Népújság, 2001. május (53. évfolyam, 99-124. szám)

2001-05-15 / 110. szám

2001. május 15., kedd Az olvasó ___________________________________ u­o­ra­s 11 a ] Föld-napi ünnepség Szakfalván Idén Makfalván is megemlékez­tünk a Föld napjáról. Az ünnepségen a helyi diákok mellett Kibéd, Kelementelke és a gyulakutai iskola VI-VII. osztályos tanulói is részt vet­tek. A nagyméretű rendezvény Thies Renate és Máthé Faluvégi Zsuzsa ta­nárnők szervező munkájának kö­szönhetően jöhetett létre. A vendégeket Péterfi György isko­laigazgató és Fülöp Irén tanárnő fo­gadta. Rövid ismerkedés és Makfalva történetének megismerése után színes, érdekes program állt a tanulók rendelkezésére. A gyulakutai tanulók versei és éne­kei kiemelték a rendezvény alapgon­dolatát: egészségesebb természetet, egészségesebb Földet akarunk. Min­den iskola kis fenyőcsemetét, életfát kapott, amelyet saját iskolája udvarán ültetett el. A makfalvi fenyőcskét kö­zösen ültettük el, miközben ajkunkon zengett a dal: „Ültess fát, életfát! Őrizd az oxigén forrást! Ültess fát, életfát! Hadd szűrje meg a falud porát!” Bala Mária makfalvi tanítónő kis­előadásából megtudtuk, hogy a Föld napját 1990-ben ünnepelték először nálunk. Az előadás meghallgatása után kezdődött a környezetvédelmi vetél­kedő. Négy-négy csapat vett részt az osztályonként zajló versenyben. Fü­löp Katalin tanárnő hangulatos mű­sorvezetése, a csapatok pontos vála­szai, a hallgatóság lelkes szurkolása tette izgalmassá és érdekessé a ver­senyt. A zsűrinek nehéz dolga volt, érté­kelte Ráduly Judit tanárnő, a zsűri elnöke, így a hetedik osztályosoknál holtversenyben Makfalva és Gyulakuta csapata első lett. Második helyezett Gyulakuta másik csapata, harmadik helyezett Kibéd csapata. A hatodikosoknál első és második helye­zett Gyulakuta, a harmadik Kibéd lett. Élményt jelentett számunkra a kis múzeum meglátogatása, ahol Fülöp Irén tanárnő magyarázata alapján megtudtuk, hogy Makfalván már na­gyon régóta foglalkoznak fazakas­­sággal. Azután a makfalvi csoda­edényt, a „csalikorsót ” is megismer­tük. Érdekessége, hogy alulról töltik meg, mégsem folyik ki belőle a víz, ha megfordítják. A múzeumból a képtárba vezettek, ahol megtekinthettük a makfalvi al­kotótábor képeit. A sok tevékenység kissé elá­rasztott, de az ebédszünet, a szalon­nasütés és a játék feledtette fáradt­ságunkat. Mindenki jóízűen falato­zott. Délután újabb szórakoztató prog­ramra került sor. A gyulakuti lányok tánca vezette be a várva várt futball­mérkőzést. Hiába volt a lelkes szur­kolás, ebben nem a gyulakutiak, ha­nem a makfalviak és kibédiek jeles­kedtek. Aki elfáradt a szurkolásban, illetve a futkosásban, fáradt tagjait megrázo­­gathatta a diszkóban, a szívek táncán, feltéve, ha megtalálta a párját. Búcsúzáskor a gyulakuti iskola ta­nulói hívták meg gyermeknapra a vendéglátó iskola tanulóit. Köszönjük Gál Irén igazgatónőnek a kíséretet. Máthé Faluvégi Zsuzsa, Fülöp Katalin, Kovács Hajnal, Varga Csilla, Török Magdolna, Faluvégi Enikő, Fülöp József tanároknak a közreműködését. Lukács Anna-Zsuzsa, VII. B. osztályos tanuló, irányítótanár Fülöp Katalin mim bennünk... Amikor Máté János mérnök, Balavásár község jelenlegi polgár­­mestere megkezdte bemutatkozó körútját, nem volt túl derűlátó. A töb­bi jelölttel ellentétben, akik fűt-fát ígértek választóiknak, ő felmérte a lehetőségeket, és ismerve a maga ké­pességeit, ezek függvényében nyilat­kozott. Nem ígért eget döngető válto­zásokat, de szerénységével és kimért, világos fogalmazásával megnyerte a választópolgárok bizalmát. Ő lett Balavásár község polgármestere. Miután hivatalosan is átvette a község irányítását, fiatalos lendülettel kezdett hozzá ígéreteinek teljesítésé­hez. Az önkormányzat lehetőségei­hez mérten felkarolta a községhez tartozó falvakat is, s ahol eddig na­gyon elhagyatottak voltak a lakók, most megpezsdült az élet. Egymás­után újultak fel málladozó vakolattá iskolák, óvodák, művelődési ottho­nok és más, az önkormányzat tulaj­donában levő épületek. Az önkor­mányzatnak ezek a munkálatok na­gyon csekély pénzébe kerültek. Amit az előző önkormányzat nem volt ké­pes nyolc év alatt elvégezni, azt most néhány hónap leforgása alatt megva­lósították. Az emberek ráéreztek arra, hogy van kivel dolgozni, és szinte hívás nélkül siettek közmunkával se­gíteni az építkezéseken. Ma már civi­lizált körülmények között fogadhat­juk a falvainkba látogató népi elő­adókat, művészeket. Nemcsak a község és a hozzá tar­tozó falvak infrastruktúrája változott meg, hanem a tanács alkalmazottai­nak magatartása is. Ha a tanácshoz szólítanak ügyes-bajos dolgaink, ott kedvesen és előzékenyen fogadnak és intézik dolgainkat. Ma már nem félve, hanem bizalommal fordulha­tunk azokhoz, akik gondjainkat eny­hítik. A polgármester felkarolta a nagykendi lelkipásztor kezdeménye­zését és megoldást nyert két falu sze­métgondja is. Kéthetente az arra kije­lölt helyre szállítják a szemetet. Ez a probléma remélhetőleg a többi fal­vakban is megoldódik, lassan meg­tisztul a patakok medre és a faluvé­gekről eltűnnek a szégyenfoltok. Nagyon sokat nyertünk Máté Já­nos mérnök polgármesterrel. Várjuk újabb ötleteit, s ha azok a község és a választópolgárok érdekeit, javát szol­gálják, kiállunk mellette. Bízhat ben­nünk. Fülöp Kálmán, Nagykend Énekelj Istennek egyszerű dalt! Április 29-én, vasárnap délután, a nyárádszentlászlói unitárius temp­lomban, az Ohio állam, Cincinnati városbeli St. John’s unitárius testvér­gyülekezet kórusa énekelt. A negy­ventagú kórust Catherine Roma kar­mester vezényelte, zongorán közre­működött Rachel Kramer. Bátorítá­sul az elkövetkező testvérgyülekezeti kórusok látogatására, a zongorát a Marosi Unitárius Egyházkörnek ajándékozták. Az amerikai indiánok ősi dalai, afrikai, amerikai, valamint buddhista, spirituális énekek és dzsesszdallamok mellett­­ Kodály Zoltán és Bartók Béla feldolgozásá­ban - felhangzottak erdélyi magyar népdalaink is. Szívet-lelket gyönyör­ködtető volt hallani, amint - a külön­ben magyarul egyáltalán nem beszé­lő amerikaiak - anyanyelvünkön fűzték a kórus dallamaira az „Erdő mellett eszvéledtem” vagy a „Serkenj fel, kegyes nép” léleksimogató sza­vait. Hogy meggyőződjünk afelől, hogy értik is amit énekelnek, angolul is megszólaltatták dalainkat. A nár­ciszról franciául, az utazásról spa­nyolul énekeltek. Az énekszámok után Kiss Mihály helybéli lelkész és Török Elek nagytiszteletű esperes kö­szöntötték a kórust és a gyülekezetet. Április utolsó vasárnapján közösen szárnyalhattunk. A Nyárád menti táj megtelt a szabadság biztató remény­ségével. Hiszen az énekszó elhallat­szott mindazok lelkébe is, akik nem lehettek éppen akkor ott velünk a templomban. „Az igazság és a reménység folyói a szívekből erednek” - hangzott fe­lénk az „utazzunk együtt a jövőbe” spanyol és angol dal áhítata. Hallgas­suk hát, hogyan folyik a Nyárád! Lelkünk rezzenéseit viszik a hullá­mok­­ s beleömlik az óceánba. A kórus Nyárádszeredában talál­kozott a Bocskai Kórussal, majd Nyárádszentmártonba látogatott. Út­ja Kolozsváron, Budapesten át Prá­gába és Bécsbe vezet, onnan a Sza­badság Földjére, ahol ismét angolul, franciául, spanyolul, magyarul és több szép nyelven énekelnek. Isten kísérje útjukon - köszönjük, hogy eljöttek közénk! Isten oltalmazzon, áldjon mindannyiunkat. Sándor Szilárd, a Marosi Unitári­us Egyházkor testvéregyházközségi képviselője NYILVÁNOSSÁG NÉPÚJSÁG 9 Általánosítani - nagy hiba Nem szeretem, ha azt mondják, hát persze, ezek a mai fiatalok. Haj­lamosak vagyunk megjegyezni, hogy bezzeg, a mi időnkben... Em­lékszem jól, nekem is mondtak ilyet gyermekkoromban az akkori öregek. Csak azért megróni valakit, mert másképpen csinál valamit, mint 20- 30 évvel ezelőtt, enyhén szólva, nem méltó tapasztalt emberhez. Általáno­sítani nagy vétek. Nem igaz, hogy a mai fiatalok elvetemültek, neveletle­nek. Régebb is voltak ilyenek is, meg olyanok is. Attól függően, hogy kit hogyan nevelnek, mennyire fog­lalkoznak a szülők, a nevelők a gye­rekekkel. Láttam autóbuszon udvari­asan viselkedő, helyet kínáló fiatalt. De olyat is, hogy 25-26 éves mama kijelentette, hogy 4-5 éves gyereké­nek joga van mellette ülni. Volt olyan is, hogy az édesanya ölbe vette gyermekét és átadta a helyet. Láttam jól nevelt tinédzsereket, de olyat is, hogy fiatalok elnézték, hogy fájós lábú nénik, bácsik álljanak mellettük. A napokban történt velem egy igen ritka, érdekes eset. Eléggé for­galmas helyen, tele műanyag zacskó­val a kezemben sétáltam hazafele. Egyszer csak 9-10 éves fiú rohant el mellettem, belém ütközött, és ha nem fogom erősen a zacskót, szétgu­rult volna a csomagom tartalma. Fel­háborított az eset, de pár másodperc múlva elszállt minden haragom. A kisfiú visszafordult és a következő­ket mondotta: Elnézést kérek bácsi, hogy neveletlenül viselkedtem. Elér­­zékenyültem, kezet fogtam vele, s szüleinek üzentem, hogy gratulálok. Dávid F. István, Marosvásárhely Ker­párútra a imréi bazsarózsám, Ludastól 21 km-re, Sármás felé, Mezőzáh községtől északnyugati irányban, a Bota-völgy felső szaka­szán, a mezőzáhi erdő északnyugati szélén, 455 m magasan terül el a 2,5 hektáros, négyszög alakú természet­­védelmi terület. Itt található a ritka­ságnak nyilvánított pusztai bazsaró­zsa (Paeonia tenuifolia), égőpiros színben pompázó virág. Minden év április végén és május első felében virágzik 2-3 hétig. Mi is meglátogattuk. A Pro Biciclo-Urbo által szervezett kirán­duláson 14-en vettünk részt. Útirányunk a következő volt: Ma­rosvásárhely - Szentkirály - Náznánfalva - Bergenye - Bánd - Mezőgerebenes - Mezősály - a Bota-völgyi pusztai bazsarózsa­terület - Mezőzáh - vissza Mezősály felé ugyanazon az úton, amelyiken jöttünk, Marosvásárhelyre. Magunk mögött f­agyva Ber­­genyét, a vasúti átjárótól szerpenti­nen kapaszkodtunk a bándi tetőig, ahonnan már kényelmes ereszkedő­vel elértünk Bándra. Megtettünk 20 km-t. Rövid pihenés után, az északi irányt tartva, nyílt terepen haladtunk, szántóföldek mellett. Magunk mö­gött hagytuk Mezőgerebenes, majd Mezősály községet. Továbbhaladva, elénk tárult a mezőzáhi halastórend­szer fényes víztükre. Miután áthalad­tunk a (Ludas-Beszterce) vasútvona­lon, rögtön balra tértünk Mezőzáh felé. A tavak mellett haladtunk el, ahol a halászatot kedvelők sokasága napi 100.000 lejért űzheti e sportot. Elhagytuk­ az aszfaltutat, kövezett mezei úton meredeken haladtunk kb. 1 km-t, miután kerékpárra ülve, eny­he emelkedőn értük el a bekerített természetvédelmi területet, melyet égőpiros virágtakaró borított. Megle­petésünkre, itt a 84 éves mezőzáhi Sincraianu Marcu szívélyesen foga­dott. Két és fél órát töltöttünk ott. Következő célpontunk a mezőzáhi kastély volt. A kastély 1911-ben épült, az Ugrón család birtokát ké­pezte. A kastélynak 4 tornya, 12 ka­puja, 52 szobája, 365 ablaka van. Itt árvaház működik. Élményben gaz­dag kerékpártúra volt. Both Károly, a Pro Biciclo-Urbo túra vezetője Ez is a hét végén h­irlén­t - avagy kik lakják e várost! Milyen emberek lakják manapság Marosvásárhelyt?!... tört ki belőlem a méltatlankodás, amint megláttam május 5-én, szombat délben a garázda kezek újabb „munkáját”. A napokban a városunk főterére elhelyezett, virágokkal és díszcserjével beültetett óriás „virágcserepek” egyikét megcsonkították, azaz kilopták belőle a díszcserjét!... Történik ez itt, abban a városban, amely néhány éve, azaz évtizede még a virágok városa nevet (is) viselte. Azóta... A főtér felső felében levő, a két templom szomszédsá­gában elhelyezett egyik „virágcserepet” dézsmálták meg a garázda kezek. Talán..., talán a helyszín is önmagáért beszél?! (Lásd a jó tíz éve kereszténnyé lett­­ mindig, mindenütt helyezkedni tudók, a párttitkárokból presbite­rekké lett vagy a sűrűn keresztet vető, szemforgató, ájta­­toskodó egyházfik stb.­­ nevelésében felnőtt nemzedéke­ket.) Igazolva egyben a napjainkban „dúló” talmiságot, az értékek devalválódását. Persze, minden virág mellé nem lehet ezt állítani. De incselkedik velem a kisördög: micsoda eredeti ikebanák kerekednének ki ezekből a „virágcserepekből”, melléjük állítva egy-egy egyenruhás őrt... (Ilyen-olyan, egyenru­hás alakulatokban nem szűkölködünk.) Egykor a virágok városa, Marosvásárhely, vagy - N. M. K.-val szólva - a múzsák fellegvára... S most, a tolva­jok tanyája?! (Hétfőn délben - „pillanatnyilag” - ismét sértetlenül álltak a főtéren a díszcserjékből, virágokból összehozott együttesek a „virágcserepekben”­ (czirmay) A könyvek sorsa... Könyvismertetésekben és általában a sajtóban régóta és gyakran bukkan fel ez az elcsépelt banalitás: „Habent sua fata libelli”, olyan értelemben, hogy: „A könyveknek is megvan a maguk sorsa.. Pedig a bölcs mondássá vált latin verssor eredetileg így szól: „Pro captu lectoris habent sua fata libelli”. Sgp. szerinti fordításban: „Az olvasó felfogá­sa szerint van sorsuk a könyveknek.”­­ Értelemszerűen: „A könyvek sorsa az olvasó felfogásától függ.” Ez így kissé más jelentésű, mint a sokat idézett, csonkított alakja, írója Terentianus Maurus grammatikus, aki a Kr. u. II. század végén vagy a III. század elején élt és egy verstani kézikönyvet hagyott az utókorra. Pro veritate: Dr. Komjátszegi Sándor Kimaradt Rh­édey Claudia Csupán a mások érdekében hiányolom, hogy az Erdőszentgyörgyi Népújságból kimaradt az erdőszentgyörgyi gróf Rhédey család lányának a meg­említése, aki ugyanis férjhez ment Würtenberg Sándor angol herceghez. Rhédey Claudia és Würtenberg Sán­dor házasságából fiú született, akit szintén Sándornak kereszteltek. Szomorú az, hogy amikor 3 éves volt, el­veszítette fiatal és nagyon szép édesanyját, akit szülő­helyén, Erdőszentgyörgyön temettek el. Nos, Sándor fiú felnőtt, akinek Mária Viktória nevű lányát V. György angol király vette el feleségül. Va­gyis a mai Erzsébet királynőnek volt a nagyanyja. Er­zsébet angol királynő többször, hivatalosan is kijelen­tette, hogy mindig büszke arra, hogy az ő nagyanyja magyar származású stb. Ha jól emlékszem, a múlt rendszerben még valami pénzadományt is juttatott a sír felújítására, a koporsó­ján ma is olvasható, amit a férj, Würtenberg Sándor herceg íratott rá: „Ez az asszony, ki nekem mindég boldogságot adott, könnyeket csak egyszer életemben, amikor egyedül hagyott.” Különben annak idején Szépréti Lilla írónő nagyon részletes cikket írt­ Rhédey Claudiáról a nyolcvanas években az Új Életben. (Szerk megj. Rhédey Claudiáról lapunk több alkalom­mal közölt, ami valószínűleg elkerülte az ön figyelmét.) ^ Nagy Elek

Next