz elárasztotta a lakrészeket. Utána sokáig nem újították fel a tetőszigetelést és ott ahol korábban utat tört magának a víz a falban, minden kiadós esőzéskor vagy hóolvadáskor újból befolyt, eláztatva Elekesék otthonát. A panaszos szerint többször előfordult, hogy a tartályból kiömlött meleg víz is elárasztotta a helyiségeket. Hogy elejét vegyék a jelenség megismétlődésének, Elekes Ilona saját pénzén fémlemezzel burkolta be a tetőt a 80-as lakrész felett. Igen ám , de a hosszú és kemény tél idején a fagy megrongálta a lemez sarkait szigetelő szalagot, s emiatt a tartályból kiömlő víz, az esővíz és a hólé megint utat talált. Elekesék kilátástalan helyzetbe kerültek. Annyira beázott a lakás, hogy például a konyhában a fallal együtt leborult a kagyló. Mi több, az előszobában a villanyt sem lehetett felgyújtani, mert a vezeték átnedvesedett. Az érintett család többször szólt emiatt a marosvásárhelyi közüzemek illetékeseinek, akik szakembereket küldtek a helyszínre. Miután több alkalommal megvizsgálták a lefolyót és a tetőszigetelést, megígérték, hogy megjavítják azt és a lakást is kifestik-mázolják. Igaz, a közüzemiek többszöri látogatásuk után sem tartották be ígéreteiket. Legutóbb, április közepén Bota Zoltán mérnökkel, a marosvásárhelyi közüzemek hőenergia-osztályvezetőjével és helyettesével, Orbán Bélával együtt helyszíneltünk. Az alapos viszgálódás után sem sikerült eldönteni, hogy e kellemetlenségért ki is a hibás. A közüzemiek ismét kijelentették, hogy megjavítják a tetőt és a tágulási tartály lefolyását. Ugyanakkor elmondták még azt is, hogy amennyiben az anyagiak megengedik, nyáron egy zárt tartályt helyeznek el a kazánházba, ezzel kiiktatják az emeleten levőt. Sajnos, az elavult műszaki megoldás és a tetőszigetelők felületes munkája miatt több százezer lejes kár keletkezett, amelynek nincs gazdája. A közüzem elvállalta ugyan azt, hogy helyreállítja a hibát és segít az érintett családon, de tanulságként megjegyezzük, hogy a tulajdonjogtól függetlenül — jó, hogyha mindenhol rendbeteszik a tetőszigetelést, nehogy az Elekes család sorsára jussanak. A bajt könnyebb megelőzni! -vagy- KÖZÉLET____ - A Kós Károly Alapítvány három éve Az elmúlt héten pénteken háromesztendei munkáját summázta az 1993. márciusában Marosvásárhelyen bejegyzett Kós Károly Alapítvány, amely a neves erdélyi író, építész és művelődéstörténész szellemiségének ápolását, közkinccsé tételét és folytatását, ezáltal pedig a nemzeti öntudat felébresztését tűzte ki célul. Az eltelt három év alatt az alapítvány öt ünnepséget szervezett, amelyeken jeles személyiségek és előadóművészek idézték Kós Károly emlékét. Az alapítvány meghívására hozta el kiállítását Marosvásárhelyre Anthony Gall ausztráliai építész, aki ritka szépségű és értékű képeken örökítette meg a Kós Károly tervezte épületeket. Az alapítvány öt kiadványt jelentetett meg névadójáról: Kós Károly emlékfüzet, Kós Károly ex-libris album, Dolgozatok-írások Kós Károly életéről, munkásságáról, Kós Károly ifjúsági olvasótábor Torockón, valamint a Kós Károly egyetemessége felé címet viselő kötet. Az alapítvány az író arcképét megörökítő metszetet, agyagból illetve rézből készült domborművet és emlékérmet készíttetett. Tevékenységének legjelentősebb részét az olvasótáborok szervezése jelentette Erdőcsanádon, Marosvásárhelyen, a magyarországi Cseresznyéspusztán illetve Pakson, valamint Torockón. A táborozáson való részvételt pályázati úton nyerték el érték el a részt vevő középiskolás diákok, összesen 120- an itthonról, kevesebben külföldről. Az alapítvány az idei negyedik táborra is meghirdette a pályázatot. A tábort augusztus első felében Kalotaszegen, Torockón illetve Budapesten szervezik. Az 1997-es emlékünnepségen az író halálának 20. évfordulójáról fognak megemlékezni. Finna Géza tanár, a kuratórium elnöke elismeréssel sorolta fel anyagi és szellemi támogatóik nevét. A beszámolót követő hozzászólások során elhangzott, hogy az alapítványnak pályázatot kellene hirdetnie Kós Károlyról írandó monográfia, illetve film elkészítésére, emlékház létrehozására, természetesen a többi Kós Károly alapítvánnyal összefogva. Elhangzott , hogy szükség lenne egy székházra is, majd a táborozáson részt vevő diákok és egy szülő mondtak véleményt és köszönetet a kuratórium fáradhatatlan elnökének, Finna Géza tanárnak. (GT Magyarok a Mezőségen Több mint fél évszázada járja fáradhatatlanul az erdélyi Mezőség falvait Kövesdi Kiss Ferenc, gyűjti az adatokat az itt élő magyarokról, múltról és jelenről, leltározza a folyton sokasodó szórványgondokat, viszi az Igét, az anyanyelven ejtett Szó üzenetét lélektől lélekig, sokgyermekes családi otthonokba, ősi templomok kicsiny gyülekezeteibe, a reménykedőknek és csüggedőknek egyaránt. Barangolásainak hihetetlenül gazdag fény- és élményanyagát tartalmazó kézirata közel ezer gépelt oldalt tesz ki, és még nem is számítottam ide a tetemes fotógyűjteményt. Ebből a készülő — pontosabban: már elkészült, véglegesítésre és kiadásra váró — monográfiából jelent meg nemrég Budapesten, mintegy mutatóban (a Magyar Református Presbiteri Szövetség gondozásában) egy kisebb, kereken száz oldalnyi válogatás, minek címe: Még szólnak a harangok! A Mezőség vészesen fogyatkozó magyar kisközösségeiről szólván, könyvének címével a legfontosabbat hangsúlyozza Kövesdi Kiss Ferenc: azt, hogy mindaddig van — lehet — esélye a nemzeti létben való megmaradásnak, veszélyek közepette is, amíg vasárnaponként megkondulnak a falu református, katolikus, unitárius templomának harangjai s felhangzik a zsoltár; míg él az igény, hogy a felnövekvő nemzedékeknek továbbadják legdrágább örökségünket, az édesanyai nyelvet — mindazzal együtt, ami hozzá kötődik elszakíthatatlanul. Nem pusztulhatnak el a mezőségi magyar szórványok sem, ha lesz gyermek, és lesz aki felnevelje, megtartsa őket hitükben, öntudatukban — mondja minden sorával a Még szólnak a harangok! szerzője. Aki közel másfélszáz kisebb-nagyobb település viszonyait ismerhette meg önfeláldozó "kiszállásai" során ezekben az elmúlt évtizedekben, nehéz őszi sarokban gyalogolva és nemegyszer a mindenre gyanakvó hatalom szolgálatosaitól is szorongatva. Vállalkozása messzemenő elismerést érdemel, s csak a legjelesebb elődök hasonló teljesítményéhez hasonlítható. Megrendítő, milyen elgondolkoztató olvasmány Kövesdi Kiss Ferenc könyve. Nekem — illik itt is megváltanom — személyes élmény úgyszólván minden sora, valamennyi oldala. Hisz jómagam is ennek a sokszor lesajnált, de számomra egyedülálló tájnak a szülötte vagyok. Felkavaró szellemi élményeim közé tartoznak azok az irodalmi alkotások, melyek a Mezőségről szólnak, dimbes-dombos szülőföldem tragikus mozzanatokban, szenvedésekben bővelkedő történelmének hétköznapjait, közelmúltbeli sorsalakulását mutatják be. Makkai Sándor Holt-tengere, Nyírő Józseftől a Néma küzdelem, Wass Albert regényei, Sütő András művei, közöttük nem utolsósorban az Anyám könnyű álmot ígér: mind megannyi vészjelzéses helyzetkép a szüntelen fenyegetettségben is élni akaró szórványok világából. Kövesdi Kiss Ferenc, aki úgyszintén erről a vidékről (nevezetesen Székelykövesdről) indult el annak idején a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba, a néptanítói pálya, a közösséget szolgáló mindenesség állomásai felé, mégis inkább a nagy székely összegző, Orbán Balázs mai követőjének tekinthető. Persze, más idők fia, más viszonyok rögzítője ő, aki századunk negyvenes éveivel kezdődően vette kezébe a vándorbotot és a golyóstollat. Kövesdi Kiss Ferenc az egykori Marosszék legnyugatibb peremén is találhatott ,már lassacskán elnéptelenedő falvakat, megfogyatkozott közösségeket, bezárult iskolákat — ellentétben Orbán Balázzsal, aki ittjártakor még többnyire virágzó helységekről adhatott hírt A Székelyföld leírásában. Ezt ma Kövesdi Kiss Ferenc: "Az utóbbi 30 év alatt a Mezőségen több mint harminc iskolánk szűnt meg gyermekhiány miatt." Jogos hát az aggodalom: meddig szólhatnak még itt a harangok, ha a magyarság napról napra fogyatkozik? Azonban vannak a szerzőnek bizakodásra késztető példái is. Éppenséggel megindító, amit a szentmátéi Darlóczi családról mond: egyetlen "fészerben" nem kevesebb, mint tizenheten ülnék körül az asztalt — ha egyáltalán volna nekik asztaluk... Ezeket a példákat megvilágító szándékkal mutatja fel Kövesdi Kiss Ferenc. Végülis könyvének szellemisége, mondandójának irányulása nem a haldoklás hangulatát, hanem inkább a megmaradást, a lehetséges jövőt sugallja. Nagy Pál 1996. május 3., péntek "A társulás olyan, mint egy házasság" Szakács Ernő Vadadon 30 éve végzi ugyanazt a munkát: a könyvelést. Volt már főkönyvelő is, de a helybeliek inkább számvevőnek minősítik. Háza pedig arról nevezetes a faluban, hogy kis pékséget rendezett be annak egyik szobájában. A gépekkel felszerelt minipékségben minden kedden, szerdán és pénteken átlagban 200 másfél kilogrammos finom kenyér sül, amit Szakács Endre, Ernő bácsi fia, Iszlóban, Hodoson, Búzaházán és természetesen Vadadon értékesít. E kis vállalkozás is bizonyítja, hogy egy olyan "eldugott" faluban is, mint Vadad új szelek kezdenek fújdogálni. — Az átmeneti időszak itt sem volt könnyű — jegyzi meg Szakács Ernő, majd így folytatja: — Vagy azért, mert a hosszú termelőszövetkezeti időszak kitörölte az emberekből a független gazdasági gondolkodást, vagy mert a vadadiak makacssága egy kicsit az átlagon felüli. Nem határozhatom meg a pontos okot, de nagyon nehezen indult be a fordulat utáni első években a mezőgazdasági termelés. Nem tudtunk dönteni, milyen szervezési formában dolgozzunk. Hiába magyaráztuk akkor az embereknek, hogy a legkézenfekvőbb megoldás a mezőgazdasági társulás lenne. Ahogy elhangzott a társulás szó, szinte egy újabb forradalom tört ki a faluban. Nem is akartak hallani a szövetkezet szóról sem. A volt termelőszövetkezet öt falura terjesztette ki csápjait. Módos egység volt, gondoljunk csak a nyárádszentmártoni állattenyésztési farmra, ahol legjobb fejőstehén-állománya volt. Akkor egynéhányan megértettük, hogy egyelőre csak közösen léphetünk tovább. Tennünk kellett valamit, mert közben megalakult a kollektív felszámoló bizottság, amely elkezdte szétosztani a vagyont, ha ebből részesedni akartunk, akkor nem állhattunk tétlenül. A legelső mezőgazdasági társulás Csíkfalván alakult, sajnos nem működhetett, egyszerű oknál fogva: a társult gazdáknak nem volt elegendő földjük. Majd szóba jött, hogy Vadad és Nyárádszentmárton gazdái társuljanak. Ez sem sikerült. Akkor 1991-ben 11 földdel rendelkező vadadi gazda megalakította a a most halódó mezőgazdasági társulást. Az eltelt évek bebizonyították: Vadadon nem lehet társas formában dolgozni. Az emberek mentalitása, gondolkodásmódja is akadály. Hogyha a társulásunk felbomlik, annak ez az alapvető oka. Pedig hát bebizonyítottuk 11-en, hogy lehet és érdemes így gazdálkodni. Csak egy példát említek: a traktoristáink annak idején addig szántottak, amíg a traktoraik szétmentek. Érdekeltek voltak a munkában. 1995-ben a társulás már jövedelmet is megvalósított, sajnos azt a hitelek viszszafolyósítása felemésztette. De ha a tavaly ősszel és az idén tavasszal is úgy dolgoztunk volna, mint annakelőtte, akkor idénre már a jövedelem megmaradt volna a társasnak. Ezt sajnos nem értették meg a gazdák. Emiatt aztán csökkent a bevetett mezőgazdasági felület, 1994-ben 53 hektáron termesztettünk búzát, a tavaly már csak 28 hektáron. Hogy az idén mi lesz? A társas számvevőjeként sem tudok válaszolni. A konyhában zajló beszélgetést Györfi Sándor, az öreg — ezért nem sértődik meg, mert a helybeliek nevezik így —, a vadadi mezőgazdasági társulás elnöke is hallotta, aki egyetért Szakács Ernő okfejtésével. Majd így folytatta: — Ha a vadadi társulás felbomlik, annak nem gazdasági okai vannak. Nem tudunk egyetérteni semmiképpen sem. Én ezen a nyáron már nem vállalom az elnökséget. Ezt már magamban eldöntöttem. Egy mezőgazdasági társulás nem termelőszövetkezet, ez gondolom, érthető. Sajnos ezt a mai napig sem értették meg a vadadiak. A társulás olyan, mint egy házasság, ha nincs egyetértés, akkor az eleve pusztulásra ítéltetett.Majd ha nem lesz társulás, meglátjuk mi lesz. A jelenlegi gazdasági körülmények között egy gazda önállóan — gépek, minőségi vetőmag, új termesztési technológia hiányában — nehezen él meg. Látjuk, mennyibe kerül csupáncsak a szántás, és még sorolhatnám. A faluban 300 hektár szántóterület van. Körülbelül 60 hektáron magántraktorokkal szántanak, a fennmaradó 240 hektáron majd az Agromec gépei fognak szántani szolgáltatásként. Ha ez így jobb a gazdáknak... hát legyen. Csak az a boszszantó, hogy egy olyan társulásunk van, amelynek gépparkja van, és amikor kezdünk megerősödni gazdaságilag, akkor széledünk szét. Ez akármilyen fura, de sajnos így van. Úgy néz ki, hogy mi, vadadiak csak a saját bőrünkön tudunk tanulni... Jó lenne, ha a mi példánkból mások is okulnának, mert hát létezhet egyetértés is egy falusi közösségben. Arról, hogy egy faluban szükség van-e társulásra vagy sem, a lakosság dönt. Ezért a cikk aláírója csak a hallott tényeket tárta a közvélemény elé, távol tartva magát bármilyen kommentálástól. Kilyén Attila