Népújság, 1998. február (50. évfolyam, 22-41. szám)
1998-02-12 / 29. szám
6 NÉPÚJSÁG KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Mit? Hol? Hogyan? A lakások rendeltetésének megváltoztatása A lakások rendeltetésének megváltoztatását a helyi tanács 1997. évi 3-as határozata szabályozza. Iratok benyújtása: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Városrendészeti Igazgatóság, városrendészeti irodla, 18-as szoba, tel. 168-330, 114-es belső, illetve a megye többi városainak polgármesteri hivatalaiban. A tömbházak lakásai rendeltetésének megváltoztatását kizárólag nem környezetszennyező szolgáltatások céljára engedélyezik (javítóműhely, szabászat, kötöde, termékeket csomagoló műhely, cégszékhely, orvosi rendelő, gyógyszertár, könyvesüzlet stb.). Itt jegyezzük meg, hogy a tömbházak földszintjén levő garázsok rendeltetésének megváltoztatását csak előcsomagolt árukat értékesítő üzletek részére engedélyezik. Mindkét esetben valamennyi lakó hitelesített beleegyezése szükséges! Nagybani kereskedés céljából igényelt rendeltetés megváltoztatása csak az 1996. évi 57-es határozat által szabályozott védett területeken kívül lehetséges, és kizárólag abban az esetben engedélyezhető, ha az épület és környéke lehetővé teszi az autók parkolását le- és felrakodásra az ingatlan udvarán. NEM szükséges a rendeltetés megváltoztatását igazoló engedély a különálló, magántulajdonban levő házak esetében, amikor a lakott területen olyan tevékenységeket szándékoznak folytatni, hogy az nem zárja ki lakóterület jellegét, valamint az alkotó elemeket nem változtatják meg. Ebbe a kategóriába tartoznak a családi társulások és magánszemélyek által kifejtett következő tevékenységek: tervezés, festészet, kötés és horgolás, szabászat, bőrdíszművesség (több gép használata nélkül), bármely típusú tanácsadás, kézi kötőgéppel való kötés, akvarisztika, cipőjavítás, számítógépes szolgáltatások, könyvelés, népművészeti termékek kézzel való készítése, és egyéb, a fentiekhez hasonló szolgáltatások, amelyekhez nem szükséges környezetvédelmi engedély. Nagy Annamária Vegyük , ne vegyük? Mit kell tudnunk a húsról és a húskészítményekről? A friss hús szavatossági ideje 72 óra. Vásárláskor vegyük jól szemügyre a terméket, hiszen a friss húsnak jellegzetes szaga van, ha romlottságra utaló szagot érzünk, ne vegyük meg. Ugyanakkor a friss hús tapintáskor nem ragadhat és nem lehet puha. A fagyasztott és hűtőszekrényekben -18 C fokon tárolt hús kilenc hónapig fogyasztható. A marhahús kemény, piros-rubin színű, fehér zsiradék is lehet rajta. Az öreg állatok húsa sötétebb, soványabb, és nehezen főzhető, ezért vásárláskor igyekezzünk világosabb, fiatalabb marhahúst választani. A juhhús vöröses színű, tapintásra kemény, szaga jellegzetes, kissé az ammóniák szagára emlékeztet. A puha és büdös húst ne vegyük meg. A disznóhús rózsaszínes, kemény, zsiradékos. A kandisznóhús kemény és zsíros, szaga kellemetlen, fogyasztásra nem ajánlott. A szárnyashús vitaminokban gazdag, színe fehér-világos rózsaszín, szaga jellegzetes. Vásárláskor ellenőrizzük a szavatossági időt. Ne vegyünk olyan szárnyashúst, mely között pihe, bél, begy vagy légcső van. Ha a hús színe szürkés-sárga vagy büdös, hagyjuk az üzletben. Az őrölt hús, ha nincsen fagyasztva, nagyon gyorsan romlik. Ha olyan üzletből vásárolunk, ahol helyben darálják a húst, kérdezzük meg, mennyi idő telt el a darálástól. A hártyában forgalmazott hústermékek ( szalámi, kolbász, virsli, disznófősajt) tapintáskor nem ragadhatnak. Ha a terméket 5 foknál magasabb hőmérsékleten tárolják, nem fogyasztható. Ne vásároljunk olyan húskészítményeket, amelyeknek hártyája elszakadt, megsérült vagy alatta levegő található. A száraz szalámi (szebeni) hártyáján fehér penészréteg van, ez megengedett. A termelő által meghatározott szavatossági idő minden teméken fel kell legyen tüntetve, ezt mindig ellenőrizzük. A friss hal teste merev, kézbevételkor nem hajlik meg. A jégben tárolt folyami és tenyésztett hal szavatossági ideje 72 óra, míg az apró tengeri halat csak 24 órán belül ajánlott fogyasztani. A fagyasztott óceáni hal18 C fokon tárolva 3-5 hónapig is eláll. Ne vásároljunk olyan halat, amelyiknek szeme beesett, szaga büdös. Az ikra sok proteint, ásványi sót, zsiradékot és vitamint tartalmaz, éppen ezért nyersen fogyasztjuk. Az ikra szemcsés, nem tartalmaz vérrögöket, sem más anyagokat. Beszerzéskor ellenőrizzük, egyforma színű-e, tiszta-e, jellegzetes szagú-e a termék? Az élelmiszerüzletek, mészárszékek és a piacokon erre a célra berendezett helyek rendelkeznek egészségügyi és állatorvosi engedéllyel, ezért húst és húskészítményeket csak ezekről a helyekről vásároljunk. Huzavona a gazdajegyek kiosztása körül Dinu Gavrilescu mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter január végén jelentette be, hogy a gazdajegyek eljuttatását a postai hivatalokhoz — műszaki okok miatt — február 2-a helyett, február 10-én kezdik el. A megyei Postaellenőrző Felügyelőséghez a tegnapig az értékjegyek nem érkeztek meg, mint ahogy a kiosztás módszertani normái sem. Ez újabb hetekkel tolja odébb a kézbesítés megkezdését, mert az értékjegyekre jogosultak névsorán most már szerepelnek a földbérlők, azok a tulajdonosok, akiknek földjeit az egykori ÁMV-k használják, az egyházak, valamint egyes iskolák is, s emiatt sokkal több munka hárul a polgármesteri hivatalokra, a megyei számítógépközpontra és a posta dolgozóira. A gazdajegyek kiosztásának határidejét, mint ismeretes , május 31-ére szabták, de a késés miatt valószínűleg ez is kitolódik. (hilyen) Autótűz Alig állította le 1300-as Daciájának motorját a dicsőszentmártoni Suciuban, amikor a nem megfelelő módon bekötött elektromos vezetékekben rövidzárlat keletkezett. A helyi tűzoltók gyors közbeavatkozásának köszönhetően a tűz nem terjedt tovább, s mindössze egymillió lejes kár keletkezett. REKLÁMOK—KÖZÉLET 1998. február 12., csütörtök A MAROSVÁSÁRHELYI KÖZMŰ- ÉS LAKÁSGAZDÁLKODÁSI ÖNÁLLÓ VÁLLALKOZÁS II Marosvásárhely, Gyár (Fabricilor) utca 1. szám , IML Telefon: 065/215-263, fax: 065/211-557 közli a fogyasztókkal, hogy az 1997. évi 69-es számú sürgősségi kormányrendelettel módosított és kibővített 1997. évi 3-as számú sürgősségi kormányrendelet előírásainak értelmében, a következőképpen módosul az ivóvíz és a kanalizálás ára: Ár (lej/köbméter) Ivóvíz 1910 Kanalizálás 745 Az árakat a Versenyhivatal láttamozta, nem tartalmazzák a HÉA-t (TVA), és 1998. február elsejétől kezdődően érvényesek. A marosvásárhelyi KLDV vezetősége A MAROSVASARHELYI AGRIM — PRODAS RT — Rózsák tere 54. szám — 1998. március 5-én 11 órától árverést rendez a cég székhelyén a következő állóeszközök értékesítésére: 1. A-650-es traktor — kikiáltási ár 43.000.000 lej. 2. Utánfutó — kikiáltási ár 8.000.000 lej. 3. Utánfutó — kikiáltási ár 8.000.000 lej. 4. Zárt rakterű R-10215-ös hőszigetelt tehergépkocsi — kikiáltási ár 135.000.000 lej. 5. ARO 10-es személygépkocsi — kikiáltási ár 28.000.000 lej. 6. Esztergapad — kikiáltási ár 9.000.000 lej. Az árverés megismétlődik minden csütörtökön 1 1 órától, amíg a készlet tart. A kikiáltási ár tartalmazza a HÉA-t. Bővebb felvilágosítás a 120-010 és 123-760-as telefonokon. A MAROSVÁSÁRHELYI GÁZELOSZTÓ VÁLLALAT felhívja a lakosság figyelmét, hogy: A földgáz hasznosítására szolgáló berendezések karbantartásáról, üzemeltetéséről és javításáról a fogyasztó köteles gondoskodni! A földgázzal működő berendezések helytelen használatából eredő balesetek megelőzése végett tartsuk be szigorúan a következő szabályokat: 1. Tűzgyújtás előtt: a. — szellőztessük ki a helyiséget, a kazán házakban, hőközpontokban és mindenütt, ahol nyílt lánggal dolgoznak, gondoskodni kell az állandó légcseréről; b. — ellenőrizzük a kályhák, más, a kéménybe bekötött, gázzal működő berendezések huzatát, ha nincs léghuzat, intézkedni kell a kémény, a kályha stb. kitakarításáról, meg kell nyitni a szabályozó szellőzőcsappantyúkat stb.; c. — vizsgáljuk meg, le vannak-e zárva a csapok, amennyiben nyitva maradtak, szellőztessük ki az illető, de a szomszédos helyiségeket is alaposan, és csak azt követően gyújtsunk be; d. — gondoskodjunk a levegő beáramlásáról az égőtérbe, úgy, hogy megnyitjuk a kályha vagy kemence hamugyűjtő tartályrészének ajtaját, más berendezéseknél a levegőbeömlő nyílásokat, réseket, megindítjuk az égéstérbe levegőt betápláló ventilátort stb.; e. — ahol ez szükséges, ellenőrizzük az automatizálási berendezés működését. 2. A tűz meggyújtásakor és azt követően: a. — az égéstér legalább 5 perces szellőztetése után meggyújthatjuk a tüzet; b. — a gyújtóeszközt — lehetőleg használjunk elektromos gyújtókészüléket — az égőhöz közelítve, lassan megnyitjuk a csapot, annyira, hogy lángra lobbanjon a gáz, ezt követően tovább forgatjuk a csapot, addig, amíg meggyőződünk, az égésfolyamat stabil, nem aludhat ki a láng; e. — tartsuk szem előtt a tűzhelyek használatára vonatkozó gyári utasításokat; d. — a nem automatizált készülékek működését szüntelenül ellenőrizzük; e. — a gumicsövön táplált gázkészülékeknél előbb mindig a biztonsági csapot zárjuk le (azt, amelyik a hajlékony cső előtt van), és miután kialudt a láng, zárjuk el az égő felőli csapot is; f. — intézetekben (iskolák, otthonok, szállodák stb.) csak a vezetőség által kiképzett és megbízott személyek gyújthatnak tüzet és olthatják el azt. 3. Különleges tudnivalók: a. A földgáz használata esetén tilos: — meggyújtani a tüzet, hogyha a készülék nem zár (légmentesen) vagy pedig nincsen léghuzata; — őrizetlenül hagyni a tüzet; — a tűz mellett elaludni; — olyan helyiségekben aludni, amelyekben kéménybe be nem kötött gázkészülékek vannak; — a füstkéménybe be nem csatlakoztatott készülékeket a helyiségek fűtésére használni; — előzetes engedély nélkül módosítani a berendezést; — elreteszelni, tömíteni a füstcsövet vagy a kéményt a tűzhelyek, kályhák működtetése idejére. b. Ha megérezzük a földgáz sajátos szagát, sürgősen intézkedjünk: — az összes tüzek eloltásáról; — az ajtók és ablakok kinyitásáról; — ne gyújtsunk gyufát, öngyújtót, és ne nyúljunk a villanykapcsolókhoz; — ne feküdjünk le ilyen helyiségekben; — azonnal szóljunk be a Gázelosztó Vállalathoz: Marosvásárhelyen a 130-001, Segesváron a 772-770, Erdőszentgyörgyön a 121-269, Nyárádtőn a 125-457, Régenben az 523-933, valamint Szovátán az 578-695-ös telefonokon. Hiba esetén hívjuk a 928-as telefonszámot! A MAROSVÁSÁRHELYI GÁZELOSZTÓ VÁLLALAT RÉSZÉRŐL Tisztelt fogyasztók! A földgáz használata olyan személyek által, akik nem ismerik vagy nem tartják be a használati szabályokat, robbanásveszéllyel jár. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a robbanást, függetlenül attól, hogy a gáz beszivárgás vagy a vezetékek, berendezések meghibásodása, akár helytelen használata miatt gyűlt fel a lakásban, a következőket ajánljuk: — ne gyújtsanak villanyt vagy tüzet előzetes szellőztetés nélkül; — gondoskodjanak az olyan helyiségek állandó szellőztetéséről, melyekben nyílt lánggal égő készülékek vannak; — biztosítsák az alagsori helyiségek szellőztetését a szabadba nyíló ablaknyílások által; — ne tömítsék el a pincék és műszaki helyiségek szellőztető nyílásait; tartsák be a gázhasználatra vonatkozó előírásokat, melyeket a kisfogyasztók rendelkezésére bocsátanak, s melyeket rendszeresen közöl a Gázelosztó Vállalat a helyi sajtóban. Hiba esetén hívják a 928-as telefonszámot!