Népújság, 2005. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-16 / 164. szám
Kovács András Ferenc Új walesi bárdok Ad nótám: „Tunyulj, legenda!” Messzi bárd bambán kint ül a Thökölyn, Nehéz fejét föltámasztja ökölin, Korba mered, mint fakult, fád Ady-fénykép. Megragyogtatja pezsgő pizzéria, Nagy mizéria s versből kis széria Telik svungjából, sok fátumos mutatvány. Fönt Hungária fut, s a Stefánia Szélén sosem kell semmit se bánnia. Nem tempóz, csak van, hát hogyan istenülne? Minek apanázs, koslató hatalmak? Textusai élnek, ha főleg halnak, S életének tán nézői sincsenek ma. Az Andrássyn járt tegnap, s a Terézben nem látta senki - egészben, se részben. Maga voltában sem, csak incognitóban. Mint aki égi kirakatot bevert, Visszanyel szégyent, dalt, haragot, Dréhert, Asztalán léghuzat lapozgat új könyvet. Azoknak a poéta-társaimnak, akiknek az élet s a magyar élet több s kevesebb is a poézisnál. Torkig fölhabzó papír, nyelvi kötszer: Unicum ő is... Hol Kaiser, hol Gösser - Fél fogára Pest s Ugocsa von koronát. Ha ki király, most válhat itt mintának: Egyik nap kelta, másnap ír, mint állat, Goethésül, klasszikus a Három Hollóban. Százféle dalnok, másnak sose vélten Temeti arcát tenyerébe vétten, S lelkéről példázat, jog, vád visszapattog. A tolakodó Pátria ellökte, S bűvésznek érkez, ki mindennek jötte: Úgy kellett neki, de nincs gond, csak Semmi sem. Örök, magyar határ-pör, vétó, béklyó Poéta lenni - s rossz, ha még elég jó... így ülve, várva, ütve nem enyhe szabály. Vár a Thököly-Stefánia sarkán, Mit sem akar már, de bármit akarván: Határon túllag is Úrverte ajándék. Nem úr, cseléd sem ő, s a vers se szolga, Hulkon hulló világgal semmi dolga. Nem tartozik, csak szép csodákat követ el. Sétatéri kép Varjak ébresztenek kárognak fecsegnek a szélben hull az aranyeső a sétatéri képre a Múzsa visszatér vezeti ecsetem a sétatéri képen sercegő lángok közt sirályok köröznek száguld a Messiás a sétatéri képen fekszem a padon megered az eső öszszerezzennek a sorsszerű csoda értelmét veszíti eltűntek a kupolás szárnyak a lángoló szépségek állok tétlen tehetetlen a sétatéri képpel tarsolyomban aranyesővel valami nincs a rendjén csomagolhatok. P. Buzogány Árpád Korán reggel, még csordahajtáskor elindult az öreg Peti Sándor a nyakába akasztott dobbal. Szaporán püfölte két kopott ütőjével a kutyabőrt, aztán megállt és megvárta, amíg a kapuhoz gyűlnek az emberek. - A lakosság tudomására hozzuk - kezdte elnyújtott hangon -, hogy máma délelőtt kutyaoltás! Minden gazdának kötelessége beoltatni a kutyáját! Kettőt még ütött a dobra a nyomaték kedvéért, aztán továbbment A felső utcában, az üzlet előtt nyitásra vártak már többen. Itt még tovább verte a dobot, mint máshol. - Mi ellen oltják, Sándor bá’? - szólt utána egy asszony, amikor rágyújtott az öreg. - Tudja a fene, nem vagyok én lódoktor - vetette oda. - Pedig azt hittem, ma kutyadoktor jön ottani - kacagott egy fiatalember. - A lehet, fiam. Ez már olyan nektek való mesterség, én nem értek hozzá, kivénültem az ilyesmiből. - Hát csak addig értett ehhez, amíg fiatal volt? - szólt utána egy menyecske, de az öreg elindult, nem akarta már ezt meghallani. Egyet került a belső utcában, aztán a templom előtt megállt dobolás után. - Ugyanbiza hol lesz az oltás? - kérdezték. - Ejszekünn a temető mögött. Vagy a nagy patak hídja alatt - komolykodott Peti Sándor. - Maga se tudja? Vagy nincsen benne az írásban? - ugratták. - Itt az írás - húzott elő belső zsebéből egy pecsétes papírt. - Csak az okulárét otthon felejtettem. - Maga is kéne egy társat fogadjon. Egyik dobolna, a másik kiabálna. S mikor elfáradnának, cserélnének. Az öreg önérzetesen hátat fordított, és elindult a tejcsarnok felé. Mire megjárta a falut, a felső utcából már érkeztek is a gazdák, láncon vezetve kutyáikat A kis tér sarkában, az éjjeliőr szobája mellett pakolt ki a technikus. Műanyag tasakból apró puliszkadarabokat tört, közepébe nyomta a kék pirulát és egyenként dobta a kutyáknak. Közben kockás füzetbe jegyezte a személyek és a kutyák nevét - Csak lassan, egyenként - ezt mondta mindegyre, mert bár rövidre fogták a láncot, a kutyák folyton egymásra acsarogtak, a templom és a régi jegyzői lak mintha felerősítette volna az ugatást. Kocsis Péternek elszabadult a kutyája, a nagy sárga, és inatt volna hazafelé, ám a tömegben két kutya is nekiugrott. Egy fiatalaszszony sikítani kezdett, a férfiak káromkodtak, amíg szétválasztották a porban hentergő dühös állatokat. - Máskor ne sajnálj egy darab szíjat, ecsém! - lökte oda félvállról a hajlott hátú Kerekes Samu. Kutyáját nyakörvénél fogva húzta félre. A nagy fehér kutya egyik füle véres volt, alig bírt vele. - Hüsze nem szándékos volt - állt meg a fiatalember. A másik, lompos farkú kutyája lábához simult ijedten. - Szabjál rendet a kutyádnak is, magadnak is - dohogott az öreg. - Juj, hogy megijedtem! Csináljanak már valamit! - kiabált egy asszony. - Veled-e, Irénke? - ugratták a férfiak. - Csont nem törött - vonogatta vállát Kocsis Péter. Az nem, de ha az enyém volna, hurkot kötnék a nyakára a bestiának - szólt oda a fiatalabb Kerekes. - Vessél hurkot annak, amit te neveltél, ne a máséval foglalkozzál - fordult meg Péter. - Na hallj oda, milyen pökhendi! - berzenkedett az öreg Kerekes. - Hát nézd meg, hogy összemarták egymást - méltatlankodott a fia Az öreg Kerekes, ahogy közelebb lépett, lába mellől a kutya ráugrott a Péterére, vonítva mardosták egymást. A láncok összetekeredtek, szétválasztani sem tudták az állatokat. - Még maga papol?! Miért nem fogta meg rendesen azt a dögöt! - pirosodott ki Péter. - Félre, félre - kiabáltak az emberek. Mindenki húzódott, amerre lehetett. - Vigyázz, mert a szájad bánja meg! - kiáltott az öreg. - Ne legyél olyan nagy vitéz! Péter és az öreg Kerekes már nem is a verekedő kutyákkal törődtek, hanem pulykakakasként vörösödtek egymással szemben. A fiatal Kerekes közéjük lépett, és ordibálva rázta az öklét Péter arca előtt. - Ülj le magadnak, ne bohóckodj - süvítette Péter. A fiatalabbik Kerekes erre odaütött, az állát célzó ököl vállán találta Pétert. Ütni kezdték egymást, erre az öreg Samu hátulról lefogta Pétert, a fia pedig a gyomrába vágott. Péter hirtelen megfordult és kiszabadult, és akkorát lökött az öregen, hogy az hanyatt esett. A férfiak ráugrottak a két fiatalra és lefogták őket, az asszonyok visítva menekültek, a kutyák veszettül ugattak. Egyik fiatalember az öreget próbálta felhúzni, ám az meg se mozdult. A feje alá nyúlt, hogy felemelje, de egyedül nem boldogult. Amint felegyenesedett, rémülten nézte véres tenyerét. - Gyertek ide hamar! - kiáltotta. - Ki tudja, mi lett vele... beleverte a fejét valami kőbe - nézett a körülötte állókra, és kezét törülgette. Valahonnan odakerült Peti Sándor is, hátán a dobbal. - Kellett nektek kutyaoltás! Ha nem egyéb, odalesz az öreg... Kutyaoltás Tűzugró Engem úgy ölelj most Uzsorka mintha zivatarunk volna harsogjon izgága nádas röppenjen a riadt szárnyas cikkanjon a hal rajokban legasszonyibb hajlatodban hajad legyen szőke örvény csődörödet üld meg szőrén s vakvágtában két parázna robbanjunk be a tűzön át egyenest a Mennyországba! * > ''.A i-jül’l..' jijí Dúsa Lajos Protestáns madonna Az én madonnám, ahogy jön-megy, azzal versengni nem lehet. Két lába összeharangozza az összes keresztyéneket. Kicsi a templom, nincs harangja, de ezerszer is van nekem, hogyha ő lép rá grádicsomra hogy lehetnék istentelen? Az én madonnám, ahogy megy jön, azzal versengni nem szabad. Hát ne kérdezz a Mennyországról! Számon puritán nagylakat.